30
nov
2011

Louis Berkhof a lélek halhatatlanságáról

Louis Berkhof

Louis Berkhof

Louis Berkhof a lélek halhatatlanságának tanáról hosszasan értekezik dogmatikájában.  E bizonyítási kísérlet két pontját szeretném kiemelni, a téma tárgyalásához írt bevezetőjével együtt:

„A halhatatlanság tantétele az Ószövetségben: Többször elhangzott az állítás, miszerint az Ószövetség, s különösen Mózes 5 könyve egyáltalában nem tanítja a lélek halhatatlanságát. Az tökéletesen igaz, hogy ezt a nagy igazságot az Ószövetség kevéssé világosan jelenti ki, mint az Újszövetség, ám a tények ebben az esetben nem adnak alapot ahhoz a kijelentéshez, hogy mindenestől hiányzik az Ószövetségből. Jól ismert és általánosan elfogadott tény, hogy Isten kijelentése a Szentírásban progresszív, és fokozatosan növekszik a világosságát illetően, és magától értetődik, hogy a halhatatlanság tantétele az áldott örök élet vonatkozásában teljes jelentősége csakis Jézus Krisztus feltámadása után jelentethetett ki, Aki „világosságra hozta pedig az életet és a halhatatlanságot”, 2 Tim 1,10. Miközben azonban mindez igaz, nem tagadható, hogy az Ószövetség több módon sugallja az ember folytatólagos tudatos létezését akár a lélek puszta halhatatlansága, vagy túlélése, akár az áldott jövőbeli élet értelmében.

Ez benne foglaltatik egyrészt az Istenről és az emberről szóló tantételben: Izraelnek a halhatatlanságba vetett hitének gyökere Magába az Istenbe, mint Teremtőjébe és Megváltójába, a szövetségének Istenébe vetett hitében volt megtalálható, Aki soha nem hagyja el őket. Ő volt számukra az élő, az örökkévaló, a hűséges Isten. Akinek a közösségében örömöt, életet, békességet és tökéletes megelégedettséget leltek. Vajon úgy epekedtek volna Utána, ahogyan tették, rábízták volna magukat életre-halálra, s vajon úgy énekeltek volna Róla, mint örökös részükről, ha úgy érezték volna, hogy amit Ő kínál nekik, az nem más, mint az idő egy darabkája? Hogyan szerezhettek volna valódi vigasztalást Isten megígért megváltásából, ha úgy tekintették volna a halált, mint létezésük végét? Sőt, az Ószövetség Isten képmására teremtettnek mutatja be az embert, aki életre, s nem halandóságra teremtetett. Az állattól eltérően olyan élettel rendelkezik, ami átnyúlik az időn és már magában hordozza a halhatatlanság zálogát. Az Istennel való közösségre alkottatott, s csak kevéssé tétetett kisebbé az angyaloknál, s Isten az örökkévalóságot adta a szívébe” (Préd3,11).

Berkhof tovább sorolja azokat a tantételeket, melyek a lélek halhatatlanságát bizonyítani tudják. Ilyen érvként kezeli azokat „a figyelmeztetéseket, amelyek attól óvnak, hogy a holtakkal mint „ismerős lelkekkel” tanácskozzunk, azaz olyan személyekkel, akik képesek voltak megidézni a halottak lelkét, hogy üzeneteiket közvetítsék az érdeklődőknek, 3 Móz 19,31; 20,27; 5 Móz 18,11; Ézs 8,19; 29,4. A Szentírás nem mondja, hogy lehetetlen a halottakkal tanácskozni, de inkább előfeltételezni látszik azt a lehetőséget, miközben elítéli a gyakorlatot.”

You may also like

Emil Brunner: a lélek halhatatlanságának a kérdése
Kálvin János tanítása az emberi lélekről (a lélek halhatatlansága és magasabb rendű volta)
Wayne Grudem: Krisztus jelenléte az úrvacsorában/ eltérő értelmezések
Totális halál vagy halhatatlanság? Barth kritikája…

5 Responses

  1. HZs

    Az idézett igehelyekkel van némi gondom:

    2Tim 1,10: φανερωθεῖσαν δὲ νῦν διὰ τῆς ἐπιφανείας τοῦ σωτῆρος ἡμῶν Χριστοῦ Ἰησοῦ, καταργήσαντος μὲν τὸν θάνατον φωτίσαντος δὲ ζωὴν καὶ ἀφθαρσίαν διὰ τοῦ εὐαγγελίου; ebben az esetben egy szó nincs a lélek halhatatlansáságáról, viszont a pontos fordítás a “felragyogtatta az életet és a romolhatatlanságot” lehet. AZ ἀφθαρσία esetében az elsődleges értelmezés a romolhatatlan vagy romolhatatlanság és a halhatatlanság csak harmadlagos értelem.

    Préd 3,11:
    קהלת 3:11 Hebrew OT: Westminster Leningrad Codex
    אֶת־הַכֹּ֥ל עָשָׂ֖ה יָפֶ֣ה בְעִתֹּ֑ו גַּ֤ם אֶת־הָעֹלָם֙ נָתַ֣ן בְּלִבָּ֔ם מִבְּלִ֞י אֲשֶׁ֧ר לֹא־יִמְצָ֣א הָאָדָ֗ם אֶת־הַֽמַּעֲשֶׂ֛ה אֲשֶׁר־עָשָׂ֥ה הָאֱלֹהִ֖ים מֵרֹ֥אשׁ וְעַד־סֹֽוף׃
    Ebben az esetben a הָעֹלָם֙ nem az örökkévalóságot jelenti, hanem az egész mindenséget. Mivel az Ószövetség antropológiájában a szív az értelem helye, ezért a teremtett mindenségnek az ember számára megadott megismerhetőségét jelenti ez a bölcsesség és szó sincs az emberi lélek halhatatlansáságáról.

    Mivel az emberi lélek halandósága vagy halhatatlansága igen fontosnak tűnő fogalom lehetett nemcsak a mai ember, hanem az ókori ember számára is, ezért úgy vélem, hogy ekkor a könyvgyűjteményben, mint a Biblia, nem nagyon hallgatták volna el ezt a “tényt”, ill. ha biztosak lettek volna ebben akár kinyilatkoztatás áltak is, akor valamilyen módon konkrétan is felmerült volna a “halhatatlan (emberi) lélek” terminus technicusa a Biblia lapjain.

  2. Camisard

    Ami azt illeti én sem ezekkel bizonyítom a lélek halhatatlanságát (erről és egyébről lsd. a cikkeket, amik témába vágóan vannak tagelve).

    Mindazonáltal néhány megjegyzest nem árt ha teszek az észrevételeidre.
    2Tim1:10: a romolhatatlanságról. Szószerintibb romolhatatlanságnak fordítani, csakhogy mind a megtért lélek romolhatatlansága, mind a mennyei test romolhatatlansága halhatatlanságot fejez ki.

    Ha a lélek megszűnne közben akkor, amit köztes állapotban neveznek, akkor lehetne elmondani, hogy a lélek megszűnik, meghal, és Isten újra feltámasztja. Ezt tanították neoortodoxok, mint Barth, Weber stb.. Csakhogy a köztes megszűnés tana nincs benne a Bibliában és csak szelektív (általunk rendkívül egészségtelennek tartott, unortodox) hermeneutikával igazolható.

    Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy 2Tim 1:10 is közvetve harmonizál a halhatatlansággal. Vagy nem, de akkor más részek bizonyítják a halhatatlanságot.

    Préd 3:11. Több fordítás adja vissza világgal, mint örökkévalósággal, valóban. Érzékelhető az ambivalencia (halhatatlanság tulajdonsága, vagy a halhatatlanság képzete, vagy a világmindenség képzete). Nem ezek a legjobb bizonyítások egyetértek.

    Viszont szembe kell szálljak az Ószövetség emberképe fogalommal. Ugyanis az ÓT-nek és az ÚT-nek egységes emberképe van. Az ÚT-ben is értelmet jelent a szív lsd. Lk 2:51 vagy 12:45.

    Azzal sem tűnik logikusnak, hogy “a lélek halhatatlan” szószerinti szófordulatnak benne kellene lennie az Írásban. Ugyanezt lehetne mondani a Trinitásra és az “emberi természet” (physis anthropine) kifejezésekre, de még sok más dologra is.

  3. Thomas

    Én is úgy gondolom, hogy a “Lélek halhatatlansága” (a görög filozófia PREEGZISZTENS LÉLEK fogalmától eltérően, az emberi lélek Isten által meg lett teremtve, és létezése folytatólagos, kizárólag Isten kegyelmétől függően)a Szentírásból az egyik “legtisztábban” bizonyítható tantétel, igaz a “modern” bibliai teológia szemében nagy szálka… EGyébként mind a II.Helvét Hitvallás, mind a Westminsteri Hitv. tanítja és beszél a lélek teremtett, de halhatatlan természetéről. Tudom ez nem kényszerítő érv, de valamit elárul abból a reformátori hermeneutikáról, amely egyértelműen le tudta vezetni a Szentírás igéiből a “sola scritpura” elv alapján ezt a tantételt. Az sem véletlen, hogy Kálvin első művében (Psychopannychia, 1534) éppen az eretneknek tartott anabaptista “lélek-alvás” tana ellen emeleli fel a szavát, és érvel az Írásra támaszkodva a lélek halál utáni, folytatólagos és tudatos létezése mellett. Én a magam részéről azt mondom, hogy a léleknek ez a “tulajdonsága” explicitebben kerül kifejtésre még a Szent3-ság dogmájánál is…

  4. Thomas

    Az alábbi linken lévő magyarázatot rendkívül jónak tartom: http://www.apologia.hu/index.php/keresztenyseg/dokumentacio/67-a-lelek-halandosaga-a-bibliaban

    Az utolsó része az érvelésnek jól összefoglalja a legfontosabb érveket: “…a Biblia valóban nem tanítja azt, hogy az ember lelke önmagában halhatatlan valami lenne. Azt azonban igen, hogy az ember nem csupán test és életerő ideiglenes együttese: „lelke” túléli a fizikai halált. Ezt támasztják alá a következő bibliai példák: a Noé idején meghaltak „lelkei” (pneumata, 1Pt 3:19-20) és a mártírhalált halt keresztények „lelkei” (pszükhai, Jel 6:9-11) vagy a Jézussal beszélgető Illés és Mózes (Lk 9:28-31). Pál sem tarthatta magát azonosnak a testével, ezért akarhatott kiköltözni a testből, haza az Úrhoz (2Kor 5:8), és azt is legalább lehetségesnek tartotta, hogy testen kívüli élménye volt (2Kor 12:2-3). A halált is csak azért tarthatta nyereségnek, mert Krisztussal lenni sokkal jobb a földi szolgálatnál (Fil 1:23). Ahogy a zsidó szentek is élnek, mert Isten az élők Istene (Mk 12:24-27); Jézus is azt ígérte, hogy aki benne hisz, „ha meghal is, él” (Jn 11:25).”

    Továbbá egy megjegyzés ugyanerről az oldalról: “A kinyilatkoztatás sok témában progresszív módon történt: pl. a lélekről és sorsáról szinte semmit nem tudhatott Ábrahám vagy Salamon, sokat mondott Jézus és még több adatott az apostoloknak. Ezért ebben a kérdésben nem lehet Ósz-i szövegekre hivatkozni úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a későbbi, Úsz-i kijelentéseket.”

Leave a Reply