21
máj
2012

Wayne Grudem: további érvek a klasszikus premillenarizmus mellett

bibledoctrineA klasszikus premillennizmus (vagy premillenarizmus) előnyei: fontos megértenünk, hogy a jövőt illetőleg a prófétai passzusok részleteinek interpretációja gyakran egy komplex és bonyolult feladat, amely számos faktort magába foglal. Számomra a klasszikus premillennizmus érvei a legmeggyőzőbbek. A legfontosabb érveit ennek az álláspontnak már korábban elmondtuk, így most az amillennista ellenérvek és kifogások megválaszolásával bizonyítjuk a premillennista álláspont igazát:

1.) Arra a vádra, hogy csak ez az egy szakasz tanítja a jövőbeni millenniumot, azt válaszolhatjuk, hogy a Bibliának elég valamit akár csak egyszer is kijelentenie ahhoz, hogy az igaz legyen és hogy higgyünk benne. Sőt, nem meglepő, hogy ez a doktrína tisztán megjelenhet a Jelenések könyvében. Mivel a Jelenések az Újtestamentum könyvei közé tartozik, és a legexplicitebb formában tanít a jövő eseményeiről, helyénvalóan tűnik elfogadni, hogy ez a legexplicitebb kinyilatkoztatás (közvetlen módon) a jövőbeni millenniumról, arról nem beszélve, hogy ezt a szerepet töltötte be az első keresztyének számára is. Bábel tornyának építéséről és a nyelvek összezavarodásáról is csak egy helyen beszél a Biblia, mégis évszázadokon keresztül valós történetként kezelték. A tény, hogy a millenniumról szóló tanítás a Jelenések könyvében, azaz a Biblia utolsó könyvében jelenik meg, nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy az üdvtörténet kibontakozásában fokozatok vannak, így annak kinyilatkoztatásában is.  Az Ószövetség például nem tanít explicit módon arról, hogy a Messiás kétszer jön el; egyszer, mint szenvedő messiás, aki meg fog halni, majd fel fog támadni – így megszerezve számunkra a megváltást -, majd azután királyként fog a földön uralkodni. Az első és a második visszajövetel utalás szinten, sejtetve előkerül ugyan az ószövetség prófétáinál, de teljesen kifejtve nem, mivel Isten egyszerűen nem tartotta szükségesnek kijelenteni az összes részletet a megváltással kapcsolatban már azelőtt, hogy az végbement volna. Hasonlóképp, néhány ószövetségi könyv ugyan előkészíti a Jelenések könyvének megírását és utal az örökkévalóságot megelőző millenniumi időre, de explicit módon nem létezett róla tanítás János Jelenései előtt.

2.) Az amillennisták érvére, miszerint a Jel 20,1-6 homályos módon beszél a millenniumról, egyszerűen azt válaszolják a premillennisták, hogy maga az egész szakasz valójában nem homályos. Sőt, az egyik előnye a premillennista nézetnek pontosan az, hogy a Jel 20,1-6-ot egyszerűen és egyenes irányban magyarázza. A szöveg egyszerűen azt mondja, hogy a Sátán meg lett kötözve és fogságba lett vetve a mélységbe ezer esztendőre. Ennek megfelelően a premillennisták szerint el fog jönni az az idő, amikor a Sátán meg lesz kötözve és fogságba lesz vetve ezer esztendőre. A szöveg Krisztus ezeréves uralmáról beszél, ennek megfelelően remélik a premillennisták, hogy a jövőben Krisztus ezer évig fog uralkodni a földön. Arról beszél a szöveg az életre keltek csoportjával kapcsolatban, hogy ez az első feltámadás, és a premillennisták szerint ez azoknak a feltámadása, akik a Jel 20,6 szerint „áldott(ak) és szent(ek)”, és a második feltámadás az ezer év lejárta után fog bekövetkezni (Jel 20,5). A premillennisták álláspontja szerint a szöveg zavarosságáról, vagy homályosságáról csak akkor beszélhetünk, ha a szöveg interpretálója valami mást akar kiolvasni a szakaszból, mint amit az egyértelmű és egyszerű interpretáció nyújthat.

3.) A Jel 20,1-6 amillennista magyarázatával egyéb probléma is van, ugyanis a Sátán megkötözése – mint már említettük -, sokkal nagyobb törést/korlátozást jelentene aktivitásában, mint amit most tapasztalatunk. Igaz, hogy a Máté 12,28-29 és a Luk 10,18 is beszél Jézus szolgálatának korai szakaszával kapcsolatban a Sátán megkötözéséről, azonban a trón fosztott és mélységbe vetett, oda bepecsételve bezárt Sátán egy olyan képet sugall, mint aki földi hatalmától és befolyásától egy időre teljesen megfosztatott: „veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé őfelette, hogy többé el ne hitesse a népeket…” (Jel 20,2-3).  Ez az időszak nyilvánvalóan különbözik a mai korszaktól, amely az egyház korszaka, amelyben a Sátán aktivitása igenis erős az Ige tanúsága szerint.: „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresve kit nyeljen el.”(1 Pt 5,8) Erről az aktivitásról tanúskodik, hogy „amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák.” (1 Kor 10,20) Bár Jézus szolgálatával a Sátán megkötöztetett, azonban jelenleg is megvan a Sátán hatalma: „Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges Evangéliumának világosságát…” (2 Kor 4,4) Emiatt kell a keresztyéneknek „nem test és vér ellen” tusakodniuk, „hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak”(Ef 6,12). Az egyház időszakában ezért is van lehetőség arra, hogy az evangélium által győzelemre jussunk, és megtörjük a démonikus hatalmak erejét, hogy terjesszük Isten országát, mindazonáltal a világból nem lett teljesen eltávolítva a Sátán befolyása: „..az az antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljön; és most a világban van már.” (1 Jn 4,3) „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.” (1 Jn 5,19) Ezért is problémás a mai korszakot úgy értelmezni, mint amire a Sátán mélységbe való levetettsége, bezárása és bepecsételése a jellemző. A Sátán az, aki „az egész földkerekséget elhiteti” (Jel 12,9), és akinek bűvöléseitől „eltévelyedtek mind a népek.” (Jel 18,23) Ennélfogva sokkal konzekvensebb azt állítani, hogy a Sátán ma is megtéveszti a népeket, de a millennium kezdetével a Sátánnak ez a negatív aktivitása, megtévesztő befolyása le lesz távolítva. Nyilvánvalóan Krisztus megjelenése előtt a Sátán befolyása nagyobb volt, de az ma is jelentős. Az amillennista interpretáció másik nagy hiányossága tehát a Jel,20,3 értelmezése („hogy többé el ne hitesse a népeket…”). Talán ez azt jelenti, hogy az evangéliumot hatékonyabban lehet hirdetni a népek között? Ez is egy jó magyarázat, azonban a „megtéveszt” (Gk. planao) kifejezés használata konzisztensebb, különösen a Jelenések könyvében, így egyértelműen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a megtévesztés most megy végbe, az egyház korszakában, és csak akkor ér véget, amikor a millennium elkezdődik.

4.) Önmagában az, hogy János látomásában lelkeket lát, nem jelenti egyszersmind azt is, hogy a jelenet a Mennyben játszódik. Mivel ezek a lelkek személyek, akik „életre keltek” az „első feltámadásban”, logikus, hogy ezek az emberek azok, akik megkapták a feltámadt testüket, és akik elkezdtek a földön uralkodni. Sőt, a Jel 20,1 azt sugallja, hogy a jelenet egy földi eseményre fókuszál, hiszen ezt olvassuk: „És láték egy angyalt leszállani a mennyből…” Ha az angyal a mennyből szállt le, akkor a tevékenysége, szolgálata a földre vonatkozik, így az egész jelenet a földön játszódik. Az amillennisták közül néhányan azzal érvelnek, hogy az „életre keltek” kitétel a mennyei létezésre, mennyei egzisztenciára utal, az Isten jelenlétébe való bekerülésre. Itt azonban fel kell tenni a kérdést, hogy a zao (élni) görög terminus mit jelent valójában. Egyetlen példát sem találunk arra, hogy ez a  szó az Isten jelenlétébe való bejutást jelölné.

5.) Továbbá az amillenisták magyarázata az „első feltámadással” kapcsolatban nem meggyőző. A „feltámadás” szó, (anastasis) sehol nem jelent mennybemenetelt, vagy Isten jelenlétébe való felmenetelt, hanem mindig és mindenhol a testi feltámadásra vonatkozik. Elég nehéz elfogadni azt az álláspontot, mely szerint az Írás csak egy feltámadást tanít, amikor a Jel 20 explicit módon beszél az „első feltámadásról”, amely implikálja azt, hogy lennie kell második feltámadásnak is. Az Írás különbséget tesz aközött, akik az első feltámadásban részesednek, akik áldottak és szentek, szemben azokkal, akiknek nem lesz ebben részük. (a maradék, akik viszont a második halálban részesülnek az ítélet által, a „tűznek tavába vetettnek”, azaz örök kárhozatban részesülnek (Jel 20,15)) Az az amillennista magyarázat sem állja meg a helyét, mely szerint itt Krisztus feltámadásáról lenne szó („az első feltámadás”), hiszen azokra vonatkozik, „akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért”, és ez megint csak a testi feltámadást erősíti.

6.) Fontos amillennista érv, hogy egyéb feltámadásról szóló passzusok csak egy feltámadást tanítanak. Azonban azt kell mondanunk, hogy ezek a szakaszok sem zárják ki a kettős feltámadást, csak egyszerűen nem részletezik pontosabban a hívők és hitetlenek feltámadásának eltérő időpontját. Valójában a János 5-ben előforduló perikópa- amelyre az amillennisták hivatkoznak- lehetővé teszi a két feltámadásról szóló elméletet. Arról beszél, hogy akik a koporsóban vannak, kijönnek, akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, és akik gonoszt dolgokat tettek, a kárhozat feltámadására (Jn 5,28-29). Valójában itt Jézus két eltérő feltámadásról beszél. Persze ezzel szemben fel lehet hozni, hogy a Jn 5,28-ban az szerepel, hogy „eljön az óra”, utalva arra, hogy a két feltámadás egyszerre fog történni, ugyan abban az órában. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a két feltámadás egyszerre történik, mivel az „óra” kifejezés János evangéliumában egy hosszabb periódusra is utalhat; 3 verssel korábban azt mondja Jézus: „Bizony bizony mondom néktek, hogy eljön az ÓRA (Károliban „idő”), és ez most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.” Itt az „óra” kitétel az egyház korszakának egészére utal, ahol a szellemben/lélekben halottak hallják Jézus hangját és életre kelnek.

A Dániel 12,2-vel kapcsolatban: egyszerűen azt mondja a szakasz, hogy akik aludnak a föld porában, azok felserkennek, „némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra”, de azt nem részletezi, hogy mindez egyszerre, egy időben, vagy külön-külön fog történni. Egyszerűen arról beszél, hogy az embereknek mindkét típusa fel fog támadni. Pál hasonlóképpen beszél az Apcsel 24,15-ben, ahol azt mondja: „… lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak.” Pál azt állítja, hogy az emberek mindkét típusa feltámad a halálból, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy mindez eltérő időpontokban fog megvalósulni.

Mindezen versek és perikópák a Jel 20,5-6 hiányában szólhatnak a feltámadás egyidejűsége mellett is, de ellene is. Nem egyértelműek, hiszen nem az időpontra koncentrálnak, hanem a feltámadott emberek típusaira, jókra és gonoszokra. Azonban a Jel 20,5-6 két feltámadásról szóló explicit tanításával egyértelműen a második lehetőség valósul meg: azaz a típusokra helyezik a hangsúlyt, elhagyva annak részletezését, hogy ezek egymástól eltérő időpontokban fognak bekövetkezni.

7.) Az az ellenvetés, miszerint megdicsőült hívők és bűnösök nem élhetnek együtt a földön a millennium alatt, komolynak hangzik, azonban Isten számára ennek kivitelezése sem lehetetlen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus is megdicsőült testben élt a földön, feltámadása után 50 napot, ráadásul arról is olvasunk a Mt 27,53-ban, hogy amikor Jézus meghalt, sok elhunyt szent feltámadt, akik azután “bementek a városba”, azaz megdicsőült testtel éltek a földön. Nyilvánvalóan van eltérés az akkori, és a millenniumi idők között, azonban ezen igehely alapján is látszik, hogy az Isten számára a megdicsőült test a földi keretekkel, sajátosságokkal igenis összeegyeztethető.

8.)  Így azt is be lehet bizonyítani, hogy a bűn és a lázadás folytatódhat Krisztus földi-testi jelenléte és uralkodása alatt is. Ne felejtsük el, hogy Júdás 3 évig nagyon szoros viszonyban élt együtt az Úr Jézussal és mégis elárulta őt. Ezen kívül számos farizeus tanúja volt Jézus csodáinak, sőt még halálból feltámadó embereket is láttak, mégsem hittek benne. Sőt, még a tanítványokról is azt olvassuk, amikor a megdicsőült Úr Jézus közelében voltak, hogy „némelyek kételkedtek.” (Mt 28,17) Ez a folytonos hitetlenség Krisztus jelenlétében ugyan nehezen érthető, azonban eszünkbe juthat a Sátán, aki önmaga is Isten jelenlétének mennyei, kitüntetett helyzetéből esett ki. Amikor a premillennisták azt kifogásolják, hogy az emberek nem tudnak egyszerre bűnben, másrészt a feltámadt Krisztus testi uralkodásának jelenlétében lenni, akkor egyszerűen nem veszik tekintetbe a bűn sajátosságát, teljesen irracionális természetét, és azt, hogy a bűn milyen mélyen gyökerezik bennünk. Ellenérv lehet az is – a szöveget figyelembe véve -, hogy a Sátán meg lett kötözve 1000 esztendőre, így nem tud kifejteni semmilyen tevékenységet, azaz a bűnnek sem szabadna megjelennie. Erre azonban válasz lehet, hogy nem feltétlenül a démonikus befolyásnak tulajdonítjuk az emberek életében megjelenő bűnt, hanem az ember szívében mélyen gyökerező bűnös állapotból eredeztetjük.

Forrás: Wayne Grudem: Bible Doctrine, 447-448.o.

You may also like

Tanácsok teológia-hallgatóknak (Wayne Grudem riport)
Wayne Grudem: Krisztus jelenléte az úrvacsorában/ eltérő értelmezések
Strange Fire/ Idegen tűz: karizmatikus válasz John MacArthurnak (Adrien Warnock írása)
Reakció Flaisz Endrének, a Hit gyülekezete teológiai és hitéleti magazinjában megjelent “Szellemtelen lelkek” című írására (érvelés a dichotomikus-reformátori látásmód mellett)

Leave a Reply