11
ápr
2011

Teológusok véleménye a status intermediusról, a halál és a feltámadás közötti állapotról

Millard J Erickson, baptista teológus a következő megállapításokat teszi a köztes állapotot illetően: a halál mindenki számára várható, akár hívő az illető, akár hitetlen, kivéve azokat, akik az Úr visszajövetelekor a Földön élnek. Muszáj ezt a tényt komolyan vennünk, és ennek megfelelően élnünk. A halál és a feltámadás közötti helyen a hívők és a hitetlenek tapasztalatot gyűjtenek Isten közelségét és Istentől való elszakítottságot illetőleg. Azonban e tapasztalatgyűjtés csekélyebb intenzitású, mint majd a végső helyen, mégis ezen „átmeneti” helyek természete “minősége” megegyezik a végső állapotok minőségével (menny ill. pokol).

Wayne Grudem

Wayne Grudem

Wayne Grudem (kálvinista-baptista) azt írja, hogy a hívők lelke rögvest a halál után Isten örömteli jelenlétébe kerül. A 2 Kor 5,8 szerint testtől távol lenni tulajdonképpen azt jelenti, hogy az Úrral együtt vagyunk. Grudem is megemlíti Jézusnak a latorhoz intézett szavait: „még ma velem leszel a Paradicsomban.” (Luk 23,43) Ő is kitér arra az elképzelésre, mely szerint az ószövetségi szentek, azaz a Krisztus feltámadása előtt elhunyt igazak lelkei egyelőre nem részesülnek a menny áldásaiban, hanem egy bizonyos helyre kerültek, ahol vártak a megváltói mű véghezvitelére. Néha ezt a helyet limbus patrumnak is nevezik, vagy csak egyszerűen “limbo”-nak. Ez a nézet Grudem szerint különösen a Katolikus egyházban általános, de némely lutheránus teológus is vallja. Egyébként kevés igehely beszél az ószövetségi hívők halál utáni helyéről, amelyek azonban igen, azok arról szólnak, hogy a halál után rögtön részesültek Isten tudatosan érzékelt közelségéből, tehát nem várakoztak valahol Isten jelenlététől elzártan. Ezt támasztják alá az alábbi igehelyek: „Hit által vitetett Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg őt, mert az Isten felvitte őt…” (Zsid 11,5) Illés sem az alvilág szélére került (vagy pokol szélére), hanem „és felméne Illés a szélvészben az égre.” (2 Kir 2,11) Ill. Dávid is bizakodva akar „az Úr házában lakozni hosszú ideig.” (Zsolt 23,6)

Továbbá Grudem felhívja a figyelmet arra, amit Jézus válaszol a szaddúceusok (akik tagadták a feltámadást) kérdésére, amikor emlékezteti őket Isten szavára: „Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.” (Máté 22,32) Ez ugye azt is magában foglalja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob abban a pillanatban is éltek, hiszen Isten az ő Istenük volt. Sőt, amikor Jézus elmondja a gazdag és Lázár történetét, nem tesz arról említést, hogy Lázár öntudatlan állapotban lenne, ráadásul a történet narratívája szerint Ábrahám is azt mondja Lázárról: „most pedig ez vigasztaltatik.” (Lukács 16,25) Azaz maga Ábrahám ábrázolja ezt a bizonyos helyet tudatosan érzékelhető lakóhelyként, ahol igen csak kívánatos a tartózkodás (hiszen a gazdag is sóvárog arra, hogy odakerüljön), tehát ez a hely – Grudem szerint – minden bizonnyal nem az alvilág, vagy a pokol szegélye. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy mivel Krisztus ezt a történetet még a feltámadása előtt mesélte el, ezért Lázár már ekkor ugyanabban az állapotban volt, mint az elhunyt ószövetségi szentek. Következésképpen- állapítja meg Grudem-, az ószövetségi  hívők/szentek, rögvest a halál után a mennybe jutottak, és élvezték az Istennel való közösséget. Szerinte is valószínű, hogy mindennek ellenére a hívőknek a feltámadásuk után még nagyobb örvendezésben, még nagyobb áldásban lesz részük- ugyanúgy a mennyben.

Charles Ryrie

Charles Ryrie

A diszpenzacionalista Charles Ryrie, Grudemhez hasonlóan azon a véleményen van, hogy az ószövetségi szentek is már haláluk után, azonnal az Úr közelébe kerültek. Hiszen pl. a megtérő latornak az az ígéret hangzott el, hogy halála után a paradicsomba kerül, és ez Ryrie szerint az Úr jelenléte. Ő is felhozza a megdicsőülés hegyén lejátszódó eseményt, amikor is Mózes és Illés beszélgetett Jézussal. Ha nem a mennyben lettek volna, akkor Ryrie szerint a Hádész felső részében kellett volna –e beszélgetésnek lejátszódnia, ahol Mózes és Illés várakozott Krisztus haláláig. Eszerint Krisztus megdicsőülése a Hádész paradicsomi szekciójában játszódott volna le. Persze Ryrie kérdése jogos; ha így van, akkor Illés is a Hádészba ragadtatott el, és nem a mennybe? Ennek értelmében azt mondja Ryrie, hogy az ószövetségi szentek haláluk után rögtön a mennybe kerültek, és ott várják a test feltámadását -Krisztus második eljöveteléig. Az ószövetségi idők meg nem váltott emberének, és az újszövetségi idők meg nem váltott emberének a sorsa között nem tesznek a dogmatikusok különbséget, így Ryrie sem; mindkét csoport a Seolba/Hádészba kerül (ami még nem a Gyehenna, de fordítják már ezt a helyet is pokolnak), és ott várják a feltámadást a millenium végéig, ill. az utolsó ítéletet a nagy fehér trón előtt.

Guy P. Duffield pünkösdista teológus ezzel szemben azt írja, hogy Krisztus eljövetele előtt mind az igazak, mind a gonoszok a Seolba kerültek, amely két helyre volt felosztva, és e két hely között áthidalhatatlan szakadék tátongott. Duffield szerint a gonoszok – ahogy Ryrie és Grudem is mondják – még mindig a Hádészban/Seolban tartózkodnak, várján feltámadásukat és az utolsó ítéletet. Az igazak köztes állapotát, illetve ennek helyét Duffield is paradicsomnak nevezi. Jézus feltámadása után az igazak tartózkodási helye áthelyeződött a Paradicsomba (a mennybe). Szerinte Jézus személyesen ment le a Seolba, ezért mondja az Írás, hogy „fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva.” (Ef 4,8) Duffield megkülönbözteti az „Ábrahám kebelének” nevezett helyet a paradicsomtól; Ábrahám kebele a Hádész két része közül az egyik, éspedig az igazaknak fenntartott része volt. Jézus pokolra szállásakor szállt le, és nem az istentelenek tartózkodási helyére. Miután Krisztus kihozta az összes elhunyt igaz lelkét a Seolból, magával vitte a mennyei paradicsomba.

572px-KevinConner

Kevin J. Conner

Az ugyancsak pünkösdista Kevin J. Conner 3 elméletet ismertet Krisztus alászállásával kapcsolatban, mely témánk szempontjából is fontos lehet – némileg összefoglalva és rendszerezve az előzőeket:

1.) Krisztus alászállása a Hádészba: Míg Krisztus teste a sírban volt, leszállt a Seolba/Hádészba, és prédikált a börtönben lévő lelkeknek. A „háromnapos” periódus elején, vagy a végén megfosztotta a Sátánt a halál és a Hádész kulcsaitól, és a foglyul ejtett szenteket felvezette a mennybe. Ez az elmélet azt tanítja, hogy Krisztus áthelyezte a Paradicsomnak azt a részét, ahol az ószövetségi igaz szentek fogságban voltak, a harmadik mennybe (Duffield, mint láttuk, ezt a véleményt osztotta). Ezt az értelmezést a szerző félreértésnek tartja. A vita tárgyát az képezi, hogy Krisztus prédikálása mennyiben volt prédikáció. Conner azt mondja, hogy Krisztus a Hádészban nem prédikált a golgotai események alatt, hanem csak Krisztus szelleme prédikált Noén keresztül a bárka elkészítése közben. A Hádészban tehát nincs második lehetőség, és nem hirdetik az evangéliumot. (szerintem Conner forgatja ki az első Péter levél idevágó szavait; itt az én véleményem szerint Krisztus a pokolban tett valamit, hiszen úgy olvassuk, hogy prédikált a tömlöcben lévő lelkeknek. Ez a pokolra szállásakor történt, nem pedig Noé napjaiban. Egyébiránt Derek Prince tanításával értek ennél a pontnál egyet, aki azt mondja, hogy itt valójában a krisztusi mű nyilvános deklarálása, bejelentése történt, nem pedig választásra hívó prédikáció)

2.) a második, Conner által említett nézet tulajdonképpen megegyezik Ryie és Grudem nézetével. E felfogás szerint Krisztus felemelkedett az Atyához, és vele volt a Golgota „3 napja” alatt. Magával vitte a paradicsomba a megtért latort, mely a harmadik ég. E nézet szerint az ószövetségi szentek a halál állapotában rögtön a mennybe kerültek, nem pedig a pokol, vagy a Hádész egy igazaknak fenntartott részébe. Azt, hogy „Krisztus foglyokat vitt magával” úgy értelmezik, hogy ez a bűnre, a betegségre és a halálra vonatkozik, amelyek a Sátán fogságában tartják az emberiséget. Ezeket a foglyokat vitte magával Krisztus. Conner szerint ez az elmélet közelebb áll már a Biblia tanításához. /Sajnos én nem tudom elfogadni ezt a magyarázatot, mert eszerint a „foglyokat vitt magával” kitételt úgy kellene értelmezni, mintha valami hadseregparancsnokként vitte volna a győzelmi felvonulása alatt a rabul ejtett foglyokat. Szerintem nem így történt, hanem a Hádészban fogva tartottakat vitte magával már kiszabadítva./

3.) A harmadik nézet álláspontja a kettő között van. Azt tanítja, hogy Krisztus felment a mennybe, vagy a Paradicsomba, és az Atyával volt a Golgota „3 napja alatt.” Elutasítja azt a tanítást, hogy Krisztus ez alatt prédikált volna a fogságban lévő lelkeknek. Azonban úgy tartja, hogy az ószövetségi igaz lelkek a Hádész egyik részében voltak, és Krisztus szabadította ki őket a háromnapos periódus elején vagy a végén és a harmadik égbe, a Paradicsomba vitte őket.

Konklúzió, személyes vélemény: sajnos sokat segítene, ha a dogmatikák explicite megállapítanák, hogy a Paradicsomnak nevezett hely megegyezik, vagy nem egyezik meg Ábrahám kebelének nevezett hellyel. Kérdéses, hogy Jézusnak a  “gazdag és Lázárról” szóló „példázatában” felvázolt halál utáni állapot mennyire vonatkozik kifejezetten még saját kereszthalálát megelőző időszakra, vagy az utánra, esetleg mind a kettőre egyszerre. Úgy néz ki, mintha ennek nem lenne jelentősége. Ez mindenesetre a kereszthalála előtt van, tehát nem hiszem, hogy üzenete, mondanivalója kereszthalála, megváltói munkája utáni időre vonatkozna. Azért sem, mert valószínűleg megtörtént eseményekről beszél, nem pedig majd a jövőben bekövetkező eseményről. /Persze akár vonatkozhat jövő időre is, ki tudja, még az is elképzelhető, hogy arról a Lázárról van szó, akit feltámasztott, és aki majd egyszer újra elhalálozik. Ezt azonban valószínűtlennek tartom/

Alapvetően Duffield véleményét osztom, tehát azt, hogy Krisztus a Hádész igazaknak fenntartott részét áthelyezte a paradicsomba. Erről a helyről annyit tudunk (a már áthelyezett, mennyei paradicsomról), hogy Isten jelenléte, Krisztus jelenléte jellemzi. Ezt akár nevezhetnénk mennynek is, de Millard Erickson véleménye lehet a helyes, miszerint már kvázi ott vannak, de mégsem élvezik teljes valóságában annak „áldásait”, hiszen mégiscsak test nélkül vannak a lelkek. Valószínűtlennek tűnik, hogy Ryrie és Grudem érve, mely szerint Énokh, Illés és Mózes esete, valamint a megdicsőülés hegyén történtek azt bizonyítanák, hogy az ószövetségi hívők haláluk után rögtön a mennybe kerültek. Véleményem szerint ezek kivételes esetek voltak. Nem csak azért, mert adott esetben a földről rögtön „felvétettek”, hanem már azért is, mert egyáltalán felvétettek, azaz teljesen kivételes helyzetben voltak. Krisztus kereszthalála előtt ők már tudhattak a tervről – a megváltás kivitelezéséről – azaz egészen Isten közeléből követhették az eseményeket. Ábrahám kebele tehát az alvilág, vagy a Hádész egy igazaknak fenntartott része lehetett. A megváltással azonban átrendeződés történt: a Paradicsom így tulajdonképpen egy Isten közelébe helyezett „Ábrahám kebele” lett, ahol Isten és Krisztus jelenléte immár egészen egyértelmű módon érzékelhető (Krisztus az ószövetségi igaz lelkeket Ábrahám kebeléből vitte fel a Paradicsomba, és az is elképzelhető, amennyiben valóban prédikált, hogy az ószövetségi igaz lelkekkel közölte váltságművét). Ennek értelmében a lator tehát már erre a helyre került, és Krisztus váltságműve óta minden igaz keresztyén halála után ide kerül. Hiába mondja Grudem, hogy Ábrahám kebele már korábban is a mennyei állapotot jelölte, nem tartom valószínűnek. Egyrészt közel volt egymáshoz a két hely (gazdag és Lázár története), a szenvedés és az öröm helye, hiszen még tudtak egymással kommunikálni, továbbá a gazdag szenvedése közben „látta”, érzékelte az igazak örömét, és fordítva is, az igazak is érzékelték a gonoszok szenvedését. Nem hiszem, hogy a valódi mennyei állapotban ezt érzékelni, látni lehetne. A többi ember pedig, aki nem „Krisztusban alszik el”, a Hádészba kerül, oda, ahová az Ószövetségben elhunyt gonoszok lelkei is kerültek.

 

You may also like

Emil Brunner: a lélek halhatatlanságának a kérdése
Kálvin János tanítása az emberi lélekről (a lélek halhatatlansága és magasabb rendű volta)
Totális halál vagy halhatatlanság? Barth kritikája…
Louis Berkhof a lélek halhatatlanságáról

Leave a Reply