17
okt
2013

TULIP – A kálvinizmus 5 pontja

18_NationaleSynode

Illusztráció a Dorti Zsinatról

Sajnos nem találhatunk egyetlen egy, mindent átfogó definíciót. Hibás módon néha a kálvinizmus un. 5 pontját, vagy az angolból levezethető, TULIP-ot (az 5 pont kezdőbetűiből) azonosítják a kálvinizmussal. Ahogy már mondtam, ez hibás. Azonban egy kevés igazság mégis rejtezik mögötte. Alapjaiban véve az 5 pont elégtelensége abban áll, hogy megvédendő a kálvini üdvtant egy adott szituációban fogalmazták meg őket, polemikus módon, holott maga a kálvinizmus lelkigondozói és pozitív, konstruktív attitűdökkel is rendelkezik. A kálvinizmus jóval már az 5 pont előtt egy meghonosodott rendszer volt, amelyet sokan a szabadsággal, a szorgalommal és a szabadítással kapcsoltak össze; a változásra képtelen, uralkodó egyház kényszerűségeitől és hamis tanaitól való szabadulással.

A kálvinizmus szilárd tanbéli oszlopokon nyugszik, ennek ellenére jóval több, mint egy modern és élő teológiai rendszer, amely persze önmagában már figyelemre méltó és lelkesítő. A kálvinizmus alapvetően egy mindent átfogó világnézet, amelynek mind az életvezetéssel, mind a világgal kapcsolatos kérdésekre megvan a maga válasza.

A kálvinizmus sarokköveiként elsősorban a következő területeket sorolhatjuk fel:

  • Isten szuverenitása
  • Az Isten szövetségéről szóló tanítás
  • Az Isten kegyelméről szóló tanítás
  • Üdvösség egyedül Krisztus által
  • A kiválasztás tana
  • Az ember szabad akaratával kapcsolatos kérdés
  • A predestináció tana
  • Az egyedül Isten dicsőségére folytatott keresztyén élet
  • A teremtő általi teremtés
  • Gazdasági etika
  • Életvezetés
  • És még sok minden más…

Honnan az 5 pont?

Amikor az un. 5 pont az 1618/19-es Dorti zsinaton felmerült, akkor a kálvinizmusnak csak egy kis részét- ámbár fontos részét- sikerült kihangsúlyozniuk, bemutatniuk. Tanokkal kapcsolatos iránymutató dokumentumok gyakran születnek meg egy támadásra szánt reakcióként. Ez esetben sem történt másként, ugyanis a 17. században az arminianizmus követői a református hit centrumát kezdték el támadni, és így akarták az egyházat átformálni. Hárításképpen az akkori zsinati atyák egy válaszlevélben reagáltak a remonstránsok ( Arminius követőinek) támadására. Egy saját tanszabályt fogalmaztak meg, amely a támadás alá vett tanbéli kérdéseket világította meg. Habár nem volt mindenre kiterjedő, hiszen direkt az arminiánus felfogásra épült, ez a dokumentum a református egyház mérföldkövévé lett. Kálvinnak ebben nem volt szerepe, hiszen ő már ekkor régen (60 éve) halott volt. De ez idő tájt nem csak a remonstránsok elleni küzdelem volt központban, hanem sokkal inkább azon tanok irányába kifejezett feltétlen hűség és alázat, amelyek bibliai megalapozásúak.

Közelebbről nézve a probléma nem volt egészen új: már Augustinus (354-430) is hasonló kérdésekkel foglalkozott, amikor is elhárította Pelagiusnak és követőinek a támadását, akik, csak úgy, mint a remonstránsok, Isten szuverenitását tették kérdésessé. Aztán jött Kálvin és megírta teológiai főművét, az Institio-t, amely először 1536-ban jelent meg Bázelben, majd végül többszöri átdolgozás után a végleges formájában 1559-ben. 4 része összesen 80 fejezetet ölel fel.

Ahhoz, hogy a kálvinizmust megértsük, muszáj egy picit távolabbi perspektívából tekintetünk rá, pontos képet alkotva az adott környezetről és a mindenkori szituációról. Csak az egyháztörténet fényében értjük meg az egyes szakaszokat és kijelentéseket a maguk teljességében.

Az egyház első napjaitól kezdve megjelent a kálvinizmus és a református egyház ösvénye, az időkön keresztül egészen napjainkig. Megéri rátalálni a kálvinizmus útjára.

Az 5 pont:

1.Teljes romlottság – képtelenség a jóra

A bűneset miatt az ember magától képtelen az evangéliumban hinni, és ezáltal üdvösségre jutni. A bűnös halott, vak, és süket Isten dolgaira; a szíve csalárd, és reménytelenül romlott. Az akarata nem szabad, sőt romlott természetének a rabja, ezért nem akar- de facto nem is képes- a szellemi dolgok terén a jót a gonosszal, rosszal szemben előnyben részesíteni. Ebből fakad az, hogy sokkal többre van szükség ahhoz, hogy az ember Krisztushoz térjen, mint a lélek puszta segítségére- újjászületésre van szükség, ahol is bűnös embert a Lélek életre kelti, és egy új természettel ajándékozza meg. A hit nem csak egy adalék az üdvösség elnyerésében, hanem az Isten által nekünk ajándékozott üdvösség egy része- Isten adománya a bűnösnek, és nem a bűnös adománya Istennek.

2.Feltétel nélküli kiválasztás

Isten már a világ alapjainak lerakása előtt kiválasztott bizonyos embereket az üdvösségre, és ez a választás egyedül az Ő szuverén akaratán nyugszik. A választása nem a kiválasztott bűnösök előre látott engedelmességén alapszik (tehát nem a hitükön, bűnbánatukon stb…). Ezzel szemben Isten ajándékozza az általa kiválasztottaknak már magát a hitet és a bűnbánatot is. A hit és a bűnbánat következményei, és nem előzményei Isten választásának. A kiválasztás okai tehát nem a kiválasztott emberek benső kvalitásai, vagy előre látott cselekedetei. Akiket Isten az ő szuverenitásában kiválasztott, azokban a Szentlélek ereje által kimunkálja, hogy akarattal elfogadják Krisztust. Ennek értelmében a megváltás tulajdonképpeni oka Istennek a bűnös mellett való döntése, és nem a bűnös döntése Krisztus mellett.

3.Korlátozott engesztelés vagy partikuláris megváltás

Krisztus megváltói munkája csak azok számára érvényes, akiket Isten kiválasztott, és akikben az üdvösséget konkrétan munkálja. Krisztus az Ő helyettesítő halálával teljesen elhordozta Isten büntetését, de csak a kiválasztott bűnösök helyett. Isten munkálja mind a választottak bűneinek elvételét, mind Krisztus egész megváltói munkáját, mindent, ami szükséges az üdvösségükhöz, beleértve a hitet is (ami a bűnösöket Krisztussal egyesíti). Az odaajándékozott hit teljes bizonyossággal –a Lélek munkája által- hat mindazoknál, akikért Krisztus meghalt, és akik számára biztosította az üdvösséget.

4.Az ellenállhatatlan kegyelem, avagy a Lélek hatékony hívása

Az üdvösségre való külső és általános elhíváson túl, amely mindenkihez eljut, aki hallja az evangéliumot, a Szentlélek a kiválasztottakat egy különleges, benső elhívással éri el, amely aztán elkerülhetetlenül üdvösségre vezet. A benső elhívást (amely csak a kiválasztottak osztályrésze) nem lehet elutasítani; mindig újjászületésre vezet. Az üdvösségre vezérlő munkájában a Lelket nem lehet sem korlátozni, sem pedig az emberi együttműködéstől függővé tenni. Kegyelemből munkálja a Lélek már azt is tehát, hogy az ember közreműködik, hisz, bűnbánatot tart és szabad akarattal, önként Krisztushoz tér. Ezért mondjuk, hogy az isteni kegyelem ellenállhatatlan; soha nem vall kudarcot a Lélek azoknak a megmentésében, akikhez elküldetett.

5.A szentek állhatatossága/ a szentek mindvégig való kitartása

Mindenki, akit Isten kiválasztott (és részesül a Krisztus által megszerzett megváltásban, és akiknek a hitet az Ő lelke által odaajándékozza) örökre meg van mentve, és végig meg fog maradni a hitben a mindenható Isten ereje által.


Forrás: The Five Points of Calvinism – Defined, Defended, Documented by David N. Steele and Curtis Thomas; published by the Presbyterian and Reformed Publishing Co., Phillipsburg, N.J.

You may also like

A kálvinizmus nem új a baptistáknak – Áradó kegyelem az amerikai kolóniákon
Sebestyén Jenő: A református ember teológiai műveltsége – szemelvények
Kevin DeYoung: John Piper valóban református?

Leave a Reply