25
aug
2012

Karl Barth a gyermekkeresztségről

Érdemes összefoglalni Barth Károlynak a gyerekkeresztséggel kapcsolatos véleményét a keresztséggel foglalkozó, pro-contra bejegyzések után, hiszen érvei ezúttal találónak és rendkívül megalapozottnak tűnnek. Egyébként érdekes, hogy Barth gyerekkeresztséggel kapcsolatos véleménye nem nagyon kerül terítékre, miközben úton-útfélen hivatkoznak rá, idézik és emlegetik, nem véletlenül, hiszen a 20. századi európai reformátusság kétségtelenül legmeghatározóbb alakja (a „20. század egyházatyjának” is nevezik).

A következőkben Barth keresztséggel kapcsolatos álláspontját foglalom össze röviden, majd azután a gyermekkeresztségről vallott nézetét, tulajdonképpen idézve az egykori kolozsvári teológiai tanár, Dr. Geréb Pál Barth Károly dogmatikája című, Barth hatalmas terjedelmű Kirchliche Dogmatik-ját összefoglaló és rendszerező művének idevágó részeit (amelyeket személy szerint fontosnak tartok, a témára koncentrálva. Így a kiemelt címek is tőlem származnak, pusztán a könnyebb átláthatóság kedvéért). De minthogy Barth értelmezése jelentősen eltér a „hagyományos” református-kálvinista sákramentumértelmezéstől, Barth gyerekkeresztséggel kapcsolatos álláspontjának bemutatása mellett egy következő bejegyzésben külön kívánok foglalkozni  a kálvini sákramentum illetve keresztség és a barthi keresztségfelfogás közötti eltérésekkel.

Barth helyesnek vélt keresztségtanának rövid összefoglalása

A keresztség a keresztyén élet szabad felelősséggel végrehajtott első emberi lépése.

  1. Formai szempontból: Isten gyermekeinek szabad engedelmessége a világos parancs iránt. 
  2. Tartalmi szempontból: az ember felelete Istennek Jézus Krisztusban a Szentlélek által megbizonyított kegyelmére, és mint ilyen elfordulás, lemondás az eddigi élettől és hozzáfordulás, megtérés az új életre. Az eddigi (gyerekkeresztségi) gyakorlatban mind az engedelmesség, mind a felelet elhalványodik.

A keresztség célja kérdésének összefüggésében a fő fogalom a reménység, erre a reménységre irányul a keresztség, mint emberi cselekvés, enélkül semmi értelme nem volna. Mind a keresztelő gyülekezet, mind a keresztséget felvevők mögött ott van a 1.) keresztség alapja (a parancs iránti engedelmesség, a kegyelemre adott felelet) és előttük van a 2.) keresztség célja, a reménység. Aki az alap, a cél is: Jézus Krisztus, az Ő ígéretén alapszik a keresztyén reménység, aki felveszi a keresztséget, az a Jézus Krisztusban megvalósuló jövő felé halad.

A gyermekkeresztséggel kapcsolatosan

Barth kiindulásai alapja, hogy amit idáig a keresztségről mondott, az megfelel az Újszövetség leírásának. Ilyen értelemben keresztelkedett meg János által Jézus Krisztus is. Így írja le a keresztelési eseteket az ApCsel, és a 4. század végéig ez volt a gyakorlat. Nem csak azok tudták, akik végrehajtották a keresztelési szertartást, hanem azok is, akik felvették a keresztséget, hogy mit és miért cselekszenek és bizonyságot is tettek erről. A 2. század végén kezdett megváltozni a helyzet és az 5. századtól kezdett általánossá lenni, vagyis kezdték megkeresztelni a keresztyén szülők gyermekeit, olyanokat is, akiknél hiányzott a tudatosság és a szándékosság (…). Barth felteszi a kérdést: megfelel-e a gyermekkeresztség a keresztség általános fogalmának? Történetileg megállapítja, hogy a gyermekkeresztség kérdésével először csak a reformáció foglalkozott, mégpedig azért, mert csak a reformáció keretén belül merült fel mint kérdés. Amit a reformáció a gyermekkeresztség védelmében felhoz, az nem a tárgy lényegéből következik, hanem a külső kényszer hatására, a támadások elhárításából.

A gyermekkeresztség általánossá válása Nagy Konstantin császár idejében kezdődött, amikor az egyház azonos lett a néppel, az állammal és a társadalommal (…). A gyermekkeresztség tehát a népegyházi forma következménye – ezért ragaszkodott hozzá a reformáció. Más kérdés azonban az, hogy teológiailag mivel indokolták. Barth négy pont alatt foglalja össze az általános benyomását a gyermekkeresztség védelméről.

4 pont a gyerekkeresztséget védők érveivel szemben

  • Ezen a ponton Barth még egyszer hangsúlyozza, hogy a gyermekkeresztség elvszerű teológiai megalapozása az lenne, ha magából a keresztségtanból szervesen következnék, nem pedig csak utólagos melléklet, vagy függvény(appendix)szerűen szerepelne. Barth szerint ez a függvényszerűség látszik mind Luther Nagy Kátéjában, mind Kálvin Istitutiojában, sőt a 2. Helvét Hitvallásban is.
  • Ha a gyermekkeresztség védői biztosak volnának a dolgukban, nyugodt hangon mondanák az érveiket. Ezzel szemben a már említett helyeken erős polémikus-ideges hang érvényesül.
  • A gyermekkeresztség akkor volna biztosítva igazán, ha szervesen illeszkednék bele az egész hitrendszer keretébe és nem mondana ellent az ebben rejlő premisszáknak. Ilyen ellentmondást lát Barth Kálvinnál, amikor (…) megállapítja, hogy a keresztség egyrészt Isten részéről az Ő kegyelmének bizonysága, másrészt az ember részéről bizonyságtétel mások előtt a hitről. De egy csecsemő hogyan tehet bizonyságot?
  • A legegyszerűbb, amit egy gyermekkeresztségtantól elvárhatunk, az, hogy igazolja azt, amit igazolni akar. Barth – természetesen a saját keresztségtana alapján – úgy látja, hogy sem Luthernél, sem Kálvinnál nem történik meg ez. Szerinte Kálvin legfontosabb érve a körülmetélés analógiája, amit gyermekkorban hajtottak végre. Barth ezt azért nem tartja elégséges indoknak, mert szerinte a körülmetélés Izrael testi közösségébe való felvétel volt, míg a keresztség az egyház lelki közösségébe való felvétel, márpedig a lelki közösségbe csak olyanokat lehet felvenni, akik szándékosan és tudatosan kérik felvételüket (tehát a reformátorok érveinek elutasítása szervesen következik Barth keresztségtanából).

A fenti általános megállapítások után rátér a gyermekkeresztség konkrét argumentumainak bírálatára.

Az Újszövetségben nincs a gyerekkeresztségre vonatkozó explicit tilalom v. tiltás. De mit üzennek az Apostol cselekedeteiben szereplő történetek?

Barth általánosságban elismeri, hogy az Újszövetségben sehol sincs kifejezett tilalom a gyermekkeresztség ellen. Viszont sehol sem parancsolja vagy engedi meg kifejezetten. Ebből arra lehet következtetni, hogy a gyermekkeresztség már az újszövetségi időkben olyan általános gyakorlat volt, hogy nem is jöhetett szóba a tilalma, és parancsolni vagy megengedni is felesleges lett volna. De ugyanígy arra is lehet következtetni, hogy ebben az időben senki sem gondolt a gyermekkeresztségre, tehát sem a megengedése, sem a megtiltása nem is merülhetett fel. Ezt az utóbbit igazolja valószínűbb módon az Apostolok Cselekedeteinek a könyve. (…) Itt mindenütt arról van szó, hogy akik megkeresztelkedtek, tudatosan vagy szándékosan vették fel a keresztséget az Ige és a Szentlélek munkája nyomán. Ahol „az egész háznép” megkereszteléséről van szó (…) a sorrend ott is: igehirdetés, hit, keresztség, tehát ez nem lehet felhozni a gyermekkeresztség védelmében.

A gyermekekről szóló pozitív hangvételű locusok

Az is igaz, hogy az Újszövetségben sok olyan locus van, amelyek pozitív módon szólnak a gyermekről. Ez azzal függ össze, hogy a keresztyén ember új élete a születéssel kezdődik (Jn 3,3). Mint új teremtés kezdi a keresztyén ember az ő életét (2 Kor 5,17), olyan új kezdet az ő élete, mint a kisgyermeké. (…) Itt semmi esetre sem lehet a „gyermeki egyszerűségre és ártatlanságra” gondolni, hanem a gyermekek most kezdődő új életére. Mk 10,15-ben és a Lk. 18,17-ben ez a logion a gyermekek megáldásával van összefüggésben, ahol Jézus azt mondja: „ilyeneké az Isten országa”. 1 Pt 2,2 szerint a keresztyének mint „most született csecsemők” a tiszta és hamisítatlan tejjel kell táplálkozzanak, vagyis az Igével. Nyilvánvaló tehát, hogy itt képes beszédről van szó, amit nem szabad közvetlen értelemben venni. Ezért nem lehet indoka a gyermekkeresztségnek.

Az Újszövetség gyermekek iránti érdeklődése azonban nem merül ki ezzel a képes beszéddel, hiszen Jézus Krisztus a gyermekek megváltója is. Az Ő világossága nekik is világít. Az Ő kegyelme – mint gratia praeveniens – őket is körülfogja. De az már egy második fejezete az életüknek, hogy felnövekedvén, ítélőképessé legyenek, Jézus Krisztust hittel elfogadják és megkeresztelkedjenek. Mk 10,13 s köv. sem igazolja a gyermekkeresztséget, hiszen ott csak annyi történt, hogy Jézus ölébe vette és megáldotta a gyermekeket.

Az a tény, hogy a gyermekek még nem képesek az ítéletre és a döntésre, a hitre és az engedelmességre, még nem jelenti azt, hogy a maguk gyermeki módján ne reagálnának valamilyen módon a Jézus Krisztus megjelenésére. Lehetetlen, hogy Jézus Krisztus ne jelentsen az ő számukra gyakorlatilag már most valamit, hogy az Ő eljövetele ne váltana ki belőlük már most valamilyen spontán megnyilvánulást. De ezt a megnyilatkozást nem szabad összetéveszteni a hittel és az engedelmességgel, nem szabad ezt a keresztyén élet kezdetének tartani, és így nem szolgálhat alapul a gyermekkeresztség számára sem.

A hívő szülők gyermekeinek kiemelt helyzete van, azonban ez nem indok

Azt is elismeri Barth, hogy az Újszövetség kiemeli azoknak a gyermekeknek a helyzetét és jelentőségét, akik a gyülekezet keretében születtek és nőttek fel. Azáltal, hogy hívő szülők környezetében nőnek fel, az ő helyzetük egészen más, mint azoké a gyermekeké, akik ebben nem részesülnek. Az a tény, hogy hozzájuk – a hívő környezet révén – közel van Isten ígérete, azt jelenti, hogy Isten kegyelme eléjük jön. De ez nem jelent olcsó kegyelmet a gyermekek számára sem, a keskeny úton járástól és a szoros kapun bemenetelről nem menti fel őket sem. Valóságos, élő, komoly tagja Isten népének senki sem lehet pusztán azáltal, hogy annak keretében él, hanem csak azáltal, hogy felülről születik újjá a Szentlélek által. A keresztyén életet nem lehet örökölni, mint a vért, az adottságokat, a hajlamokat, ezt a környezet senkire sem viszi át automatikusan. A keresztyén élet mindenkinél Isten hozzá, személyesen szóló kegyelmén és saját döntésén alapszik, ezért a keresztségben is csak ennek alapján részesülhet valaki.

Barth hangsúlyozza, hogy a keresztséghez öntudatos, személyes hit szükséges és nem elég a szülők, keresztszülők, sőt az egész gyülekezet hite (Luther). Ugyanígy nem lehet számítani a „fides infantilis”, a gyermeki hit meglétére sem, mert ez, ha meg is van csírájában, nem elégséges az öntudatos döntésre.

Konfirmáció: A csecsemőkeresztség kiegészítésre szorul

A gyermekkeresztség problémáját még bonyolultabbá teszi az a tény, hogy mind gyakorlati, mind dogmatikai szempontból kiegészítésre szorul a konfirmáció által, amikor a „hitben nagykorúvá lett ifjú öntudatosan magára veszi azt a fogalmat”, amit annak idején a felnőttek tette le helyette. A római egyházban a confirmatio (bérmálás) külön sákramentum már a középkor óta. Kálvin az Insitutio IV. 19,13-ban ezt el is veti, mert a keresztségnek nincs szüksége megerősítésre és megújításra. Viszont az a tény, hogy a konfirmáció valamilyen felfogásban és formában megvan a reformáció egyházaiban is. Barth szerint ez annak a jele, hogy érzik, a gyermekkeresztség kiegészítésre szorul, mert hiányos.

A gyermekkeresztség, mint Isten megelőző kegyelmének kifejezése?

A gyermekkeresztség legerősebb argumentuma – amelyet valamikor Barth is vallott – az, hogy a leghatározottabb formában fejezi ki, miszerint Isten kegyelme megelőző kegyelem (gratia praeveniens), amely nem függ semmi emberi feltételtől. Az igaz, hogy Isten kegyelme szabad minden emberi feltételtől, de ezt a szabad kegyelmet az embernek is szabadon, tehát önként és tudatosan kell elfogadnia.

A gyermekkeresztség, mint az eljövendő hit ígérete és záloga?

Egy másik érve a gyermekkeresztségnek az, hogy a keresztség nem maga a bűnök elmosása, hanem annak csak Istentől adott ígérete és záloga (Heidelbergi Káté 72,73,74 kérdés-felelet). Ebből következik, hogy meg lehet keresztelni a gyermekeket is, hiszen később úgyis elnyerik a hitet. Ez azért is komolyabb érv mint a már ismertettek, mert nem tételezi fel a fides infantilist és a felnőttek helyettes hitét, hanem csak a megkeresztelt gyermek eljövendő hitének akar az ígérete és a záloga lenni. Ez jól hangzó érv, de ez sem állhat meg, hiszen az ígéret megvan a keresztség nélkül is, az ígéret biztosítása végett nincsen szükség a keresztségre. Itt arra van szükség, hogy legyenek emberek, akik az ígéretet meghallják és elfogadják. Ez a meghallás és elfogadás Barth szerint a keresztség értelme. Tehát ez az érv sem igazolja a gyermekkeresztséget.

A szabad döntést és hitvallást feltételező keresztyénség veszélye: képmutató keresztyénség?

Gyakori érv a gyermekkeresztség mellett a hitvakozás azokra a veszélyekre, amelyek a szabad döntést és hitvallást feltételező keresztséget fenyegetik, ti. hogy előáll így egy beképzelt, képmutató keresztyénség, amely a maga hitére és megértésére hivatkozik és még nagyobb szakadék áll így elő az egyház és a világ között. Erre ezt lehet mondani: minden, amit az egyházban és a teológiában tenni kell, veszélyes, így valaminek a veszélyessége nem lehet érv sem pro sem contra. A veszélyekkel szembe kell nézni. Jelen esetben például azt kell hangsúlyozni, hogy a tudatos keresztség nem arra való, hogy különbséget tegyen a megtértek és a meg nem tértek között, hanem éppen ellenkezőleg, hogy kifejezze Isten kegyelme és ítélete alapján a szolidaritást azokkal, akik még nem tértek meg. A tudatos keresztségben nem a saját hitükre hivatkoznak a megkereszteltek, hanem Isten szabad kegyelmére, amely hitre hívja fel az embereket, hogy így létrejöjjön a gyülekezet, amely számíthat tagjaira, hiszen önként, szabadon kérték a gyülekezethez való tartozásukat a keresztség által.

Releváns kérdések

Vajon nem jelent -e komolyabb veszedelmet az, hogy a gyermekkeresztség által létrejön egy felelőtlen keresztyénség, amely folyton arra hivatkozik, hogy akarata nélkül keresztelték meg? Vajon éppen a perfekcionizmus a legnagyobb veszély ma? Vajon az ettől való félelem lehet-e komoly érv a gyermekkeresztség mellett?

You may also like

Emil Brunner: a lélek halhatatlanságának a kérdése
Gyerekkeresztség? (I.rész) – Gondolatok Dr. Czövek Tamás “Keresztség” című könyvével kapcsolatban
Mark Driscoll: Mi történik a csecsemőkkel haláluk után?
Totális halál vagy halhatatlanság? Barth kritikája…

Leave a Reply