13
aug
2012

Új kálvinisták-karizmatikus reformátusok?

t4g-header

Több internetes szerző, blogger is megemlíti, hogy amikor még pár évvel ezelőtt rákeresett a református és karizmatikus szóösszetételre a neten, maximum 4-5 találat jelent meg, ezzel szemben ma már oldalak garmadája tárul elénk. Bloggerek közkedvelt témája,  ill. számos könyv is foglalkozik már a jelenséggel. Jelentős számú gyülekezet, egyház, gyülekezeteket tömörítő és plántáló szervezet kombinálja manapság a református-kálvinista-evangelikál tradíciót a karizmatikus mozgalom lendületével.

/Alapvetően, amikor karizmatizmusról beszélünk, akkor a „harmadik hullámra” kell gondolnunk (C. Peter Wagner használta először a terminust a karizmatikus mozgalom újabb, felekezetközi terjedésére. Teológiai sajátosságai a harmadik hullámba tartozó gyülekezeteknek: elutasítják a „két lépcsős”, pünkösdi típusú Szent Lélek keresztséget, azt is, hogy ennek a második megtapasztalásnak a nyelveken szólás állandó és „kötelező” bizonyítéka lenne. A „harmadik hullámba” tartozó gyülekezetek a klasszikus református felfogás szerint a Szent Lélek keresztséget az újjászületéssel egy időre teszik.)/

Először is fontos megjegyezni, hogy az „új kálvinizmus” nem egyezik meg a neo-kálvinizmussal, ami Abraham Kuyper nevéhez köthető, egykori, alapvetően holland protestáns szellemi irányzat volt.

Az új kálvinizmus egy olyan nézetet képviselő mozgalom az evangelikál keresztyénségen belül, amely magában foglalja a 16. századi kálvinizmus eszméit, de közben a jelenkor számára is releváns próbál lenni. 2009-ben pl. a Time magazin azon 10 eszme közé sorolta, amely képes megváltoztatni a világot.

Új kálvinista szervezetek, gyülekezetek

Milyen szervezetek, gyülekezetek tartoznak –magukat is így definiálják- az új kálvinizmus szellemiségéhez:

Soverein Grace Ministries: http://www.sovereigngraceministries.org/

New Frontiers International: http://newfrontierstogether.org/

Grace Churches International: http://www.grace-international.tv

Grace Network: http://www.gracenetwork.org

Association of Charismatic Reformed Churches: http://charismaticreformed.org/

Word and Spirit Chrurches International

De említhetnénk még egyéb helyi egyházakat-gyülekezetek a Vineyard mozgalmon, ill. az Evangelikál Presbiteriánus Egyházon belül is (http://www.epc.org/)

Teológiai sajátosságok

Milyen sajátosságai vannak az új-kálvinista, vagy református karizmatikus gyülekezetek teológiájának?Aalapvetően egy erős missziós szemlélet párosul egy reformátori alapokon nyugvó masszív biblicitással. Ez a típusú Biblia-központúság sokszor sértheti a modern ember fülét, a tanításban tehát nem ismernek konformizmust. A református karizmatikusok elutasítják továbbá a prosperitás teológiát, elhatárolódnak a WF tanítástól is (Word of Faith, ld. a korábbi cikkünket), a „terapeuta-hit” evangélium minden fajtájától (a „hit” gyógyít), továbbá elutasítanak minden olyan tévtanítást, túlzó és kontrolálatlan megnyilvánulást, amely Isten autoritásának és szentségének devalválásához vezet (sajnos pontosan az utóbbiak miatt szkeptikusok az evangelikálok a karizmatikusokkal szemben). Ezért a legtöbb karizmatikus-református gyülekezet (nem mindegyik) óvatos az olyan ébredések túlzásaival kapcsolatosan,  mint pl. a Torontó-áldás. Ezzel szemben a valódi ébredés ismertetőjeleit nem a lelki ajándékok vad és sokszor illetlen módon megnyilvánuló demonstrálásában, nevetőrohamokban és hasonlókban  látják, hanem Isten cselekvésében, amikor az elveszett ember Krisztushoz tér, és amikor az egyház tagjai az igazán mély jeleit mutatják fel a Szent Lélek Isten jelenlétének: a gyümölcsöket.

Fontos kihangsúlyozni még egyszer, hogy az új kálvinizmus követve a református-kálvinista örökséget, nagy figyelmet fordít a doktrínális tanításra. Collin Hansen, a neves keresztyén internetes portál, a Christianity Today írója úgy írja le az új kálvinista konferenciák felszólalóit, mint akik mindannyian vallják a „kálvinizmus 5 pontját” (TULIP: Ld. a baloldali sávon). Mindannyian nyugtalanul figyelik az evangelikalizmus világhoz alkalmazkodó ágát, és kritikával illetik azokat az egyházakat, amelyek üzleti modelleket alkalmaznak a lelkészi szolgálatban. Hansen is megemlíti, hogy bizonyos, történelmileg problémás tanokat illetően azonban különböznek a hagyományos protestantizmustól, mint pl. a gyerekkeresztség kérdése, vagy az egyházkormányzatról kialakított nézet, ill. a Szent Lélek ajándékaival kapcsolatos vélemény. De erre még visszatérünk később.

Eltérő nézetet képviselnek a gyerekkeresztséggel, az egyházkormányzattal és a Szent Lélek ajándékaival kapcsolatosan

Továbbá míg a kálvinizmus szilárdan ragaszkodik Isten monergisztikus szuverenitásához (röviden: Isten üdvszerző munkáját egyedül végzi, az ember nem vesz benne részt), az új kálvinisták inkább a puritánokat követik, pl. Jonathan Edwardsot, aki szerint a megszentelődés megkövetel egy a szent életre való erőteljes és éber törekvést, tehát nem egy mechanikus folyamat passzív attitűdje.

Az új kálvinisták (v. karizmatikus reformátusok) ugyan meg vannak győződve a kegyelmi-lelki ajándékok mai használatáról, mégis a hangsúlyeltolódást elkerülendő, Krisztus keresztjét állítják a középpontba, azaz az envagéliumra próbálnak fókuszálni a kegyelmi ajándékok helyett. Amikor tehát „élnek” a kegyelmi ajándékokkal, akkor figyelmüket elsősorban Istenre irányítják. Arra az Istenre, akitől kapjuk ezeket az ajándékokat, és nem öncélúan magukra az ajándékokra.

A puritánokat követik

Ahogy a karizmatikus egyházak, gyülekezetek eredetét a korai szentségmozgalmakban ill. Charles Finney ébredési üzenetében kell keresnünk, a református karizmatizmus történelmi teológiája elsősorban olyan emblematikus puritánok életgyakorlatára és írásaira épül, mint a már említett Jonathan Edwards, vagy John Owen, de megemlíthetnénk még C. H. Spurgeont és kései írásait is.

Ez a teológiai bázis azt jelenti, hogy a győzedelmes keresztyén élet metodista-szentségi-karizmatikus hangsúlyát az eredendő bűn bibliai igazságának hangsúlyozásával, ill. a megváltástan „már igen-még nem” aspektusával egyensúlyozzák ki. Az új kálvinisták is hiszik, hogy a hívők Krisztusban„szentnek” neveztetnek, és hogy természet szerint már nem bűnösök, azonban a  bűn mégis az emberben van, amelynek „maradékával” igenis viaskodni kell.

Teológiai sajátosságaik tehát: biblicitás, az evangélium üzenetére és Isten szuverenitására való koncentrálással, szenvedélyesebb szolgálat, a lelki-kegyelmi ajándékok megélése (természetesen szigorúan a Biblia útmutatásai alapján).

Mark Driscoll 4 fő pontban foglalja össze a különbségeket az „ó” és az új kálvinizmus között:

  • Az ó kálvinizmus vagy fundamentalista, vagy liberális, és általában vagy elszigetelődött a kultúrától, vagy pedig kiegyezett vele. Az új kálvinizmust ezzel szemben missziós szemlélet jellemzi, és alakítani akarja a kultúrát.
  • Az „ó” kálvinizmus menekült a városból, az új kálvinizmus terepe viszont elsősorban a város.
  • Az „ó” kálvinizmus bátortalan volt a Szent Lélekkel kapcsolatos megtapasztalásokat illetően és alapvetően szesszacionista teológiát képviselt. Az új kálvinizmus ezzel szemben erősebben koncentrál a Szent Lélek szerepére és alapvetően kontinúacionista a kegyelmi ajándékok szerepével kapcsolatban.
  • Az „ó” kálvinizmus számára gyanús volt minden más csoportosulás vagy felekezet, alapvetően minden más felekezethez fűződő hidat felégetett, ezzel szemben az új kálvinizmus minden ember felé nyit, és hídépítő attitűd jellemzi.
  • A legtöbb karizmatikus gyülekezet eredetét tekintve tisztán pünkösdi, karizmatikus háttérből nőtt ki, akik azonban időközben felismerték a református teológiai hagyomány értékeit, de léteznek olyan egyházak, gyülekezetek is, ahol viszont eleve református (alapvetően kettő: Association of Charismatic Reformed Church és a Grace Network) háttér találkozott a karizmatikus megújulás szellemiségével.

Az új kálvinizmus emblematikus alakjai

Az új kálvinizmus nemzetközi szinten is ismert képviselői:

C.J. Mahaney, Joshua Harris, Terry Virgo, Adrian Warnock, Michal Fletcher, Steve Holt, Wayne Grudem, Sam Storms, J. Rodman Williams (presbiteriánus lelkész-teológus, egyben az első karizmatikus dogmatika szerzője), Matt Chandler, a kései Dr. Martin LIoyd Jones, Bob Kauflin, Mark Driscoll, R. T. Kendall, Georg Haslam, Mark Attrigge, Rick Nathan, Kendrick Vinar, William P. Farley, John Piper és Don A. Carson, Tim Keller.

Teológiai sajátosságaik az ACRC hitvallása alapján: klasszikus reformátori tanok a főbb kérdésekben, szabad választási lehetőség más kérdésekben (mint pl. csecsemő/felnőtt keresztség, egyházkormányzat, úrvacsora gyakorisága, ill. a karizmatikus tapasztalat)

Teológiai sajátosságaikat talán jobban megértjük, ha megnézzük közelebbről a már említett ACRC (Association of Charismatic Reformed Chruch) hitvallását. Amíg a hitvallás első fele követve a klasszikus református hitvallásokat megegyezik a biblikus-reformátori tanokkal, addig a második fele, jelentősen kisebb terjedelemben közli azokat a tantételeket, amelyeket illetően akceptálják az eltérő nézőpontokat. 5 ilyen pontot sorolnak fel: A keresztség módját, az úrvacsorával való élés gyakoriságát, a végidőkkel kapcsolatos eszkatológiai részleteket, az egyházkormányzat eltérő módjait, ill. a karizmatikus tapasztalat különbözőségét.

Vegyük egy kicsit közelebbről szemügyre ezeket a pontokat: A hitvallás egyértelművé teszi, hogy a felnőtt keresztséget preferálják (ill. ahogy ők hívják: „hívő keresztség”), hiszen a keresztség sákramentumának feltétele a bűnbánat és a Krisztusba vetett hit. Mindezeket a hitvallás szerint egy csecsemőtől nem lehet elvárni. Ennek ellenére elfogadják, ha valaki ebben a kérdésben más véleményen van, így nem kizáró ok a szervezethez való csatlakozásnál.

Az eszkatológiával kapcsolatban megállapítja a hitvallás, hogy az igazán lényeges az esszenciális igazságokhoz való ragaszkodás, t.i. hogy Krisztus visszatér egy napon feltámadt testében és uralkodni fog igazságban. Ennek részleteit illetőleg pedig megint csak tolerálják az eltérő álláspontokat: némelyek amillennisták, némelyek premillennisták (ezen belül is pre, post vagy mid-tribulációsok). Természetesen támogatják a különböző nézeteket vallók közötti párbeszédet, és vallják, hogy ezek a nézetkülönbségek szakadásra nem adhatnak okot.

Hasonlóképpen választási lehetőséget adnak az egyházkormányzati formát illetőleg is.

Különösen érdekes az, ahogyan a karizmatikus tapasztalatról vélekedik a hitvallás: e tapasztalattal, ill. a terminológiával kapcsolatban megadja a választási lehetőséget. Pl. sokan vallják a „Szent Lélek keresztséget” pünkösdi értelemben, egyfajta újjászületéstől elkülöníthető második áldásnak. Ezzel szemben mások úgy gondolják a klasszikus reformátori teológiát követve , hogy a „Szent Lélek keresztség” terminus Krisztusnak az újjászületésben megtapasztalt megváltói munkáját írja le. Az ACRC tisztában van vele, hogy mennyi problémát és ellentétet okoztak az eltérő elnevezések, de a hitvallás inkább csak szemantikai természetűnek tartja a különbségeket. Tulajdonképpen a Szent Lélek munkájával kapcsolatban a szesszacionisták is két aspektusról beszélnek, a legtöbb ugyanis egyetért abban, hogy a Szent Léleknek az újjászületésben az emberbe való beköltözése ( az, hogy benne „lakozást vesz”) különbözik a Szent Léleknek az embert naponta betöltő erejétől és jelenlététől.

Karizmatikus körökön belül sokat vitatkoznak arról, hogy a nyelveken szólás mennyiben tekinthető a Szent Lélekkel való betöltekezés, vagy a Szent Lélek keresztség állandó bizonytékának, így ebben a kérdésben sem alakít ki egységes és kötelező jellegű felfogást az ACRC, de magát a karizmatikus jellegű tapasztalatot nem negligálja (ezért karizmatikus).

Szinte kivétel nélkül kontinúacionisták, azaz vallják a kegyelmi ajándékoknak az egyházban való létét és használatát

Ma már tény tehát, hogy egyre több keresztyén fogadja el a kálvini teológiát, és vallja magát karizmatikusnak. Kiderült már, de húzzuk alá újra, hogy szinte kivétel nélkül mindannyian kontinúacionisták, azaz egységesen vallják, hogy a kegyelmi ajándékok kora nem járt le, hanem végig az egyház jellemzője marad, egészen Krisztus parúziájáig. Egyre több kálvinista exegéta és teológus vallja megalapozatlannak ugyanis a karizmák megszűnésére felhozott hagyományos érveket. Így az új kálvinista gyülekezetekben a karizmatikus ajándékok biblikus megélése a cél.

E teológiai fúzió hogyan néz ki a gyakorlatban?

A karizmatikus kálvinisták istentiszteleti gyakorlata hasonlít egy átlagos evangéliumi gyülekezet gyakorlatához. Bár Wayne Grudem szerint lehet istentiszteleti keretek között gyakorolni a kegyelmi ajándékokat, sokan úgy gondolják közülük, hogy az istentiszteleten nagyobb kontrollra van szükség. Ők csak házicsoportok vagy imacsoportok keretében engedélyeznék (így gondolta pl. Szabó Imre is).

Kritikai hangok

A Westminster Seminary egyháztörténész-teológia professzora, R. Scott Clark  szerint az olyanokat, mind pl. Driscoll, nem lehet kálvinistának nevezni, csak azért mert elfogadják a kálvinizmus 5 pontját, vagy mert úgy tűnik, hogy ragaszkodnak a belga hitvalláshoz, a heidelbergi kátéhoz, vagy egyéb református hitvallási iratokhoz, amelyeket általában minden kálvinista hívő vall. Sőt, Clark szerint az új kálvinizmus gyermekkeresztségről, a szövetségteológiáról, vagy a Szent Lélek ajándékairól vallott nézetével igen csak kívül áll a reformátori tradíción.

Konklúzió

Véleményem szerint a “karizmatikus-református” elnevezés ugyan helytálló, de igencsak félrevezető. Első hallásra úgy tűnik, mintha a reformátusok is átvették volna a vadkarizmatikus megnyilvánulásokat, holott erről nincsen szó. Kétszer is alá kell húzni, hogy a “karizmatikus” jelző ebben az esetben elsősorban egy teológiai állásfoglalást, egy teológiai nézőpontot takar, mégpedig a kontinúacionizmust, azaz azt a nézetet, hogy a kegyelmi ajándékok kora nem zárult le az utolsó apostol halálával. Ebben az értelemben a “karizmatikus” kitétel egyszerűen arra utal, hogy ezek a gyülekezetek, szervezetek nem szesszacionisták (a szesszacionizmus szerint a kegyelmi ajándékok kora lezárult legkésőbb a 2. század elején). Amint az a cikkben is előkerül, a gyülekezeti élet területén, egészen konkrétan az istentiszteletek lefolyásában, mikéntjében, jellegében nem különbözik egy hagyományos istentisztelettől, legfeljebb csak abban, hogy lendületesebb, szabadabb és “fiatalosabb” keretek között valósul meg Isten magasztalása és az Ige hirdetése. Azt is megemlítettük, hogy a legtöbb esetben a karizmákkal való élést szűkebb keretek között valósítják meg, ill. hogy az istentiszteleten törekednek az apostol gyülekezeti alkalmakat szabályozó “szigorú” rendelkezéseit betartani. Egy új kálvinista istentiszteletet ezért soha nem jellemez káosz. Ezzel szemben, csakúgy, mint a “hagyományos” gyülekezetekben, Isten Igéjének a hirdetése és Isten magasztalása áll a középpontban.

Nem értek egyet Clark véleményével, mely szerint az új kálvinizmus képviselői nem nevezhetők kálvinistának. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy manapság  nagyítóval kell keresni eleve olyan embert, aki egyrészt névleg református-presbiterináus egyházhoz tartozónak vallja magát, és emellett tisztában is van legalább az egyik református szellemben fogant hitvallás tartalmával (La Rochelle-i, Belga, Ír, Helvét, Westminsteri, Dorti kánonok stb…), netán annak pontjait egytől egyig elfogadja, hiszi és vallja. Lehet, hogy az új kálvinisták többsége a “‘hívő-keresztséget” preferálja, amely ellentmond a történelmi hitvallásoknak, azonban egységesen komplementaristák, azaz csak férfiakat engednek hivatalos egyházi szolgálatba, amely pl. teljesen megfelel a Helvét hitvallás erről szóló rendelkezésének. Az eszkatológiát illetőleg valóban általában klasszikus premillenisták, de erre meg azt tudom mondani, hogy a szesszacionista konzervatív John McArthur a durvább, diszpenzációs premillenizmust vallja, vagy megemlíthetném Francis Schaeffert is, aki a Bible Presbyterian Church alapítójaként ugyancsak a klasszikus premillenizmust képviselte. Mindenestre,-ahogy az ACRC hitvallása alapján kiderül- pl. eszkatológiát illető kérdésben is nyitottak, tehát elfogadják mind az amillenistákat, mind a premillenistákat. Ez pedig nem utolsó szempont, ugyanis “karizmatikus” létükre elfogadják az amillenistákat, csakúgy mint a szesszacionistákat. Egyetlen feltétel, hogy tolerálják az utóbbiak azokat, akik premillenisták, és a kegyelmi ajándékokat illetőleg pedig kontinúacionisták.

Az ú kálvinisták ráadásul egységesen vallják a kálvinizmus 5 pontjaként elhíresült, a Dorti zsinat által meghatározott dogmatikai, hitelvi tételeket, amelyekről bizonyos amerikai presbiteriánusok/ népegyházi reformátusok vagy nem vesznek tudomást sokszor, vagy bizonyos pontjaival egyszerűen nem értenek egyet.

Ha ennyire szabadon lehet osztogatni a “kálvinista” jelzőt, akkor úgy gondolom, az új kálvinisták mindenképpen megérdemlik, hogy így nevezzék magukat. Az is egy lehetőség természetesen, ha a kálvinista jelzőt nem a református szinonimájaként alkalmazzuk, ugyanis akkor vállalható rendszer lehetne, hogy a kálvini tanokat többé-kevésbé valló egyházakat reformátusnak nevezzük, de csak és kizárólag azokat kálvinistának, akik Kálvin János minden egyes tanítását képviselik. Azonban ilyet talán nem is találnánk.

A mozgalommal kapcsolatban szinte kizárólag pozitív hangnemben lehet beszélni, ugyanis-véleményem szerint-a legbiblikusabb reformátori ágat, a kálvinit sikerült egyesíteniük egy fiatalos lendülettel, amely ráadásul elég erősen dogmatikus jellegű is, tehát a lendületet nem az új élmények fűtik egyedül, hanem a kipróbált, megbízható, biblikus történelmi tantételek. Hatalmas eredményüknek tudható be az is, hogy sikerült a fiatalokat megszólítaniuk, így ma már elkerülhető, hogy református fiatalok “átcsorogjanak” valamiféle progresszív pünkösdi -karizmatikus egyházhoz, pusztán a “fiatalossága”, “lendületessége” miatt.

 

You may also like

Szabó Imre: Kívánjátok a lelki ajándékokat II.
Mark Driscoll: A bibliamagyarázat 7 fő elve
Sam Storms: a szesszacionizmus vége
Egy karizmatikus kálvinista spirituális útja

Leave a Reply