18
ápr
2014

A vagyoni helyzetről – avagy a vagyon metafizikája és bibliai megítélése

roll-of-money

A közelmúltban néhány érdekes információhoz jutottam, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni, és gondolkodásra serkentettek.

Néhány adat a nyugat-európai fizetésekről: egy német, mérnöki átlagos havi fizetés: egy pályakezdőnek 700 ezer Ft; ugyanez egy évtizedek óta dolgozó mérnöknek: 1 millió 200 ezer Ft; tkp. van olyan állás is a nehéziparban, ami havonta 7-8 milliót hoz a konyhára. Ha a diákmunkákat nézzük: egy dániai átlag diákórabér: 4500 Ft; egy felszolgálói diákmunka hollandiában 120 ezer Ft lehet/per nap (sic!).

Ezek összehasonlítva a Mo.-i fizetésekkel nem is tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, hiszen itt van, hogy 60-80 ezer Ft-ért is dolgoznak emberek (sic!).

Tegyük fel, mondjuk, mindig lejön nyugat európai bér 30%-a, adók, bérlések miatt – de még ez esetben is irdatlan összegekről beszélünk, ha elgondoljuk egyrészt azt, hogy a kinti közértekben olcsóbb egy csomó dolog, másrészt azt, hogy a harmadik világban sok országban az órabérek egy dollár alatt vannak.

Az alábbiakban azt szeretném kimutatni, hogy a nagy vagyon nagy dolog, persze, de azért mégsem akkora dolog, mint amekkorának a legtöbb ember tartja, továbbá nagy kockázatot kísértést, és csapdákat rejt magában. Tehát a nagy vagyon igazából nagy hitet is követel meg, ha valaki gazdagként nem akar lesodródni Isten ösvényéről (a keskeny útról, bibliai képpel élve). Először megpróbálom filozófiailag elemezni a vagyon jelenségét, majd a keresztény kívánatos hozzáállást is közlöm.

A nagy vagyon gyakorlati haszna, azaz a megélhetéshez szükséges vagyonon felüli vagyon haszna:

1) az általános (áru)cikkek területén: a (rangosabb) márkákhoz való hozzájutás: ez annyit jelent, hogy mindenhez, amihez átlagos ember hozzá tudna jutni egy átlagos áron, ahhoz annak triplájáért tud hozzájutni – ennek szokták ellenvetni, hogy a márka minőségi különbséget jelent. Azonban ez koránt sincsen feltétlenül mindig így. A márka alapvetően konvenció és nem minőség. Ezért mondhatjuk, hogy a gazdag ember elsődlegesen a márkához jut hozzá, és csak másodlagosan az azzal esetlegesen együtt járó minőséghez. (igaz a közérthető frázis: „a kínai termék is sokszor majdnem ugyanolyan, mint a márkás”) Tehát a konklúzió, hogy aki gazdag, az nem feltétlenül él jobban, mint egy átlagos ember, inkább csak máshogy él (más minőségű dolgokhoz jut hozzá, de azok nem feltétlenül jobbak önmagukban). Puritán italtípusok helyett, amikhez egy átlagos ember hozzáfér, számára minden italtípusnak van még 10 altípusa, amiket minőségileg sorrendbe lehet állítani. Kérdés, hogy ez igazán akkora nyereség-e? Nem sznobság-e inkább?

2) az általános cikkek területén: a többhöz való hozzájutás, azaz ugyanabból a nagyobb mennyiségekhez való hozzájutás. Ez relevanciával bír a családfenntartás területére vonatkoztatva is. A gazdag jóval többhöz jut hozzá az átlagos polgárnál. hogy ez mennyire jó az kérdéses. Kétségkívül, akinek sok van valamiből, vagy sok lehet meg valamiből, az nem fogja azt becsülni, és nem fog annak birtoklása örömöt okozni neki. Ha nagy nehezen veszek egy porschét, vagy egy plazmatévét, az öröm és érték. Viszont ha minden szobában 3-3 tv van, illetve minden garázsban 3-3 porsche, az vagy értelmetlenség, vagy mindössze egy primitív gyűjtögetési vágyat elégít ki, mint amikor valaki bélyegeket, vagy lepkéket gyűjt. (Tkp. még egy pigmeus gyűjtögetése a dzsungelben is nemes munka az effélékhez képest, mert emezek csak hóbortok, súlytalan dolgok, a pigmeus viszont azzal tartja fenn magát) Ugyanilyen az, amikor valaki kicserélteti időről időre a fürdőszobája csempéjét. Nincs ezzel gond, ha valaki megteheti, de túlhajtva az ilyen dolgok is már csupán pótcselekvések. Az is baj, ha valakinek az ilyesmi dolgok a fő életcéljai és nem csak mellékesebb dolgok az életében (pl. amikor valakit csak az érdekel, hogy egyre többet szépítsen magán pl. egyre több és több plasztikai műtétet tervez be magának; vagy, amikor valaki egyre több és több lakást/nyaralót akar). Azután, lehet mondani, hogy a gazdagnak mindenből van elég a mennyiségi bősége miatt. Tud eleget enni pl.. Csakhogy elegendő az átlagosnak is jut. Tehát igazából a helyzet az, hogy a gazdagnak csak az esély adatik meg, hogy rosszra használja fel a fölöslegét (pl. értelmetlenül elszórja, vagy egészségére károsan használja fel, pl. túl sokat eszik, és elhízik). Lehet azt is mondani, hogy valaki a családjának csak akkor tudja megadni, ami jár nekik, ellenkező esetben nem vállalhat családot. Ez így igaz, azonban itt sem szabad túlzásokba esni. Nem kell, hogy milliomosként nőjenek fel a gyerekek. Illetve a gyermekek száma is tervezés alapja lehet, ami megint csak kiadáscsökkentő. (a gyermekvállalás kötelező mellesleg, erről lásd a cikk végén *1) A gyerekek kevésbé bőséges körülmények között is felnőnek. Nem kell, hogy nyugat-európai (német, angol stb.) standardokat kövessünk (ne legyen gyerekem, mert nem élhetek bőségben; vagy: a gyerekeim (mert nem akarom) nem élhetnek átlagos vagyoni helyzetben – utóbbi kijelentés kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy a gyermekek nem élhetnek nemzetiszocializmus nélkül). Az amerikai modell már sokkal biblikusabb: van nagy vagyonunk, de azért legyen sok gyerekünk, mert elbírjuk az áldozatot.  Ilyen megközelítésben inkább az látszik, hogy a vagyon csupán elkényeztetetté teszi az embert, mert nem megérdemelt dolgokhoz juttatja hozzá a gyermeket (vagy éppen önkényes és indokolatlan képzetek miatt kizárja a gyerekszületés esélyét).

3) a luxuscikkek területén: a márkákhoz való hozzájutás: a gazdag előnye kétségtelenül az, hogy bizonyos közemberek számára elérhetetlen dolgok elérhetőek számára. Mikre gondolok itt. Helikoptervezetés. Yachtvezetés. Utazgatás, költözködés. Ezekből tényleg nagy eséllyel kimaradnak sajnálatos módon az átlagos polgártársak. Mentségükre legyen mondva, hogy a gazdag sem élvezheti ilyesmi előnyeit, ahogy akarja, sőt. Pl. a helikopter civil használata erősen korlátozott bárkiről legyen is szó. Ami az utazgatást illeti, ha valaki ügyes olcsóbban megúszhatja, ha enged az elvárásokból. Továbbá ha valaki rosszul él egy utazással (rossz helyeket nézi meg, nem beszél olyanokkal, akikkel igazán érdemes volna), akkor egy ilyen utazás nem igazán érték, még ha valaki 500 útra megy is. Tehát a szenvedély és szakértelem nem pótolható vagyonnal, míg a vagyoni elvárásból adott esetben le lehet engedni. Viszont a yachtvezetés, igen az pl. kimarad az átlagos embereknek. Bár kétségkívül egy yachtot kisebb élmény vezetni, mint egy anyahajót, márpedig egy hadseregen belüli járműhasználat nyitott még egy nem gazdag számára is.

4) A luxuscikkek területén a mennyiséghez való hozzájutásról nem írnék hosszan, mert e területen a gazdagok nagy része is szegény, hiszen csak a még gazdagabb és a leggazdagabb tud a méregdrága luxuscikkekből rengeteget birtokolni. A „átlagos gazdagok” tehát újból szegények lesznek a saját szintjükön.

5) a társadalom területén: a hasonlóan vagyonosabb emberekhez való hozzáférést. A gazdag fog tudni barátkozni a többi gazdag férfival és nővel, úm. nem fogják kinézni, ill. lenézni, hogy hátsó szándékai vannak. Kérdés azonban, hogy ezzel sokat nyertünk-e? Értékesebb-e egy ember, pusztán mert gazdagabb? A Biblia szerint nem: (Jak 2:1-9 – lsd. a cikk végén *2). Épp ellenkezőleg, aki gazdag az gyakorta nagyképű, beképzelt, és mire föl? Mert okosabb, tehetségesebb, szorgalmasabb, szebb, mint mások? Gyakorta nem, sőt semmilyen különlegessége nincs. Ha meg mégis van, az mióta jogalap a lenézésre? Ha így közelítjük meg, akkor rosszabb esetben gazdagsággal csak egy ellenszenves, beképzelt, de karakter nélküli körbe lépünk be. Jobb esetben pedig egy emberileg „nem különböző” csoportba. Ez hasonló ahhoz, mintha egy sportklub tagjává lennénk, azzal a különbséggel, hogy ott valószínűleg a közös érdeklődés több közös dolognak teremti meg az alapját.

Lényegében a nagy vagyon azt adja, hogy valaki hozzájuthat mindenhez a saját vagyonos szintjén, a saját elkülönített szintjén, a saját státuszának megfelelő szinten. Ilyen formán lássuk meg, hogy: 1. elsődlegesen a nagy vagyon mindössze azt a bónuszt adja, hogy megadja a nagy státuszú elkülönítettség érzését. Kvázi az elithez való tartozás érzését. Egy kvázi modernkori „nemességhez” való tartozás érzését (a régi nemesség és modern gazdagok között csupán az a különbség, hogy az előbbiekkel úrként kellett bánni pusztán a vagyonuk miatt, míg az utóbbiak előtt, hála Istennek, nem kell megalázkodni). 2. Ezen kívül, megadja, hogy valakinek bősége legyen, de ha ez egy végletbe átmegy, akkor az a szemétgyűjtéshez lesz hasonlatos (sok ház, sok autó, de ezek után ezt kb. csak oda lehet fokozni, h. papíron egyre nagyobb haszna legyen valakinek). 3. Végül pedig, bizonyos hozzáférhetetlen dolgokhoz is hozzáférést ad. Pl. űrbeli látogatás, nagyon messzi utazások lehetősége. Legjobb orvosi ellátás lehetősége, stb. Nem tagadom, leginkább csak a 3.-as tényezőt tartom igazi értéknek (az első kettőt nagyon okosan kell tudni felhasználni). A fentebbiek csak a tisztánlátás kedvéért voltak. Most nézzük meg, hogyan áll Isten a dologhoz.

A Biblia óvva int a vagyonnak való éléstől:

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. (Mat 6:24)

Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bôvölködésben van az embernek az ô élete. (Luk 12:15)

Egy gazdag embernek bôségesen termett a földje.Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csûreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendôre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tôled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? ìgy van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag. (Luk 12:16b-21)

Ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyûjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.

(Mat 6:19-20)

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittôl, és magokat általszegezték sok fájdalommal. (1Tim 6:10)

Tehát az Írás azt mondja, hogy ne öljük bele az életünket a vagyon növelésébe, mert az olyan élet végül nem fut ki semmilyen „gazdag” vágányra. Elsődlegesen ezt spirituálisan értem, de anyagilag is igaz, hiszen a nagyon gazdag a nagyon gazdagok között csak átlagos, továbbá az is tény, ha egzisztenciális, elsődleges jellegű problémák nem jelentkeznek, más természetű problémák váltják fel őket, mert lehetetlen, hogy a bukott státuszú ember ne szenvedjen a föld átkától, továbbá a lelki gondoktól (a menny, ill. Isten látásának hiánya miatt). (Azaz, hogy verítékkel kell munkálkodunk, és, hogy még az is, akinek nem kell formálisan dolgoznia, még annak is fáradságos energia befektetéssel jár, ha valamit, bármit el akar érni, továbbá nem történhet minden a számításai szerint, ilyenformán mindig is terhekkel fog szembesülni).

Ugyanakkor azonban, a Biblia, mintegy másodlagosan, az etikus (Isten rendeletei szerinti) élet mellett egyrészt

A) megköveteli, hogy dolgozzunk (Thessz 3:21b – ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék), másrészt

B) buzdít minket arra, hogy szorgalom és tisztesség útján gyarapodjunk. (Péld 6:6-15; 14:23; 10:16) E feladat az ember domíniumalkotó képessége és feladata miatt van (azaz amiatt, hogy uralmunk alá kell hajtsuk a földet – Gen 1:28). A gyarapodás alatt azt értem, hogy az ember az élet megpróbáltatásai miatt intenzív termelőtevékenységre szorul, és mindannak az eredményét köteles nem kidobni, hanem azt megtartva felhasználni és ráépíteni. (Tkp. mindez a bukás előtt is így volt, csak akkor az intenzív-fáradságos munka helyett, üdítő munkavégzés volt jelen – (Gen 2:15; 3:17) –, azaz az akkori munka bizonyára megadta a munkából fakadó telítettség és értelmesség érzését, hogy a munkavégző nem hiába „van”, azonban az azzal együtt járó idegőrlő terheket nem kellett viselni, mert nem voltak.)

Viszont:

1/A Figyelmeztet is minket az Írás, hogy a fölösleget Istennek tetsző módon használjuk föl (noha a fölöslegből mértékkel valamennyit megenged a szórakozásra fordítani), hogy valaki helyesen forgassa a fölöslegét („közérthető frázis: nagyobb erő, nagyobb felelősség” – vö. Lk 12:48b).

Ennek az a magyarázata, hogy Isten a hatalmat és vagyont fölülről adja (Pilátus esete: Jn 19:11), hogy azzal a birtokosai sáfárkodjanak, lehetőleg Isten által megszabott szabályoknak megfelelően, vagy ha nem, akkor majd Ő azért is be fogja nyújtani a számlát. De mik ezek a szabályok? Mi a többletvagyon helyes kezelésének módja? Ez szoros összefüggésben áll a vagyoni aránytalanságok kiküszöbölésével (azért nem egyenlőtlenségek kiküszöbölésével, mert természetes dolog, hogy más és más státuszú – pl. felsőbbség és közember -, ill. más és más szintű – betanított, vagy kreatív – munka eltérő mértékű jutalmazást vonz). A probléma nem az, hogy egyeseknek több jut, mint másoknak. A probléma egyrészt az, hogy sokszor nem érdem szerint jut valaki a saját pozíciójába, vagyis az ügyeskedőket jutalmazza a rendszer; másrészt az, hogy két különböző munka honorálása rendkívül aránytalan lehet (egyes sztárszakmák, elitszakmák, amik gyakran nem konstruktívak, rendkívül jól fizetnek, míg fontos hiányszakmákat űzők rendkívül kis juttatásban részesülnek). Ezt a problémát kétféleképpen lehet megoldani. Egyik a vagyon elosztásának, ill. elosztóinak megregulázása (nem kiirtása, nem vagyok kommunista értelem szerűen). Másik mód, hogy akinek sok jutott, az Isten szerint fektet be, ill. neki megfelelően adakozik.

1/B Még egyszer kiemelem, hogy Isten megengedi a fölösleg egy részét az öncélú szórakoztatásra fordítani. (1.: explicite a szórakozás legitimitásáról: Zsolt 104:26; 2.: implicite a közömbös dolgok létezéséből, azaz Isten engedi az olyan dolgokat, amilyeneket nem tilt: Tit 1:15; 3.: és védi is azokat: 1Tim 5:13; 1Pt 4:15 – az ellenvetések tömör cáfolatáért lsd. *3). Hogy mennyit, azt a mértékletesség/józanság általános keresztényi és egyik legfőbb erénye-elve szabja meg egyfelől, másfelől pedig a pedig az Isten iránti odaadás mértéke, ami Isten adománya (Fil 2:13), ez még a szórakozásból is képes feláldozni az Istennek való szolgálat céljára. (5Móz 6:5; 1 Kor 13:4-5; Lk 7:47; Mt 6:32kk; Lk 12:29kk)

2. Viszont: Követeli, hogy valaki ne tékozolja el a vagyonát. Ez a követelés két részre oszlik

A) Nem szabad eladni a normális szintű önfenntartásra fordítandó vagyont.  És ne váljunk meg tőle, azaz „ne dobjuk ki” a nagy vagyont! (a vagyon védelméről és megtarthatóságáról lsd.: Ábrahám gazdagsága; Péld 10:22; Péternek volt háza: Mt 8:14; voltak vagyonos követő asszonyok: Lk 8:2-3; Zákeus a fővámszedő nem adta el az összes vagyonát csak kártérítést adott belőle: Lk 19:1-9; a gírák a nyereségről jelképes értelemben: Lk 19:11-27; a talentumok a nyereségről jelképes értelemben: Mt 25:14-30; Jézusnak drága köpenye volt: Jn 19:23-24; Péternek volt egy hajója: Jn 21:3; Anániás és Szafíra nem volt arra kötelezve, hogy az összes vagyonukat odaadományozzák; továbbá a 9. és 10. parancsolat, ami a tulajdont védi, mégpedig nem csak a pogányok tulajdonát, hanem a hívőkét is – az ellenvetések tömör cáfolatáért lsd. *4)

B) Nem szabad rosszul fölhasználni az átlagon felüli többletvagyont (azaz: az egészséges mértékű szórakozáson és pihenésen kívül jótékonykodásra és Isten szolgálatára kell felhasználni – lsd. fentebb)

Következésképp azt is láthatjuk, hogy a katolikus szegénységetika nem Isten terve szerinti, amelyik az összes vagyontól, fölöslegtől és megélhetési vagyontól egyaránt mintegy ész nélkül meg akar válni.

Kiegészítések:

*1 A gyermekvállalásról: Nos itt először azt kell tudnunk, hogy a gyermekvállalást két rész kötelezi. Egyik az első emberpárnak adott parancs, hogy szaporodjanak avégre, hogy töltsék be a földet. Ez a parancs regionálisként is értelmezendő. Ahol a népsűrűség megengedi, ott gyermeket kell vállalni, ahol nem, ott nem kell. Tehát ez a parancs minden egyes ember számára nem kötelez gyermekvállalásra. Azonban a másik parancs a törvény levirátusi része. Ez kötelezte az embert annakidején, hogy még az elhalálozott testvére feleségének is nemzzen gyermeket. Ebből látszik, hogy a család továbbvitele fontos Istennek, és minden ember kötelezőnek kellene, hogy tekintse (a gondolatmenetért köszönet Rotterdami Erasmusnak).

Ezt követően elérkeztünk a vállalt gyerekek számához. Itt nincsen igazán utasítás, de a józan ész azt mondatja velem, hogy egy be nem telt területen (ahol a népsűrűség nem nagy és elbírja), a három gyerek a minimum, az országok organikus működése érdekében (hogy ne legyen túl sok nyugdíjas, és a szülők ne csak önmagukat pótolják, hanem szaporulatot is biztosítsanak). Míg egy betelt területen (ahol a népsűrűség túl nagy, gazdagási veszélyei vannak stb.) a levirátus néhai szellemisége miatt egy gyerek javallott (ezért a kínai népesedési politika ésszerűnek tűnik nekem).

*2 A társadalmi státusztól független hitbeli megítélésről: Jak 2:1-9

Atyámfiai, ne legyen személyválogatás a ti hitetekben, a mely van a dicsôség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban. Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyûrûs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában; És rátekinttek arra, a kin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká? Halljátok meg szeretett atyámfiai: avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, a melyet azoknak ígért, a kik ôt szeretik? Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é rajtatok, és nem ôk hurczolnak-é titeket a törvény elé? Nem ôk káromolják-é azt a szép nevet, a melyrôl neveztettek? Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az ìrás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek. De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. (Jak 2:1-9)

*3 Arra, hogy Isten egyáltalán nem engedi meg a szórakozást és öncélú pihenést, fel lehet hozni néhány igehelyet. Az egyik arról szól, hogy mindent Isten dicsőségére tegyünk. Csakhogy e vers nem iktatja ki a közömbös (adiaforon) dolgok szükségességét. Vannak dolgok, amik természetüknél fogva nem lehetnek sem kegyes, sem istentelen dolgok (pl. fürdés, wc használat). Még fel lehet hozni azokat a verseket is, amik arról szólnak, hogy szakítsuk el magunkat a világtól. Igen ám, de a világ alatt csak a világ rossz része értendő, az, amit Isten a bűn kategóriájába sorol. A Sátán ugyanígy nem az egész világ ura (mert az egész világ Ura Jézus Krisztus), a Sátán csak a világ romlott részének az ura, a bűn ura. Ha nem eszerint ítéljük meg ezeket a textusokat, akkor egy manicheusi, neoplatonista torz szellemiségbe esünk, ami alapján az evést is lehet tiltani, meg a tv-nézést is.

*4 A vagyon eladása és a szegénység, mint legjobb állapot mellett csak egy dolgot lehet felhozni: a gazdag ifjú esetét. Azonban ez nem valószínű, hogy arról szól, amiről első pillantásra tűnik, hogy szól. 1) A gazdag ifjút kedvelte Kr. annak ellenére, hogy nem adta el a vagyonát. 2) Feltehetőleg Kr. nem azért mondta, hogy akkor lehet tökéletes, ha eladja a vagyonát, mert az az ideál (ami ő maga sem tartott és tartatott be), hanem valószínűbb, hogy a kijelentését ironikusan kell érteni és csak azért mondta ezt az ifjúnak, mert az nagyon felfuvalkodott és azt hitte, hogy nincsen bűne (köszönet a gondolatért F. Turretininek).

1 Response

  1. L'Auné György Áron

    Xenophón Kr. e. 400 körül fogalmazta meg ezt ekképpen: “A gazdálkodás tudománya létezik még akkor is, ha valakinek történetesen nincs is vagyona.” Nem feltétlenül szükséges tehát hatalmas vagyon összeharácsolása ahhoz, hogy megtanuljunk gazdálkodni és okosan bánni a vagyonnal. A munkával megszerzett — akár jelentős — vagyon, a gazdálkodás, illetve az okos gazdálkodás semmiképp sem lehet tiltott a keresztény számára, viszont annak a marxista tézisnek az elvetése, miszerint gazdasági alapra épül a szellemi felépítmény, elvetése kötelező. Közgazdaságtani tanulmányaimban viszont eddig legtöbbször azzal a téves megközelítéssel találkoztam, hogy a közgazdász tulajdonképpen egy könyvelő, aki egy olyan tudomány “munkása”, amely tudomány teljesen értéksemleges kell, hogy legyen. Ezzel vitatkoznék, hasonlóképp a szerző által említett katolikus szegénységetikával — bár ezt a szerző is negatív példaként hozta fel —, amely ismét abba a kerékvágásba igyekszik terelni a hívő lelket, amely kerékvágás sehol sincs általános érvénnyel, mindenkire vonatkozóan kinyilatkoztatva az írásban.

Leave a Reply