20
ápr
2011

Páska, Kidus, vagy „jövevények vacsorája”?

Aki magát a kérdésfeltevést is hibásnak találja, vagy eleve furcsállja, annak azt tudom mondani, hogy helyzet szülte őket. Egy teológus, gondolom, rögtön rávágná, reflexből a helyes választ, hogy természetesen páska. Mégsem egyértelmű a válasz. Tulajdonképpen vicc, hogy egy teológiailag ilyen jelentőséggel bíró alapkérdést tisztázni kell, de hát az igényekhez igazodunk, amely ebben az esetben a teljes tanácstalanság szülte szürke és sűrű köd.

Mi a páska? Tulajdonképpen csak egyetlen páska létezik, és ez akkor történt, amikor a „halál angyala” átment Egyiptom földjén. Az azóta megült összes páskaünnep csupán erről az alkalomról való megemlékezés. (2 Moz 13,3)

A Biblia szerint a Páska egynapos ünnep, amelyet közvetlenül egy újabb ünnep, a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepe követ. A páskát követő Kovásztalan kenyerek ünnepe 7 napig tartott. Ez az ünnep (Kovásztalan kenyerek) arra emlékeztet, hogy Isten csodálatos módon kiszabadította népét az egyiptomi fogságból. Amikor ugyanis az izraeliták elmenekültek Egyiptomból, nem volt idejük arra, hogy megvárják, míg az élesztő megkel. Az Úr ezt parancsolta: „Ne egyél azzal semmi kovászost, hanem hét napon át egyél azzal kovásztalan lepényeket, nyomorúságnak kenyerét (mert siettséggel jöttél ki Egyiptom földéről), hogy megemlékezzél arról a napról életednek minden idejében, amelyen kijöttél Egyiptom földjéről.” (5 Móz 16,3; 2Móz 12,39) Izrael sorrendben második ünnepe tehát a nevét arról a kenyérről kapta, amelyet az ünneplőknek fogyasztaniuk kell.  (Mára ez a két ünnep, a páska és a Kovásztalan kenyerek ünnepe teljesen egybeolvadt és az egészet általánosan páskának nevezik)

Isten úgy rendelkezett, hogy a páskát minden évben a héber niszán hó (mindig tavaszra, március-  vagy áprilisra esik) 14. napján tartsák meg, azon a napon, amelyen Isten megszabadította népét Egyiptomból. Ez a szabadítás olyan hatalmas és bámulatos volt, hogy Izrael vallási naptárát örökre módosította. E szabadulás emlékére niszán hó lett a zsidó vallási év első hónapja attól kezdődően. Egyébként a páska egészen különleges helyet foglal el a világ vallási ünnepei között. Azzal a kitüntető címmel büszkélkedhet, hogy ezt a vallási ünnepet tartják meg a legrégebb idők óta folyamatosan; mintegy 3500 éve. Rendszeresen tartottak páskát Jézus idejében is.

A héber niszán hó tizedik napján kellett a bárányt elkülöníteni a nyájtól és úgy kellett tartaniuk a hónap tizennegyedik napjáig. (ez az idő arra szolgált, hogy minden család jó megvizsgálhassa a bárányt és megállapíthassa, hogy valóban kiváló példány-e. Ugyanakkor néhány nap arra is jó volt, hogy a családtagok személyesen kezdjenek kötődni a bárányhoz, hogy az ő többé már ne csak „egy bárány”, hanem az „ő bárányuk” legyen. Így jobban át tudták érezni az áldozat súlyát. Egy ártatlannak kellett elpusztulnia.)

A szinoptikus beszámolók szerint Jézus utolsó vacsorája rend szerinti páskavacsora, azaz Niszán hó tizennegyedik napján történt: „A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a húsvéti bárányt? Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok neki: a Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal. És úgy cselekedének a tanítványok, amint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt. Mikor beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel.” (Mt 26,17-21) Márk beszámolója szinte teljesen megegyezik a Máté-féle leírással, egy kisebb pontosítástól eltekintve: „És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, AMIKOR A HÚSVÉTI BÁRÁNYT VÁGJÁK VALA ….” (Mk 14,12)

János evangélista beszámolójával kapcsolatban azonban adódik egy probléma (ill. csak annak tűnik)Varga Zsigmond így ír erről a Jubileumi kommentárban: „A szinoptikusok elbeszélése szerint Jézus utolsó vacsorája szabályszerű páskavacsora. Viszont Jn 18,28 ill.19,14 még a Pilátusnál történt kihallgatást a páska előttre, a páska előkészületi napjára teszi. Így Jézus megfeszítése fejeződött be páska-hét első napján, szenvedése esett a vacsora napjára: eszerint a golgotai áldozatnak az ünnepi vacsora képi eszközeivel történt kiábrázolása egy nappal előbb történt volna meg. Van olyan áthidaló magyarázat, amely szerint Jézus utolsó vacsorája „eretnek páska”: a templomtól távol maradó, bárány nélkül elköltött vacsora.”

Nézzük meg az idézetben az említett igehelyeket: „Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, hogy meg ne fertőztessenek, hanem hogy megehessék a húsvéti-bárányt.” (Jn 18,28) „Vala pedig húsvét péntekje; és mintegy 6 óra. És monda a zsidóknak: Imhol a ti királyotok.” (Jn 19,14)

Ezek a magyarázatok azonban mintha nem vennék figyelembe a zsidó időszámítást. A zsidók számára az új nap a naplementével kezdődik. (Ezért tart a sabbat péntek naplementétől szombat naplementéig. Amikor a nap lement, akkor már nem voltak érvényesek a sabbat törvények, hiszen már nem volt sabbat.) Ebből az következik, hogy ami nekünk még csütörtök este, az a zsidó időszámítás szerint már pénteki napnak számított. A páska első estéje (már péntek) tehát a Páska első napja előtt volt. Ekkor fogyasztották el a zsidók a páskavacsorát, és Jézus is ezt tette tanítványaival. Azután a Páska első napján, (ugyancsak pénteken) reggel 9 óra körül volt egy speciális páska áldozat, amiből csak papok ehettek. Most nézzük meg megint a János 18,28-at, amelynél Varga Zsigmond ellentmondást gyanít: „Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, hogy meg ne fertőztessenek, hanem hogy megehessék a húsvéti bárányt.Láthatjuk, hogy nincs itt semmiféle ellentmondás, és felesleges valamiféle „eretnek páskára” következtetni. Jézust a főpapok odavitték Pilátus elé, de nem léphettek be Pilátus házába, mert akkor szertartási értelemben véve tisztátalanná váltak volna!!! Szó sincs arról tehát, hogy János evangélista a Pilátusnál való látogatást a páska előkészületi napjára tenné. Pusztán csak a reggel 9 órás főpapi áldozat elé teszi, azonban ez már, mint láttuk, a bárány otthoni elfogyasztása után történt. Heródesnél és Pilátusnál történt folyamatos kihallgatások, ostorozás mind péntek reggel 9 előtt történt. További bizonyíték, ha Jézus halálának idejére tekintünk. Ha a zsidó dátumot átszámoljuk a mi időszámításunkra, péntek reggel 9 óra volt, a Kr. u. 30. év április 7-én. Ahogy láttuk, ez volt a páska első napja, és éppen ez volt az ideje a páskaáldozat bemutatásának a templomhegyen. Érdekes, hogy két hegyről van szó, amelyek nincsenek távol egymástól és mindkettő fontos események színhelye. Az egyiken a páskabárányt áldozták fel, a másikon, a Golgotán pedig Istennek a páskabárányát, ugyanazon a napon, ugyanabban az órában!!

János evangéliuma 19. fejezetének 31. versében ezt olvassuk: „A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala (mert annak a napnak szombatja nagy nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait, és vegyék le őket.” A „miután péntek vala” kitétel helyett az eredeti szövegben „paraszkeüé”, azaz előkészületi nap szerepel, amit még „ünnep előtti napnak” is lehet, és szoktak is fordítani. Ezeket az elnevezéseket mindig a hét hatodik napja, a péntek jelölésére használták. Egy zsidó szokásról van szó, mely megtiltotta, hogy egy holttestet sabbat napján közszemlére bocsássanak. A sabbat pedig, ahogy korábban már említettük, a naplementével kezdődött. Károli azt írja fordításában, hogy „annak a napnak szombatja nagy nap vala”. Miért volt ez a szombat nagy? A válasz az, hogy minden olyan szombat amely valamilyen zsidó ünnepre esett, azt „nagy szombatnak/nagy sabbatnak” nevezik. Ebben az évben a páska csütörtök naplementétől péntek naplementéig tartott (tehát pénteken volt). Péntek naplementével pedig elkezdődött a kovásztalan kenyerek ünnepe, amely 7 napos. Az első és a hetedik nap szentnek számított, és ez által tehát „nagy sabbatnak” számított!!

Foglaljuk össze az eddig leírtakat:

  1. Jézus a mi időszámításunk szerint csütörtök este, zsidó időszámítás szerint azonban már pénteken, naplemente után elfogyasztotta tanítványaival a páskavacsorát, annak megfelelő rituáléval, tehát annak rendje és módja szerint szédert tartottak

  2. Ez utánra datálhatók a következő események, egészen péntek reggel 9 óráig: Gecsemáné kert, elfogatás, kihallgatások sorozata, megkorbácsolás, ítélet.  

  3. Reggel 9kor a Golgotán keresztre feszítik, egyidejűleg levágják a páskabárányt a templomhegyen

  4. Jézust még naplemente előtt, azaz még pénteken, szombat előtt leveszik a keresztről és elhelyezik a sírban

A Páska szertartása- széder

Isten elrendelte egyrészt, hogy örök ünnep legyen, másrészt azt, hogy legyen ennek az ünnepnek szertartása. A szertartásnak magában kell foglalnia a bárány megölését, a macesz (kovásztalan kenyér) elkészítését, a keserű füvek elfogyasztását, valamint azt, hogy a gyermekek kérdéseket tegyenek fel, ezzel alkalmat adva arra, hogy az exodus történetét a családfő elmesélje, és így rituálisan is nemzedékről-nemzedékre az exodus története újra és újra átélhető legyen. Ugyanakkor Isten nem határozta meg a szertartás közelebbi rendjét, csak annyit, hogy okvetlenül tartsák meg. Azonban a Krisztus születése előtti évszázadokban kialakult egy tradicionális formája a páska szertartásnak. Ezt a rituális páskaszertartást nevezték szédernek, a héber „rend” jelentésű szóból. A széderrituálé előírta a Szentírásból felolvasandó szakaszok, imák, szimbolikus ételek és dalok tradicionális rendjét az ünnepi szertartás során. Azt mondják, hogy alapvetően a mai napig ugyanaz a páskaszéder maradt fent, amelyet jó kétezer évvel ezelőtt is gyakoroltak.

Az asztalnál külön ülésrendet kellett betartani. A családfő az ünnepi asztal fő helyén, az asztalfőn foglalt helyet. A legifjabb ült a jobbján, neki fontos szerepe volt a széder folyamán. A családfő baljára a nagy becsben tartott vendéget ültetik. Az Úr 4 dolgot ígért a szabadítás folyamán: 1.) kiviszlek titeket; 2.) megszabadítalak titeket az ő szolgálatjuktól; 3.) megmentelek (megváltalak) titeket; 4.) népemmé fogadlak titeket. Ennek megfelelően a páska szertartás során 4 pohár bort fogyasztottak/fogyasztanak. A szertartás kezdetén a családapa kitölti az első pohár bort, és mindenkit arra kér, hogy álljanak fel az asztaltól. Majd felemeli az ég felé a poharát, és elmondja a Kidust, a korábban már említett megszentelési imát, hogy elválassza ezt a napot az Úr számára. A kidus ennyiben kötődik ehhez vacsorához, nem pedig úgy, hogy elnevezzük „kidus vacsorának”. A kidus ahogy része az ünnepeknek, úgy a páskának is. Ha valaki ezek után még kételkedne, azokat talán a Magyar Zsidó Lexikon kidusról szóló szócikke meggyőzi: „kidus, megszentelés: ezzel a szertartással köszöntik a belepő szombatot és ünnepnapokat. Áldást mondanak a bor felett az ünnep és szombat beköszöntésekor. Ez a szertartás az otthoni liturgiában kapott nagy szerepet, de pészach első két estéjének kivételével, minden ünnep előestéjén elmondják a templomban is. k.-nak nevezik még a szombat és ünnep reggelén elmondott áldást is. Ünnep estéjén bor hiányában a k. ima a kalácsok (l. Barchesz) fölött is elmondható.

A páskavacsora további liturgiája az utolsó vacsorán is ezen rend szerint folyt le. A teljesség igénye nélkül említsünk meg egy-két idevágó elemet az evangélisták beszámolóiból, melyek tovább bizonyítják, hogy páskavacsoráról volt szó.

 -A széder alkalmával az első pohár után elvégzett második ceremoniális elemet úgy nevezték, hogy „kézmosás”. Ez a megtisztulás szimbolikus cselekedete is volt, az étkezésre való készülődés közepette. Az egyik családtag tulajdonképpen vett egy korsó vizet, egy tálat és egy törölközőt, hogy az összes személy, aki az asztalnál „helyet foglalt” (inkább feküdtek) kezet moshasson. Talán  a szertartásnak éppen ezt az elemét használta fel Jézus, hogy tanítványait egy fontos dologra megtanítsa: „Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medencébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni kendővel, amellyel körül vala kötve.” (Jn 13,4-5) Ez a jelent azt demostrálta ill. vetítette előre, hogy Ő hamarosan magára vállalja az Úr szenvedő szolgájának szerepét, és mint ilyen, ő fogja megtisztítani a tanítványokat.

-A szertartás során kitöltötték, majd elfogyasztották a harmadik pohár bort, amelynek neve a „megváltás pohara”. A páskaszéder e pontján vezette be a Messiás az úrvacsorát. Lukácstól megtudjuk, hogy ez a vacsora utáni pohár volt, (Lk 22,20/ a széder liturgiájában a harmadik pohár bor mindig a vacsora után következik), vagyis a harmadik pohár, a megváltás pohara. Jézus ezt választotta ki a kereszthalálra való emlékezésül.

-Ezt követően kitöltötték és elfogyasztották a negyedik pohár bort is, amelyet az „elfogadás”, vagy „dicséret” poharának neveztek. A Messiás erre a pohárra mondta, hogy nem issza meg mindaddig, amíg a tanítványaival a messiási királyságban nem ihatja együtt. (Mt 26,29)

Befejezésképp említsük meg a címben is felvetett gondolatot, hogy az utolsó vacsora esetleg a jövevények vacsorája lett volna. A választ nem lehet elég egyszerűen megfogalmazni: Sem Jézus, sem tanítványai nem voltak jövevények, ill. a Biblia mindenféle erre utaló (bármit is jelentsen ez) adatot, megjegyzést, utalást nélkülöz. Egy következő írásunkban részletesen foglalkozunk azzal a miliővel, amelyben egyáltalán megfogalmazódhatott egy ilyen meghökkentő elmélet.

Leave a Reply