5
Júl
2011

Szentlélekkeresztség (református álláspont, pünkösdista nézőpont, megoldási lehetőség)

Nagyon tömören (a téma irodalmához képest) szeretném tisztázni a szentlékkeresztséggel kapcsolatos különböző nézeteket, majd egy saját, véleményem szerint helyes nézetet bemutatni.  Az egészet szűkszavúan szeretném felvázolni, mert minden ezzel kapcsolatos, és más teológiai témával kapcsolatos munka iszonyú bőbeszédűen, feleslegesen, milliónyi igehelyet össze-vissza odacitálva akadályozzák a tisztán látást!

Hagyományos református/protestáns álláspont

A Lélekkeresztség a Szentléleknek azon munkája, amellyel a megtérő embert 1.)  újjászüli2.) elpecsételi3.) benne lakozást vesz és 4.) ezzel egy időben belekereszteli (=beépíti, bemeríti) Krisztus testébe.

Tehát a hagyományos nézet egyértelműen az újjászületés/megtérés pillanatához kapcsolja a Lélekkeresztséget, a többi szegmens mind ennek az „eseménynek” a vetülete. Tulajdonképpen Isten titkos munkájáról van szó a megtérő ember életében. Nem szeretnék mindent idecitálni arról, amit Kálvin a megtérés eseményéről leír, de valójában mindaz ide illene. Ugyanis minden, ami a megtérésre igaz, ebben a felfogásban igaz a vele egyenlővé tett Lélekkeresztségre is. Azaz: a megtérő ember számára egy megrázó tapasztalat a megtérés, melynek tulajdonképpeni tartalma az Ige és a Szentlélek által munkált bűnfelismerés, bűnbánat, bűnvallás, pozitív oldala pedig a hit által nyert bűnbocsánat és megszabadulás, ill. az e felett érzett öröm. E megtapasztalás mögötti lényeg pedig a Szentlélek újjáteremtő munkája, amit a Szentírás valamikor megitattatásnak, valamikor pedig elpecsételésnek nevez. E magyarázat szerint, a Lélekkeresztség 1.) bennünk történő változás, melynek eredménye az újjászületés, ill. 2.) egy velünk történő változás, melynek eredménye, hogy Krisztus láthatatlan testébe kereszteltetünk be, azaz beépít minket a gyülekezetbe. (ekklézsiába)

Ma ki részesül a Lélekkeresztségben? Minden igazán hívő/megtérő ember, akiben előbb lakozást vesz a Szentlélek, majd bemeríti, belekereszteli Krisztus testébe. Ahogy az újjászületésnél sem, itt sem kell a megtérő embernek valamiféle tudatos döntése, vagy hozzájárulása. Mintha egy megszületett gyermekneknek a nevét tudtán kívül beírnák az anyakönyvbe, és így egy anya gyermekeként egy család tagjává válik.

Kovács Géza baptista lelkipásztor így összegzi a lélekkeresztséget „Karizmák a Biblia világosságában” című írásában: „A Szentlélekkeresztség a Krisztus testébe való beépítést jelenti, amelynek életet megváltoztató és megszentelő ereje nemcsak a jövő életben való reménységünket teszi bizonyossá, hanem a jelenlegi mindennapi életünket is Krisztus személyéhez köti és megszenteli. Akit a Szentlélek belekeresztelt a Krisztus láthatatlan testébe az természetesnek tartja, hogy be kell épülnie egy látható Krisztus testbe, vagyis egy, itt a földön élő és munkálkodó gyülekezetbe.

Mielőtt a hagyományos református állásponttal kapcsolatban kérdéseket vetnénk fel, tekintsük át röviden a pünkösdiek mire alapozzák rendszerüket:

Pünkösdi értelmezés

Ahhoz, hogy megértsük, meg kell említenünk az egyik legfontosabb igehelyet, mely az egész értelmezés kiindulópontjának számít, az Apcsel 1,5-öt, amikor is Jézus- nem sokkal mennybemenetele előtt- azt mondja tanítványainak: „Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.” Szó szerint azt mondja: „Szent Lélekben fogtok megkereszteltetni…” A pünkösdiek nem győzik felhívni a figyelmet a pünkösd előtti, és pünkösd utáni időszak közötti eltérésre, és ezt alátámasztandó fel is hozzák a következő igehelyet : „….Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az őbenne hívők, mert még nem vala Szent Lélek: mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.”

A másik nagyon fontos dolog, és érvelésük egyik tengelye, hogy az igehelyeket értelmezve és megfeleltetve egymással, különböző Lélekkel kapcsolatos kifejezések közé egyenlőségjelet tesznek. Az Apcsel 1,5-ben megjövendöli Jézus-amint említettük-, hogy „Szentlélekkel kereszteltettek meg”. Amikor aztán pünkösd napján teljesült Jézus ígérete, erről azt olvassuk: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.” (Apcsel 2,4) Tehát a prófécia szövege közvetlen kapcsolatban van az annak beteljesülését dokumentáló szöveggel, azaz egyenlőségjelet lehet tenni igei alapon a Szentlélekkel való megkeresztelés és a Szentlélekkel való megtelelés kitételek közé. Folytatva a sort, nézzük meg mit mondott maga Jézus a Szent Lélekről a már említett részben, a János evangéliuma 7,37-39-ben: „…felálla Jézus, és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az őbenne hívők, mert még nem vala a Szent Lélek….” Egyértelmű, hogy Jézus egy olyan megtapasztalásról beszél itt, amelyet akkor még nem éltek át, hiszen az Ige egyértelműen kijelenti, hogy „még nem vala Szent Lélek.” Logikus, hogy a Szentlélekkeresztség, a Szent Lélekkel való megtelés, és az „inni” kiételek közé megint egyenlőségjelet tehetünk. (További a Szentlékekkeresztség/Lélekkeresztség és az „inni” kifejezés közötti kapcsolatról az 1 Kor 12,13, ahol is mind a kettőről olvasunk: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg (…), és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”)

Mindezekkel a részekkel-érvelnek- összhangban van az Apostolok cselekedeteinek több olyan része, amelyek arról tudósítanak, hogy a hívők VESZIK a Szent Lelket. Például az Apostolok cselekedetei 8,15-ben és 17-ben, amikor Fülöp prédikálására megtért samáriaiakról később megtudjuk, hogy Jeruzsálemből elküldték hozzájuk Péter és János apostolokat : „Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket… Amikor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.”, majd így olvassuk az ezt követő igében: „Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.” (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) Azaz: a felsorolásunk további egyenlőségjellel és kitétellel bővült: Lélekkeresztség= Szent Lélekkel való megtelés= Lélekkel való megitattatás= Szent Lelket venni. Hasonló megjegyzést találunk az Apostolok cselekedetei 10,47-ben is, amikor Péter felteszi a költői kérdést kísérőinek Kornéliusz háza népével kapcsolatban, akikre éppen rászállt a Lélek: „Vajon eltilthatja –e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket, miképpen mi is?” Egyébként az Apostolok cselekedetei 11,15-ben Péter ugyanerről- a Kornéliusz házában történt eseményről- beszélve azt mondja: „…leszálla a Szent Lélek őreájok, miképpen mireánk is kezdetben.” Itt a „miképpen mireánk is kezdetben” kifejezés azt bizonyítja, hogy pontosan ugyanaz történt a tanítványokkal is pünkösd napján a felházban, mint amit Kornéliusz és háza népe megtapasztalt. (!!!!!!) (később erre a passzusra mindenképp visszatérünk!!!!!)

Bemerítés odafentről: Fontos megjegyezni, hogy az igének a jelentése, amelyet magyarra a „megkeresztelni” kifejezéssel fordítunk, szó szerint valaminek a bemerítése, bemártása. A pünkösdiek különösen hangsúlyozzák „felülről jövő” tulajdonságát a Lélekkeresztségnek, hogy miért, később meglátjuk. Az alábbiakban Derek Prince összefoglalását közlöm:

„A Szent Szellemben való megkeresztelkedés kifejezés egy olyan eseményt jelöl, amikor a hívő teljes személyisége belemerül a Szent Szellem jelenlétébe és erejébe, mely teljesen körülveszi és beborítja, miközben föntről és kívülről elárasztja. Tudjuk, hogy természetes módon két lehetőség van arra, hogy valaki víz alá kerüljön: az egyik az, hogy az ember lebukik a víz felszíne alá, majd feljön alóla- a másik pedig az, hogy besétál a vízesés alá, és hagyja, hogy a víz föntről teljesen elborítsa. Ennek a második bemerülési módnak felel meg szellemileg a Szent Szellemben való megkeresztelkedés. A bemerülésnek ezzel a gyakorlati képével teljesen összhangban azt látjuk, hogy az Apostolok cselekedeteinek minden olyan részében, ahol a Szent Szellemben való megkeresztelkedésről van szó, az Ige nyelvhasználata kivétel nélkül arra utal, hogy a Szent Szellem felülről árad rá vagy töltetik ki a hívő emberre.” (így az Apcsel 2,2-ben, az Apcsel 2,17-ben, az Apcsel 2,33-ban, aztán az Apcsel 10,44-45-ben /Kornéliusz/, majd erre az eseményre való utalás az Apcsel 11,15-ben, majd az Apcsel 19,6-ban, ahol a vízkeresztséget követően azt olvassuk az efézusi tanítványokról: „És amikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Lélek őreájuk…”) „Ha most megkíséreljük összeilleszteni az újszövetségben található különféle kifejezések által adott képeket, benyomásokat, akkor az alábbi következtetésre juthatunk. A szóban forgó megtapasztalás két, egymástól eltérő, de egymást kiegészítő tényezőre épül: az egyik külső, a másik pedig belső. Külsőleg a Szent Szellem láthatatlan, de abszolút valóságos jelenléte és ereje felülről jön le a hívőre, és teljesen körülveszi, beborítja és elárasztja. Belsőleg a hívő egy ivó emberhez hasonlóan veszi magához a Szent Szellem jelenlétét és erejét mindaddig, amíg a Szent Lélek annyira be nem tölti a bensejét, hogy végül folyóként kezd kifelé áradni lényének legmélyéből.”

Most hogy megnéztük, mit tanítanak az Újszövetség erre használt szavai alapján a Szentlélekkeresztség láthatatlan, belső jellegéről, menjünk tovább, és vizsgáljuk meg, mit tanítanak, a külső megnyilvánulásokról, amelyek ezt a belső megtapasztalást kísérik. Anélkül hogy nagyon részletezném, meg kell említenünk, hogy különböző igehelyek alapján (mint pl. az Apcsel 2,33-ben, amikor Péter apostol azt mondja a pünkösdkor leszállt Szent lélek hatásairól, hogy a megígért Szentlelkét elnyervén az Atyától kitöltötte azt, amit ti most láttok és hallotok; ill. a  1 Kor 2,4-ben és az 1 Kor 12,7-ben) Ezekben az igehelyekben megtalálható „Léleknek és erőnek megmutatása” és a Lélek kijelentése (=megnyilvánulása, Prince szerint) arra engednek következtetni, hogy a Lélek jelenléte és működése olyan hatásokat hoz létre, amelyeket közvetlenül is érzékelhetünk fizikai érzékszerveinkkel.

A kérdés, hogyan? Az Újszövetségben 3 helyen van leírva, hogy mi történt, amikor az emberek betöltekeztek Szent Lélekkel.             

1.) Apcsel 2,2-4-ben 

2.) Apcsel 10,44-46-ban

3.) Aplcsel 19,6-ban

Az első eset a jól ismert pünkösdi történet, amikor is „kezdének szólni más nyelveken”. A második igehely azt az esetet rögzíti, amely Kornéliusszal és háza népével történt, amikor Péter apostol hirdette nekik az evangéliumot: „És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajánédka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak, és magasztalják Isten.” A harmadik ilyen igehely pedig arról szól, hogy mi történt Efézusban azokkal az első megtértekkel, akiknek Pál prédikált: „És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Lélek őreájuk, és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.” Ezen igehelyek értelmében a pünkösdiek azt vallják, hogyha gondosan összehasonlítjuk őket, akkor csak egyetlen olyan külső megnyilvánulást figyelhetünk meg, amely mindhárom esetben előfordult a Szent Lélekkel való betöltekezés során. A Biblia mond a három helyen határozottan állítja, hogy azok, akik megkapták a Szent Lelket, nyelveken szóltak, ill. más nyelveken szóltak!! (az eltérésre figyeljünk fel, mert amikor később a pünkösdiek tanításával kapcsolatos kérdéseket vesszük sorra, fontos lesz) A pünkösdi sebesen zúgó szél, ill. prófétálás két esetben nem fordul elő, egyedül csak a nyelveken szólás.

Valaki felhozhatná, hogy a pünkösd napját milyen alapon lehet összehasonlítani a többivel. Mégis erre maga Péter szolgáltat példát, amikor az Apostolok cselekedetei 11. fejezetében a jeruzsálemi gyülekezet többi vezetője felelősségre vonta, hogy miért ment el a pogányokhoz hirdetni az evangéliumot. Péter itt saját védelmére elmondta, hogy mik történtek Kornéliusz házában. A 15. versben ezt mondta: „Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek őreájuk, miképpen mireánk is kezdetben.” Ezzel Péter közvetlenül összehasonlítja a Kornéliusz háza népe által átélt élményt azzal, ami az első tanítványokkal történt pünkösdkor. Mi azonban az összehasonlítás alapja? Hiszen nem olvasunk sebesen zúgó szélről, vagy tüzes nyelvekről. De olvasunk nyelveken szólásról. A pünkösdiek szerint tehát az egyetlen és elégséges külső megnyilvánulás, amely Isten pecsétjét adta a Kornéliusszal és háza népével történtekre, az volt, hogy nyelveken szóltak!!!!!!!!!

Ebből arra következtetnek tehát, hogy a nyelveken szólás az elfogadott újszövetségi bizonyítéka annak, hogy valaki elnyerte a keresztséget a Szent Lélekben.

Node, kérdezhetnénk, hogy akkor a pünkösdiek szerint mi történik az újjászületésnél, ha az nem a Szentlélek munkája, akkor nem vesz az emberben lakozást? Erre is válaszolnak, a következőkben ezt részletezzük.  A pünkösdieknél ugyanis előfordulhat, hogy egy keresztyén a kifejezés egyik értelmében már vette s Szent Lelket, annak másik értelmében azonban még nem! Szerintük az Újszövetségben 2 különböző, egymástól elkülönülő megtapasztalás van, amelyeket az Ige a „Szent Lélek vételeként” ír le:

Szentlélek vétele:

1.) Az újjészületésnél, amikor az ember az örök élet részesévé lesz. Ennek két feltétele van: vallástétel (Róm 10,9: „Mert ha te a száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.”). Ez az első stációja a Szent Lélek vevésének az apostolok életében, ahogy azt a János evangéliuma 20,22 le is jegyzi, a feltámadás vasárnapján történt!!! Jézus feltámadása után először jelent meg az apostolok egy csoportjának: „…rájuk lehele, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket!” Most akkor mi van? nem pünkösdkor volt a Szent Lélek vevése? Nem, ill. nem csak akkor. Ellenvetésként valaki felhozhatná, hogy itt Jézusnak egy jövőben bekövetkező eseményre való retorikai elővételezéséről van szó, de sajnos téves, ugyanis a használt igeidő is azt jelzi, hogy ez a felszólítás egyszeri, és önmagában teljes megtapasztalásra vonatkozott, amely akkor következett be, amikor Jézus kimondta ezeket a szavakat. Ezért tény, így cáfolni sem érdemes, hogy abban a pillanatban az aspostolok valóban vették a Szent Lelket. Úgymond a feltámadott Jézussal való találkozásukkor jutottak át az apostolok az „ószövetségi üdvösségből az újszövetségi üdvösségbe”, ahogy írja Derek Prince. Az újszövetségi üdvösség feltétele ugyanis, hogy világosan vissza tudnak tekinteni egy konkrét történelmi eseményre: Krisztus halálára és feltámadására. Így lesz megváltásuk teljes, és tökéletes. Az apostoloknak ez a megtapasztalása így minden ember számára követendő példa, aki be akar lépni az újjászületésbe.

DE: „Jézus e csodálatos találkozás ellenére (újjászületés, szellem első vétele) is világossá tette az apostolok számára, hogy a Szent Lélekkel szerzett tapasztalásuk még nem teljes. Hiszen mennybemenetele előtti utolsó szavaival azt parancsolta nekik, hogy ne menjenek ki azonnal prédikálni, hanem maradjanak Jeruzsálemben, és várjanak addig, amíg meg nem kereszteltetnek Szent Lélekkel, és ezen keresztül fel nem ruháztatnak mennyei erővel ahhoz, hogy tanúbizonyságuk és szolgálatuk eredményes legyen.” (Derek Prince.)

2.) Szentlélekkeresztségnél: A feltámadás vasárnapján ahogy láttuk az apostolok megkapták a beléjük lehelt Szent Lelket, és így bejutottak az üdvösségbe és az újjászületésbe. De csak 7 héttel később, pünkösd vasárnapján lettek megkeresztelve a Szent Lélekkel, avagy- szerintük ugyanazt jelenti- betöltve Szent Lélekkel. Lukács evangéliuma 24,49-ben Jézus ezt mondja: „És ímé én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét, ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.” A már korábban megvizsgált Apcsel 1,5-ben pedig ez áll: „…János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni, nem sok nap múlva.”Az Apcsel 1,8-ban pedig: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim…”

Pünkösd vasárnapján a későbbiek folyamán Péter rámutatott (az Apcsel 2,33-ban), hogy Jézus Krisztus volt az, aki mennybemenetele után kiárasztotta a várakozó tanítványokra a Szent Lelket: „Annak okáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.”

Szinte minden bibliamagyarázó egyetért abban, hogy a Szent Lélekben való megkereszteltetésnek az ígérete pünkösd napján teljesedett be, és ezt erősítik meg Péter maga is, ahogy az előbbi idézetben láttuk.

Mi tehát a tanulság ebből a mai hívő számára a pünkösdiek szerint? Az apostolok példája azt bizonyítja, hogy az üdvösségre jutás/újjászületés és a Szent Lélekben való megkeresztelkedés két egymástól eltérő esemény!!!!! (Ennek alátámasztására felhozzák a már emlegetett efézusi tanítványok esetét. Róluk elvileg nem tudta Pál, hogy „csak” János tanítványai, tehát azt hitte Krisztusnak tanítványai, ennek ellenére megkérdezte tőlük, hogy „vajon vettétek –e már a Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek?” CSAK EZUTÁN derült ki, hogy János tanítványokról van szó. Namost, a pünkösdiek jogosan teszik fel a kérdést, hogy ugyan miért kérdezett ilyet Pál, ha az újjászületés jelentené, azaz a tanítvánnyá válás jelentené a lélekkeresztséget? Ezek az emberek persze meg lehettek keresztelve, különben ilyet nem is kérdezett volna, hiszen a Szent Lelket csak a Krisztusba vetett hit által lehet megkapni. Még egyszer a pünkösdi érvelés: HA A SZENT LELKET MINDENKI AUTOMATIKUSAN MEGKAPNÁ, AKKOR LOGIKÁTLAN ÉS OSTOBA DOLOG LETT VOLNA PÁL RÉSZÉRŐL MEGKÉRDEZNI: „VETTÉTEK –E A SZENT LELKET?” MAGA AZ A TÉNY, HOGY PÁL FELTETTE EZT A KÉRDÉST, BIZONYÍTJA AZT, HOGY KÉT LEHETŐSÉGET ISMERT: AZAZ VALAKI TANÍTVÁNNYÁ, KRISZTUS HÍVŐVÉ VÁLHAT ÚGY IS, HOGY MÉG NEM VETTE A SZENT LELKET. Pál egyébként később az Efézusiakhoz írt levél 1,13-ban, többek között ezeket az embereket is emlékeztetheti azokra az egymást követi lépésekre, stációkra, amelyeken keresztül eljutottak a megtérésre, és megkapták a Szent Lelket: „Akiben ti is, minekután hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével.” A pünkösdiek szerint ez az igehely a hívő élet három különböző, egymást követő szakaszáról beszél: 1. hallani az evangéliumot, 2. hinni Krisztusban, 3. megpecsételtetni a Szent Lélekkel. Ez szerintünk pontosan egybevág az Apostolok cselekedetei 19. fejezetében olvasható történelmi feljegyzésekkel: ezek az emberek is először hallották az evangéliumot, azután hittek, végül pedig, mikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Lélek rájuk szállt.

A probléma

Bebizonyosodott, hogy a Szent Lélekkel való megkeresztelés pünkösd napjára tehető, Jézus saját szavaival is erre utal. De ha ez így van, akkor kérdéses, hogyan tehetjük a Lélekkeresztséget egyenlővé az újjászületéssel, vagy pontosabban, hogyan tehetjük az újjászületéssel egy időre, hiszen a tanítványok már pünkösd előtt újjászülettek. Láttuk azt is, hogy Jézus feltámadásának vasárnapján bizonyos tanítványoknak azt mondta, „vegyetek Szent Lelket!”, és ez akkor, ott, be is következett, azaz Krisztus halálának és feltámadásának, tehát e történelmi tettnek fényében valósággal újjászülethettek, ami paradigma minden hívő számára is egyszersmind. Mégis Jézus nekik ígéri meg a Lélekkeresztséget, vagy nekik is, és nem a 3000 embernek csak, rajtuk kívül, akik majd pünkösdkor hallják őket idegen nyelveken beszélni! Akkor mit kezdjünk tehát pünkösddel?

Kálvin magyarázata

Kálvin is érzékeli ezt az ellentmondást, és az Apostolok cselekedeteihez írt kommentárjában így érvel:

„….Krisztus feltámadása előtt nem ez volt a rendes feladatuk (az apostoloké), hanem amint mondtam, buzdították népüket mint hírnökök, hogy legyenek Krisztus hallgatósága. Végül a feltámadás tette őket apostolokká, hogy a rájuk bízott tanítást az egész világon hirdessék. Hogy mégis azt parancsolja Krisztus, hogy egyelőre tartózkodjanak a munkától, bár arra ki vannak választva, az nem ok nélkül történt. Sőt több okot lehet említeni, ami miatt ennek így kellett történni. Még közel volt a Mester csúfos megtagadása, még közeli a hitetlenség sok jegye. Noha olya tökéletes tanításban volt részük, mégis hirtelen mindenről megfeledkezve felettébb durva tudatlanságukról tettek tanúbizonyságot. (…) Mindenekelőtt azonban meg kell jegyezni, hogy annak az oka, hogy az Úr a Lélek elküldésére határozott időt tűzött ki, az volt, hogy a mi számunkra még látványosabb legyen a csoda. Azután az apostolokat bizonyos ideig nyugalomban tartotta, hogy jobban érzékeltesse annak a munkának a fontosságát, amellyel meg akarta bízni őket. Éppen ez bizonyítja nekünk az evangélium az evangélium igazságát, hogy az apostoloknak meg volt tiltva, hogy annak hirdetéséhez hozzákezdjenek, amíg kellő idő alatt annak arra rendje és módja szerint fel nem készülnek. Egyidejűleg azt a parancsot is kapták, hogy maradjanak együtt, mivel mindegyiküket egy és ugyanazon Lélekkel kellett megajándékozni. (…) ÉS ITT JÖN A LÉNYEG : „Hogy János vízzel keresztelt. Krisztus ezt magának Jánosnak a beszédéből ismétli az apostoloknak. Ugyanis egy részük János szájából hallotta, amit az evangélisták közölnek: „Én vízzel keresztellek titeket, de aki utánam jön, ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” Most Krisztus kijelenti, hogy valóban meg fogják tudni, hogy igaz, amit ő mondott. (…) A Fiúra van bízva, hogy Lélekkel kereszteljen. Ebből következik tehát, hogy munkáját maga végzi el, mert lehetetlen, hogy el ne végezze, amit az Atya rábízott, és amiért leszállt a földre, de képtelenségnek tűnik a Lélek látható küldetésére szorítani azt, ami egyetemes kijelentés volt az újjászületés kegyelméről. (!!!!!!!!) Erre azt válaszolom, hogy Krisztus nem csak akkor keresztelt Lélekkel, amikor azt tüzes nyelvekben elküldötte. Ezt a keresztelést ugyanis már korábban az apostolokra bízta, és mindennap így kereszteli meg a kiválasztottakat mind. Mivel azonban a Szentléknek az a látható elküldése jele volt annak a titokzatos kegyelemnek, amelyet az Úr állandóan kiáraszt övéire, az evangélista találóan kapcsolja hozzá János bizonyságtételét. És az valóban mintegy az egész egyház közös megkeresztelése volt, mert eltekintve attól, hogy az apostolok a Lelket nem a maguk számára, hanem minden hívő közös hasznára kapták, abban, mint valami tükörben mutatkozott meg Krisztusnak az ő egyházára kiterjedő általános kegyelme, amikor Lelkének ajándékait, mint mondják, teljes mértékben kiárasztotta. Krisztus minden nap megkereszteli Atyjának választottait, de ez nem áll ellentétben azzal, hogy ezt a különösen emlékezetes jelenséget meg ne mutatta volna, hogy tudják az apostolok, Jánostól csak az első indítást kapták, ami nem volt hiábavaló, mert a befejezés közel volt.

No kérem. Kálvin azt mondja, annyiban volt a pünkösdi lélekkeresztség egyedi alkalom, amennyiben tömeghatásának és ceremoniális jellegének „jel” értékére tekintünk. /Ha valaki mást olvas ki e sorokból, kérem közölje velem a post végén a megjegyzés rovatban./ Korábban mintegy elvétve, vagy célzatosan bizonyos embereket keresztelt Lélekkel, és ezt bízta a tanítványokra is, most azonban ünnepélyesen az egész egyházra kiterjeszti ezt a kegyelmet. Nyilvánvalóan e magyarázat eredete megint csak az a felfogás, hogy a Lélekkeresztséget az újjászületéssel egyenlővé teszi. Van az újjászületés, vízkeresztség, mint külső jegy, de tulajdonképpen mindez csak Krisztus benső munkájának, a Lélek keresztségének a külső megnyilvánulása.

Nem tudom ki mennyire ért egyet ezzel, én úgy gondolom, hogy valami olyannak is kellett  ezen a napon történni, ami előtte nem történt. És nem csak mennyiségileg több (ahogy Kálvin sugallja), hanem qualitative is.

Erre nézve a következő magyarázat megoldás lehet:

Kovács Géza baptista lelkipásztor a „Karizmák a Biblia világosságában” című művében hangsúlyozza hogy a Szentlélekkeresztség Jézus tanítványainak életében pünkösd napján valósult meg, és erre egyértelmű utalás Jézus tanítványainak szóló felszólítása, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét. Az első pünkösd napján a felházban tartózkodó 120 tanítványt a Szentlélek belekeresztelte Krisztus testébe. Ők már szerinte is korábban megtértek, elfogadták Jézus Krisztust Megváltójuknak és Uruknak. DE: mégis csak ezen a napon, pünkösd napján lettek a megszülető ekklézsiának első tagjaiTovábbi 3000 megtérő ember részesült a Szentlélekkeresztségben, amikor vették a Szentlélek ajándékát, ami azt jelenti ebben az értelmezésben, hogy a Szent Lélek beépítette őket is Krisztus láthatatlan testébe, a vízben való bemerítéssel pedig vallást tettek hitükről és beépültek az első „látható” Krisztus-testbe a jeruzsálemi keresztyén gyülekezetbe. (Apcsel 2,37-38: „Ezeket pedig mikor hallották, szivökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” Továbbá hangsúlyozza, hogy a Szentlélekkeresztség is minden hívő ember életében csak egyszer történik, ahogy az újjászületés is! Szerinte, ami megegyezik a tradicionális nézettel, a Szentlélekkeresztség legfontosabb jele a hit által nyert belső öröm, bizonyosság az üdvösségben és abban, hogy Isten népéhez tartozom.

Kritika a pünkösdi fogalommegfeleltetésekkel kapcsolatban

Az Apcsel 1,5-ben Jézus-ahogy már számtalanszor említettük- tanítványaitól búcsúzva azt mondta: „nemsokára Szent Lélekkel kereszteltettek meg.” Pünkösd napján aztán, amikor teljesül Jézus ígérete, azt olvassuk: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.” (Apcsel 2,4). EBBŐL SOKAN AZT A KÖVETKEZTETÉST VONTÁK LE, HOGY A SZENTLÉLEKKERESZTSÉG ÉS A „MEGTELÉS” (BETELJESEDÉS) SZENT LÉLEKKEL MEGEGYEZIK AZZAL, AMIT A BIBLIA SZENTLÉLEKKERESZTSÉGNEK, MÁSHOL PEDIG SZENTLÉLEK AJÁNDÉKÁNAK NEVEZ, ILL. ÚGY HOGY „LESZÁLLT RÁJUK A SZENT LÉLEK”. (Ezekre példa az Apcsel 8,17, azaz a samáriai történet, ahol is Fülöp prédikálása nyomán megtérnek és megkeresztelkednek a samáriaiak, de csak a megtérésük hírére hozzá Jeruzsálemből lemenő Péter és János működése nyomán veszik a Szent Lelket, ill. az Apcsel 10,44, a már sokat emlegetett Kornéliusz házában történtek, ahol is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka, ill. az Apcsel 19,6, azaz az efézusi, eredetileg János tanítványok esete, akik miután megkeresztelkedtek a Jézus Krisztus nevére, rájuk szállt a Szent Lélek) Korábban bemutatásra került, hogy a pünkösdiek ezeket az eseményeket megfeleltetik a Szentlélekkeresztséggel.

A két stáció, Szentlélekkeresztség és a Szent Lélekkel való

beteljesedés:

Ez az elmélet tehát megkülönbözteti a Szentlélekkeresztséget a Szent Lélekkel való beleteljesedéstől. Beteljesedés a Szent Lélekkel azt jelenti, hogy a már újjászületett (Szentlélekkeresztelt) hívő embert-engedelmes és teljes odaszánás esetén- a Szent Lékek egészen, életének minden területén uralma alá veszi. A Szent Lélekkel való beteljesedés történhet azonnal a Szentlélekkeresztséggel egyidőben is. Ez történt pünkösd napján is a felházban imádkozó 120 emberrel. Gyakoribb azonban az, hogy a Szent Lélekkel való betöltekezés, vagy beteljesedés nem a Szentlélekkeresztséggel, tehát nem az újjászületéssel egyidőben történt. (erre például szolgál az előző részben felsorolt mindegyik igehely, tehát a samáriai történet is, ill. az Apcsel 9,9. ill. 17. verse. Itt Pál a damaszkuszi pálfordulása, megtérése után három nappal teljesedett be Szent Lélekkel Anániás imája nyomán.) Fontos megemlíteni az Apcsel 6,3-at, ahol az első diakónusok választásával kapcsolatosan ezt olvassuk: „Válasszatok ki magatok közül, atyámfiai hét férfit…akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, ebből ugyanis az derül ki, hogy a gyülekezetnek nem minden tagja volt telve Szent Lélekkel.)

Mi tehát az egyezés és a különbség a pünkösdi nézőpont és Kovács Géza által bemutatott elmélet között? Egyezésről beszélni talán túlzás, mégis találunk valamit, mégpedig azt, hogy mind a kettő elmélet szerint két „fokozat”vagy „állomás” van a hívő életében. A pünkösdi egyszerűen újjászületésnek nevezi csak, amikor a Lélek lakozást vesz az emberben, míg ugyanezt az élményt a hagyományos protestáns nézet a felsoroltakon túl Szentlélekkeresztség névvel is illetiA pünkösdizmus viszont a második állomást nevezi Szentlélekkeresztségnek, míg Kovács Géza ezt nevezi Szent Lélekkel való beteljesedésnekEltérés még, hogy míg Kovács Géza a hívő életében lévő második állomást, a Szent Lélekkel való beteljesedést többször is lehetségesnek tartja (sőt szükségesnek), addig a pünkösdi vélemény szerint a Lélekkeresztség ugyanúgy egyszer alkalom, ahogy az újjászületés is.

Pünkösdizmus:   1.) újjászületés/a Lélek lakozást vesz       2.) Szentlélekkeresztség

Kovács Géza:        1.) újjászületés=Sz.Lélekkeresztség         2.) Lélekkel való beteljesedés

Pünkösdizmus: a Lélekkeresztség tanításukban ugyan nem második áldás (ezt nem győzik hangsúlyozni), de a gyakorlatukban mégis azzá lesz. Enélkül lehet üdvözülni, de a hívő életben nélküle nem lehet igazán gyümölcsöző és győzedelmes életet folytatni.

Kovács Géza: Ugyanazt mondja szinte amit a pünkösdizmus, de nem a Lélekkeresztséggel, hanem a Szent Lélekkel való beteljesedésre vonatkoztatva. Tehát a Szent Lélek által újjászült és Krisztus testébe belekeresztelt, tehát Szentlélekkeresztségben részesült hívőnek valóban szüksége van arra, hogy beteljék Szent Lélekkel ahhoz, hogy győzedelmes és gyümölcsöző hívő életet éljen.

Kovács úgy érvel a többszöri beteljesedés mellett, hogy Péter apostol nem csak pünkösd napján teljesedett be a Szent Lélekkel (Apcsel 2,4), hanem akkor is, amikor a Főtanács előtt hatalmasan bizonyságot tett Uráról. (Apcsel 4,8) Pál apostol pl. megtérése után három nappal-amint már említettük-, majd később, amikor első missziói útja során, Ciprus szigetén Szergiusz Paulusz helytartó előtt, egy Elimás nevű megszállott emberrel került szembe, ismét betöltötte a Szentlélek. (Apcsel 13,9)

Kritika a pünkösdizmus azon elméletével kapcsolatban, mely a

Szentlélekkeresztséget a nyelveken szóláshoz köti

Eszerint, ahogy láttuk, aki megszólal nyelveken, az biztos jele annak, hogy a Szentlélekkeresztségben részesült. (van ennek egy negatív gyakorlati hozadéka is, t.i. hogy legfontosabb céllá és törekvéssé válik a nyelveken való megszólalás, az érte való tusakodás. (bár az ilyen túlkapások ellen a pünkösdi teológia küzd, de sajnálatosan bármennyire is mást mond az elmélet, gyakorlati megvalósulásában nem lehet kimért) Tény, hogy a Szentírásban van olyan eset, amikor a nyelvek ajándéka jelként fogható fel, annak igazolására, hogy a Szent Lélek őket megpecsételte, ill. őket Krisztus testébe belekeresztelte. (ezeket az eseteket már korábban többször is felsoroltuk) De valóban általánosítható a korábban felsorolt 3 eset, és valóban a nyelveken szólás a biztos jele annak, hogy valaki részesült a Szentlélekkeresztségben? Fontos megjegyezni, hogy nem is mind a 3 eset ugyanolyan, hiszen pünkösd napján-és ezt Derek Prince elfelejti megemlíteni- a tanítványok érthető nyelvek ajándékát kapták, hogy „mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” (Apcsel 2,6) Tehát ezen eset „jel” minősítése alatt már rezeg a lécFolytatva a sort, Samáriában Fülöp szolgálata nyomán nagyon ébredés volt. Megtértek, újjászülettek az emberek Fülöp prédikálására, majd Péter és János imája nyomán beleteljesedtek Szent Lélekkel, de arról sehol sincs szó, hogy nyelveken is szóltak volna, ennek igazolására. Továbbá Pálnál sem olvasunk arról, hogy amikor Szent Lélek keresztségben részesült, nyelveken szólt volna, arról viszont igen, hogy mindenki másnál jobban tud nyelveken szólni. (de itt karizmákról van szó, és nem a Lélekkeresztség bizonyítékáról, vagy jeléről, mert a kettő a pünkösdi hermeneutikán belül is eltérő) Említsük még meg, hogy a pünkösdkor megtérő 3000 ember vette a Szent Lélek ajándékát (Apcsel 2,38), majd beteljesedtek Szent Lélekkel, de nincs szó megintcsak arról, hogy nyelveken is szóltak volna!! (Apcsel 4,31)

Fontos érv lehet még, hogy amikor Pál karizmákról beszél, egy szóval sem említi sohasem azt, hogy a nyelveken szólás jel lenne, amelyet a Szent Lélek megérkezésénél mindenkinek kapnia kellene. Tudom, hogy a nyelveken szólás karizmája, és a nyelveken szólás, mint a Lélekkeresztség jele két egymástól eltérő jelenség, de akkor is logikus lett volna, hogy Pál az egyiknél írjon a másikról is.

A pünkösdiek a Róm 8,26-ot is érdekesen magyarázzak. Pál itt arról ír, hogy a bennünk lakozó Szent Lélek vizsgál és kimondhatatlanul (eredeti szövegben „szavak nélkül”) fohászkodik értünk. A Szent Léleknek ezt a mediatori szolgálatát úgy értelmezik, hogy itt a nyelveken szólás ajándékáról van szó. (ez egyértelműen téves)

Vitatott pont Kovács Géza értelmezése és a hagyományos

értelmezés kapcsán:

Kérdéses, hogy ha az újjászületést egyenlővé tesszük a Lélekkeresztséggel, akkor a tanítványok esetében miről volt szó pünkösd előtt? Nem születtek újjá? Azt értem, és logikus is, hogy Krisztus halála és feltámadása, tehát a Krisztus esemény előtt ez nem volt lehetséges, azaz csak „tanítványok” lehettek, bizonyos hiányokkal együtt, de Krisztus feltámadása vasárnapján megjelent neki, és rájuk is lehelt, és valóban azt mondta neki, hogy vegyenek Szent Lelket. Sokan azt mondják, itt a pünkösdi események elővételezése történt, valamiféle szimbolikus utalás, de ez nem hiszem hogy megállná a helyét, hiszen amint írtuk is, itt az igeidő arra enged következtetni, hogy valóban megtörtént abban a pillanatban a felszólítás eredményeképp.

Megoldás

 Csak egyetlen magyarázat lehetséges: a szűk tanítvány körön túl pünkösdkor születik meg az egyház, olyan értelemben, hogy a Szent Lélek belekereszteli az újonnan megtérteket, újjászületetteket. A tanítványok az én véleményem szerint nem pünkösdkor születnek újjá, hanem már korábban, mégis, a Pártfogót, amely belekeresztelt Krisztus testébe, még nem kapták meg! Tehát a Lélekkeresztségben teljes valójában csak pünkösdkor részesednek!!!!!!!

Ennél a pontnál Charles Ryrie megemlíti, hogy a probléma oka a „Krisztus teste” fogalom homályos értelmezése. Ha valaki a gyülekezet (kálvini tanítás) kezdetét Ábrahámmal vagy Keresztelő Jánossal hozza kapcsolatba, akkor valószínűleg nehezen ismeri fel a Szent Lélek belekeresztelő tevékenységének sajátos jelentőségét korunkbanA Szentlélekkeresztség tehát nem egyszerűen a megtérés/újjászületés szinonímája! Ha ugyanis a testet- írja Ryrie- Isten munkájának tekintjük, mely pünkösd napján kezdődött el, akkor szükségessé válik, hogy a Szent Lélek belekereszteljen ebbe a testbe! Nos ennek lehettünk tanúi pünkösdkor!!!!

Az Ószövetségben erre nincs utalás. Urunk kijelentette, hogy pünkösd napján a Szent Lélek eljön és ekkor kereszteli bele a hívőket Krisztus testébe. A keresztség célja a hívőknek Krisztus testéhez csatolása, és a testnek, azaz a gyülekezetnek ehhez a rendelkezéshez kötődése arra mutat-így Ryrie-, hogy a keresztség is  ebben a korszakban található csak meg.

A tanítványok esetében előfordulhatott, egyszeri alkalommal, hogy nem részesültek a Lélekkeresztségben, mivel még nem kereszteltettek be Krisztus testébe, miközben már újjászületettek voltak. De azóta ilyen NEM fordulhatott elő. Hiszen a Szentírás több helyen is a Lélek keresztelő munkájának tudja be, hogy az eklézsiába felvétetünk, és ahogy mondja is, Krisztus testébe belekereszteltettünk. A pünkösdi tanítással, ami egyébként egy rendkívül logikus és kompakt rendszer, csak az a baj, hogy hagy egy olyan nonszensz lehetőséget, hogy valaki újjászületik, lakozást vesz benne a Lélek, de mivel még nem kereszteltetett meg a Szentlélekkel (azaz egyfajta második áldással), ezért nem kereszteltetett be a Krisztus testbe. Az a baj, itt nem lehet bűvészkedni, hogy de hát azt az újjászületéshez kötik, ugyanis a Szentírás a Lélekkeresztséghez köti. Tehát a Szentlélekkeresztség/Lélekkeresztség vagy az újjászületéshez kötött, vagy marad egy megoldatlan kérdésünk. Ezt alátámasztandó meg kell néznünk az 1Kor 12,13-at, amely talán a legfontosabb igeszakasz ebben a tekintetben, és amely egyértelműen kimondja, hogy mindnyájan megkereszteltettek ugyanúgy, ahogy mindnyájan megitattattak (a Szent Lélek bennünk lakozása által) Ez a kijelentés az egész korinthusi gyülekezetre vonatkozott, amelybe mint jól tudjuk, rendkívűl sokféle „szinten álló” egyén tartozott, egészen különböző lelki érettséggel. További igehely az Ef 4,5, ahol több mint valószínű, hogy az “egy keresztség” a Szentlélekkeresztséget jelenti. Ha igen, akkor ugyanarra a csoportra vonatkozik, akié “egy Úr” és “egy hit”,azaz minden hívőre!!!!

Még egyszer összefoglalom a pünkösdi tézis gyenge pontját, Ryrie szavaival: „Ha nem az üdvösségre jutás (azaz újjászületés) pillanatához kötődne (a Szentlélekkeresztség), akkor lennének olyan hívők, akik megtértek ugyan, azonban, mivel nem részesültek a Szent Lékek keresztségében, nem tartoznának Krisztus testéhez. A keresztséggel leszünk Krisztus testének tagjaivá, tehát ha valaki keresztség nélkül üdvösséget kaphatna, akkor Krisztus testén kívüli hívőnek kellene tartatnunk.”

Az egészhez csendesen hozzátenném, hogy az apostoli levelekben nem találunk egyértelmű utalást arra, hogy lenne ilyen “2. áldás”, főleg arra nem, hogy ezt minden esetben nyelveken szólás kíséri. Azért ez pásztori, gyülekezeti, gyakorlati szempontból nem elhanyagolható tényező (lenne), Pál, Jakab, Péter valamiért mégsem említik. Furcsa, hogy bár Pál a korinthusiakhoz írt levelében bőségesen ad a gyülekezeti életre vonatkozó gyakorlati instrukciókat, a nyelveken szólásról hosszan értekezik, de erről, ki tudja miért, elfelejt szólni. Továbbá az is elgondolkodtató, hogy az apostolok utáni első generációnál, azaz az apostoli atyáknál sem olvasunk ilyen általános megtapasztalásról, nem beszélve az egyházatyákról, ahonnan azért már bőséges irodalom áll rendelkezésünkre. Durva feltételezés lenne, ha azt állítanánk, hogy már az első századi, második századi keresztyének is elfeledkeztek a hívő élet eme sarokkövéről (Ennek ellenére az egyház valahogy mégis futótűzként terjedt.)

Utószó:

/Egyébként ez az elmélet, amit Kovács Géza is vall, megfelel a mai neokarizmatikusságnak, ami sokak hiedelmével ellentétben, nem karizmatikus, ill. nem úgy, ahogy a pünkösdiek, vagy a karizmatikusok azok. (Wayne Grudem, és több konzervatív és fundamentalista is a neokarizmatikus csoportba tartozik, de erről majd később. A legfontosabb ismertetőjegyük az, hogy a karizmákról vallják, hogy ma is léteznek, és a hívek részesednek belőlük, azonban a Szentlélekkeresztséget klasszikus módon az újjászületéshez kötik, nem 2. áldásként értelmezik, amelynek jele a nyelveken szólás/

Leave a Reply