29
Júl
2012

A nyelveken szólás létező ajándék, 2.rész

wayne grudem st.Amint ígértem, folytatom a nyelveken szólás ajándékával kapcsolatos észrevételeket, választ adva a blogunkon megjelent, nyelveken szólást cáfolni szándékozó cikk némely pontjára.

Szeretném a konkrét pontok előtt hangsúlyozni, hogy a nyelveken szólás ajándékával a legtöbb gyülekezetben (legalábbis ahol én jártam és amit személyesen tapasztaltam, vagy amit felvételről láttam) – ha a bibliai normát nézzük – valóban visszaélnek. Olybá tűnik, hogy maga Pál apostol is pontosan az ellen lépett fel, amit ma is sajnálatos módon, sok helyen tapasztalunk. Valaminek az eltorzítása azonban nem jelenti egyszersmind azt, hogy végérvényesen meg kell szüntetni az adott jelenséget. Az első és legfontosabb az, amit a Szentírás maga tanít az adott kérdésről!

De térjünk rá a konkrétumokra Wayne Grudem érvelésére támaszkodva (Wayne Grudem: Systematic Theology; 53. fejezet):

  • Némelyek azt kifogásolják, hogy mivel a glossa szó a görögben (az Újszövetségen kívül) ismert emberi nyelvre vonatkozik, ezért az Újszövetségben is ismert emberi nyelvről lehetett szó. De ez a kifogás nem meggyőző, mivel a görögben egyszerűen  nincs egyéb szó arra, ami leírná ezt a jelenséget (akár olyan Istennek szóló nyelvet takar, amely nem emberi nyelv, akár olyat, mely egy nem teljesen kifejlett nyelvnek tűnik, mégis közvetíthet tartalmat és információt.)Egyébként nem feltétlenül lehet bizonyítani, hogy az Apcsel 2-ben lévő nyelveken szólás eltérő jelenség, mint amiről Pál az 1 Kor 14-ben beszél. Mindenesetre azt ki lehet jelenteni, hogy mind az Apcsel 2-ben, mind az 1 Kor 14-ben említett jelenség olyan volt – amint már említettem az előző cikkben -, amelyet nem értettek a beszélők, de értette Isten, akinek szólt a beszéd. Az Apcsel 2ben mindez olyan ismert emberi nyelveken történt, amelyet a beszélők nem ismertek, míg az 1 Kor 14-ben ismeretlen emberi nyelven, esetleg „angyali” nyelven, vagy valamilyen, a Szent Lélek által némelyeknek egyénileg ajándékozott speciális nyelven.
  • Azzal az állítással kapcsolatosan, hogy a nyelveken szólás egészen biztosan idegen emberi nyelv lehetett: Pál kijelentése „Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni” (1 Kor 14,18) erős bizonyíték arra, hogy valójában nem egy ismert idegen nyelvről volt szó. Ha ismerünk egy idegen nyelvet, melyet az idegenek meg is értenek  – ahogy Pünkösdkor történt -, miért mondta volna Pál, hogy mindegyiküknél jobban tud nyelveken szólni – privát körülmények között – ahol úgyse hallja és érti senki (hiszen, esetleg azok az idegenek is érthetnék, akik a gyülekezetbe látogatnak)?
  • A pünkösdi nyelveken szólásnak volt egyéb karakterisztikuma is, amely nem mutatkozik a későbbi nyelveken szólások során, mégpedig a lángnyelvek, amelyek megjelentek a beszélők feje felett (Apcsel 2,3). Ez az esemény azonban, – úgy látszik – nem volt paradigmatikus a nyelveken szólással kapcsolatban, hiszen még magán az Apostolok cselekedetein belül is eltérő esetekkel találkozunk.
  • Pál azt mondja, hogy „ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem…” (1 Kor 13,1). Mindez azt sejteti, hogy a nyelveken szólás esetleg egyebet is tartalmazhat, nem kizárólag csak emberi beszédet. Nem lehet végérvényesen eldönteni, hogy csak egy hipotetikus lehetőségre gondolt-e az apostol, vagy egy valódi nyelvre. Mindenesetre nem lehet teljesen kizárni, hogy a nyelveken szólás ajándéka magában foglalhat angyali nyelvet is.
  • Térjünk ki azokra a mendemondákra is, amelyeket a nyelveken szólás cáfolataként szoktak felhozni: Általában két jellemző történet kerül elő; az egyik az, amikor egyszer valaki hallott másvalakit nyelveken szólni, és az ott lévők közül megint másvalaki, aki hallgatta a beszédet, megrökönyödött azon amit hallott, ugyanis a nyelveken szóló beszéde istenkáromlásokat tartalmazott. A másik típusú történet az, amikor úgy szólt egy keresztyén nyelveken, hogy később kiderült, démonizált volt, tehát az adott megnyilvánulás hátterében a démonikus befolyás állt. Először is tegyünk egy megjegyzést: ez a típusú érvelés ékes bizonyítéka annak, amikor a tapasztalat írja felül a Szentírást, holott a Szentírás tanítása élvez prioritást a tapasztalattal szemben. Óvatosnak kell lenni, amikor bizonyos tapasztalatokról szóló híradások arra vezetnek minket, hogy a témával kapcsolatban más nézetre jussunk, mint amit maga a Szentírás tanít. Ha az 1 Kor 12-14 szerint a nyelveken szólás a Szent Léleknek egy hasznos ajándéka, amely alkalmas az egyház építésére, és ha Pál azt mondja az 1 Kor 14,5-ben, hogy „szeretném (…), hogy mindnyájan szólnátok nyelveken” akkor ilyen-olyan beszámolókból leszűrt konzekvencia (melyeket gyakorlatilag úgy lehetne summázni: „szeretném, ha mindannyian tartanátok a nyelveken szólástól!”:)) nem lehet ok arra, hogy kategorikusan tiltsuk, mert ez nyilvánvalóan szembe megy az Újszövetség tanításával.
  • Fel szokták hozni azt is, konkrétan Korinthussal kapcsolatban, hogy a nyelveken szólás a pogány vallások sajátja volt, azonban ez nem ok arra, hogy veszélyesnek tartsunk minden ilyen jelenséget. A hívők életében, különösképpen ha pozitív gyümölcsökkel járnak, az 1 Kor 12,3, az 1 Jn 4,4, a Lk 11,11-13 és a Mt 7,16-20 szerint a Lélek ajándékai nem utánzatok, hanem valódi ajándékai Istennek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Sátán és démonai nem tesznek jót, tevékenységük nem áldásokkal jár, hanem pusztítással és rombolással. Az említett történetek azért sem feltétlenül bizonyító erejűek, hiszen van számos egyéb történet is, melyek pozitív példaként szolgálhatnak. Az olyan gyülekezetekben, ahol biblikus módon felügyelik és rendszabályozzák ezen ajándék használatát, elkerülhetők az említett kilengések. Nem véletlenül mondja Pál, hogy meg kell ítélni ezeket az ajándékokat!! (de erre még később visszatérünk).

A nyelvek magyarázatával kapcsolatosan is tegyünk néhány megjegyzést:

  • A gr. hermeneia kifejezést fordítjuk magyarázatnak (egyébként innen ered a hermeneutika kifejezés is). A hermeneia-nak többféle jelentése is lehet: egyrészt jelenthet fordítást, másrészt magyarázatot, interpretációt is. Igei alakban több ízben is előkerül a Szentírásban, “fordítás” értelemben (Jn 1,38.42; 9,7; Zsid 7,2). A főnévi alakja csak az 1 Kor 12-ben és 14-ben fordul elő a lelki ajándékokkal kapcsolatban, és jelentése inkább a „magyarázat”, „jelentés”, vagy „értelmezés-interpretáció” irányába mutat; nem indulhatunk ki tehát abból, hogy a nyelveken szólás magyarázatának szó szerinti fordításnak kell lennie, hanem inkább egyfajta értelmezésnek, „magyarázatnak”, amely az elhangzottak értelmét, tartalmát fedi fel. Ezért van az, hogy a magyarázat terjedelmében eltérhet a nyelveken szóló mondandójának terjedelmétől. Ahol a nyelveken szólás célja a gyülekezet építése, ott a magyarázó jelenléte nélkülözhetetlen, hiszen Pál a nyelvek ajándékát személyes használatra redukálta, kivéve ha azt nem követi magyarázat (1 Kor 14,13.27.28). Aki bírja a nyelveken szólás ajándékát, azt felszólította Pál, hogy imádkozzon annak magyarázatáért is (1 Kor 14,13).
  • Gyakran fel szokott merülni az a kérdés is ,hogy egy istentiszteleten hány db. magyarázó szolgálhat? Az 1 Kor 14,27 azt mondja: „Ha nyelveken szól is valaki, legfeljebb ketten vagy hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg.” Az itt szereplő görög kifejezés, a heis egyet jelent (egy mint szám). Tudjuk úgyis fordítani, hogy „valaki”, de mivel a következő versekben számok szerepelnek („ketten vagy hárman szóljanak”), ezért több mint valószínű, hogy itt számszerűen egy személyre vonatkozik a kifejezés. A kommentárok és a különféle bibliakiadások nem egységesek a „valaki pedig magyarázza meg” mondatrészt illetően, ezért talán nem is szerencsés dogmatikai kijelentéseket levezetni ezen rész alapján. Annyit viszont kijelenthetünk, hogy ha egy valaki egy istentiszteleten magyarázóként lép fel, még nem biztos, hogy más istentiszteleten, vagy mindegyiken is betölti a magyarázó szerepét.
  • Egy másik félreértést is oszlassunk el: a kegyelmi-lelki ajándékok használata nem tökéletes! Maga az Ige sem jelenti ki, hogy aki nyelveken szól (vagy akár az, aki prófétál), mindig a tévedéstől mentes, teljes igazságot jelenti ki, amit szó nélkül el kellene fogadni. A lelkek megítélésnek ajándékát ezért minden olyan gyülekezetben gyakorolni kell, ahol teret engednek a prófétálásnak, nyelveken szólásnak (és annak magyarázatának). Mindez némelyek szerint nem jelenti azt, hogy minden alkalommal meg kellene nyilvánosan ítélni az elhangzottakat. Pál azt írja: „a próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg” (1 Kor 14,29). Nyilván ez a nyelveken szólásra és annak magyarázatára is vonatkozik. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy minden, lélekkel betelt hívő ember meg tudja ítélni, hogy bizonyos kijelentések építőek –e, vagy sem. Ebben az értelmezésben a „többiek” kitétel minden jelenlévőre utal; azaz mindenki, személyesen és egyénileg eldöntheti, megítélheti, hogy az adott kijelentésnek számára milyen lelki-szellemi értéke, illetve haszna van. Ha az Írásnak nem mond ellent, és ha alkalmazható a gyakorlatban, akkor az adott üzenetet el kell fogadni és innentől kezdve a személyes élet területén is alkalmazható. Természetesen ez azt is jelenti, hogy egy üzenet, vagy kijelentés nem minden jelenlévőre vonatkozik. Amennyiben nem építő egy kijelentés, akkor valaki a lelkek megkülönböztetésének ajándékával megteheti, hogy haszontalannak ítélje az adott kijelentést.

 

You may also like

Szabó Imre: Kívánjátok a lelki ajándékokat II.
Sam Storms: a szesszacionizmus vége
Egy karizmatikus kálvinista spirituális útja
Tanácsok teológia-hallgatóknak (Wayne Grudem riport)

Leave a Reply