29
Júl
2011

Sebestyén Jenő a nők helyzetéről az egyházban

5092-1(az alábbi részlet Sebestyén Jenőtől, a Budapesti Református Teológiai Akadémia 1928 és 1938 közötti igazgatójától és egykori dogmatika professzorától, A református nő lelkivilága című művéből származik)


A legutóbbi évtizedekben (…), főleg a feminizmus ostromainak s a modern nőemancipáció elveinek hatása alatt a nőnek az egyházi életben végzett munkájával kapcsolatban sajnálatos túlzó törekvések nyilatkoztak meg, amelyek nem elégedtek meg a nőnek az egyházi életben való szabad egyesületi, vagy a presbitérium vezetése alatt álló munkálkodásával, hanem azt követelték, hogy a nőknek az egyházi életben adassanak meg mindazok a jogok, amelyek a férfiakat is megilletik s legyenek választhatók és alkalmazhatók tehát mindazon tisztségekre is, amelyeket Krisztus állított be azért, hogy egyháza tisztán és helyesen kormányoztassék.

Így állt elő az a követelmény, hogy a nők ne csak önálló szavazatjoggal bíró tagjai legyenek a gyülekezeteknek s így a lelkészi, presbiteri s esetlegesek választások alkalmával is érvényesíthessék a maguk egyéni álláspontját, hanem presbiterekké, diakónusokká, sőt rendes lelkipásztorokká is választhassanak. Ebből is láthatjuk tehát, hogy a modern protestáns közfelfogás szerint a nő ma már kétféle módon vehet részt az egyházi életben: és pedig egyfelől, mint egyszerű egyháztag egyéni munkával és egyesületi vagy egyháztársadalmi keretek között, másfelől pedig hivatalosan is, az egyház szervezett életének keretei között, úgy, hogy maga is viselheti mindazokat a tisztségeket, amelyeket a férfi visel.

És e szellem hatása alatt most már mindenütt ostromolják a református egyházakat is, hogy ne tegyen többé különbséget nő és férfi között, hanem adja meg a teljes szabadságot a nő számára, hogy ne csak kisegítő munkát végezhessen az egyházban, hanem önállóan is felléphessen, tisztségeket viselhessen, szóval a végső fokon rendes, teljes jogú lelkipásztor is lehessen.

Azonban éppen ez a legutóbbi gondolat az, amelyet az összes protestáns egyházak között talán a reformátusok helyeselnek a legkevésbé. Mert abba a több külföldi ref. egyház is belement már, (ami nálunk már régebb idő óta szintén meg van) hogy a nőknek is legyen valaminő formában az egyházi életben beleszólásuk, sőt szavazati joguk. De azt már kevesebb egyház engedte meg eddig, hogy a nők pl. presbiterek, vagy diakónusok is lehessenek. Abba pedig semmi körülmények között nem mennek bele, hogy a nők, bár theológiát végezhetnek is, rendes lelkésszé választathassanak.

Pedig példa is van már rá bőven. Unitáriusok, methodisták, quäkerek, baptisták és sok más amerikai szekta már régen a templomi szószékre engedték az asszonyokat is. A református elvek szerint azonban a nőnek az egyház kormányzásában résztvenni éppen a Biblia tanításából kifolyólag nem lehet. 1 Kor 11,3,15; 1 Kor 14,34-35. A nőnek tehát sem a tanítói tisztben nem szabad mint papnak fellépni, sem a kormányzói tisztben mint presbiternek.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy magán-vagy családi körben, háziistentiszteletek alkalmával vagy egyéb munkakörben nem lenne szabad neki imádkozni vagy prófétálni. Sőt, bár az ún. hivatalos egyházi élet területén a férfival szemben háttérbe kell is szorulni, annál nagyszerűbb munkát fejthet ki az egyházi és egyháztársadalmi élet egyéb szabad területein.

You may also like

Sebestyén Jenő: A református ember teológiai műveltsége – szemelvények
Tim Keller az evangelikál feministák álláspontjáról
John Piper: lehetnek nők lelkipásztorok?
Mark Driscoll: bibliai példák a női lelkészségre?

Leave a Reply