16
máj
2014

A személyválogatás bűne

Mark Driscoll

Mark Driscoll

(Mark Driscoll 2014. február 20-án megjelent írásának magyar fordítását adjuk közre.)

A Biblia arra tanít bennünket, hogy ne részesítsük előnyben, illetve nagyobb tiszteletben a gazdagot a szegénnyel szemben. A személyválogatás azonban mindkét irányba elmozdulhat.

A gazdag embereknek pásztorra van szükségük.

A Biblia kétségtelenül különleges vigasztalást, áldást és reményt nyújt a szegényeknek. A szegények irányában végzett szolgálat közben ugyanakkor nem szabad teljesen elfeledkeznünk a vagyonosakról. Ironikus módon Jakab könyvét gyakran az ilyen személyválogatás igazolására idézzük:

Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: “Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: “Te állj oda”, vagy “Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? (Jakab 2,2-4)

Nem gazdagság, hanem a személyválogatás ellen akar hangolni ez a szakasz. Így is folytatja Jakab: „De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jakab 2,9)

A szegények szolgálata közben nem szabad teljesen elhagynunk a vagyonosakat.

Sok keresztyén azonban úgy olvassa ezeket a szavakat, hogy aztán úgy dönt: inkább elkerüli a jómódúakat úgy, ahogy vannak. A félelem, hogy elkövetik a személyválogatás bűnét, megint csak személyválogatásba viszi őket, csak éppen az ellentétes irányban. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy különböző módokon kiűzzük a gazdagokat az egyházból.

„A gazdagok nem tudnak szolgálni”?

Amikor keresztyénné lettem, üzletemberként nem tudtam elképzelni, hogyan szolgálhatnám az egyházat. Az utazási beosztásom mellett nehéz volt egy kiscsoportot vezetni, vagy akár egy önkéntes csapatban elköteleződni. Úgy tűnt, képességeim, készségeim nem illenek bele a szolgálati színtérbe – hiszen nem vagyok lelkigondozó, vagy igehirdető.

Azután viszont a lelkészem rámutatott, hogy az adakozás egy lelki ajándék (Róma 12,8). Adakozhattam. Sokat. Az a gondolat azonban, hogy az adakozással is szolgálhatok, sose jutott eszembe. Amint az adakozást egy szolgálati lehetőségnek láttam, nagy örömöt jelentett nekem, hogy adhatok az egyháznak.

A félelem, hogy elkövetik a személyválogatás bűnét, megint csak személyválogatásba viszi őket, csak éppen az ellentétes irányban.

„A gazdagokat nem lehet pásztorolni”?

Amikor egy lelkész egy szegénnyel, vagy egy középosztálybelivel találkozik, azt tanítványozásnak nevezzük. Amikor egy lelkész egy gazdaggal találkozik, azt személyválogatásnak nevezzük. Ez a kettős mérce az egyház testének egy részét pásztor nélkül hagyja, és ezek éppen olyan férfiak és nők, akik gyakran rendkívüli mértékben küzdenek azért, hogy Jézusban, és ne a birtokolt vagyonban találjanak értelmet és identitást. Nagyon sokat jelentett nekem, mikor először küldött nekem a lelkészem egy sms-t, hogy tudassa velem: imádkozik értem.

„A gazdagok menthetetlenek”?

A gazdagokkal szembeni előítéleteink végül a szegénység-teológiához vezetnek, mintha az igazságunk két tényezőtől függene: Jézustól, meg attól, hogy milyen kevés van a bankszámlánkon.

Jézus azt mondja, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdag embernek Isten országába bejutni – mondhatni, lehetetlen (Lukács 18,25). Nem kevésbé lehetetlen azonban a többieknek sem. Jézus nem azt mondta, hogy a gazdagok kevesebb eséllyel menekülnek meg, mint a szegények; hanem inkább azt, hogy még azok számára is lehetetlen az üdvösség, akiknek Jézus hallgatói szerint a legtöbb esélyük lenne. Ami azonban nekünk lehetetlen, az Istennek lehetséges (Lukács 18,27).

Isten egy és ugyanazon módon menti meg a gazdagokat és a szegényeket – és ennek nincs köze ahhoz, hogy mennyi pénzünk van. Minden Krisztus értünk történt tökéletes életén, halálán és feltámadásán múlik (Kol 3,11).

Jézus szerint még azok számára is lehetetlen az üdvösség, akiknek Jézus hallgatói szerint a legtöbb esélyük lenne. Ami azonban nekünk lehetetlen, az Istennek lehetséges.

Térj meg, és hívj!

A gazdagok valójában nagyon sokat adhatnak az egyháznak – és itt nem csak a pénzre gondolok. Bár itt lenne az ideje, hogy e segítségforrás jelentőségének lekicsinylését is végre abbahagyjuk.

A gazdagok sokszor olyan ajándékokat birtokolnak, melyeket jellemzően leértékelünk az egyházban: igazgatás (adminisztráció), vezetés, irányítás, rendszerek és szervezetek kiépítése. Úgy kezdtem szolgálni az egyházat, mint egy óriási adományozó, mára pedig arra hívott el engem Isten, hogy vezető lelkipásztor legyek. Soha nem tudhatod tehát, hova vezet a tized rendszeres befizetése.

Térjünk meg a gazdagok elleni előítéleteinkből, és hívjuk őket, hogy aktív tagjai legyenek Krisztus sokrétű testének. Mert „Isten szerkesztette így a testet egybe … hogy kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok” (1Kor 12,24-25). Szükségünk van egymásra – gazdagokra és szegényekre egyaránt.

You may also like

Mark Driscoll: A bibliamagyarázat 7 fő elve
Ilyen alapon ne jelentkezz lelkésznek: 10 rossz ok
Evangelikálok a kálvinista ébredés kellős közepén
Mark Driscoll: Mi történik a csecsemőkkel haláluk után?

Leave a Reply