2
nov
2013

Philipp Melanchthon: A szentek segítségűl hívásáról

 

A szentek segítségűl hívásáról

Philipp Melanchthon: Apologia XXI. cikk/ (IX.) magyarázatok nélkül

 (Mayer Endre fordítás)

1. A XXI. cikket teljességgel kárhoztatják,( szerk.: római katolikus egyház) mivel nem követeljük a szentek segítségül hívását. És egy pontnál sem szónokolnak oly terjedelmesen. (2) S mégsem eszközölnek ki semmit, mint azt, hogy a szenteket tisztelni kell, továbbá azt, hogy az élő szentek másokért imádkoznak – mintha bizony ez okból a holt szenteknek segítségül hívása szükséges volna!

2. Cyprianust idézik, aki Corneliust (3) életében arra kérte, hogy ha majd meghal, imádkozzék az atyafiakért. Ezen példával igazolják a holtak segítségül hívását. Hieronymust is idézik Vigilantius elleni iratából: ebben a vitás kérdésben, mondják, ezer és száz év előtt legyőzte Hieronymus Vigilantiust. (1) Így diadalmaskodnak ellenfeleink, mintha már győzelmet arattak volna. S nem látják a szamarak, hogy Hieronymusnak Vigilantius elleni iratában egy betű sincsen a szentek segítségül hívásáról. Szól a szenteknek tiszteletéről, de nem segítségül hívásáról.

3. A Nazianzi Gergely előtti többi ókori írók nem is tettek említést a segítségül hívásról. Ez a segítségül hívás azokkal a véleményekkel együtt, melyeket ellenfeleink a szentek érdemelnek beszámításáról tanítanak, semmiféle bizonyítékkal nem igazolható az ókori írókból.

4. Hitvallásunk helyesli a szenteknek tiszteletét. Ezen tisztelet háromféle. Az első a hálaadás. Mi ugyanis hálával tartozunk Istennek, amiért példát mutatott az irgalmasságra, jelezte az emberek üdvözítésére célzó akaratát, s hogy adott tudósokat vagy más adományokat az egyháznak. És ezeket az adományokat nagyságukért magasztalni, s magukat a szenteket dicsőíteni tartozunk, hogy ezeket az adományokat hűségesen felhasználták, mint ahogy Krisztus dicséri a példázat szerinti hűséges szolgákat (Mt 25,11.23)

5. A második tisztelet hitünknek megerősítése. Midőn látjuk, hogy Péternek megbocsátja az Úr a megtagadtatását, akkor mi is erőt merítünk arra, hogy jobban higgyünk, hogy a kegyelem uralkodik a bűn felett (Róm 5,20).

6. A harmadik tisztelet elsőben a hitüknek, azután a többi erényeiknek követésében áll, amelyeket ki-ki a maga hivatásában követni köteles.

7. De ezeket az igazi tiszteleteket nem követelik ellenfeleink.(szerk.: római katolikus egyház) Ők csupán a “segítségül hívás” felett civódnak, amelyre nincs szükség, még ha semmi veszedelmet sem foglalna magában.

8. Ezenfelül még abban is engedünk nekik, hogy az angyalok imádkoznak értünk. Mert Zakariás próféta tesz erről bizonyságot (1,12), ahol egy angyal így imádkozik: “Seregeknek Ura! Meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen és Júdának városain?” stb.

9. Ha megengedjük is a szentekről, hogy miként életükben általában imádkoznak az egész egyházért, úgy imádkoznak az égben is általában az egyházért: mindazonáltal a meghalt szenteknek imádkozásáról egy szentírási hely sem tesz bizonyságot, kivéve a Makkabeusok 2. könyvében (15,14) levő álmot.

10. Továbbá hogyha a szentek az egyházért imádkoznak is, ebből még nem következik, hogy hozzájuk fordulnunk kell. A mi hitvallásunk csak azt állítja, hogy a Szentírás nem tanítja, hogy a szentekhez forduljunk és őket segítségül hívjuk. Minthogy pedig sem parancsolat, sem ígéret, sem példa nem hozható fel a Szentírásból a szentek segítségül hívásának igazolására: ez okból következik, hogy a lelkiismeretnek semmi bizonyossága nincsen a szentek segítségül hívására nézve. S minthogy az imádságnak hitből eredőnek kell lennie, miképp tudjuk azt, hogy Isten helyesli a segítségül hívást? A Szentírás bizonysága nélkül honnét tudjuk, hogy a szentek ismerik az egyeseknek könyörgéseit?

11. Sőt olyanok is akadnak, akik a szenteknek istenséget is tulajdonítanak, hogy ők ti. a mi elménknek titkos gondolatait is látják. Vitatkoznak reggeli és esteli imádságok felett, talán azért, mert kétkednek, hogy vajon reggel vagy este hallják-e meg. Ezt nem azért gondolják ki, hogy a szenteket tisztelettel illessék, hanem hogy kétes értékű istentiszteleti szokásokat megvédjenek.

12. Ezen okoskodás ellen semmit sem hozhatnak fel ellenfeleink, ti. azellen, hogy miután a segítségül hívás mellett Isten igéje nem tesz bizonyságot: ez okból nem lehet biztosan állítani, hogy a szentek értik a mi segítségül hívásunkat, vagy hogy ha megértik is, az Isten helyesli azt.

13. Ennélfogva ellenfeleinknek nem kellett volna minket bizonytalan dologra kényszeríteni, mert a hit nélküli imádság nem imádság. Mert ami az egyháznak példájára való hivatkozást illeti, elismert dolog, hogy ez új szokás az egyházban; mert a régi imádságok, ha tesznek is említést a szentekről: segítségül nem hívják őket De a szenteknek ezen még új segítségül hívása, mely az egyházban elterjedt, különbözik az egyeseknek segítségül hívásától.

14. Azután ellenfeleink a szentek tiszteletében nem csak segítségül hívást követelnek, hanem azonfelül még a szenteknek érdemeit is felhasználják másokért, és a szentekből nem csak értünk könyörgőket, hanem engesztelőket is csinálnak. Ezt semmiképpen sem tűrhetjük, mert ebben a Krisztusnak tulajdon tiszte a szentekre vitetik át. Megteszik őket közvetítőknek és kiengesztelőknek, s jóllehet különbséget tesznek közbenjárási közvetítők és megváltási közvetítők között, mindamellett a szentekből teljesen megváltási közvetítőket csinálnak.

15. De még azt is állítják a Szentírás bizonysága nélkül, hogy ők közbenjáró közvetítők, ami – ha nagyon enyhén fejezzük is ki magunkat – mégis elhomályosítja Krisztusnak tisztét, és a könyörületben való bizalmat, mellyel Krisztus iránt viseltetni tartozunk, átszármaztatja a szentekre. Mert az emberek azt képzelik, hogy Krisztust nehezebben, a szenteket könnyebben lehet megnyerni, és inkább bíznak a szentek könyörületében, mint Krisztus könyörületében, s kerülve a Krisztust, a szenteket keresik. Ekként csinálnak belőlük valóságos megváltási közvetítőket.

16. Ennélfogva be kell bizonyítanunk, hogy a szentekből nem csak értünk könyörgőket, hanem engesztelőket, más szóval megváltó közbenjárókat csinálnak. Nem soroljuk elő itt a népnek visszaéléseit, csupán a tudósoknak nézeteiről szólunk. A többit megbírálhatják a tapasztalatlan emberek is.

17. A kiengesztelőben ezt a két kelléket keressük: Először Isten igéjének kell léteznie, amelyből biztosan tudjuk, hogy az Isten akar könyörülni, és meg akarja hallgatni azokat, kik ezen engesztelőjük által hozzá folyamodnak. A Krisztusról ilyen ígéretünk van (Ján 16,23): “Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, meg fogja adni nektek.” A szentekről semmiféle ígéret nincsen. Ez okból a lelkiismeretnek nem lehet biztos meggyőződése, hogy a szenteknek segítségül hívása által meghallgattatunk. Tehát ezen segítségül hívás nem hitből történik.

 18. Azután parancsolatunk is van arra, hogy Krisztushoz forduljunk (Mt 11,28), amely így szól: “Jöjjetek mindnyájan, akik megfáradtatok” stb., s ez ránk is vonatkozik. Ésaiás 11,10: “És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, akika népek zászlaja leszen, jönnek a pogányok.” És Zsolt 45,13: “Tyrus leánya is ajándékkal hódol előtted, hízelegnek néked a legdúsabb népek.” Zsolt 72,11: “Hajoljanak meg előtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon neki.” S valamivel alább (15. vers): “Imádkoznak előtte szüntelen, és áldják őt minden napon.” S Jánosnál (5,23) így szól Krisztus: “Hogy mindenek tiszteljék a Fiút, miképpen tisztelik az Atyát.” Pál pedig a 2Thes 2,16.17-ben imádkozva így szól: “A mi Urunk Jézus Krisztus pedig és az Isten s a mi Atyánk, ki szeretett minket és adott örök vigasztalást és jó reménységet kegyelméből, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden beszédben és jó cselekedetben.” De a szenteknek segítségül hívására vonatkozólag minő parancsolatot, minő példát tudnak a Szentírásból felhozni?

19. A második kelléke az engesztelőnek, hogy érdemei arra szolgálnak, hogy részben egyesekért eleget tegyenek, részben isteni beszámítással másoknak adományoztassanak, és hogy általuk, mint saját érdemeik által, igazaknak tekintessenek. Ahogyan valamely barát lefizeti barátja tartozását, s az adós ezen idegen érdem által, mint sajátja által megszabadul: így kapjuk ajándékul Krisztus érdemeit, hogy igazaknak vétessünk a Krisztus érdemeiben való bizalom folytán, hogy amidőn benne hiszünk, mintegy saját érdemeink legyenek.

20. Ebből a kettőből, ti. az ígéretből és az érdemeknek ajándékozásából keletkezik az irgalmasságban való bizalom. Az Isten ígéretében és Krisztus érdemeiben való ily bizalom szükséges az imádkozáshoz. Meggyőződve kell ugyanis lennünk egyrészről arról, hogy a Krisztusért hallgattatunk meg, másrészről, hogy Atyánk az ő érdemei alapján van kiengesztelve.

21. Ellenfeleink itt először azt rendelik, hogy a szenteket kell segítségül hívnunk. S dacára annak, hogy sem isteni parancsolatra, sem az Írás példájára nem hivatkozhatnak, mindamellett arra törekszenek, hogy nagyobb bizalmuk legyen a szentek könyörületességében, mint a Krisztuséban, holott Krisztus azt hagyta meg, hogy imádságainkban őhozzá, s ne a szentekhez forduljunk.

22. Másodszor a szentek érdemeit másoknak számítják be, mint Krisztus érdemeit. Azt hagyják meg, hogy a szentek érdemeiben kell bízni, mintha az Isten a szentek érdemeiért tekintene igazaknak, mint ahogy Krisztus érdemeiért tekint olyanoknak. Semmit sem nagyítunk itt.

 23. Azt mondják, hogy a búcsúkban a szentek érdemeit számítják be. Biel Gábor, a mise kánonának magyarázatában elbizakodottságában ezeket mondja: “Nekünk Isten rendelésénél fogva a szentek segítségéhez kell folyamodnunk, hogy az ő érdemeik és fogadalmaik által üdvözöljünk.” Ezek Gábornak szavai. De helyenkint ellenfeleink irataiban és tanításaiban még képtelenebb állításokat is olvasunk. Vajon ezzel nem engesztelőkké teszik-e meg a szenteket? Teljesen egyenlőkké teszik őket Krisztussal, ha bíznunk kell abban, hogy az ő érdemeik által nyerjük az üdvösséget.

24. Ámde hol rendelte el az Isten azt az imádkozási módot, amelyről Gábor szól, s amely szerint a szentek segítségéhez kell folyamodnunk? Mutassa meg azt a példát vagy a parancsot az Írásból. Talán a királyok udvarából veszik ezt a rendet, ahol barátoknak közvetítésére van az embernek szüksége? De ha valamely király egy bizonyos közvetítőt rendelt, csak nem fogja akarni, hogy az ügyeket mások adják elő neki! Minthogy pedig Krisztust közbenjárónak és főpapnak rendelte az Isten, miért keressünk másokat?

25. Némely helyeken a feloldozásnak ezt az alakját használják: “A mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedése, a Boldogságos Szűz Máriának és minden szenteknek érdemei szolgáljanak bűneidnek bocsánatára.” (1) Itt úgy hirdetik a feloldozást, hogy nemcsak Krisztus érdemeiért, hanem más szenteknek érdemeiért is engeszteltetünk ki és vétetünk igazaknak.

 26. Egyesek közülünk láttak egy haldokló tudós teológust (doctor theologiae), akinek vigasztalására valamely szerzetesrendi teológust adtak. Ez a haldoklónak egyebet nem kötött szívére, mint ezt az imádságot: “Kegyelemnek anyja, szabadíts meg minket az ellenségtől, a halálnak órájában végy fel magadhoz.”

27. Hogyha megengednők is, hogy a boldogságos Mária imádkozik az egyházért, vajon ő veszi-e magához a lelkeket a halálban, vajon legyőzi-e a halált, vajon feltámaszt-e? Mit tesz Krisztus, ha ezt a boldogságos Mária teszi? S hogyha ő a legnagyobb tiszteletre méltó is, mégsem akarja magát Krisztussal egyenlővé tétetni, hanem inkább azt akarja, hogy az ő példáját tartsuk szemeink előtt és kövessük.

28. A tény maga bizonyságot tesz, hogy a boldogságos Szűz az általános felfogás szerint teljesen elfoglalta Krisztus helyét. Őt hívták az emberek segítségül, az ő irgalmában bíztak, őáltala akarták megnyerni a Krisztust, mintha ő nem lenne engesztelő, hanem csupán elrettentő és bosszúálló bíró.

29. Mi azonban azt hisszük, hogy a szentek érdemeinek javunkra való beszámításában nem kell bíznunk, s azokért az Isten nem engesztelődik ki velünk, igazaknak nem tart és nem üdvözít. Mert csupán Krisztus érdemei által nyerünk bűnbocsánatot, ha őbenne hiszünk. Más szentekre vonatkozólag mondta az apostol (1Kor 3,8) e szavakat: “Mindenik pedig az ő jutalmát veszi az ő munkája szerint.” Azaz más szóval: az emberek nem ajándékozhatják el egymásnak saját érdemeiket, mint ahogy a szerzetesek a maguk rendjének érdemeit el szokták adni.

30. És Hilarius (1) a bolond szüzekről így nyilatkozik (A Mt 25,1-30.-beli példázat magyarázatában): “És mivel a bolond szüzek kialudt lámpásokkal nem mehetnek (az Úr) elébe, kérik azokat, akik eszesek valának, hogy adjanak nekik olajat, s ezek azt válaszolták, hogy ők nem adhatnak, mivel talán nincs annyijuk, hogy mindnyájuknak elég lenne; más szóval senkit sem kell segíteni idegen cselekedetekkel és érdemekkel, mivel minden egyes embernek kötelessége saját lámpásába olajat venni.”

31. Mivel tehát ellenfeleink azt tanítják, hogy a szenteknek segítségül hívásában minden esetre bíznunk kell, holott sem az Isten igéje, sem az Írás példája nem szól mellette; mivel a szentek érdemeit úgy számítják be, mint akár Krisztus érdemeit, és Krisztus saját tisztét a szentekre ruházzák: ez okból sem a szenteknek tiszteletére vonatkozó nézetüket, sem a segítségül hívási szokásukat el nem fogadhatjuk. Mi ugyanis azt tudjuk, hogy Krisztus közbenjárásába kell helyeznünk bizalmunkat, mert egyedül ehhez van csatolva Istennek ígérete. Tudjuk azt, hogy egyedül Krisztus érdemei engesztelők miérettünk. Krisztus érdemeiért tekint az Isten igazaknak, amikor hiszünk benne, miként (Róm 9,33; 1Pt 2,6; Ésa 28,16) e szöveg mondja: “Aki hiszen benne, meg nem szégyenül.” S abban nem bízhatunk, hogy a boldogságos Szűznek, vagy valamely más szenteknek érdemei alapján igazulunk meg.

32. Az a tévedés is elterjedt a tudósok között, hogy egyes szenteknek gondjaira valamely határozott kötelességek vannak bízva, mint például Szent Anna gazdagságot osztogat, Szent Sebestyén a pestis ellen védelmez, Szent Bálint a nyavalyatörést gyógyítja, Szent György a lovagokat védelmezi. Ezek a nézetek teljesen pogány példák nyomán keletkeztek. Mert a rómaiak képzelték azt, hogy Juno gazdaggá teszi őket, Febris korlátozza a lázat, Castor és Pollux védelmezi a lovagokat stb.

33. De föltéve, hogy a szentek segítségül hívását nagyon óvatosan tanítják, mégis, mivel a példa nagyon veszélyes, mi szükség van védelmére, holott semmiféle parancs, vagy példa az Isten igéjéből nem bizonyít mellette? Sőt még az ókori írók bizonysága sem szól mellette.

34. Először azért, mivel, mint feljebb mondottam, Krisztus mellőzése mellett más közvetítők keresése esetén a bizalmat másokba helyeznők, s Krisztusnak egész jelentőségét eltemetnők. Igazolja ezt maga a tényállás. Úgy látszik, hogy kezdetben a szenteknek említését, amilyen a régi imádságokban előfordul, türelmes jóindulattal vették. Későbben követte a segítségül hívás, a segítségül hívásra gyalázatos és több, mint pogány visszaélések következtek. A segítségül hívás után következtek a képek; ezeket is tisztelték, és azt gondolták, hogy valami erő van bennük, miként a mágusok az égi jelek szobraiban valami erőt képzelnek, hogyha azokat határozott időben faragták. Egy kolostorban a boldogságos Szűznek oly szobrát láttuk, amely, mint valami önműködő (automat), mesterséges módon mozgott, úgy, hogy a kérőtől vagy elfordulni, vagy igent bólintani látszott.

35. S mégis minden szobornak és festménynek botrányát felülmúlják a szentekről szóló mesés történetek, amelyeket nagyképűsködéssel nyilvánosan adtak elő. Ezen elbeszélések szerint Szent Borbála kínvallatásai között azt kéri jutalmul, hogy azok közül, akik segítségül hívják, senki se haljon meg az Úr vacsorájának élvezése nélkül. Egy másik egy egész zsoltárt mondott el naponta fél lábon állva. (1) Kristófot (2) úgy festette valamely okos ember, hogy allegóriailag jelezte, mily nagy lelki erőre van szükségük azoknak, akik Krisztust hordozzák, más szóval azoknak, akik az evangéliumot tanítják, vagy vallást tesznek róla; az ilyeneknek a legnagyobb veszélyeket kell kiállaniok. Azután egyes bárgyú szerzetesek a népet Kristóf segítségül hívására tanították, mintha ilyen Polüphémosz-szerű ember valamikor létezett volna.

36. És jóllehet a szentek igen sok nagy dolgokat vittek véghez, amelyekkel vagy a közügynek használtak, vagy magánosoknak való például szolgálnak, s ezeknek felemlítése egyrészről a hitnek erősítésére, másrészről a tettek végrehajtásában követendő például szolgálna: azokat igaz történetekből senki sem állította össze. Pedig hasznos volna hallani, miként kormányozták a szentek a közügyeket, mely csapásokat, minő veszedelmeket állottak ki; miképpen segítették a szent férfiak a királyokat nagy veszedelmek idején, miképp tanították az evangéliumot, s mily küzdelmeik voltak az eretnekekkel. Hasznosak az irgalmasság példái is, mint például amidőn látjuk, hogy Péternek megbocsátotta az Úr a maga megtagadtatását, Cipriánusnak azt, hogy előbb mágus volt, (2) és midőn látjuk, hogy Augustinus halálos betegségében tapasztalván a hitnek erejét, állhatatosan bizonyította, hogy az Isten valóban meghallgatja a hívőknek könyörgéseit. Ilynemű példákat lenne hasznos dolog felhozni, amelyek vagy hitet, vagy félelmet, vagy közügyi igazgatást foglalnak magukban.

37. De egyes képmutatók, akiknek sem hitről, sem a közügyek intézéséről semmi tudomásuk nem volt, költemények mintájára meséket költöttek, amelyekben csupán babonás példák vannak bizonyos könyörgésekről s böjtölésekről, és hozzácsatolva egyes hasznot hajtó dolgok. Ilyenfélék az olvasókról és hasonló szertartásokról koholt csudás dolgok. Példáknak elősorolására nincs itt szükség. Léteznek ugyanis – amint őket nevezik, egyes legendák, mintapéldák és olvasók, amelyek legtöbbnyire nagyon hasonlók Lukianosz igazi elbeszéléseihez.

38. Ezeknek a szörnyűséges és istentelen meséknek tapsolnak a püspökök, teológusok és szerzetesek, mivel nagy hasznot harácsolhatnak össze belőlük; (2) minket nem kedvelnek, mivel mi, – hogy Krisztus érdeme és tiszte jobban tündököljön, nem követeljük a szentek segítségül hívását, hanem korholjuk a szentek tiszteletével való visszaélést.

39. És jóllehet minden jóravaló ember mindenütt úgy a püspökök tekintélyét, mint a papoknak buzgólkodását fel akarja használni ezen visszaéléseknek kiküszöbölésére: ellenfeleink annak dacára a Cáfolatban még a nyilvánvaló bűnökre is teljesen zemet hunynak, mintha a Cáfolat elfogadásával kényszeríteni akarnának, hogy még a leghírhedtebb visszaéléseket is békén hagyjuk.

40. S ily ravaszsággal van írva a Cáfolat nem csak e helyen, hanem majdnem mindenütt. Egyetlenegy hely sincsen, amelyen dogmáiktól elválasztanák a nyilvánvaló visszaéléseket. S a köztük netán létező jobb gondolkozásúak mégis beismerik, hogy sok hamis állítás van a skolasztikusok és kanonisták tanításában, és hogy azonfelül sok visszaélés csúszott be az egyházba a papoknak igen nagy tudatlansága és hanyagsága miatt.

41. Mert nem Luther volt az első, aki az általános visszaélések miatt panaszkodott. Sok tudós és kitűnő ember panaszolta már jóval azelőtt a mise visszaéléseit, a szerzetesi gyakorlatokban való bizalmat, a szenteknek üzletet csináló tiszteletét, a bűnbánatról szóló tannak zavaros voltát, amelynek az egyházban leginkább kellett volna világosnak és tisztán kifejtettnek lennie. (1) Magunk hallottuk egyes kitűnő teológusoktól, hogy a skolasztikus tudományból hiányzik a helyes módszer, s jóval több benne a bölcsészeti civakodás, mint vallásosság. S mindamellett a régiek e tekintetben valamivel közelebb állanak az Íráshoz, mint az újabbak. Így napról-napra jobban romlott a teológiájuk. S hogy ok jóravaló ember mindjárt kezdetben kezdte Luthert szeretni, annak nem volt más oka, mint hogy látták, miként vezeti ki az emberek lelkét a legravaszabb és vég nélküli vitatkozások tömkelegéből, amelyek a skolasztikus teológusoknál és egyházi jogászoknál találhatók, és miként tanítja őket a kegyes élethez szükséges hasznos dolgokra.

42. Ez okból ellenfeleink nem cselekedtek őszintén azzal, hogy hallgatással mellőzték a visszaéléseket, amikor azt akarták, hogy a Cáfolatot elfogadjuk. S hogyha komolyan akarnák az egyház javát, leginkább ezen a helyen, ezen alkalommal arra kellett volna kérniük jóságos császárunkat, hogy határozza el magát a visszaélések megjavítására, aminthogy világosan észrevettük, mennyire óhajtja az egyháznak jó szervezését és javítását. Csakhogy ellenfeleink nem arra törekszenek, hogy a császárnak legőszintébb és legszentebb akaratát elősegítsék, hanem arra, hogy minket minden módon elnyomjanak.

43. Az egyház állapotát illetőleg sok jel mutat arra, hogy ők keveset törődnek vele. Semmi ügyet nem vetnek arra, hogy a nép az egyházi tanokkal legalább röviden megismerkedjék. Nyilvánvaló visszaéléseket új és szokatlan kegyetlenséggel védelmeznek. Az egyházakban nem tűrnek meg semmiféle alkalmatos tanítókat. Hogy hová fog az vezetni, azt a józan gondolkozásúak könnyen belátják. Csakhogy ezen az úton sem a maguk uralmának, sem az egyháznak nem tesznek jót. Mert ha a jó tanítókat megölik, s az egészséges tant elnyomják, majd feltámadnak ellenük a rajongó lelkűek, akiket ellenfeleink nem lesznek képesek elnyomni, s ezek istentelen vallástani tételeikkel felzavarják majd az egyházat, és fel fogják forgatni az egész egyházi szervezetet, amelyet mi leginkább óhajtunk megtartani.

44. Ez okból, legkegyelmesebb Császárunk, arra kérünk tégedet a Krisztus dicsőségéért, amelyet te kétség nélkül fényesebbé és nagyobbá tenni óhajtasz, hogy ne adj igazat ellenfeleink erőszakos tanácsainak, hanem keress más, hozzád méltóbb utakat oly egyetértésnek létesítésére, amely a kegyes lelkiismeretűeket nem terheli, hogy semmi kegyetlenséget ne kövessenek el az ártatlanokkal, amint idáig történni láttuk, és hogy az egészséges tant az egyházban el ne nyomják. Minden kötelességeid között leginkább azzal tartozol Istennek, hogy megtartsad a józan tant, terjesszed az utódok között, és megvédelmezzed azokat, akik az igazságot tanítják. (1) Mert ezt követeli Isten, mikor a királyokat nevével felékesíti és isteneknek nevezi őket, mondván (Zsolt 82,6): “Azt mondom én: Istenek vagytok ti” stb., hogy az isteni dolgokat, azaz Krisztusnak evangéliumát a földön fenntartani és terjeszteni igyekezzenek, s mint Istennek helyettesei, védelmezzék az ártatlanok életét és javát.

Leave a Reply