29
Júl
2014

Kreacionizmus, teista-evolúció, vagy valami más?

tumblr_mdtcsqZPVV1rlbx19o1_500

Az utóbbi időben egynéhány cikk kapcsán több ponton is fölvetődött a Gen 1, azaz a Teremtés teológiai, illetve tudományos értelmezése. Mikor Darwin 1859-ben kiadta „A fajok eredete – Természetes kiválasztás útján” című művét, még egyáltalán nem sejtette, hogy milyen lavinát indít el. Azonban ő is elméletként kezelte gondolatmenetét. Éppen ezért nekünk is fontos hogy elméletként kezeljük, elvégre az evolúciót bizonyítani aligha lehet (még a kövületek sokasága sem utalhat erre, hiszen pont a fajok közti átmenetek hiányoznak).
Viszont a legjobb, ha nem a szokásos fizikai, biológiai oldalról világítjuk meg a problémát, hanem a teológia oldaláról, mivel innen nézve is rengeteg érvet találhatunk az evolúcióval szemben.

1. Kérdés: Mit jelent az evolúció elmélete a keresztény teológiára nézve?

Le kell az elején szögezni, hogy az evolúciónak kétféle fontos ágazata van, amelyeknek egyikét, még a legfundamentalistább keresztények is (még ha tudtukon kívül is) elfogadják. Ez a kettő a „makro-evolúció” és a „mikro-evolúció”.

A mikro-evolúció, tömören fogalmazva az evolúció kicsiben. Ez az ágazata az elméletnek tulajdonképpen bizonyítható is, ugyanis ez jóval kisebb léptékben már úgymond az „ember szeme előtt” zajlott és zajlik le. Ez az egyszerű éghajlati és földrajzi változásoknak is köszönhet, ugyanis az élőlények mindig próbálnak lehetőségeikhez mérten alkalmazkodni ezekhez.
Ezt akár az emberen is megfigyelhetjük, méghozzá igen rövid idő alatt is. Ilyen emberi léptékű változás a tej megemésztésének képessége. Az európai lakosság DNS-ében kimutatható, hogy csupán az ókor végén és a középkor eleje tájékán terjedt el ez a képesség a kontinensen. Azelőtt leginkább csak a közel-keletre volt jellemző ez a génállomány.
Ebbe a folyamatba beletartozik még pl. az azonos fajú, de más alfajú/változatú élőlények (erre kiváló példa a kutyák sokszínűsége, amit nyugodtan nevezhetünk mesterségesen irányított evolúciónak). Viszont talán szokatlan módon (inkább talán teológiai-elméleti alapon) idesorolhatnánk a tudományos szempontból más fajú, de egyértelműen azonos eredetű élőlényeket. Pl.: a lovakat; ugyanis a kemény kreacionistáknak is szembeötlő az afrikai zebrák és mondjuk a kaukázusi vadlovak közötti hasonlóság (persze nem feltétlenül a színükben és mintázatukban).
Mindezek alapján nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Teremtéskor voltak alap állatfajok, amelyek a Föld történeti, éghajlati, stb. változásai következtében megváltoztak és elkülönültek egymástól. A mikro-evolúciónak nem kellenek világkorszakok és millió évek, hogy kifejtse természetes hatását. Így tehát a mikro-evolúció bizonyíthatóan létező jelenség.

A makro-evolúció viszont már egészen más kérdés. Nagy teológiai problémákat vet föl a természetes kiválasztódás, ha a bűneset előttre tesszük. Ugyanis az evolúció legtöbbször magában foglalja a halál meglétét. Főleg ha évmilliókban gondolkodunk. Már pedig ha a fizikai és biológiai törvényszerűségeket nézzük, egy kis egysejtűtől rettentő sok időnek kéne eltelni, hogy egy elefánt legyen belőle. A makro-evolúció óriási mértékei miatt ütközik bele a keresztény teológiába és a Biblia üzenetébe is. Sőt ha még szigorúbban értelmezzük, az üdvösség menetébe is beleszól azáltal, hogy a halált a bűntől függetleníti, ezáltal annak súlyát és komolyságát (így Krisztus bűnből való váltságát is) bagatelizálja, hogy ez „már csak természetes”. Továbbá szembe megy Isten azon kijelentésével, hogy „minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 1:31). Azonban a Szentírás (teljesen logikusan és igazságosan) a halált a bűn következményének tartja (még az állatvilágban is) – „Tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál” (Rm 5:12); „a bűn zsoldja a halál” (Rm 6:23).
Mindezek miatt a makró-evolúció elmélete tarthatatlan a keresztény teológiában. De lehetséges-e egy alternatíva, ami a tudomány és a teológia számára is elfogadható lenne?

2. Kérdés: Létezhet evolúció halál nélkül?

Nagyon érdekes, hogy az evolúció (vagyis szó szerint fejlődés) még nem jelenti egyértelműen a természetes kiválasztást is. A kettő eltérő fogalom. Ez elég jól látszik a mikro-evolúcióban, ahol mint említettem, elég csupán egy-két generáció, hogy a változás megvalósuljon. Azonban lehet ezt fejlődésnek mondani? Talán nem, inkább valóban alkalmazkodásról van szó.
A természetes kiválasztás vagy kiválasztódás egy roppant fontos kérdést vet föl a teológiára nézve: Mi a fejlődés mozgatója? Hogyha csupán keresztény szempontból nézzük a dolgot, adva van két elmélet: a kreacionizmus, és a teista-evolúció.
Míg a kreacionizmus Istent teszi meg a teremtés indítójává és irányítójává, addig a teista-evolúció Istent ugyan meghagyja elindítónak, de (itt válik érdekessé és ellentmondásossá) a mozgatójának nem Istent, hanem az élet és halál körforgását teszi meg. Ezzel lényegében egyrészt kivonja Istent a teremtés későbbi folyamatából, és magát a rossz és könyörtelen halált teszi meg a jó és hasznos élet formálójává, másrészt pedig értelmetlenné teszi magát a bűnesetet is, hiszen miért lenne nagy dolog a bűn következményeként és büntetéseként említeni a halált, ha az már előtte egy természetes folyamat része lett volna. Ez nyilvánvalóan egy paradox helyzet, amit a teista-evolúció elmélete nem tud feloldani.
Tehát maga a természetes kiválasztás „törvényszerűsége” veszi át Isten teremtő és gondviselő helyét, és a halál, a legfőbb ellenség válik az élet kiindulópontjává. Ez egyszerűen egy hibás és ellentmondásos teológiához vezet. Sebestyén Jenő így ír erről Dogmatikájában: „Ez a deista álláspont tagadja Isten immanenciáját és így fenntartó és gondviselő munkáját, s a teremtésről szóló felfogása torz és egyoldalú”.

Viszont legyünk egy kicsit merészek és rugaszkodjunk el a hagyományos értelemben vett evolúció és kreacionizmus alaptételeitől. Arra keressük most a választ miként is lehetséges egy ún. teista-evolúció (vagy részleges evolúció) halál nélkül, tehát egyedül Isten közreműködésével és folyamatos irányításával. Azt kell mondani, hogy lehetséges. Isten, aki Mindenhatóként a világot teremtette, egyben képes arra is, hogy egy-két generáció alatt – irányítottan a teremtés rendjéhez mérten – olyan géneket változtasson meg, amelyek egy-egy faj kialakulásához szükségesek, és mindezt a halál – mint a „természetes kiválasztás motorja” – nélkül. Elvégre mi kell az utódok változatosságához? A szaporulat. Ez pedig teljesen logikusan a Szentírásban is le van írva a teremtményekhez szóló isteni parancsként: „Szaporodjatok, sokasodjatok” (1Móz 1:22). Ez az isteni közbenjárás az, ami ilyen változatos, bonyolult és sokszor meglepő bölcsességre utaló élőlényeket képes alkotni (pl.: egy virág honnan tudná, hogy egyrészt a beporzást rovarok is el tudják végezni – sőt vannak virágok, amelyek kizárólag rovarok segítségével tudnak szaporodni – másrészt, melyek azok a színek és illatok, amelyek a méheket leginkább vonzzák).

3. Kérdés: Mi a helyzet a teremtés napjaival?

Ha az élővilág teremtését nézzük, 4 nagy mozzanatot emelhetünk ki a Bibliából:

  • 3. nap: növények teremtése
  • 5. nap: a vizek és az egek állatainak teremtése
  • 6. nap: a szárazföldi állatok teremtése
  • ismét a 6. nap: az ember teremtése (erről később még lesz szó)

Ezek a mozzanatok jó elkülönülnek egymástól, mégpedig azzal az isteni kijelentéssel, hogy „És látta Isten, hogy ez jó” (ez persze a teremtés élettelen részére – a világosság, föld, víz, égitestek – is igaz). Ez egyben azt is jelenti, hogy Isten maga szedi különböző rendszerbe az egész teremtést, és megvan ahhoz a joga, hogy különválasztva teremti meg az élőlényeket.

Az evolúció szempontjából viszont van egy lényegi probléma, mégpedig az, hogy semmiképpen nem zajlódhat le a szaporodás egy nap alatt. Ez valóban tény, és persze meg lehet azt is mondani, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, de érdekes, ha megfigyeljük a világot magunk körül, akkor azt látjuk, hogy minden abban a teremtett rendben történik, amit az Úr megalkotott. Ezzel akár azt a különös gondolatot is megfogalmazhatjuk (ami talán nem áll olyan távol az igazságtól), hogy Isten a világ teremtését is ebben az előre meghatározott rendben vitte végbe.
Így felvetődik a kérdés, hogy mit jelent a Bibliában a teremtésbeli napok? W. Grudem (in Bible Doctrine) azt írja, hogy a héberben a „nap” szó nem feltétlenül jelent 24 – órás naptári napot. Jelenthet egy időszakot is, mint pl. a nyomorúság ideje (Péld 24:10) vagy Isten haragjának napja (Jób 20:28), stb. Azt is megemlíti, hogy egyes fiatal földet vallók a teremtési napokat egyfajta korszakoknak értelmezik, amelyek nem feltétlenül egy millió éves távot foglalnak magukba, de nem tekinthetők mégsem hagyományos értelemben vett percre pontos időnek. Ezért ebből adódóan újraértelmezik a bibliai napok fogalmát. Grudem nyitva hagyja a napok hosszának kérdését, mindazonáltal leszögezi, hogy a Szentírás alapján – legegyszerűbb módon – a fiatal föld elmélete tartható fönn.
Ugyan valóban nyitott ez a kérdés (hiszen a napok hossza nem üdvkérdés, csak ha a fenti „természetes kiválasztás” is bele kerül), de érdemes megjegyezni, hogy maga a Szentírás mit állít a teremtés napjairól: „Így lett este, és lett reggel”.

Mindebből adódóan szerintem két lehetséges következtetést vonhatunk le. Először, hogy valóban 24 órás napokról van szó, másodszor, hogy ugyan napokról van szó, de a Biblia nem határozza meg azok hosszát. Voltaképp azért sem, mert csak a negyedik nap lettek teremtve az égitestek, amelyek a planetáris értelemben vett 24 órás ciklust meghatároznák. Valamint nem azt mondja a Biblia, hogy „lett reggel és este”, tehát nem a nap hosszát határozza meg, hanem azt mondja, hogy „Így lett este, és lett reggel” – vagyis a hangsúlyt a teremtés eseményeinek időbeli elválasztására teszi. Sebestyén Jenő így fogalmaz Dogmatikájában: „A hexaémeron nem hat napon át történő szakadatlan teremtést jelent, hanem Isten teremtéssel kapcsolatos munkájának felosztását”. Továbbá megemlíti ezzel az elmélettel kapcsolatban (azaz „a rendkívüli napok elmélete”, ami részben megegyezik az ún. „keret-elmélettel”), hogy „Isten mindenhatóságának végeredményében 24 órára sincsen szüksége, hogy valamit létrehozzon. A napok tartalmára vonatkozólag tehát nincsenek adataink”.

Visszatérve a fentebb említett teremtési mozzanatokra, ezért talán a következőket mondhatjuk az élőlények teremtésére vonatkozóan:

  • Isten azokon a napokon, mikor élőlényeket teremtett, meghagyta nekik, hogy szaporodjanak és fejlődjenek tovább más és más állatfajokká (halál nélkül, egy viszonylag rövid idő alatt).
  • A különböző típusú élőlények (növények, vízi, égi, szárazföldi állatok) a nekik megfelelő módon, elkülönülve fejlődtek.

Mindez természetesen külön-külön igaz a különféle élőlényekre, így az emberre is, mivel a Biblia szisztematikusan elválasztja az élőlényeket. De ezt leginkább az ember esetében teszi. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy bizonyos élőlényeket a Szentírás elkülönítve eredezteti Istentől.

4. Kérdés: Mi helyzet az emberrel?

Fontos kiemelni a teremtés folyamatából az ember teremtését. Leginkább azért, mert a Biblia is ezt teszi. A Szentírásban rendkívül lényeges az, hogy honnan származik az ember. Akár a teljes emberiséget, akár egyes ember nemzetségét nézzük, a vérvonal fontossága alapvető. Erre épül Krisztus váltsága is, aki emberré lett, és ártatlan vérét ontotta az egész emberi nemzettség bűnének eltörléséért és üdvösségéért. Így igencsak csorbulna ez a megváltás, ha arról lenne szó, hogy az ember vérvonala visszavezethető a legprimitívebb élőlényig.

A Biblia különös figyelmet fordít az emberre. „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”. Az ezt megelőző verssel is elválasztja az embert az állatvilágtól, de itt különösen erről van szó, hiszen egyrészt külön alkotja meg Isten az embert, másrészt pedig istenképűséggel is felruházza. Ez rengeteg dolgot jelent, most legyen elég annyi, hogy az Úr az embernek olyan tulajdonságokat adott, ami hasonlóval egyedül Ő maga rendelkezik. Az embernek értelmet (tudatot), lelket és hatalmat adott (küldetést a teremtett világ fölött való uralkodásra és gondozására).

De másik oldalról megkérdezhetnénk, ha az evolúció minden részletét elfogadnánk, hogy mi volt az a pont, amikor az ember elkülönült a többi élőlénytől. Gyanítom, nehezen lehetne ezt a pontot meghatározni, hiszen akkor ez azt is jelentené, hogy a tudat és a lélek is fejlődött, tehát valamikor lehetett volna egy alantasabb szintű (nem Istenhez hasonlító) emberi lélek (?). Ez egyszerűen tarthatatlan lenne. Darwin, valószínűleg ebből is adódóan egy barátjának írt levelében így fogalmaz: „nem szabadulhatunk attól a rettenetes kételytől, hogy vajon az alacsonyabbrendű állatok értelméből kifejlődött emberi elme következtetései lehetnek-e bármilyen értelemben megbízhatóak, érnek-e egyáltalán valamit.” (in Tim Keller – Hit és kételkedés)
Egy másik igaszakasz is megerősíti az ember különleges, elválasztott teremtését: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény” (1Móz 2:7). Ez egyben a lélek eredetét is megmagyarázza, vagyis Istentől közvetlenül.

Mindezek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy ugyan mi emberek is teremtmények vagyunk csupán, de egyértelműen Isten által kitüntetett szereppel: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1:28).

Összegzés:

Sok érvet lehet felhozni a különböző teremtés-elméletek mellett és ellen. De egy valamit figyelembe kell vennünk, hogy nem tudunk tényeket leszűrni belőle, mert hiányoznak a döntő bizonyítékok. Számunkra egyedül a Biblia szolgál kiindulópontként, ami meg kell, hogy határozza a teremtésről alkotott teológiánkat. Úgy vélem egészen addig, amíg valóban biblikus érveket hozunk és ütköztetünk a különböző elméletekkel, addig helyes nyomvonalon járunk. És szinte biztos, hogy sosem fejtjük meg a Teremtés titkait, mégis az Istentől kapott bölcsességgel, és nem pedig emberi okoskodással (mert az sokszor előfeltételezésekkel és hibás érvekkel dolgozik), egyre inkább közelíthetünk a történeti igazsághoz. De mindez nem lehet öncélú. Vizsgálódásunknak arra kell mutatnia, hogy Krisztus mit is tett azért az emberért, amelyet szeretettel alkotott meg.

You may also like

Egy kísérlet a Biblia és a földön kívüli intelligencia összeegyeztetésére
Létezhet-e apologetika Barth után?

6 Responses

  1. Pető Hunor

    Tisztelt Davdi!
    Kreacionistaként szeretnénk a mikro evolúciós bevezetőhöz egy kis pontosítást/kiegészítést tenni. Darwin a készre teremtett fajok elméletét megcáfolt, így ezt ma már valóban kreacionistaként sem tartja senki. Ám dr. Pauk János növénygenetikus javaslatára (Újszeged) itt Magyarországon igyekszünk a mikróevolúció fogalmát is kerülni, helyette a változékonyság fogalmát igyekszünk a köztudatban, legalább az érdeklődő hívők között elterjeszteni.
    A mikróevolúció szó elfogadása ugyanis óhatatlanul is azt sugallja, hogy egyetértünk azzal a magyarázattal, hogy itt valami új jött létre. Márpedig ekkor már igen nehéz annak határt szabni, hogy kellő idő elteltével egyre bonyolultabb újdonságok jöjjenek létre, s máris a makro evolúciónál vagyunk.
    Azonban ha visszamegyünk Darwinhoz, tulajdonképpen azt fedezte fel, hogy a szirti galambból ki tudja nemesíteni a többi galambfajtát. Vagyis Isten nem kész galambfajtákat teremtett, hanem csak egy fajtát, amiből leszármaztatható a többi. Darwin ezt exrtapolálta odáig mi van ha Isten csak egyetlen őssejtet teremtett, s ebből fejlődött ki a mai biodiverzitás. Ám a galambok esete értelmezhető úgy is, hogy a nemesítéssel semmi új nem jött létre, mert a genetikai állomány eleve adott volt, a nemesítésnél nem történik más mint bizonyos genetikai információ elveszik. Egyiknél ez másiknál az. Így azután a nemesítésnek határa is van, mert a ganatikai állomány véges, ha túl sokat kiszelektálunk belőle már vagy életlképtelen, vagy túlságosan érvékeny fajta jön létre. A túltenyésztett fajták ismert betegségei. hasonló ez ahhoz, amikor például a gepárd már túlságosan érzékeny, mert már túlságosan alkalmazkodott a környezetéhez. Az egyre nagyobb alkalmazkodásnak itt ára van. Fontos, hogy itt nem jön létre új genetikai anyag, a meglevővel gazdálkodik a természet vagy az ember. S mivel nem jön létre új, az evolúció szó használata megtévesztő, még mikró jelzővel is. A változékonyság viszont helytálló, mert arról van szó, hogy az alapfajban benne eleve benne levő potenciálból különböző környezetek mást és mást hoznak ki.
    A lovak, szamarak, zebrák is ma is egy fajt alkotnak, hiszen ha hiányosan is, de képesek keveredni. hasonlóan az oroszlán és tigris esetéhez. Ez is arra utal, hogy nem jelent meg új genetikai anyag, hanem volt egy alapfaj, amiben minden benne volt. Nem számítva a mutációkat, ami inkább éppen azt szolgálja, hogy a keveredés ne legyen maradéktalan, hogy egyre több meddő pár legyen. Ám ez megint csak nem fejlődés.
    Amit a biológia bizonyít és napról napra használ, az a változékonyságon bőven belül van. Ez tehát nem elmélet, hanem bizonyított tény. Ha makróevoluciós példát követelsz, akkor jó esetben hoznak egy változékonysági példát. Egy kutató 20 évig kísérletezett e-colival. Volt aki úgy tálalta az eredményt, hogy az e-coli egy kis csoportja, irányított evolúcióval, de kifejlesztette a citrát evés képességét. A pontos leírásból azonban kiderült, hogy a képesség eleve ott volt, csak oxigénhiányos környezet kellett hozzá. A kitenyésztett fajta azonban egyszerűen elveszetette az oxigénkontrollt, s immár oxigén dús környezetben is ette a citrátot. Persze az ember nem biológus, így nem tud minden példát egyenként megismerni, de hihetjük, hogy ha a pontos információt megkapjuk, akkor mindig ott lesz, hogy az adott tulajdonság már eleve jelen van. Muslicák esetében meg a kísérletek adott arányban adnak bizonyos életképtelen mutánsokat. Ma ezeket már üzemileg állítják elő, s kísérletekhez rendelhetőek. Értsd: a mutánsok köre igen csak zárt. Ugyanazok fejlődnek ki, egy bizonyos határt nem lépnek át. Persze lehet hogy nagyobb tömegben jelenne meg még változat, de a lényeg, hogy egyre ritkábban. S a másik, hogy nincs új genetikai anyag, így más fajjá fejlődés esélytelen.
    Végül a biológia a változékonyságból is csak egy töredéket ismert még meg. A makróevolució ellenőrzésének a lehetősége is elérhetetlen távolságra van. Egy olyan elmélet, amit nem lehet a közeljövőben tesztelni. Míg a változékonyság folyamatos teszt alatt van. Márpedig a kreacionisták éppen ezt mondják, hogy Isten alapfajokat teremtett, melyekből leszármazási erdőt lehet felrajzolni. Míg a neodarwinisták egyetlen leszármazási fáról ábrándoznak. melyiket lehet tudományosan komolyan venni? Melyik valóban ellenőrizhető?

  2. Pető Hunor

    http://criticalbiomass.blog.hu/2008/11/10/nem_ertik_3_genetika_es_makroevolucio
    részlet: „Miért ilyen különleges ez a rágcsáló? Az első aranyhörcsögöt 1930–ban fogták be, ez egy anyaállat volt az éppen meglévő almával együtt. A fiatalok közül mindössze három egyedet, egy nőstényt és két hímet tenyésztettek tovább, a ma fogságban élő aranyhörcsögök ettől a három egyedtől származnak. (…) A vad típusú hörcsög – meglepő módon – aranyszínű bundájú, ám az idők során a tenyésztők több különböző színváltozatot alakítottak ki. Ezek közül csak néhányat tárgyalnék, természetesen a teljesség igénye nélkül.
    Létezik egy halványszürke színváltozat, amelyet az lg gén domináns allélja (Lg) okoz. Ismert egy ezüstszürke változat, amelyet az sg gén domináns allélja (Sg) okoz. A sárga színt az X kromoszómához kötött to gén domináns alléja (To) alakítja ki. Ezeken kívül léteznek a bunda mintázatát módosító gének is. A ragyogó szatén színt az sa gén domináns allélja (Sa) okozza. Ezeken kívül domináns jelleg a háton végigfutó fehér csík (ba gén Ba allélja), illetve a bunda fehér foltossága (ds gén Ds allélja), valamint a fehér has is (wh gén Wh allélja). Mivel az összes szelídített aranyhörcsög attól a nyolcvan éve élt három jószágtól származik, kijelenthetjük, hogy ezek az allélok bizony mind a szelídítés során jelentek meg, új mutációs események nyomán, egyszerűen azért, mert dominánsan öröklődnek, azaz az alapító egyedek nem hordozhatták őket a genomjukban észrevétlenül, mindenképpen megjelent volna a fenotípusukban is, azaz látni kellett volna, ha ezeket az allélokat hordozzák. Az aranyhörcsög esetében kizárhatjuk, hogy vad populációkkal történt volna valamilyen keveredés, hiszen fogságban tenyésztik, ráadásul vadon csak a világ egy szűk területén él.”
    A felületes olvasót könnyen átverik, hogy lám ezt nem lehet a változékonyság keretein belül tárgyalni, új dolog fejlődött ki, mikró evolúció történt. Ám árulkodó mondat, hogy hangsúlyozzák a beltenyésztést, vagyis, hogy nem történt vad típussal keveredés. Miért is? Mert az említett „új” domináns allél változatok vad típusokban egytől egyig jelen lehetnek.
    Innen pedig az annyira hangsúlyozott statisztika már a mi oldalunkon van. A meglevő recesszív allélváltozat bizonyos (pont)mutációs távolságra vannak a domináns allélváltozattól. Minél kisebb ez a távolság annál gyakrabban fordul elő, hogy egy utódban éppen a szükséges (pont)mutációk mentek végbe, így a domináns tulajdonság újra megjelenik. Hogy melyik domináns változat mikor jelenik meg statisztikailag megállapítható.
    Mi történt valójában hitünk szerint. Volt egy első hörcsögpár csupa heterozigóta génnel, vagyis minden egyes génhez 2-2 alléllel, a nemiséget nem tekintve. Pusztán statisztikailag világos, hogy az utódok már nem voltak csupa heterozigóta génekkel felszerelve. Idővel kisebb csoportokra is szakadtak, mely a genetikai változatosságukat tovább korlátozta. Sok génjük homozigóta recesszív volt, az őspár génállománya alapján. A lényeg, hogy a tenyésztésbe fogott egyedek esetében a felsorolt géneknek egytől egyig a homozigóta recesszív változatát hordozták. (lg, sg, to, sa, ba, ds, wh) Így csak idő kérdése volt a domináns alakok mutációval való újramegjelenésének.
    Igazából még az sem lenne bizonyíték, ha vadon nem ismert változat kerülne elő. Már az eredeti típusban lehet 3-4. allél változat lehetősége beépítve, ami csak pontmutációkkal érhető el. Lehet olyan változat, mely pontmutációs távolsága miatt nagyon ritka.
    A tenyésztésre fogott hörcsögök esetén tehát a minimum, ami állítható, hogy pontmutációval újra megjelentek olyan domináns allélek, melyeknek a tenyészállatok csak a recesszív változatát hordozták homozigóta módon. Valaminek az újramegjelenése és az új megjelenése között pedig éppen az a különbség, ami a mikró evolúciót változékonysággá egyszerűsíti.
    A critical biomass cikke ettől még jogosan kritizálja az ÉRTEM adott mondatait. Statisztikai hivatkozásai helytállóak, Csak éppen nem számol azzal, hogy éppen így statisztika a domináns gének újra megjelenése. Miért is nem. Nem mert eleve evolúciós szemléletű, így a csupa heterozigóta ős eszükbe sem jut. Nekünk hívőknek azonban jusson eszünkbe!

  3. A 7X24 órás, értelmezés szerintebb több kérdést és problémát felvet, mint megold. Egyébként nem az a kérdés, hogy a teremtési és a bűneseti leírásban minden szószerinti-e? Hanem a szavaknak mi az értelme? Ez a minden szószerinti(ráadásul egyesek még bele is magyaráznak, mintha állítaná a biblia…), szerintem túlzott, beleerőltetett értelmezés, ami sokszor egyáltalán nem tartható. Az akkori ember történetírása nem úgy ment, mint most, sokkal jobban érvényesültek a képi és metaforikus formák, melyek ugyanakkor nem azt jelentették, hogy az esemény csak egy mítosz. Attól még lehetett valóságos, csak nem a mai történetírási szemlélet érvényesült. Ez attól még Isten Igéje, de az írott Ige nem Isten diktálmánya, az emberi, irodalmi stílus kikapcsolásával. Nos, szerintem az őstörténetre is ez igaz.

  4. Camisard

    T. Nazo!

    Nem tudom pontosan, hogy milyen ihletettséget tulajdonít a Bibliának, de amennyiben arra gondol, hogy minden egyes szó jelentőséggel bír (verbálisan ihletett), amiről aztán eldöntjük, hogy metaforikus értelmet kapjon, vagy szószerintit, akkor a helyes, ill. a klasszikus értelmezést vallja.

    Egyáltalán nem kell minden részbe feltétlenül a szószerintiséget beleerőltetnünk, noha alapvetően igyekeznünk kell arra, hogy amennyiben a szöveg könnyűszerrel érthető szó szerint, akkor a legtermészetesebb és legszószerintibb értelem az, amit kell követnünk. Viszont, hogyha a józan észnek ellent mond az adott rész szószerint véve, akkor metaforikusan vagyunk kénytelenek azt venni. (A “Vezérelveink” sorozatban – a keresőfülben kereshető -, nálunk ez kifejtésre került korábban, ha szeretné olvasni részletesebben, hogy mire gondolok.)
    Én úgy fogalmaznám meg a behozott kifejezéseivel, hogy Isten igéje organikus, közvetett diktálmány (értsd szavanként ihletett munka), az irodalmi stílusok és emberi stílusjegyek megtartásával.

    Ami a konkrét teremtés részleteit illeti, ott, attól tartok, egyet kell értenem, és nagyon is indokolt több dolgot nem szószerint venni (ha nem is olyan sok mindent mint T. Keller), annál is inkább, mert a fiatal föld elméletnek sem az özönvíz magyarázata, sem a látszatkor magyarázata nem ad kielégítő magyarázatot a föld állítólagos fiatal korára. Ezt később kifejtem.

  5. Camisard,
    ” minden egyes szó jelentőséggel bír (verbálisan ihletett), amiről aztán eldöntjük, hogy metaforikus értelmet kapjon, vagy szószerintit….”

    Természetesen így gondolom, noha lehet, hogy maga a verbális inspiráció kifelyezés, nem minden esetben ugyanazt jelenti minden teológiával foglalkozó olvasatában.
    Köszönöm a lapjukat és posztjaikat, én örömmel olvasom.

Leave a Reply