18
dec
2011

Logos és Rhema – valóban elkülöníthető fogalmak?

logos.0A „rhema” kifejezés szó szerint valami olyasmit jelent, mint “megnyilatkozni”, kimondani, kifejezésre juttatni egy dolgot. Maga a szó a megnyilatkozás aktusát írja le. Platón és Arisztotelész is használta e kifejezést állítások és tételek osztályozására. A keresztyénségen belül a fogalmat a „Rhematos Christu” vonatkozásában használjuk, tehát mindazzal kapcsolatban, amit Krisztus mondott.

A „rhema” görög főnév szótár szerinti jelentései: „mondás, elmondás, megnyilatkozás, kifejezés, ige, vagy szó”. Maga a szó egy igéből képzett főnév („eiro”-„mondok” és a „ma” igéből képzett főnevek esetében gyakran használatos suffixum összetétele)

Rhema – Logos – Onoma

Említettük már Platónt és Arisztotelészt. Mindkét filozófus három terminust használt, a logos-t, a rhema-t és az onoma-t. Platónnál a logos (valójában egy mondat, egy kijelentés vagy egy tétel) tulajdonképpen egy állítás, amely igéket és főneveket tartalmaz, így minden logos rendelkezik egy rhémával és onomával. Arisztotelész szerint pedig a logos-rhema-onoma hármas egy tétel fő komponenseit alkotják.

Keresztyén szóhasználatban, főleg a jelenkori teológiai áramlatok hatására (gondolok itt a pünkösdizmus egyes ágaira, Word of Faih mozgalomra, Wort des Glaubens Bewegung /lásd korábbi írásunkat) azonban mintha az “Igével” fordított eredeti fogalom differenciálódását figyelhetnénk meg.

Tény, hogy az Újszövetség eredeti görög szövegében két eltérő szó található, amelyet a magyar fordítások általában az „ige” szóval adnak vissza. (ige vagy beszéd). Az egyik a logos, a másik a rhema. E szavakat többnyire különbségtétel nélkül használjuk, azonban vannak, akik úgy gondolják, hogy mindegyiknek megvan a maga világosan körülhatárolható, sajátos jelentéstartalma.

thewordoffaithA Word of Faith neo-pünkösdi mozgalom tanítása a két fogalom kapcsolatáról

A Word of Faith mozgalom, és más pünkösdiek tanítása szerint a két fogalmat konzekvens módon meg lehet különböztetni egymástól.  Azok, akik eltérő jelentéstartalmakat tulajdonítanak a két görög kifejezésnek, úgy gondolják, hogy a logos jelentése tágabb értelmű, és többet jelent a szimplán kimondott, vagy leírt szónál. A logos a megváltoztathatatlan, önmagában létező „isteni Ige”. Ez az az Ige, amely már készen volt Istennél az örökkévalóságban az idők kezdete előtt, és ez az, ami megmarad akkor is, ha az aiónok, az egymás után következő korszakok elmúlnak. Az Igét semmilyen földi esemény nem tudja befolyásolni, megváltoztatni, hiszen megmarad örökké a mennyben. Ebben az értelemben mondja Dávid (és ezt az igét gyakran idézik a logos egyediségét, örökkévalóságát bizonyítandó):

„Uram! Örökké megmarad a Te igéd a mennyben.” (Zsolt 119,89)

A rhema ezzel szemben a térben és időben kimondott szó. Itt a Róm 10,17-re szoktak utalni, ahol is ezt olvassuk:

„A hit hallásból jön, a hallás pedig Isten igéje által.”

Itt az Írás nem a logos, hanem a rhema kifejezést használja. Ez is arra utal, hogy a rhema a konkrét, kimondott szó, hiszen az Írás a hallással kapcsolja össze. Csak azt tudjuk meghallani, amit egyszer már kimondtunk.

Mindez a keresztyén életgyakorlatban úgy csapódik le, hogy a Szentírás örök érvényű igéi (az az a logos) a hétköznapi bibliaolvasás során egyszer csak megelevenednek, és személyes üzenetté (rhema-vá) válnak, amikor egy ige, adott esetben az adott kontextusból kiemelve az ember szívét közvetlenül megszólítja. Ilyenkor Isten személyesen és közvetlenül szól hozzánk.

A 2 Kor 3,6-ban Pál azt mondja, hogy

„A betű öl, a lélek (szellem) pedig megelevenít”.

Szentlélek nélkül tehát nincs rhema.

Összefoglalva: A rhema Istennek a Bibliában kinyilvánított akaratát, a logos-t teszi elérhetővé számunkra – ez nyilvánvalóan magába foglalja a Biblia minden tanítását és üzenetét. A logos azonban túl hatalmas ahhoz, hogy a maga teljességében az ember számára mindig felfogható és alkalmazható legyen. A rhema tehát a logos-nak az a része, amely egy adott időpontban és helyzetben érvényes. A rhema a logos-nak az életünkben való alkalmazását jelenti, és így egy egészen személyes megtapasztalást jelent. Azt pedig, hogy a “teljes logos”-nak melyik részére van szükségünk, csak Isten ismerheti; A Szentlélek vezet el bennünket azokhoz az igékhez, szavakhoz, amelyek az adott helyzetre, problémáinkra, kérdéseinkre vonatkoznak, és úgymond „élettel tölti meg azokat”, hogy rhema-vá, tehát személyes kijelentéssé váljanak életünkben. Ha ez megtörténik, akkor a miénk „már csak” a meghallás felelőssége.

A rhema tehát közvetlenül, személyesen Istentől származik. Isten minden újabb rhema -val továbbvezeti az embert a hit útján. A rhema, személyességének és egyediségénél fogva, más hívőre nem érvényes, de az is lehet, hogy ugyanazon hívőre sem érvényes már egy másik helyzetben. Az Úri imádságban pontosan az Úr igéjétől, rhema-jától való állandó függés jelenik meg. De akkor is az Isten rhema-jától való függésről, életformáról van szó, amikor Jézus így válaszol a pusztában a Sátán első kísértésére:

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével (rhema), amely az Istennek szájából származik.” (Máté 4.4)

Itt arról a szóról, igéről van szó, amely mindig és aktuális módon Istentől jön. Ezért a mindennapi kenyerünk, hiszen mindig friss, mindig „éppen akkor” jön.

A pünkösdiek egyik alaptanításáról beszélünk, ezért érthető, ha már a magyar könyvpiacon is megjelentek olyan “teológiai” művek, amelyek e két fogalom különválasztásáról tartalmaznak tanításokat.

Derek Prince, pünkösdi tanító pl. a következőképpen fogalja össze a rhema sajátos tevékenységét:

  • a rhema veszi az örökkévaló logos-t, és behozza az időbe, a jelenbe
  • a rhema a logos lehetőségét valósággá változtatja
  • a rhema az általános logos-t sajátossá alakítja
  • a rhema a teljes logos egy részét az ember számára befogadható formára alakítja
  • a rhema hasonlít a kenyérnek ahhoz a megtört darabjaihoz, amivel Jézus megetette a sokaságot; mindenkinek személyes szükségéhez és képességéhez van szabva….

Ha e fogalmi megkülönböztetés nyomvonalán haladunk, érdemesnek tűnne a fordításban is megmutatkoznia e különbségnek. Így a logos-t fordíthatnánk Isten igéjének, míg a rhema-t Isten beszédének, vagy szavának.

Jogos a megkülönböztetés?

Nos teológiailag érthető a fogalmi megkülönböztetés szándéka, hiszen Isten logos-a személyes bibliaolvasásunk, vagy az igehirdetés alatt bármikor „szíven üthet”. Azonban Isten Igéjének életünkben való „aktualizálódását”, vagy annak okát nem indokolt egy külön fogalommal illetnünk. Krisztus, mint a Szentháromság második személye is Logos, illetve annak megtestesült formája, és a Szentírás is logos, hiszen minden egyes szava Isten igéje, és ez az ige válik adott esetben személyes üzenetté, mindennapi, életvezető elvvé.

A Szentírás ekvivalens módon használja a két fogalmat

Isten igéjének a személyessé válását azonban azért sem kell külön fogalommal jelölnünk, mert a Szentírás sem használ a fentiekben felvázolt éles fogalmi elkülönítést. A Szentírás ekvivalens módon beszél logos-ról és rhema-ról, mint egymással szinonim és felcserélhető fogalmakról.

A két fogalom elkülönítését valló nézet szerint – ahogy már mondtuk – a rhema térben és időben kimondott szó, amely személyes, míg a logos Isten örök és változhatatlan igéje, tulajdonképpen „általános” kijelentése.. Azonban a következő igehelyek mintha rácáfolnának erre az állításra (a teljesség igénye nélkül, csak pár példát tekintsünk át).

Rhema (csak úgy mint a Logos) mint örökkévaló Ige, „általános kijelentés”

„Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje (rhema) által.” Rom 10.17

(nyilván azt tudjuk csak meghallani, ami elhangzik, de itt nem „csak” egy aktualizált, személyes igei üzenetről van szó, hanem Isten örökkévaló és változhatatlan igéjéről)

„De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd (rhema), amely néktek hirdettetett.” 1Pt 1.25

(ugyan itt is azt nevezi a levél „beszédnek”, ami „hirdettetett”, azaz ami elhangzott, de a 25/b-ben említett beszéd egyértelműen a 25/a-ban említett beszédre utal vissza, amelyről azt a kijelentést olvassuk ugyanott, hogy „megmarad örökké”.)

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim (logos) semmiképpen el nem múlnak.”

Mt 24.35 (e mondat tartalma megegyezik az 1 Pt 1,25/a tartalmával)

„Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde (rhema) van te nálad.” Jn 6.68

(nyilvánvalóan itt is Isten örök érvényű igéjéről van szó)

A logos (csak úgy mint a rhema) ugyanúgy lehet személyes kijelentés, az isteni ige aktualizált, elhangzott formája

„Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava (rhéma) Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában.” Lk 3.2

„Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket (rhema), amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie.” 2Kor 12.4

“Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, És trombita harsogásához, és a mondásoknak (rhema) szavához (fóné), melyet akik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzátok szó (logos).” Zsid 12.18-19

„Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak (logos), amit Jézus mondott néki, és elment.” Jn 4.50

„Mikor még szólá Péter ez igéket (rhema), leszálla a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet (logos).” ApCs 10.44

„Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét (logos), idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével.” Ef 1.13

„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd (logos), amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” 2Pt 1.19

“Aki bizonyságot tett az Isten beszédéről (logos) és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit (logos), és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van.” Jel 1.2-3

Konklúzió

Láthatjuk az idézett igehelyek alapján, hogy a két fogalom teljesen felcserélhető módon kerül elő. Az Írás mind a logos-t, mind a rhema-t használja, hogy kifejezze vele az aktuális, konkrét helyzetben elhangzó isteni szót. Az Újszövetség alapján nem lehet bizonyítani, hogy a rhema személyesebb, vagy közvetlenebb lenne, mint a logos, sem azt, hogy hatékonyabb, élőbb és aktuálisabb volna.

Amennyiben az Írás személyessé, megelevenedővé válását akarjuk hangsúlyozni, egységesen Isten igéjét kell hangsúlyoznunk. Azaz, a logos válhat személyes rhema-vá, de ugyanúgy, szinonim módon válhat személyes logos-szá is, hiszen a kettő egy és ugyanaz.

Így mindenféle, e két fogalom rendszerbe foglalt éles elkülönítését megcélzó teológiai szándék téves és erőltetett.

Leave a Reply