1
nov
2012

Otto Heinrich Weber, a református rendszeres teológus

Otto Heinrich Weber a református teológia professzora volt (1902, Mülheim am Rhein – 1966, St. Moritz). (Vele a szerkesztőség nem igazán azonosul semmilyen tekintetben, mégis, agyonhallgatottsága miatt megérdemli, hogy közzé tegyünk róla egy ismertetőt – a szerk.)

Családján keresztül került kapcsolatba egyrészt a rajnai reformátussággal, másrészt a szabad evangélikus gyülekezettekkel. Hitfejlődésére nagy hatással voltak az iskolai bibliakörök, melyekben aktívan tevékenykedett. Valószínűleg innen jött neki az az indíttatás is, hogy teológiára jelentkezzen.

1921 és 1925 között Bonnban és Tübingenben végezte a teológiát. Ebben az időben Adolf Schlatter és Karl Barth hatottak rá erőteljesen. Egyébként Barth Kirchliche Dogmatik-járól az 1950-es években számos tanulmányt is írt. 1925 és 1927 között abszolválta az első lelkészi előkészítőjét Herchen an der Sieg-ben, miközben a helyi reáliskolában tanított. Miután a második teológiai vizsgáját is letette, az elberfeldi teológiai iskola docensének nevezték ki.

1933-ban belépett az NSDAP-be (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt), és a Deutsche Christen-ek közé (a nemzetiszocializmus eszméivel rokonszenvező keresztyének társasága). Ugyanezen év szeptemberében Berlinbe hívták, hogy vegyen részt a „Lelkész Minisztérium” munkájában (nem a klasszikus minisztérium fogalmát jelöli, mint kormányzati szerv, hanem az összlelkészség képviseleti szervét). A berlini sportpalotában tartott nagygyűlés arra sarkallta Webert, hogy kilépjen a DK-ből, mivel már nem tudott azonosulni az ott megfogalmazott célokkal; a következő évben, mint lelkész -miniszter visszalépett, ennek ellenére  1934-ig viselte a református hitvallást képviselő kormánybiztosi tisztséget.

1934-ben a Göttingeni Egyetem református teológia professzora lett, majd nem sokkal ezután megjelent az első átfogó, oktatásra szánt kötete, egy kétkötetes ószövetségi bibliaismeret (Bibelkunde des Alten Testaments). Ebben a műben az Ószövetséget ugyan egyértelműen a kánon részének tartja, azonban gyakran használ antiszemita kitételeket, megfogalmazásokat.

Kutatásának súlypontja Kálvin János írásai és élete volt. 1936 és 39 között lefordította német nyelvre Kálvin Institutio-ját. Ezzel egy időben a nemzetiszocialista német docensek szövetségének töltötte be a vezető tisztségét Göttingenben.

1938-ban Emanuel Hirschnél doktorált, majd őt követte a dékáni poszton, amelyet 1943-ig, kisebb megszakításokkal, be is töltött. 1943-ban behívják a Wehrmachtba; egy felső-sziléziai hadifogolytáborban vetik be.

A Lelkész-bizalmi Tanács tagjaként azon teológusok köréhez tartozott, akik egy, Teophil Wurm püspöknek írt levelükben a nem árja hívek kitaszítását kezdeményezték a Német Evangélikus Egyházból.

1949-ben befejeződött a Weber ellen folytatott eljárás, amit náci múltja miatt folytattak ellene. Habár tisztázta magát valamennyire, mégis tovább foglalkoztatta a nemzeti szocializmusban betöltött, utólag megbánt szerepe.

A háború utáni időszakban Göttingenben töltötte be a teológiai fakultás dékáni posztját ( 50/51-ben, ill. 57/58-ban). 1958/59-ben a Göttingeni Egyetem rektora.  1958-tól a református gyülekezet presbitere, 63-65-ig az észak-németországi evangélikus-református egyház városi szinódusának tagja.

1961-66 között a Brémai Egyetem alapítási bizottságának elöljárója, 64-66 között pedig az egyetem első alapító-rektora lett.

Weber teológiájára Barth Kirhcliche Dogmatik-ja, és az abban megfogalmazott teológia jelentős mértékben hatott, így pl. 1950-től több ízben is írt Barth eme főművéről különféle értekezéseket. Egyéni teológiai látásmódjáról leginkább a kétkötetes dogmatikája tanúskodik (főműve: A dogmatika alapjai –Grundlagen der Dogmatik), amelyben-a barthi hatáson és a református tradíció átvételén túl- a perszonalizmusból eredő egyéni gondolati struktúrái is felfedezhetők. Mind az egyetemi szemináriumain, mind egyéb előadásaiban és dolgozataiban szívesen foglalkozott az antropológia témakörével. Munkáján vörös fonálként húzódik végig Kálvinnal és a református hitvallási iratokkal való foglalatoskodás, hiszen rendkívül fontos volt számára, hogy a református teológia relevanciája a jelenkor számára is közvetíthető legyen.

Újabb témákban is állást foglalt, pl. a nők ordinációjában, vagy a fegyverkezési versenyben, ill. az atomfegyver esetleges bevetésének kérdésében.

Weber 4 különféle politikai rendszerben élt, és minden teológiai diszciplínát tanított (Ószövetség, Újszövetség, egyháztörténet, szisztematikus teológia, gyakorlati teológia). Pedagógiai, fogalmazó és előadó képessége kiemelkedő teológussá tették, habár tehetségét nem mindig a jó ügy szolgálatába állította.

Leave a Reply