20
máj
2012

Wayne Grudem: Érvek a klasszikus premillenarizmus mellett

bibledoctrineForrás: Wayne Grudem, Bible Doctrine – Essential Teachings of the Christian Faith, Zondervan, Grand Rapids – Michigan 1999


1.) Úgy tűnik, hogy számos ószövetségi szakasz tartalma sem a jelenkorra, sem az örökkévalóságra nem vonatkoztatható. Ezek a szakaszok egy olyan üdvtörténeti időszakról beszélnek, amely messzemenően jobb lesz, mint a jelenkor, az egyház korszaka, de mégsem lesz felszámolva minden bűn, lázadás és halál a földön. Ézsaiás pl. azt mondja a jövőbeni Jeruzsálemről:

Nem lesz ott többé csupán néhány napot élt gyermek, sem vénember, aki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú százesztendős korában hal meg és a bűnös százesztendős korában átkoztatik.” (Ézs 65,20)

Ugyan magas kort megélő emberekről olvasunk ebben a szakaszban, akiket elkerül a csecsemőhalál, és ez nyilvánvalóan nem a mostani kor jellemzője, azonban a bűn és a halál mégis jelen van, és a bűnös 100 esztendős korában “átkoztatik”. A szakasz szélesebb kontextusát megvizsgálva, felváltva találunk millenniumról és örök életről szóló részeket (17; 25). Csakhogy az Ószövetség próféciáinak sajátossága, hogy a jövőbeni események között nem mindig tesz egyértelmű különbséget, ahogy Krisztus első és második visszajövetele között sem. Egyébként számos igehely van, különösen az Ószövetségben, amelyek hasonlóképpen beszélnek a jövőbeni időszakokról; egy olyan korszakról, amely jóval kiemelkedőbb lesz, mint a jelen korszak, mégsem ér fel az örökkévalóság időszakához. Nézzük meg még az Ézs 11,6-9-et:

„És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kisgyermek őrzi azokat; a tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik; az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik; És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliszkusz lyuka felett terjengeti kezét; Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szetnségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” Ez a szakasz tisztán beszél a természet teljes megújításáról, amely egyértelműen a jelen koron túlra utal, egy olyan időre, amikor „teljes lészen a föld az Úr ismeretével…” (9.vers)

Sőt, a következő versekben ezt olvassuk:

És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljönnek a pogányok, és az Ő nyugodalma dicsőséges lészen. És lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki a kezét, hogy népe maradékát megvegye, amely megmaradt Asszíriából, Egyiptomból, Pathrosztól, Szerecsenországból…(Ézs 11,10-11).

Ebben a szakaszban nem az örök életről, vagy az örökkévalóságról olvasunk, de nem is a jelen korról, hiszen a természet jellegének megváltozására utaló információk teljességgel felülmúlják a jelen korszak jellegzetességeit. Miről volna itt szó, ha nem az elkövetkezendő millenniumról? (vö. Zsolt,8-14; Ézs 11,2-9; Zak 14,6-21; 1 Kor 15,24; Jel 2,27; 12,5; 19,15)

Úgy tűnik, a 72. zsoltár szavai is, túlmutatva Salamon uralkodásán az eljövendő messiási királyság dicsőségéről beszélnek:

És uralkodni fog egyik tengertől a másikig, és a nagy folyamtól a föld határáig. Leborulnak előtte a pusztalakók, és ellenségei a port nyaldossák. Társis és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Sába és Szeba királyai ajándékokat hoznak. Előtte meghajolnak mind a királyok, és minden nemzet szolgálni fog néki. Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és a szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja; Az elnyomástól és az erőszaktól megmenti lelküket, és vérük értékes az Ő szemében.” (Zsolt 72,8-14)

Minden bizonnyal a messiási uralomról beszél ez a szakasz, hiszen jóval nagyobb kiterjedésű, mint Dávid és Salamon valamikori királysága, továbbá jellegében is felülmúlja regnálásukat, hiszen a Messiás egyik tengertől a másik tengerig fog uralkodni, egészen a föld határáig, és – ahogy olvassuk – meghajol előtte minden király és szolgálni fog neki minden nemzet. Az ellenségei nem töröltetnek el, ellenben leborulnak előtte, és a “port nyaldossák uralkodása alatt” (9.vers). Mindaz, amit e kép sugall, nagyon messze van a jelenvaló kortól, de kevésbé az örökkévalóság leírásától; meggyezni azonban mégsem egyezik meg vele, hiszen az örökkévalóságban nem lesz többé bűn és szenvedés.

Ha ezek az igék nem győznének meg valakit, akkor nézzünk meg egy következőt, ahol Zakariás próféta beszél az eljövendő korról, amelyben nagy átalakulásoknak lehetünk szemtanúi – már ami a földi viszonyokat illeti. Az Úr királyként fog az egész föld felett uralkodni, azonban a bűn, a lázadás, a szenvedés és a halál még jelen lesz:

Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. De lesz egy nap, amelyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején. És e napon lesz, hogy élő vizek jönnek ki Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a nyugati tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz. És az Úr lesz az egész földnek Királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy. Az egész föld síksággá változik Gebától kezdve Rimmonig, déli irányban Jeruzsálem felé, és felmagasztaltatik és a maga helyén marad a Benjamin kapujától az első kapu helyéig, a szegletkapuig, és a Hananéel tornyától a király sajtójáig. És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben. És ez lesz a csapás, amellyel megcsapkod az Úr minden népet, amelyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsuk és pedig amíg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvük is megsenyved szájukban. És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy mindenki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét. Sőt még Júda is harcolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtetik a körös-körül lakó népek minden gazdagsága: arany, ezüst és igen sok ruha. És éppen olyan csapás lesz a lovakon, összvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, amelyek e táborban lesznek, amilyen ez a csapás. És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jönnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a Királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.” (Zak 14,5-17)

Egyértelműnek tűnik, hogy ez a szakasz nem a jelenlegi korról beszél, főleg nem az a rész, mely szerint az Úr az egész földnek Királya (nyilvánvalóan nem spirituális értelemben, mert az Úr ilyen értelemben mindig minden felett állt és kormányzott…) Az is nyilvánvaló, hogy nem az örökkévalóságról van szó, hiszen az Úrral szembeni engedetlenség és lázadás tisztán jelen van.

2.) Más újszövetségi szakaszok is utalnak a millenniumra, nem csak a Jelenések 20. Amikor a feltámadt Jézus beszél a Thiatirabeli gyülekezetben:

És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon, és uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól.”(Jel 2,26-27)

Ez a kép a lázadó emberek fölötti, erővel való kormányzásról beszél. Ha a hívők győzelmet aratnak a gonosz felett, részesednek vajon ebben a kormányzásban? A kép alkalmas arra, hogy ábrázolja a jövőbeni millenniumi királyságot, amikor a megdicsőült szentek Krisztussal együtt fognak uralkodni a földön. Nem illik sem a jelenlegei időszakra, sem az örökkévalóságra. (A vasvesszővel való uralkodás megjelenik még a Jel 12,5-6-ban, és a 19,15-ben)

Amikor Pál a feltámadásról beszél, azt mondja, hogy minden ember elnyeri a feltámadott testet, – a következő sorrendben:

Mindenki a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután (epeita) akik a Krisztuséi az Ő eljövetelekor. Aztán a vég (eita), amikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.” (1 Kor 15, 23-25)

A passzusban szereplő két “azután” (epeita és eita) egyaránt előidejűséget fejez ki, és nem azt, hogy az adott események „ugyanabban az időben” történnek. Ez a szakasz tehát valamiféle felvilágosítást nyújt arról az elképzelésről, hogy amint egy köztes idő Krisztus feltámadása és visszajövetele (2. eljövetele) között – amikor mi is elnyerjük a feltámadt testet (23. vers) -, úgy van egy időintervallum Krisztus visszajövetele és a „vég” között (24.vers) is, amikor Krisztus átadja a királyságot az Atyának, miután egy bizonyos ideig uralkodott és minden ellenségét a az Atya lábai alá vetett.

3.) Érdemes az egyéb bizonyító erejű bibliai helyek után rátérni a Jelenések 20 idevágó szakaszára, hiszen számos megállapítása jobban érthető, ha a jövőre vonatkoztatjuk – arra a jövőre, amikor Krisztus az utolsó ítéletet megelőzően fog uralkodni.

  • A “megkötözés és mélységbe vettetés” (2.-3. vers) a Sátán aktivitásának sokkal nagyobb mértékű korlátozását vetíti előre, nagyobbat, mint amit ma látunk, ebben a jelen korban.
  • A 4. versben szereplő „életre keltek” kitétel, amely egyértelműen a hívőkre vonatkozik, a legmegfelelőbben a feltámadással magyarázható, hiszen a következő versben az a megállapítás szerepel, hogy „ez az első feltámadás.” Az ezesan, „életre kelni” ige ugyanaz (ugyanabban az alakban), mint ami a Jelenések 2,8-ban is előfordul, ahol Jézus úgy azonosítja magát, mint aki „az első és utolsó, aki halott volt és él” – itt nyilvánvalóan saját feltámadására utal.
  • A premillenista interpretáció szerint a “Krisztussal való uralkodás” (Jel 2,4) valami jövőbeni eseményre utal, és nem valamire, ami már elkezdődött. Mindez összhangban áll az Újszövetség többi részével, ahol gyakran előkerül, hogy a hívek Krisztussal fognak uralkodni, illetve hogy hatalmat kapnak, hogy vele együtt uralkodjanak a földön (vö. Luk 19,17; 19,1; 1 Kor 6,3; Jel 2,26-27; 3,21). Ezzel szemben az Írás sehol sem állítja, hogy a hívők az intermediális állapotukban (haláluk és feltámadásuk, azaz Krisztus visszajövetele között) Krisztussal együtt uralkodnának és vele együtt részt vennének az élők feletti kormányzásban.

Azok, akik a Jelenések 20-ban életre kelnek és együtt uralkodnak Krisztussal, olyan emberek, akik „nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre.” (Jel 20,4) Ez hivatkozás azokra, akik a Jel 13, 1-18 szerint „szentek”, akik nem engedtek a fenevad háborgatásainak és hitető szavainak. Ha az ebben a részben ábrázolt fenevad általi hitetés és háborgatás még nem jött el (hiszen annak mértékéről erre következtethetünk), hanem csak jövő, akkor a fenevad eljövetele is a jövőhöz tartozik. Ha a fenevad okozta szenvedések és hitetések a jövő részét képezik, akkor a Jelenések 20. részében megjelenő emberek is a jövőben fognak élni –  azok, akik „nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre.” (Jel 20,4) Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a Jel 20,1-6-ban leírtak nem a jelenkorra, az az nem az egyház korszakára, hanem Krisztus jövőbeni, millenniumi uralkodására vonatkoznak.

You may also like

Tanácsok teológia-hallgatóknak (Wayne Grudem riport)
Wayne Grudem: Krisztus jelenléte az úrvacsorában/ eltérő értelmezések
Strange Fire/ Idegen tűz: karizmatikus válasz John MacArthurnak (Adrien Warnock írása)
Reakció Flaisz Endrének, a Hit gyülekezete teológiai és hitéleti magazinjában megjelent “Szellemtelen lelkek” című írására (érvelés a dichotomikus-reformátori látásmód mellett)

Leave a Reply