28
okt
2012

Johann Andreas Quenstedt, a lutheránus orthodoxia utolsó jelentős képviselője

Quenstedt

Quenstedt

Johann Andreas Quenstedt (1617 augusztus 12., Quedlinburg- 1688 május 22., Wittenberg) Martin Chemnitz és Johann Gerhard mellett az egyik legjelentősebb teológusa a lutheránus orthodoxiának, pontosabban a „magas-orthodoxia” (1600-1680) egyik utolsó képviselője.

Élete

Apja, Ludolf Quenstedt patrícius volt és a halberstadi Szent Mária templom kanonokja, felesége Dorothea pedig egy quedlinburgi városi tanácsos lánya. 13 éves koráig kizárólag magántanár oktatta, majd a quedlinburgi apátság dékánja, Friedrich Lentz vette maga mellé, és így Quenstedt Lentz fiával együtt folytatta a magántanári tanulmányait.

1633-tól kezdte látogatni a nyilvános iskolát. képzettsége alapján alkalmas volt arra, hogy egyetemre jelentkezzen. 1637 szeptember 27-én jelentkezett a helmstedti egyetemre, melynek teológia professzora, Konrad Hornejus szállásolta el otthonában. Először filozófiát tanult, abszolválta is a stúdimot, majd a teológia felé fordult.

1643-ban elérte a magiszteri fokozatot. Az első előadásait geográfiai témakörben tartotta. Még ebben az évben hazautazott szüleihez, Quedlinburgban és Halberstadtban többször is prédikált. Tanulmányait folytatni szerette volna, ezért 1644 július 27-én Wittenbergbe ment, ahol a neves lutheránus teológus, Wilhelm Leyser vette magához, aki minden segítséget megadott Quenstedtnek, hogy pozitív eredménnyel tudja lezárni tanulmányait.

1648-ban a filozófiai fakultás adjunktusává nevezték ki, majd később a logika és a metafizika professzora lett. Emellett Jakob MartiniPaul RöberLeyser és Johann Hülsemann és Georg Callixt (mindannyian a lutheránus orthodoxia neves képviselői) teológiai előadásait hallgatta. 1648-ban a teológiai fakultás külön megbízott professzorává nevezték ki.

1648 április 19-én megrendezett egy teológiai disputát, ahol is a már említett helmstedti teológus, Georg Callixt körüli nézeteltéréseket, teológiai állásfoglalásokat vitatták meg. Pontosabban az un. szinkretizmus-vitáról volt szó, melyben Callixt azt az álláspontot képviselte, hogy a felekezetek közötti nézeteltérések nem alapvető, a hit lényegét érintő természetűek, hanem pusztán a hagyomány eltérő értelmezéséből fakadnak. Callixt a felekezetek újraegyesítésének lehetősége mellett szállt síkra, míg ellenfelei -így Quenstedt is- , a lutheránus hitvallások bibliai megalapozottságát és abszolút érvényességét, a felekezetek közötti közeledés lehetetlenségét állították. Mivel Quenstedt tájékozott volt a helmstedti ügyben, ezért a teológiai kar felkérte, hogy állapítsa meg a valós különbségeket az egymással harcban álló felek között. A vizsgálatból egy irat született, amit tovább küldtek Jacob Wellernek, a legfelsőbb konzisztórium titkárának Drezdába, Quenstedt pedig egyetemi előadásokban cáfolta az ellenfelek érveit (50 disputáció született meg így).

Leyser és Johann Scharf halála után több ajánlatot is kapott, de ezeket csak a szükséges akadémiai fokozat elérése után tudta elfogadni, így miután 1649-ben a teológiai kandidátusa lett, 1650-ben a teológiai doktori címet is megszerezte. Professzorként tagja lett a Wittenbergi konzisztóriumnak, majd ő lett a witternbergi vártemplom esperese is. Először a filozófiait, majd dékánként többször a teológiai fakultást vezette, és négyszer töltötte be a wittenbergi főiskola rektori tisztségét.

Már fiatalon is gyenge fizikumú volt, ami idősebb korára csak rosszabbodott, végül 71 évesen költözött el az Úrhoz.

Munkássága

Fő műve a hatalmas terjedelmű teológiai munkája, a Theologia didactico-polemica sive Systema theologicum (didaktikus és polemikus teológia, avagy a teológia rendszere), amelyet 1685-ben adott ki először (egyébként a mű 5 kiadást élt meg). E műve tulajdonképpen egy teológiai summa, azaz egy rendszerező teológiai munka (amelyből a 17.században számtalan jelent meg a lutheránus teológián belül), de az előszóban a szerző megnevezett egy további szándékot is: egyrészt a különböző nézőpontok áttekintését akarja nyújtani az olvasó számára, másrészt a lutheránus orthodoxiával szemben megfogalmazódó  kritikákra (legfőképp katolikus és református oldalról) is próbál megfelelni. Méltán nevezték a lutheránus orthodoxia levéltárosának, hiszen hatalmas mennyiségű irodalmat dolgozott fel, másrészt a kritikákkal szemben megfogalmazott válaszai is rendkívül értékesek.

Dogmatikája

Teológiai rendszere felépítésében az un. “analitikus módszert” alkalmazta, amelyet az Arisztotelészre építő, itáliai filozófus, Giacomo Zabrella dolgozott ki; egy módszer, amely a gyakorlatra irányuló tudományos kutatás módszertanát jelentette.

Ilyen értelemben a praxis, amire a teológia vonatkozik, a keresztyén hit közlése és „elsajátítása” az evangélium hirdetése által. Ennek értelmében a műve első részében (Pars Prima) a céllal (lat.finis), a másodikban (Pars Secunda) magával a tárggyal (lat.subiectum), a harmadikban (Pars Tertia) az alapvetésekkel (lat.principium), a negyedikben (Pars Quarta) az üdvösség elsajátításának hit általi eszközével (lat.media) foglalkozik. A mű minden egyes része két –egy didaktikus és egy polémikus- részre van osztva. A didaktikus részekben az egyes tantételeket fejti ki teoretikusan, a polemikus részben pedig bizonyos kérdésekre  (questiones) koncentrál, az ellenfelek nézeteit mutatja be,  majd azokat cáfolja a megfelelő igehelyekkel. A didaktikus rész túlnyomórészt Johann Friedrich König Theologia Positiva Acromatica című munkájára támaszkodik. Quenstedt polémiája –néhány kivételtől eltekintve- jelentősen eltér elődeiétől (pl. Ambraham Calov polémiájától, aki a lutheránus orthodoxia korábbi generációjához tartozott), hangneme mérsékelt és tárgyilagos.

Nem csak azért meghatározó műve, mert számtalan információt rendszerez és dolgoz fel, hanem az alaposság miatt is, amellyel a bibliai textusokat kezeli a bizonyításaiban.

De ejtsünk szót, -művén túl- egyéb tevékenységeiről is:

Quenstedt különös érdeklődést mutatott a vallásos rituálék történelmi kutatása iránt. Egy átfogó művet szentelt az antik temetkezési rítusoknak, Sepultura veterum, sive tractatus de antiqvis ritibus sepulchralibus Graecorum, Romanorum, Judaeorum & Christianorum címen.

Ezenkívül még megjelentetett egy etikai jellegű művet, az Ethica pastorum et instructio cathedralis –t (1678), ill. egy olyan művet, melyben a teológiatörténet legjelentősebb képviselőit veszi sorra, egészen a világ kezdetétől; Dialogus de Patriis illustrium doctrina et scriptis virorum .. Érdekes módon ebben az értekezésben Ádámot nevezi meg az első teológusnak J (Ádámtól kezdve veszi sorra a teológusokat egészen a 16.századig, idő és hely szerint rendszerezve ).

Qunestedt bár a lutheránus orthodoxia képviselője volt, ennek ellenére óvta a teológusokat a pulpitoshoz köthető pedantériától, tudálékosságtól, és rendkívül nagy hangsúlyt helyezett a gyakorlati alkalmazhatóságra, a keresztyén életvezetésre. Éppen ezért ajánlotta mindenkinek olvasásra a pietizmus jelentős képviselőjének, Johann Arndt-nak alapvető írását, a “Vom wahren Christenthum”-ot (a valódi keresztyénségről).

Leave a Reply