26
Júl
2014

Tanácsok teológia-hallgatóknak (Wayne Grudem riport)

Két-három dolog van, amit azoknak a diákoknak szoktam mondani, akik most kezdik az egyetemet. Az elsőt egy segédlelkész tanácsolta nekem, épp amikor a második évet kezdtem a teológián : gondoskodj róla, hogy legyen elfoglaltságod a helyi gyülekezetben, ahol kamatoztathatod a tanultakat; emiatt én például vasárnapi iskolában tanítottam egy osztályt; és a puszta tény hogy ezzel foglalkoztam, óriási segítség volt – Margaret, a feleségem velem jött és gyülekezeti tagokat gondoztunk, tehát nem pusztán csak a tanulás volt napirenden.

A második dolog, tulajdonképpen az első, amit tanácsolnék: járj együtt Istennel; tégy félre mindig egy kis időt, amit naponkénti bibliaolvasásra és imádságra szánsz, legyen az reggel, vagy este, vagy napközben bármikor; ha ezt elhanyagoltam volna, akkor az egész életem félrecsúszott volna, de Isten kegyelméből sikerült végig gyakorolnom ezt a szokást, már az egyetemi éveimtől kezdve – és azt hiszem ez irdatlanul nagy lehetőség arra, hogy valaki közel legyen az Úrhoz és hű legyen Hozzá.

Egy másik tanács, amit adnék, hogyha házas vagy, akkor szánj időt a feleségedre és a családodra, még akkor is, ha így nem lesz annyi időd a tanulásra – Isten meg fogja áldani a hűségedet azon a területen is.

Azt is mondanám, hogy amint teheted, fotózz le egy oldalt a Bibliából, vidd magaddal minden hova, és kezdd el a Bibliát memorizálni – Azok a bibliai versek,  amiket megtanultam – tulajdonképpen azelőtt, hogy teológiára mentem volna -, arra jöttem rá, hogy beugranak és segítenek mind szolgálati területen, mint az egyetemi tanulási területen.

Tehát:

Járj az Úrral együtt; vállalj szolgálatot a helyi gyülekezetben, ne csak tanulj; memorizáld az Írást; és a családoddal tarts szoros kapcsolatot.

Ez csak néhány tanács, amelyekről azt hiszem, különösen hasznosak lehetnek a teológiai tanulóknak.

 

You may also like

Wayne Grudem: Krisztus jelenléte az úrvacsorában/ eltérő értelmezések
Strange Fire/ Idegen tűz: karizmatikus válasz John MacArthurnak (Adrien Warnock írása)
Reakció Flaisz Endrének, a Hit gyülekezete teológiai és hitéleti magazinjában megjelent “Szellemtelen lelkek” című írására (érvelés a dichotomikus-reformátori látásmód mellett)
Új kálvinisták-karizmatikus reformátusok?

Leave a Reply