18
nov
2013

Kálvin János: predestináció

predestineBevezető megjegyzések

Azt hiszem, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a predestináció (eleve elrendelés) tana a kálvinizmus legvitatottabb tantétele. Hittanórák, ifik, bibliaórák állandó témája.

Sokan tévesen azt hiszik, hogy Kálvin János „szabadalma” volt e vitatott tantétel.

Ezzel szemben az igazság az, hogy Isten eleve elrendeléséről már Kálvin előtt is beszéltek (leginkább Augustinus egyházatya, később Aquinói Tamás). Tény azonban, hogy Kálvin volt az, aki különösképpen hangsúlyozta.

A hittétel Kálvin értelmezésében azt mondja ki, hogy Isten már a világ megteremtése előtt meghatározta, hogy ki fog üdvözülni és ki fog elkárhozni (ezért nevezzük a kálvini elrendelés tant kettős predestinációnak, ugyanis nem csak üdvösségre rendel Isten egyeseket, hanem a kárhozatra is. Az utóbbi döntést nevezzük „szörnyű végzésnek, vagy “horribile decretumnak”).

A predestináció nehezen emészthető, hiszen sokan reflexből a szabad akarat cáfolatát látják benne. Nem véletlenül merülnek fel újra és újra a következő kérdések: „Miért higgyek, hiszen feleslegesen erőlködöm, ha Isten úgyis kárhozatra rendelt? Ha nincs szabad akaratom a döntésben, akkor Isten milyen alapon von felelősségre? Isten miért büntet olyanért, amiről nem is tehetek, hiszen ő maga az oka? Isten nem személyválogató, amikor így jár el? Igazságos ez az eljárás?”

Valóban fel kell tennünk a kérdést: nem vezet-e a predestináció erkölcsi fatalizmushoz?

A kérdés kínos sok reformátusnak is, ezért aztán a predestináció sarkosságát úgy próbálják tompítani, hogy hol az egyik, hol a másik oldalára (például Ravasz László püspök a tan pozitív oldalát emeli ki; szerinte a predestináció csak a hívők számára adatott), okára/céljára, Kálvin érvelése mögött rejtező motivációkra helyezik a hangsúlyt, vagy pedig az egész problémát egy tágabb perspektívából, „távolabbról” próbálják szemlélni (esetleg egész egyszerűen átértelmezik, mint Barth, aki krisztológiai alapon értelmezi újra a tant. Barth szerint a kálvini alapigék (Róm 9-10) nem is személyek kiválasztásáról szólnak).

Ma különösen divatos magyarázat, hogy annyiban létezik csak kettős predestináció, amennyiben kárhozatra kiválasztáson csak az üdvösségre való kiválasztás árnyoldalát értjük. Azaz, amikor Isten úgy dönt, hogy üdvözít némelyeket, akkor ezzel egy időben „bűnben hagy” másokat. Azonban ez a magyarázat is megkerüli a kérdést, ugyanis Kálvin szerint a kiválasztás már a teremtés előtt (ebből következik, hogy még a bűnbeesés előtt) megszületett.

A leginkább elfogadott magyarázat szerint a predestinációt a kálvini teológia alapja, a „szuverén Isten” gondolata felől kell megközelítenünk. Ebben mindenképp van igazság, azonban véleményem szerint ez sem változtat azon a tényen, hogy ezek az értelmezési kísérletek Kálvin koncepcióját alapjaiban értik félre.

A predestináció helyes megértéséhez valószínűleg nem akkor fogunk eljutni, ha Kálvin motivációit kutatjuk, hanem akkor, ha maga Kálvin és Augustinus egyházatya írásértelmezését követjük. Ugyanis Kálvin (és Augustinus is) az egész Institutioban egy nagyon egyszerű módszert követ: bibliai igehelyeket alapul véve alaptételeket fogalmaz meg. Így tesz a predestináció esetében is: bibliai igehelyeket vonultat fel, és azokból szigorú logikát alkalmazva levonja a következtetéseit.

Ezért talán a fő kérdés nem is az, hogy mi Kálvin teológiájának a gerince vagy fókuszpontja, hanem az, hogy megfelelően tolmácsolja-e a Szentírás kijelentéseit, és azokból logikus következtetéseket von-e le, vagy sem.

Ezért hát két kérdést kell feltennünk: 1.) tartalmaz-e a Szentírás olyan passzusokat, amelyek az eleve elrendelésről szólnak? 2.) Ezeket a passzusokat helyesen magyarázza-e Kálvin? CSAK ezen megállapítások után beszélhetünk arról, hogy az eleve elrendelés központi tantétel-e Kálvinnál, avagy sem.

Ez utóbbi kérdés sem mellékes, ugyanis némelyek nem győzik bizonygatni, hogy a predestináció nem központi jelentőségű Kálvinnál. Ez igencsak furcsa állítás, annak tükrében, hogy Kálvin az Institutio III. könyvében 4 fejezetet (21.22.23.24.) szán a kiválasztás, Isten eleve elrendelésének bemutatására (ennél több, 5 fejezetet csupán 3 témakörre szentel: I.könyv, 1-5. az Isten és saját magunk megismerése; II. könyv, 1-5. a bűn és a szabad akarat , ill. III. könyv, 6-10. keresztyén élet és megszentelődés. A legtöbb fejezetet Kálvin a megigazulás és a jó cselekedetek témájára szánja- III. könyv, 11-18.fejezetek). A téma feldolgozására szánt terjedelem alapján nem túlzunk tehát akkor, amikor az eleve elrendelést Kálvin fő művének egyik központi , és semmiképpen sem mellékes témájának tekintjük.

Mindezekért (és pusztán ismeretterjesztés céljából)  fontosnak tartjuk, hogy Kálvin predestinációval kapcsolatos érvelését bemutassuk –ha lehet, minél részletesebben-, egyenként részletezve és összefoglalva az említett 4 fejezet tartalmát:

Institutio, III. könyv, 21. fejezet

Az eleve elrendelés tana titok, ennek ellenére a predestinációról szóló tanítást ismerni kell. Ha nem ismerjük, vagy szándékosan elhallgatjuk, Isten dicsőségéből farigcsálunk le

Kálvin nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos a predestinációról szóló tanítást, mert ha az igazságot nem ismerjük, az Isten dicsőségéből von le. Az igazság az, hogy az üdvösség egyedül Isten kegyelméből származik. Ennek tudata megment a félelemtől, és Kálvin szerint „legyőzhetetlenné” tesz (idézi Bernardus egyházatyát, aki szerint az elrendelés miatt van egyáltalán már az egyház is). Tény, hogy az eleve elrendelés önmagában titok és útvesztő; ezért csak annyit szabad róla mondani, ami kijelentetett. Az Ige határain azonban nem szabad túllépni.

Sajnos azonban vannak olyanok, akik annyira tartanak tőle, hogy egyáltalán nem akarnak róla említést tenni. Tény, hogy titokról beszélünk, de Kálvin szerint ez nem indok arra, hogy teljesen elhallgassuk. Isten Igéje a mérce, a Szentlélek ugyanis nem tanít olyat, amit üdvös lenne eltitkolni (Éppen ezért a Római levél idevágó passzusaival kell mindig vitatkozni, ha valaki kétségbe vonná az eleve elrendelést)! Engedni kell az Igét tanítani. Egyébként sok mindent kritizálnak, ami elsőre úgy tűnik, nehéz felfogni (vagy amit teljes valóságában soha nem is lehet), ennek ellenére az Ige beszél róla. Ilyen pl. Szentháromság Isten, vagy a Szentlélek istensége, vagy az, hogy a világ teremtésétől fogva nem sokkal több múlt el, mint 5000 év). Nem igaz, hogy ezek a tanítások a jámbor lelkekre veszélyesek. Mindez üres beszéd Kálvin szerint. Aki ezeket nem akarja meghallani, az indirekt módon Istent támadja, hiszen ezzel azt állítja, hogy Isten nem elég bölcs ahhoz, hogy azt közölje, amit akar, vagy azt, hogy Isten az egyházra ártalmas információkat tesz közzé.

Kálvin cáfolja a hipotézist, mely szerint Isten előre tudása/látása lenne az Ő kiválasztásának az alapja

Előkerül a gyakran hangoztatott kérdés: az előre tudás a kiválasztás alapja (azaz: Isten azért választ ki némelyeket, mert előre látja, hogy ezt és ezt fogják tenni)? Kálvin ezt az elgondolást úgy cáfolja, hogy kijelenti, Isten tudása előtt nincs jelen-múlt-jövő, előtte csak jelen van. Továbbá nem csak egyes személyek, hanem a népek állapota is Isten elrendelésétől függ (Izrael kiválasztását hozza fel). A zsidók kiválasztása megmutatja, hogy a kiválasztás nem emberek kvalitásaihoz kötődik (jó cselekedetekhez vagy érdemekhez). Ingyen kötött Isten kegyelmi szövetséget Izraellel. Minden jónak, amivel kitűnnek, Isten a szerzője, tehát Önmagából vette Isten az okot is.

A kiválasztás két szintje: népeket és személyeket egyaránt érint

Isten elválasztásnak két foka van: egyaránt elrendel népeket és személyeket. Az elvetett nép (Izrael) maradékának összegyűjtése jele Isten állandó, szilárd elválasztásának. Azonban egyes személyek kiválasztásáról is beszélhetünk: gondoljunk Izmáelre és Izsákra („egyenlő fokon” álltak- azaz nem volt köztük emberileg különbség), Saul elvetésére, vagy arra, hogy Isten nem Efraimot, hanem Júda törzsét választotta ki.

Megjelenik Kálvin értekezésében ugyanakkor először a PARADOXON: ezen a ponton egyszerűen kijelenti, hogy Izmael és Ézsaú saját bűnük és hibájuk miatt vesztették el a fiúságot, hiszen Isten szövetségét hűtlenül megsértették (Kálvin sajnos nem részletezi, hogy ez a bűnük egészen pontosan miben állt).

Ézsau és Jákób esetében (azonos feltétellel indulnak, mégis eltérő sorsuk lesz; aszerint, hogy Isten mire szánta őket- elvetette vagy kiválasztotta) Kálvin egyértelműen Augustinus egyházatya érvelését ismétli meg, szinte szó szerint (Augustinus: „Ad Simplitianum”).

Az eleve elrendelés definíciója: Isten örök elhatározása arról, hogy mi legyen az egyes ember sorsa. Isten nem egyforma állapotra teremt meg mindenkit: némelyeket örök életre, míg másokat örök kárhozatra rendel

Az Institutio III. könyvének 21. fejezetében 2 definíciót találunk az eleve elrendelésre:

1.) Definíció

„eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva. Tehát a szerint, amint ki-ki egyik vagy másik célra rendeltetett, mondjuk azt, hogy az életre, vagy a halálra van elválasztva. Erről pedig Isten nem csak egyes személyekben tett tanúságot, hanem Ábrahám egész magvában is bizonyságát adta ennek, amiből nyilvánvaló, miszerint az ő akaratától függ, hogy milyen legyen bármely népnek is az állapota.”

2.) Definíció

„Azt mondjuk tehát mi is, amit a Szentírás világosan kimutat, hogy Isten az ő örök és megmásíthatatlan tanácsával egyszer elhatározta, hogy kiket akar majdan az üdvösségbe felvenni és viszont kiket akar kárhozatra vetni. Ez a tanács pedig- szerintünk-az Isten könyörületességén alapszik és éppen nincs tekintettel az ember érdemes voltára; akiket pedig kárhozatra szánt, azok előtt az ő igazságos és feddhetetlen, de megfoghatatlan ítélete folytán elzárta az élet útját.”

You may also like

C.J. Mahaney: tisztázó megállapítások a predestinációval kapcsolatban
Krisztus pokolra szállásának jelentősége Kálvinnál (az 1 Pét 3,18-20 magyarázata)
Kálvin tanítása a hit, a remény, és a szeretet kapcsolatáról
Kálvin János tanítása az emberi lélekről (a lélek halhatatlansága és magasabb rendű volta)

Leave a Reply