22
dec
2013

Mark Driscoll: Mit mondjunk gyermekeinknek a Télapóról?

Szent Miklós

Szent Miklós

Amikor olyan kulturális ünnepekhez érkezünk, mint a Mikulás, keresztényként három dolgot tehetünk: elvetjük, megtartjuk vagy kiváltjuk valami mással.

Tekintve, hogy a Télapó már igen elterjedt a kultúránkban, szinte lehetetlen egyszerűen kiiktatni a szokásos évi ünnepkörünkből. Szülőként mégsem érezzük úgy, hogy a Mikulás történetét úgy, ahogy van, egészében el tudnánk fogadni, hiszen már annyi mitikus elem rakódott egy igaz történetre.

Szóval ötgyermekes szülőkként Grace-el úgy döntöttünk, a harmadik lehetőséget választjuk és bevonjuk a Télapót. Elmondtuk a gyermekeinknek, hogy valós személy volt, aki nagyon régen élt. Azt is elmagyaráztuk nekik, hogyan öltöznek be manapság szórakozásból Télapónak az emberek, valahogy úgy, ahogy a gyermekek szeretnek beöltözni kalóznak, hercegnőnek, szuperhősnek, vagy bármilyen más valós, vagy képzelt személynek. Meséltünk arról, hogyan telepedett a valós történetre megannyi legenda (mint a repülő rénszarvasok, az északi-sarki lakóhely, az egy éjszaka alatt történő ajándékosztás a gyermekeknek). Így vált a Télapó igaz és színlelt történetek kombinációjává.

Ennek ellenére nem démonizáljuk a Mikulást. A beöltözés, mulatozás, és a képzelőerő használata olyan Istentől kapott ajándékok, melyek használatával egy egész istentiszteletet alkothatunk, és ezek őszintén szólva olyan dolgok, melyeket sok felnőtt eltanulhatna a gyermekektől.

Ami miatt aggódunk, az hogy hazudunk a gyermekeinknek.  Azt tanítjuk nekik, hogy bízhatnak bennünk, mert mindig őszinték leszünk velük, és sosem fogunk hazudni nekik. Mivel azt tanítjuk nekik, hogy Jézus is igazi személy volt, aki igazi csodákat cselekedett, attól tartunk, hogy ha a különös, kitalált történeteket is igazságként adjuk át nekik, akkor az a szavahihetőségünkbe vetett bizalmat dönti romba akkor, mikor arra tényleg szükség lenne. Szóval különbséget kell tennünk hazugságok, titkok, meglepetések és tettetések között, ha gyermekeinkről van szó.  Azt mondjuk nekik, ne titkolózzanak, ne hazudjanak, de azt tanítjuk, hogy néhány meglepetés (mint az ajándékozás,) és tettetés (mint a jelmezbe bújás,) jó móka lehet, és támogatjuk. Elmondjuk nekik az igazságot Karácsonykor, de bátorítjuk őket arra is, hogy szórakozzanak a karácsonyi műsorokon, vagy akár üljenek a Télapó ölébe egy fotó kedvéért, ha az a vágyuk. Fiatal gyermekek szüleinek, akik azt szeretnék, gyermekük tudja az igazságot a Karácsonyról, a Veggie Tales – féle Szent Miklós film jó választás lehet.

Az életnagyságú mítoszok, melyek körüllengik a Télapót, igazából Szent Miklós nagyon is valóságos alakjából táplálkoznak. Nehéz bármi pontosat mondani róla, mivel az ókori források hiányosak, de különböző részeket összerakva mozaikként megkaphatjuk életét.

Miklós a harmadik században született Patara városában, amely a mai Törökország területén található. Tehetős családba született, de szülei még egész kicsi korában, tragikus körülmények között elhunytak. Szülei istenfélő, keresztény emberré nevelték, melynek következtében hatalmas örökségét a nehéz sorsúak megsegítésére szánta, különösképp a szegény gyermekekre. Arról volt híres, hogy gyakran adott ajándékot a gyermekeknek, néha még a fellógatott zoknikat is cukorkákkal, meglepetésekkel töltötte meg.

A leghíresebb története talán a három nővér megsegítése. Mivel a szüleik túl szegények voltak ahhoz, hogy kifizessék a lányok esküvői hozományát, a három keresztény fiatal nő számára a prostitúció lett volna az egyetlen kiút, egészen addig, míg Miklós ki nem váltotta hozományukat, megmentve őket a szexuális rabszolgaság gyötrelmes életétől.

Miklós szeretett keresztény vezetővé vált, még püspöknek is megválasztották Mirában, egy kikötővárosban, ahol korábban Pál apostol is járt. (ApCsel  27:5-6: „Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líciai Mirába. Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és abba szállított be minket.”) Állítólag elutazott 325-ben a legendás Niceai zsinatra is, ahol segített megvédeni Krisztus istenségének tanát.

Halála után, 343. december 6-án szentté avatták. Halálának évfordulója Szent Miklós ünnepévé vált, amelyen ajándékozunk az ő emlékére. Ortodox és római katolikusok körében is igen népszerű szent maradt, mintegy kétezer templomot neveztek el róla. A tiszteletére megtartott ünnep végül összeolvadt a Karácsonnyal, tekintve, hogy csak pár hét választja el őket egymástól.

A reformáció idejében Szent Miklós kihullott a protestánsok kegyeiből, akik nem fogadták el szentnek az azzá avatottakat, és nem tartották meg tiszteletükre a róluk elnevezett ünnepeket. A protestáns államok közül csak Hollandiában tartották meg a szokást, ahol még élt „Sinterklaas” legendája. Németországban Luther Márton helyettesítette Szent Miklóst, és a gyermek Krisztust – vagy németül Christkindl – emelte az ünnep középpontjába. Idővel a „Christkindl”, azaz a gyermek Krisztus ünnepét Kris Kingle-ként emlegették, és érdekes módon csak a Télapó egy újabb elnevezésévé vált.

A Télapóról szóló legendák leginkább más népek történeteinek gyűjteménye. Példának okáért volt egy mítosz, mely szerint Szent Miklós napján egy gyermekeket ijesztgető démon szállta meg a házakat, melyet a püspök kiűzött. Ez a történet arra is magyarázat lehet, miért szokott a Télapó a kéményen át közlekedni.

Volt egy szibériai hagyomány is (az Északi-sarkhoz közel), mely szerint egy szent ember, egy sámán a kéményeken keresztül bejutott az emberek házába és gombákat hagyott ott nekik ajándékba. A történet szerint szerette a kandallóra aggatni ezeket, hogy a tűznél száradjanak. Állítólag a rénszarvasok is megették a gombát, amitől mámoros állapotba kerültek. Innen eredhet a repülő rénszarvas és a repülő sámán hiedelme is. Ez olvadhatott össze a Télapó legendájával, ez pedig megmagyarázná, miért utazik az Északi – sarkról, hogy aztán a kéményen keresztül ajándékot hagyjon a kandallónál található harisnyákban, majd tovaszálljon a rénszarvasokkal.

Ezek a Mikulásról szóló mondák a holland bevándorlókkal érkeztek először Amerikába. A huszadik század elején a karácsonyi időszakban megjelentek az üzletekben a gyermekeknek szóló Télapós ajándékok. Hasonlóan, a gyermekek el kezdtek levelet írni az Északi – sarkra, ahogy az egyébként egyszerű keresztény ember gyermekkorát is körbeövezték ezek a legendák.

Összefoglalván, Szent Miklós nagyszerű ember volt, aki hűségesen szerette és szolgálta Jézust. Így tehát örömmel foglaljuk bele a karácsonyi hagyományainkba, hogy emlékeztessen minket, milyen is, mikor valaki Istennek és Jézusnak szentelt életet él. Gyermekeink megköszönik az őszinteséget és a szórakozást is, ez pedig az, amit Jézus is akarna.

(eredeti link: http://www.faithstreet.com/onfaith/2010/12/08/what-we-tell-our-kids-about-santa/2548 )

3 Responses

  1. Camisard

    Nem gondolom, h. Mr. Driscoll javaslata jó ötlet.
    Ő egyértelműen a kisebbik rosszat választja.

    De még előtte még jegyezzük meg a kulturális kontextusát a télapónak. Ez lényegében az, hogy az angolszász világban a karácsony, és a Mikulás egyben van megtartva, ahogy erre céloz is egyetlen mondatban: “A tiszteletére megtartott ünnep végül összeolvadt a Karácsonnyal, tekintve, hogy csak pár hét választja el őket egymástól.” Namost a magyar kultúrában, és Svájcban, meg még néhány helyen, ez a két ünnep nincs összeolvadva.
    Fontos tudnunk, hogy nálunk a karácsony inkább lutheri vonalon megy tovább, azaz a Mikulás eredeti szentkultusza le lett cserélve egy Krisztusra mutató ünneppel. Jegyezzük meg, ez hatalmas előrelépés: egy szentkultuszos ünnepből az Úrra mutató ünnep lett – az már más kérdés, hogy napjainkban a Krisztusos karácsony is rendkívül leértékelődött, kisjézusra (ami Krisztusra az Ő teljessége nélkül emlékezik meg, ciklikusan örökké: egy bizonyos Jézuskára, aki tkp. egy örök szeretetet kifejező baba – ez így egy torzkép).
    Tehát, Mr. Driscoll nem erről beszél, hanem a mi december 6.-ánkról.
    De fontos tudnunk, hogy a mi karácsonyképünk jelentős mértékben jobb, mint az angolszászoké.
    Ezért amikor egy Mikulás ünnepet fogad el az cikkíró, egy elég mélyen lévő valamit fogad el.

    Való igaz, a Mikulás két részből áll.
    1. Ezek egyike a télapó, a mítikus figura, a sarki varázsló, ez lényegében az Atyaisten és visszatérő Kr. gúnyos karikatúrája, ami pszichikailag valamelyest az egész angolszász társadalom gondolkodását betölti, az ottani átlagember keresztény “misztikára” (földöntúliságra), és liturgiára való szomját betölti, nem is beszélve arról, hogy az agnosztikusoknak még az istenképét is elfoglalhatja egy hónapra, meggátolva őket az istenkeresésben egy időre (mivel a karácsonyi mulatságok és hangulat, érzelemközpontúság mindezt elfedi).
    Ezt nagyon helyesen elutasítja Mr. Driscoll. (Zárójelben megjegyezném, hogy magyarországon a Mikulásnak hála Istennek jóval kisebb súlya van mint az angolszászoknál.)
    2. Azonban van egy másik elem is, ez meg Szent Miklós alakja. Ezt visszahozza, ill. elfogadja a cikkíró. Namost ez 1.: egy régi katolikus ünnep volt, amit reformátori szellemben eltöröltek. 2. Mr. Driscoll maga írja, hogy a nevezett szent életéről csak egy pár töredéket tudunk, amik szerintem lehet, hogy mind legendák, és semmi nem történt meg belőle (gondoljunk csak arra, hogy Jézusról is voltak középkori legendák, amiknek nyoma sincs a Bibliában; vagy egy profán példa: Hunyadi Mátyás valamiért igazságosként tradálódott át ránk, holott elméletileg könyörtelen adóbehajtó volt).
    Tehát, mi ezt akarjuk visszahozni, egy katolikus legendát, meg szentkultuszt, ha rábólintunk Szent Miklósra! Miért ne hozzunk be más szenteket is mellé, ha egyesek kegyessége úgy kívánja? Azért mert csak Miklóshoz tapadnak kultúrális vonatkozások? Igen? És mióta köteles a keresztény elfogadni, hogy egy istentelen, ill. nem igazhitű kultúra determinálja?
    Szent Miklóst választani egyértelműen a kisebbik rossz. De miért válasszuk ezt, ha teljesen mellőzni is lehet? A kultúrából sehogy se fogunk tudni kilépni, akár a Télapó van, akár Szent Miklós, de a saját családunkba is beintegráljuk vagy a nagyobbik, vagy a kisebbik rosszat?
    Én azt mondom, hogy semmi megemlékezés nem szükséges Mikuláskor nálunk. Az angolszászoknál meg egyenesen tilos, mert ott Miki bá totálisan elfoglalja Krisztus helyét.
    Még azt meg lehet tartani, hogy a gyerekeket meglepjük Mikuláskor, csak úgy, bár ennek is csak megszokásos alapja lehet maximum, és nem meggyőződéses.

    Továbbá az is akadálya még a Szent Miklós megemlékezésnek, hogy korrektül megtartani csak egy keleti ortodox egyházi kultúrában lehetséges – de ott meg szenteket imádnak, és az elhunyt szerettekhez imádkoznak. Hát ilyen megemlékezésekre tanít minket Isten Lelke?
    Minden más Szent Miklósos megemlékezés lényegében csak egy elfuserált keleti ortodox vagy pápista megemlékezés fog maradni végeredményképpen, ami mindazonáltal táptalajt biztosít a szentkultusz ismételt meggyökeresedésére – hasonlóan káros ünnepnek tartom még a halottak napját, és a kisjézus ünnepet/szeretet ünnepét/pogány karácsonyt is, noha a karácsonyt lehet helyesen is megülni, ha Kr. születését rendesen magyarázzuk, és nem ilyen karácsonyos jézuskás mókázást űzünk.

    Ezért azt mondom, hogy magyar közegben finoman mellőzni kell a Mikulást (ami egy keresztény paródia, és népi hiedelmek keveréke), és legfeljebb csokivásárlásra redukálni, vagy még esetleg meg lehet mosolyogni a mulatságos jelmezbe öltözőket az utcán.

    Angolszász közegben viszont jobban teszi a keresztény, ha agresszívabban elutasítja a Mikulással egybefonódott karácsonyt, mivel annak sokkal destruktívabbak az elemei, egy istenpótlék jelenik meg benne hallgatólagosan, finoman.

    Ezért én maximálisan támogatom, amikor az angolszász kultúrában keresztények elutasítják a karácsony megülését. Hamarosan egy cikk felkerül erről – egyelőre csak angolul.

    Mi is követhetjük őket ebben a dec 6. viszonylagos ignorálásával.

    Más a helyzet a mi “magyar”, és számos más európai országbeli karácsonyunkkal.
    Ez megülhető, amennyiben jellegét a Krisztus születése egyházi ünnep paraméterei határozzák meg és uralják le.

    De akkor se válasszuk Mr. Driscollal együtt a kisebbik rosszat, egy olyan kérdésben, ahol azt igazán megtehetjük, mert nem vagyunk kötelezve, h. bevigyük a családba akár Szent Miklóst, akár a Télapó-Mikulást (Santát)!

  2. Camisard

    A fenti érvelésemnek azt a részét, hogy a Mikulásünnepély csak egy elfuserált ortodox ünnep megerősíti az orosz gyakorlaat is.
    Érzik ők is a kettő közötti különbséget:
    Náluk December 6-a kizárólagos templomi ünnep, Szent Miklósé.
    Szilveszterkor jön Ded Moroz, a Fagyapó, és lány dédunokája.
    Míg a karácsony megint csak egy templomi ünnepély, Krisztus születéséről.
    Tehát ők is elkülönítik a fagyapót és Szent Miklóst. És, láthatólag, nem egyszerre foglalkoznak mindkét karakterrel.

    Mivel olyan nagy a kettő között a különbség. Ezért is mondom, hogy a Mikulás inkább egy Kr./Atya karikatúra, ami elég messze áll a katolikus szenttől, Miklóstól. Tehát a dec. 6-a tkp. sértés azoknak, akik templomi módon ülik meg Szent Miklóst. Más kérdés, hogy igazhitűek lévén, minket egyik se kellene, hogy érdekeljen, mert mi nem ápolunk semmiféle szentkultuszt.

Leave a Reply