29
nov
2013

Tertullianus élete és a montanizmushoz fűződő viszonya

Tertullianus

Tertullianus

Sokszor hivatkoznak Augustinusra, aki azonban némely írása szerint inkább nevezhető platonistának, mint keresztyénnek, sokszor más, nyugati és keleti egyházatyára, azonban Tertullianusra méltatlanul keveset. Holott éppen ő volt az, aki a legtisztábban képviselte – legalábbis protestáns szemszögből – a Biblia tanítását, tanrendszerét. Hiszen –többek között- elítéli a gnózist (méregnek nevezi), cáfolja a doketizmust (Krisztusnak csak látszat teste volt), Hermogenes ellen védelmébe veszi a keresztyén teremtéstant, tagadja, hogy a filozófia, azaz a bölcselet –főleg az istenismeret terén- Krisztus előtt bármi érdemleges eredményre jutott volna. Továbbá sorra cáfolta Markion tanait, kiállt amellett, hogy a Teremtő Isten igenis jó, és megegyezik Krisztus Atyjával, és hogy már az ószövetségi próféciák is Krisztusról, a Messiásról beszéltek (Markion szerint az ószövetségi prófétáknak fogalmuk sem volt Krisztusról). A „Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben” című művében totális támadást indít mindenféle eretnekség ellen; Iraeneusszal ellentétben (Iraeneus is írt az eretnekek ellen) nem hitt abban, hogy az eretnekek kezéből nem kell kivenni a Szentírást. Tertullianus egy az egyben megtiltja, hogy az eretnekek a Szentírásra hivatkozzanak, és a velük folytatott vitát kategorikusan kizárja. Érvénytelennek tartotta az eretnekek által kiszolgáltatott keresztséget, de helytelenítette a gyerekkeresztséget is. Azt gondolta, hogy a keresztség felvétele tudatos állásfoglalást követel, feltételezi a bűnbánatot és a cselekedetekért vállalt felelősséget, a jó és a rossz, a bűn és az erény közötti különbségtételt. A „Praxeas ellen” című művében cáfolja a Rómában tevékenykedő Praxeas szabellianista tanait (a modalizmus egy formája, mely szerint a kereszten az Atya szenvedett –más néven patropasszionizmus/ szerk.) Továbbá ő vezette be a Szentháromság fogalmát; szerinte az Atya – Fiú –Szentlélek három személy ugyan, de egy valóság (a latin teológiai irodalomban először jelentek meg olyan fogalmak, mint a trinitas vagy a substantia). Krisztus személyével kapcsolatos megállapításai zsinati határozatokat előztek meg (és ma már dogmatikai alapnak számítanak): beszélt a Krisztusban lévő két természetről, és hogy e két természet nem keveredik, hanem összekapcsolódik az Isten és ember Jézusban. Tertullianus az emberi lélek eredetével kapcsolatban a traducionizmust vallotta, mely szerint lelküket a gyermekek a szüleiktől „öröklik” (tehát nem közvetlenül Isten teremti meg minden ember lelkét a megfoganás pillanatában, hanem csak az ősszülők –Ádám és Éva- esetében tette ezt meg).

Tertullianus élete

Tertullianusról (tejes neve Quintus Septimius Florens Tertullianus) csak kevés információ áll rendelkezésünkre. A legfontosabb adatokat a neves  óegyházi író, Hieronymus (vagy Jeromos) közli (Kr.u.347-420), aki maga is rendkívül képzett szerzetes volt. Többek között Hieronymus fordította le a Bibliát latinra (Vulgata). Hieronymus híres emberekről írt könyve 53. fejezetében tudósít Tertullianusról: Tertullianus Észak Afrikából származott (amely akkor római provincia volt/ szerk.), pontosabban Karthágó városából. Az Afrikát megszálló római csapatok egyik századosának volt a fia. A beszámolók szerint Tertullianus szenvedélyes és tüzes karakterrel bírt. Hieronymus arról tudósít, hogy Tertullianus élete közepéig az egyház presbiteri tisztségét töltötte be, később aztán a montanizmussal való kapcsolata miatt távozott a posztról. Állítólag nagyon magas kort élt meg.

Tertullianus tevékenységének idejét Hieronymus Septimus Severus és Antonius Caracalla császárok uralkodásának idejére teszi (Kr.u. 193-211 és 211-217). Az egyházatya családja az észak-afrikai Lepcis Magna római kolóniáról származott.

Hieronymus különösképpen Tertullianus írói tevékenységét emeli ki: Hieronymus idejében, jó 200 évvel Tertullianus halála után még mindig az „elsőnek” számított a latin egyházi írók között. Viktor, római püspök és Apollonius is latinul írtak, de nem volt ismert semmilyen más latinul író, egyházi írótól fennmaradt gyűjtemény, amely csak megközelítőleg is összehasonlítható lenne Tertullianus életművével; ezért aztán Tertullianust tekinthetjük a legmeghatározóbb latin nyelvű egyházi írónak Augustinus (Kr.u. 354-430) előtt.

Hieronymus beszámolója szerint Tertullianus számos könyve széles körben ismert volt. Alapvetően persze csak Tertullianusnak azon műveivel kapcsolatban igaz ez, amelyeket még a montanizmusba való átlépése előtt fogalmazott meg.

Hieronymus maga ismerkedett meg egy, az észak-itáliai városból, Concordiából származó öregemberrel, Paulusszal, aki még ifjúként a karthágói Cyprianus püspök titkáraként tevékenykedett (kb. Kr.u.200/210-258), amikor is a püspök már igen csak előrehaladott korban volt. Paulus beszámolója szerint Cyprianus egy napot sem hagyott úgy elmenni, hogy ne olvasta volna Tertullianus műveit. Gyakran azt mondta neki, „add a mestert!”, amikor Tertullianust akart olvasni.

Hieronymus utalásain túl csak kevés megbízható információnk van Tertullianus életéről. Eusebios (Kr.u.263-339) egyháztörténetében arról tudósít, hogy Tertullianus nagyon jól ismerte a római törvényeket, ill. hogy a római egyház kimagasló személyiségeihez tartozott. Ebből számos kutató arra következetett, hogy Tertullianus foglalkozására nézve ügyvéd volt és Rómában élt. Megtérése után, Kr.u. 180 és 190 között gyaníthatóan visszament Karthágóba.

Tertullianus személye

Erre egyéb beszámolók mellett leginkább saját írásaiból tudunk következtetni; Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy nem téved Hieronymus, amikor Tertullianus lobbanékony karakteréről beszél. Tertullianusnál egy valami nagyon hiányzott: a türelem. A türelemről írt traktátusa szerint egyébként emiatt ő maga szenvedett a leginkább. A türelmetlenség ugyanis nem csupán bűn, hanem ősbűn számára, hiszen „nem éppen a türelmetlenség volt az, ami Évát arra ösztönözte, hogy a tiltott gyümölcsöt megragadja?” –kérdezi Tertullianus [A türelemről 5]. Ezzel szemben Isten lényegileg és munkájában is a legnagyobb türelemről tesz tanúbizonyságot, hiszen Isten Fiának a testet öltése Istennek az ember irányába tanúsított türelmének a kifejeződése [A türelemről 3]. Tertullianus különösen a retorika és a jogtudomány területén volt képzett; több mint 100 különböző szerzőtől idéz a műveiben (azonban szakmáját illetőleg valószínűleg nem volt jogász). Látszólag egyre képzettebbé vált, hiszen kései műveiben a felvonultatott szerzők műveinek száma egyre inkább növekszik.

Tertullianus heves, támadó, forróvérű, és néha egészen gátlástalan volt; a maró gúnyt gyakran bevetette, hogy legyőzze az ellenfeleit. Írásainak többségében jól visszatükröződik a sajátos személyisége; polemikusan az egyház ellenségei felé fordul, akik belülről és kívülről egyaránt fenyegették Krisztus testét.

Megtéréséről sajnos keveset tudunk. Valószínűleg élete derekán tért a keresztyén hitre, látva a keresztyén mártírok tanúságát. Kifejezve ezt a változást, többé nem viselt tógát (a római férfiak ünnepi viselete, amit a tunika felett hordtak/ szerk.), hanem csak palliumot, azaz egy egyszerű, hétköznapi öltözéket, amelyet akkoriban egyébként filozófusok is hordtak. Ezzel az öltözékkel Karthágóban nagy feltűnést keltett, hiszen nem felelt meg szociális státuszának. Némelyek ezt a római tóga elleni „nemzeti ellenállásnként” értelmezhették. Tertullianus azonban vallásos okból döntött e viselet mellett; a tógát morálisan romlott emberek viselték –gladiátorok, vívómesterek és mások. Az egyházatya szerint ezek többé nem érdemlik meg, hogy rómaiaknak nevezzék őket, bezzeg az erkölcsileg tisztának nevezhető keresztyének igazán jó polgároknak tekinthetők. Új ruházatuk arra az életmód váltásra utalt, amit átéltek. A palliumnak, mint viseletnek az isteni bölcsességet kell szolgálnia [A palliumról 4]. Normális esetben tanárok, de költők és karvezetők is viselték, tulajdonképpen mindenki, aki tudományra törekedett [A palliumról 6]. A palliumról szóló fejtegetéseit Tertullianus a következő megállapítással zárja: „Örülj és örvendezz Pallium! Amióta keresztyént kezdtél el öltöztetni, már te is jobb filozófiára méltattál!” [A palliumról 6]

Mindezekért, amit eddig elmondtunk Tertullianus személyével és tanításával kapcsolatban, meg fogjuk tematikusan nézni, hogy az egyházatya miket írt, hogyan vélekedett dogmatikai, vagy a keresztyén élet különféle területeit érintő kérdésekről. Elsőként a montanizmushoz való viszonyát nézzük meg közelebbről, majd egyes műveit idézve nyomon követjük az adott témáról szóló fejtegetéseit.

Tertullianus és a montanizmus

Tertullianus számára különös jelentőséggel bírt a montanizmus, hiszen miután Kr.u.205-ben szakított a nagyegyházzal, egyre intenzívebben kezdte védeni a montanista tanokat. Montanus Kr.u.150-ben lépett fel egy kisázsiai provinciában, Frígiában. Ő és a mellette lévő két prófétanő, Prisca és Maximilla különféle próféciákat tettek közzé. A követőik egyre növekvő tábora az Újszövetség szerinti, valódi prófétáknak ismerte el őket; bizonyos vizsgálatok után az egyház azonban illegitimnek minősítette ezt a mozgalmat. Különféle montanista gyülekezetek és csoportok jöttek létre, elsősorban Kis-Ázsiában, de a Római Birodalom egyéb területein is. Úgy tűnik, hogy Karthagoban a montanista mozgalommal szimpatizálok Tertullianusszal együtt távolodtak el először az egyháztól. A konstantini fordulat után is létezett még egy-egy elszigetelt montanista közösség –az egyházi tiltás ellenére-, egészen a 7. századig.

Tertuallianus montanizmushoz való csatlakozásának közvetlen előzménye a keresztyének második házasságának ügye volt. Ugyanis voltak, akik elfogadták, hogy a házastárs halála után egy keresztyén újraházasodjon, és voltak olyanok is- mint Tertullianus-, akik ezt kategorikusan elutasították. További ok lehetett, hogy a házasságtörőket bűnbánat és vezeklés után újra felvették az egyház közösségébe, miközben azoktól a keresztyénektől, akik kínzás miatt megtagadták hitüket, ezt a lehetőséget elzárták. A montanisták mindenesetre a második házasságot, mint olyat, tiltották. Tertullianus egy pseudo-érvre alapozta állítását. Azt mondta, mivel Jézus csak egy db. esküvőt látogatott meg (Kánai mennyegző), ezért Ő maga is csak egy házasságot engedélyezett.

A montanisták tanítása szerint léteztek olyan bűnök –a nagyegyház kevésbé rigorózus bűnbánati felfogásával szemben-, amelyek nem érdemeltek bűnbocsánatot: házasságtörés, gyilkosság, vagy a hittől való elfordulás. Továbbá a montanisták jóval többször tartottak böjtöt, mint a „hagyományos” keresztyének. Ilyen etikai és egyházfegyelmi kérdések miatt a montanistáknak végül el kellett szakadniauk az egyháztól, bár a fontos teológiai, tanbéli kérdéseket illetőleg ugyanazt vallották, mint a többi keresztyén.

„Kétségtelen ugyanis, hogy az eretnekséget és a hamis próféciát az istenség különbözősége alapján ítélik meg nálunk  -akik az egyetlen teremtő Istenéi és az Ő Krisztuséi vagyunk…” [A böjtökről 11]

Az egyházzal való szakítás együtt járt azzal az elvárással, hogy a mozgalomhoz csatlakozók új életszabályok szerint éljenek, ebben pedig a Lélek által szóló próféták mutattak utat. A Paraklétosz pontosította Isten akaratát és parancsolatait, amely az Újtestamentumban csak hiányosan lett kijelentve; ezért aztán a montanisták szerint fenn állt a veszélye annak, hogy heretikusok hamis tanokat kezdjenek el hirdetni. A Lélek, aki a prófétákon keresztül szól, a Szentírás mellett a második, sőt annál jobb kijelentésforrásnak tekinthető. Aki elismeri ezeket a próféciákat, az a pneumatikusokhoz tartozik; ezért Tertuallianus a hivatalos egyházban lévő ellenfeleit „pszichikusoknak” nevezte (érzékiek, testiek). Mindkét oldalon –nem csak a montanisták oldalán-, „nehéztüzérséget” vonultattak fel. Az egyház úgy ítélt, hogy a montanisták próféciái vagy pszeudo próféciák –ha valamiféle lelki hang ezeket a gyakorlatokat, életvezetési elveket előírja nekik-, vagy pedig egész egyszerűen eretnekség, ha az emberi gőg találta ki őket, sőt, „a Sátán sugallata, mondod ó pszichikus” (Tertullianus az egyházban lévőkkel vitatkozva mondja).

Tertuallianus ezzel szemben úgy tartotta, hogy a Lélek, akitől származnak a kijelentések, nem nyilatkoztat ki újabb teológiai tanokat, és ezért ugyanannak a Léleknek kell lennie. Ha a Paraklétosz (a Szentlélek) a prófétákon keresztül a Bibliában szereplő és nyitva hagyott teológiai problémákat jobban megvilágítja, akkor az nem áll ellentétben az egyház tanításával:

„Van most nálunk egy testvérnő, aki a kinyilatkoztatás kegyelmi ajándékára választatott ki, és akivel a vasárnapi istentisztelet alatt a következő történik meg, miközben a Lélek által eksztázisban van: angyalokkal beszél, néha magával az Úrral is; lát és hall titkokat, felismeri bizonyos emberek szívének titkait, és orvosságot oszt azoknak, akiknek szükségük van rá. Azonkívül előfordulhat, hogy az Írást felolvassák és zsoltárokat énekelnek, buzdító beszédeket adnak elő, vagy pedig könyörgéseket tartanak: ekkor a látomásokban ismereteket jelentenek ki neki. Valóban nem tudom, hogy mit mondjuk arról a lélekről, amely ennek a testvérnőnek a szellemében volt. Miután az istentisztelet végén az embereket elbocsátották, általában jelenti nekünk, hogy mit látott  -ugyanis, nagyon gondosan ellenőrizzük ezeket a látomásokat, és igaznak is bizonyulnak. Többek között azt mondta (az asszony): „egy testtel rendelkező lelket mutattak meg nekem, és egy szellemet lehetett látni, de nem volt árnyékszerű, és nem is volt üres a természete. Olyan volt, mint amit az ember meg tud ragadni: finom és világos, éteri színű, és minden tekintetben emberi formája volt.” [A lélekhez 9]

Kr.u.428 körül Augustinus arról ad hírt, hogy Tertullianus először a montanistákhoz lépett be, azután később tőlük is elhatárolódott, és egy kisebb saját gyülekezetet alapított. Hogy miért szakított Tertullianus a montanizmussal, sajnos nem tudjuk, legalábbis Augustinus nem tesz róla említést. Egyébként Augustinus egy karthagoi utazása során személyesen ismerkedett meg Tertullianus követőivel, az un. tertullianistákkal. Számuk fokozatosan csökkent, végül az egyházatya kevés számú követője visszalépett ismét a nagyegyházba és bazilikájukat a katolikus egyházra hagyták.

Idézetek Tertullianus műveiből a montanizmussal kapcsolatosan

A montanizmus ellenfelei a következő kritikát fogalmazták meg a montanista életszabályokkal kapcsolatban : „vagy hamis prófécia, ha valamilyen szellemi hang alapította meg ezt a szokást, vagy eretnekség, ha emberi gőg találta ki.” [A böjtökről 11]

A vádakra reagálva Tertullianus azt mondja, hogy a montanisták ugyanazt az Istent és Krisztust imádják, akit a katolikusok; ezért nem lehet a tanításuk eretnekség, sem hamis prófécia : „Kétségtelen ugyanis, hogy az eretnekséget és a hamis próféciát az istenség különbözősége alapján ítélik meg nálunk – akik az egyetlen Teremtő Istenéi és az Ő Krisztuséi vagyunk (…) A Sátán sugallta, mondod ó psychikus.” [A böjtökről 11]

Tertullianus az előző érvvel szembeállítja, hogy a Lélek Isten tiszteletére szolgálatokat rendelt, amelyek összhangban állnak Isten jövendöléseivel. A montanizmus ellenzői korlátozzák Isten munkáját, ami újabb kötelességeket rendel el : „És akkor hogyan van, hogy Istenünkkel szembeni kötelezettségeket parancsol, melyeket nem szabad másnak, csak a mi Istenünknek felajánlani (…) Hogy tartod, mely oldalról van megerősítve nálunk a Lélek, amikor azt parancsolja, és azt helyesli, amit Istenünk mindig is helyeselt és jóváhagyott?” [A böjtökről 11]

A Paraklétosz a Szentírást magyarázza a montanistáknak : „A korábbi idők nehézségeit most feloldotta (a Szentlélek/ szerk.), teljes titkok nyilvános magyarázatával az új prófécián keresztül, amely gazdag folyamokban árad a Paraklétoszból. Ha ebből a forrásból iszol, akkor nem fogsz más tanítás után epekedni többé.” [A feltámadásról, 63]

A Szentlélek Priska prófétanőn keresztül a következőket jelentette ki az ellenségeiről : „Testiek, és mégis gyűlölik a testet.” [A feltámadásról 11]

Markion gnosztikus egyházának nem voltak lelki ajándékai, azonban Tertullianus egyházát jellemezte az összes : „Tehát már Markionra vár a feladat, hogy Egyházában ezentúl maga mutassa fel istene lelkét, aki nem kell kioltani, és a próféciákat, amiket nem szabad semmibe venni. És ha felmutatta, amint véli, tudja meg, hogy mi akármit közlünk a lelki és prófétai kegyelem és erő mintájára hivatkozunk, hogy mind a jövőt mondja meg előre, mind a szív rejtekét tárja fel, mint a titkokat fejtse meg. De mivel semmi ilyennel nem állt elő és nem bizonyított, mi majd előjövünk mind a Lélekkel, mind a Teremtő próféciáival, melyek neki megfelelően szólnak. És így nyilvánvalóvá válik, miről szól az apostol, azokról ti. amik a jövőben meglesznek az ő Istene egyházában, amíg ez az Isten van, Lelke is működik és ígéretét is ünneplik.” [Markion ellen]

Montanista kritérium a Szentírással kapcsolatban : a jövendölések isteni eredetének érvényes bizonyítéka azoknak igazsága: „Ezért tehát minálunk a még jövendő dolgokban való hit is megalapozott, e dolgok ti. máris bizonyosságot nyertek, mert hiszen azokkal együtt jövendölték meg őket, amelyek nap-nap után teljesedésbe mennek előttünk. Ugyanazok a szavak hangoztatják, ugyanazok az Írások jegyezték fel őket, és ugyanaz a Lélek kopogtat bennük.” [Apológia 20]

 

Forrás: Jochen Eber: Tertullian, Gott ist gut und Groß -Tertullians Spiritualität in Lehre und Leben

You may also like

Tertullianus a hitvallásról, a Szentháromságról és a tévtanokról
Krisztus pokolraszállása; mi történt, mikor és hogyan történt (reakció E.W.Kenyon tézisére; teológiatörténeti áttekintés)

Leave a Reply