Strange Fire/ Idegen tűz: karizmatikus válasz John MacArthurnak (Adrien Warnock írása)

Adrien Warnock

Adrien Warnock

A keresztények egymás közt ősidők óta vitatkoznak bizonyos tanokon. Ebben nincsen semmi új. Néha a vita heves is lehet. Példának okáért, mikor Wesley és Whitefield a kálvinizmusról vitatkoztak, Charles Wesley megírta „Oh, szörnyű rendelet” című szégyenletes zsoltárversét a kálvinizmusról:

„Ó, szörnyű rendelet

Méltó azokhoz, akiktől jött!

Bocsásd meg nekik pokoli istenkáromlásukat!”

És így tovább. Ahogy arra már utaltam John MacArthur első üléseire reagáló cikkemben, a túl erőszakos viták gyalázatosak az előtt, aki megváltott bennünket, és aki imádkozott azért, hogy egyek lehessünk.

Még jobban elszomorított az az önhittség, lekezelés, sőt még a várható zűrzavar is, amely Mark Driscoll fellépésekor megjelent (fokozott érzelmi állapotban könnyű összetűzésbe keveredni benyomásaink miatt – erről többet is olvashatnak ebben a cikkben).

Mióta beszámoltam arról, hogy John MacArthur a Szentlélek elleni blaszfémiával vádolja az egész karizmatikus mozgalmat, nagyon aggódom. Ez az aggodalmam nem csökkent a konferencia folyamán.

A konferencia alatt a következő kiírás jelent meg MacArthur tweet-oldalán, amelyre én egy nyitott kérdéssel válaszoltam:

John MacArthur: „Ezzel a konferenciával nem Krisztus testét próbáljuk megosztani. Inkább meg szeretnénk határozni, mi tartozik Krisztus testéhez.”

Adrian Warnock: „Akkor tehát világosan kérdezem John MacArthurt: én, és a reformált-karizmatikus testvéreim nem vagyunk tagjai Krisztus testének? És John Piper?”

Csak hogy tisztázzuk, kizárólag azért említettem ebben a posztban a „reformált” karizmatikusokat, mert számomra úgy tűnt, ő már elhatározta, hogy az a sok nem-református karizmatikus, akit én testvéremnek tartok, nem üdvözül.

John MacArthur

John MacArthur

MacArthur záróbeszédében akadt néhány idézet, amelyek valamiféle választ adnak a kérdésre:

Azzal is vádoltak bennünket, hogy megosztóak vagyunk. Ezzel egyet tudok érteni. Az igazság természeténél fogva megosztó. Ezért mondja Jézus, hogy kardot hoztam, megosztani az embereket, családokat. Az igazság természeténél fogva elválik a tévedéstől. És messzemenően fontosabb megosztottnak lenni az igazság által, mint egyesülni a tévedésben…

Mások azzal kritizáltak, hogy ’Testvéreiteket támadjátok!’ . Bárcsak elismerhetném ezt. Valamilyen módon kimondtuk ezen a héten: ez a mozgalom nagymértékben nem keresztények által jött létre…

Meggyőződésem, hogy a tágabb karizmatikus mozgalom több teológiai tévedésnek nyitott ajtót, mint bármely teológiai aberráció manapság. Liberalizmus, pszichológia, ökumenizmus, pragmatizmus, miszticizmus – mind rosszak. De egyik sem olyan rossz, mint a karizmatikus mozgalmak, széles hatáskörük miatt. És ha egyszer egy ilyen élmény-központú mozgalom megveti a lábát, nincs az a mértékű eretnekség, amely miatt az kirekedne az egyházból.  A karizmatikus teológia lett a generációnk idegen tüze, és nekünk nem dolgunk akármilyen szinten is kacérkodni vele.”

Nos, láthatják, egy olyan mozgalom tagja vagyok, amely MacArthur szerint rosszabb, mint a liberalizmus, és amelyik – ahogy az első ülésen mondta, – semmi jót nem tud felajánlani az egyháznak, sőt „legtöbbünk” nem is keresztény.

Leszögezem, hogy nincs problémám azzal, ha más keresztények máshogy gondolkodnak a Szentlélek ajándékairól, mint én. Számos szesszacionista is hajlamos úgy tekinteni karizmatikusokra, mint testvéreire, nézzék például ezt az idézetet Packer-től.

Azt is felismertem, ahogy körvonalaztam a Karizmatikus Spektrumot (Warnock itt a karizmatikusok eltérő csoportjait ismerteti: szélsőségesen karizmatikus, harmadik hullámos karizmatikus, pusztán megengedő, stb. – a szerk.) hogy több álláspont is lehetséges. Úgy tűnik, MacArthur figyelmen kívül hagyta ezeket az árnyalatokat, és az egész karizmatikus felfogást eretneknek bélyegezte.

Különösen kevés, vagy egyáltalán semmilyen kísérletet nem tettek a konferencián arra, hogy elkülönítsék a tantételeket a tapasztalatoktól. Arra gondolok, hogy amikor MacArthur keresztények hosszú soráról állítja az egyház történetében, hogy szesszacionisták voltak, teljesen igaza van. Mégis, sokan az általa idézettek közül, beleértve néhány reformátort, (nézzék ezt a beszédet,) a puritánokat, (kattintsanak ide,) Spurgeont és másokat, a Szentírás fennhatóságáról alkotott nézeteik ellenére nagy figyelmet szenteltek Isten megtapasztalására.

Ez a tapasztalás volt a kulcs a puritánok világnézetéhez. A feltámadott Jézus erejéről való tudomás, valamint a bennünk végzett munkája létfontosságú minden keresztény életében. MacArthur óva int E.M. Bounds imakönyvétől is, az A és Q üléseken is.

Nagyon szomorú látnom azt is, hogy ezen a rendezvényen régi hagyományokat is elutasítanak. Úgy tűnik, Phil Johnson ezen a ponton tudatában van aggodalmunknak, hiszen egyik beszédében még engem is idézett, a következőképpen:

„Amit Philről tudni szeretnék, nem az, hogy beszél-e nyelveken… inkább az, hogy van-e közeli, élő kapcsolata a Szentlélekkel.” Ezzel azt sugallta, hogy a szesszacionizmus úgy ábrázolja Istent, mint ’egy passzív és nem jelenlévő alakot, aki magunkra hagyott egy a Bibliával való, de csupán intellektuális kapcsolatban.”

Beszédének többi részében egyáltalán nem foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy néhány kereszténynek talán élő kapcsolata lehet Istennel. Talán néhány szesszacionista úgy érzi, hogy személyes kapcsolata van, de – ahogy azt Packer is megjegyezte egy ponton, – manapság az emberek nem szeretnek ilyen dolgokról beszélgetni. Piper nyitottan beszél Istennel imáiban való találkozásáról, és ez nagyon hasonlít keresztény elődeink számtalan beszámolójához. Ezt a „tapasztaló”, múltbéli kereszténységet vázoltam könyvem – Krisztussal felnőni – egyik fejezetében, amely szándékosan nem említi a kegyelmi ajándékokat, de erősen támogatja ezt a Jézust ismerő irányzatot. Ezt a fejezetet innen tölthetik le.

Ami még lenyűgöző a történetben, hogy számtalan elismert keresztény vezetőről tudunk, akik nem karizmatikus teológiát képviseltek, de olyan tapasztalásaik voltak, amelyeket ma prófétálásnak hívnánk. Nézzék meg például Sam Storms jellemzését Spurgeon nevezetes élményéről egy prédikálása közben:

http://www.youtube.com/watch?v=Ec98ayNyuHs

Nyilvánvaló, hogy Spurgeon teológiájában nem volt olyan kategória, mely ezt az élményt megmagyarázta volna.

Ha MacArthur azt mondta volna, „Természetesen, Isten engedélyez bizonyos tapasztalásokat a ma emberének is, és ezek fontosak is lehetnek manapság, de sokkal pontosabbnak kell lennünk teológiailag abban, hogyan jellemezzük ezeket a tapasztalatokat”, az egy dolog, de az összes ilyen élményt démonikusnak bélyegezni, merőben eltér ettől.

Valójában azt is ki lehet mondani, hogy néhány mérsékelt szesszacionista és mérsékelt karizmatikus között csak szemantikai eltérést találunk. Vern Poythess tárgyalta ezt a kérdést néhány figyelemre méltó írásában, melyeket megéri elolvasni. De MacArthur lelkesen veti el bármiféle megtapasztalás lehetőségét, ill. ezzel együtt az olyan modern dicsőítő énekeket is, melyeket karizmatikusok írtak. Következésképpen még a legnépszerűbb modern zsoltárt, a Krisztusban egyedül-t is elutasítaná.

Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy látszólag MacArthur két kivételt kivon az alól a szabálya alól, mely szerint még a református karizmatikusoktól sem származik semmi jó: John Piper-t és Wayne Grudem-et. A mód azonban, ahogy róluk nyilatkozik az A és Q üléseken, felettébb érdekes:

„Ami John Piper-t illeti, teljesen természetellenes. Ezt a kérdést illetően egészen más kép alakul ki róla, mint bármi másról alkotott véleményéből. Nem arról van szó, hogy nyelveken szólna, vagy prófétálna. Elismeri ezeket. És a gondolkodásában lévő rendellenességnek következtében nyitott ezekre. Mindig így nyilatkozott. Olyan kijelentéseket is tett, mint „Nem tudom, nem vagyok benne biztos, nem tudom pontosan, mit gondoljak”. Ez messze áll a propagációtól. Aztán Wayne Grudem. Úgy tekintek erre, mint egy anomáliára a teológiájában. Nem tudom, és nem is szükséges tudnom, honnan jön ez az impulzus. De azt tudom, hogy John Piper remek munkássága hű a hitünkhöz. John olyan barátom, akit nem csak elismerek, de szeretek is. Nem tudom, ezen a téren miért ilyen szabad gondolkodású, de ez nem a mi mozgalmunkat támogató álláspont. Pedig csatlakozhatna hozzánk legalább a (karizmatikus) mozgalom túlkapásainak, és akár teológiájának elítélésében is.”

MacArthur semmiféle bizalmat nem szavaz egy olyan elképzelésnek, hogy Piper esetleg bibliai érvek alapján gondolkodik a karizmatikusokról úgy, ahogy. Mindezek mellett a Strange Fire Konferencián nem történt igazi kísérlet arra, hogy megismerkedjenek a karizmatikus teológiával, és az igazi okokkal, miért hisszük azt, amit. RC Sproul vázolta véleményét azzal kapcsolatban, hogy a Szentlélekkeresztség nem egy utólag bekövetkező tapasztalat, de nem idézte Lloyd-Jones híres hozzászólását:

„Semmi nincs, erről meg vagyok győződve, ami annyira elnyomja a Szentlelket, mint az a tanítás, mely szerint a keresztség a Szent Szellemben való újjászületés… Részesült benne? Nos, ha megkapta, csak annyit szeretnék kérdezni Isten nevében, hogy miért olyan, amilyen? Ha megkapta, akkor miért nem olyan, mint az Apostolok, miért nem olyan, mint az Újszövetség keresztényei?” OLVASSA TOVÁBB

Talán a legvonzóbb számunkra Tom Pennington beszéde volt, A szesszacionisták esete, de még ott is kevés szó esik arról, hogy mit gondolunk valójában, ahogy erre barátom, Andrew Wilson ügyesen rá is mutatott.

Egy másik példa, mely megint csak azt mutatja, hogy mennyire nem sikerült nézőpontokat összevetni a konferencián: számos alkalommal előjött az a nyilvánvalóan nem biblikus álláspont, miszerint a próféciákat és egyéb kegyelmi ajándékokat csak a Szentírás írói hitelesíthették. Ahogy azt már a konferenciát megelőző publikációmban is írtam: egyértelmű, hogy sok próféciának, melyről a Biblia beszámol, semmi köze sem volt a Szentírás megírásához.

Ahelyett, hogy vitába szálltak volna teológiai nézeteinkkel, inkább felvázolták a sajátjukat, vagy – amint az Conrad Mbewe mindkét beszédében látszik, – részletekbe bocsátkoztak bizonyos „borzalmas dolgokat” illetően, amelyeket a karizmatikus mozgalmak tesznek. Néhány ülés azzal ment el, hogy videókat néztek és közben kigúnyolták a szélsőségeseket, botként használva ellenünk, mellyel fejünket püfölhették.

Őszintén megmondom, Phil Johnson első beszédét nézve fel kellett tennem magamnak a kérdést: elég gyakran felszólalok a karizmatikus túlkapásokkal kapcsolatban? Nem arról van szó, hogy nem látom a problémát. Például köteteken keresztül tudok beszélni arról az irtózatról, amit a God TV műsorának nézése közben éreztem, ahol felmentették Todd Bentley-t (ez utóbbi azt állította, hogy elragadtatott a mennybe, és találkozott magával Pál apostollal – a szerk.), és ezt igazolván bizarr összejöveteleit kezdték vetíteni. Ha egyszer elindulok a lejtőn, gondoltam, hol állok majd meg?

Ahogy egy Twitter-posztomban is írtam, tényleg van erre nekem időm?

„Ha felkutatjuk és kritizáljuk a Karizmatikus Mozgalom összes tévedését, hátrányát, buktatóját, semmi másra nem marad időnk.”

Ami azt illeti, nem hasznosabb időtöltés számomra, ha a jó dolgokra összpontosítva kiemelem azokat? Ha az embereket megtanítják az igazi pénz felismerésére, úgy, hogy azt tanulmányozzák, így amikor hamis valuta kerül eléjük, egy pillanat alatt leleplezik. Meg vagyok döbbenve, hogy néhány ember mennyi időt tölt azzal, hogy bizarr videókra vadászik a Youtube-on. Biztosan jobb időtöltés a keresztény élet igazi modelljének felépítése és deklarálása?

Néhány dolog, ami MacArthur mondott a konferencia alatt, nyilvánvalóan és egyértelműen nem igaz. Például azt mondta, hogy a karizmatikusok nem vesznek részt társadalmi eseményekben:

„Azok az emberek, akiknek valamilyen kapcsolata van a judaizmussal, vagy a kereszténységgel, van fogalmuk a felebaráti szeretetről. Meglepő eltérés, hogy a karizmatikus mozgalmakból lényegében semmi társadalmi haszna nincs a világnak. Hol vannak a karizmatikus kórházak? Szociális intézmények? A szegénység enyhítésére szolgáló szervek? Ez átverés.” FORRÁS.

Hallott ő valaha az YWAM-féle Mercy Ministries, vagy Rick Warren PEACE kampányáról? És folytathatnám a listát. Egyszerűen nem igaz az állítás, miszerint a karizmatikusok nem törődnek a világ szegényeivel.

Egy videóval szeretném befejezni, amely megmutatja, hogy lehetséges olyan kérdésekről tárgyalunk, amelyekben erősen eltér a véleményünk, anélkül, hogy megtagadnánk, hogy Krisztusban testvérek vagyunk.
Köszönet Justin Taylor-nak, aki a múlt héten rakta ki ezt a felvételt. http://vimeo.com/37169587
Mielőtt ezt megnézik, bátorítom Önöket, hogy olvassák el előző írásaimat a konferenciáról és a könyvről, csak úgy, mint Frank Viola A Strange Fire cáfolata 7 pontban című írását.

 



Categories: Strange fire

Tags: , , , , , , ,

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>