14
aug
2014

John Piper: keresztyén hedonizmus

1986-ban jelent meg John Piper jelentős és máig nagy hatású műve, Desiring God: Meditations of a Christian Hedonist (Kívánni Istent: Egy keresztyén hedonista meditációi) címmel. Sokan Piper könyvét a 20. századi keresztyén irodalom klasszikusának bélyegezték. Némely recenzió egyenesen azt állította, hogy a Desiring God a Biblia mellett egyike azon irodalmaknak, amelyek valóban képesek megváltoztatni az olvasók életét. A könyv olyannyira sikeres lett, és olyan nagy befolyással bír, hogy Piper pár éve ünnepelte megjelenésének 25 éves jubileumát egy különkiadással.

Természetesen sikerült némelyeknek félreérteniük Piper elsőre valóban félreérthető fogalmazását. E.S.Williams, a nagy hírű Metropolitan Tabernacle teológusa The new Calvinism – Changing the Gospel című, az újkálvinista mozgalmat és annak prominens alakjait kritizáló pamfletjében felrója Pipernek, hogy míg az említett művében a boldogsággal kapcsolatosan 20 bibliai helyet vonultat fel, addig a szentséggel kapcsolatosan csak egyet. Williams állítása szerint Piper hibás teológiájából fakadóan összemossa az emberi filozófiákat a keresztyén hittel, ennek eredménye az un. keresztyén hedonizmus.

Williams sajnos – csak úgy, mint egész írása – felületesen szemléli Piper tézisét, így kritikája teljességgel alaptalan. Piper teológiai alapvetése ugyanis nem előzmény nélküli.

Hegedűs D. Viktor a Szolgatárs baptista teológiai és lelkészi szakfolyóiratban irja a következőket (link: http://www.baptist.hu/hu/olvasnivalok/lelki-irasok/teologia/john-piper-elkoszont-avagy-egy-korszak-vege-bethlehemben/):

A könyv (Desiring God) alapvetése egy Jonathan Edwardstól származó idézet: „Isten akkor dicsőül meg bennünk leginkább, ha mi leginkább élvezzük őt.” Ezen idézet a Westminsteri kiskáté első pontja parafrázisának tekinthető, mely eredetileg így szól: „K: Mi az ember végső célja? V: Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön benne.” (The Westminster Shorter Catechism (WSC) Question 1) (…) A keresztény hedonizmus oximoronnak hangozhat, hiszen a hedonizmus önmagában valóban az élvezetek hajszolása, s így végső soron hogyan is lehet keresztényi? Piper a Biblia alapján úgy tartja, hogy Isten az embert úgy teremtette meg, hogy az mindig vágyakozzon az igazi, határtalan boldogságra, és vágyja azt hajszolni is. Szerinte a problémánk ott kezdődik, hogy ezt az örömöt a bálványainkban próbáljuk megtalálni. Bálvány lehet akármi: az alkohol, a drog, de akár teljesen veszélytelen dolgok is, úgy mint egy bizonyos pozíció vagy társadalmi elismerés. Bármi. Vagy bárki – akár egy kapcsolat is. Bármi vagy bárki, amiben vagy akiben az identitását találja meg az ember, amihez vagy akihez menekül, Istenen kívül. Kálvin szerint is az ember szíve a legnagyobb bálványgyártó műhely. A keresztény hedonizmus tehát nem a saját örömünk hajszolása akár a legnagyobb jó árán is, hanem épp ellenkezőleg, a keresztény hedonizmus a legnagyobb jónak (Isten dicsőségének) a hajszolása, ami a végén a mi határtalan, mindent betöltő örömünket fogja eredményezni.

Való igaz, hogy Piper számára a hedonizmus fogalma az általa gyártott sajátos szóösszetételben (keresztyén hedonizmus) és annak értelmezésében egészen más jelentést nyer. Mindezt azonban Piper szavait olvasva értjük meg leginkább. A következőkben nézzük meg Piper említett művének (Desiring God) utolsó fejezetét, amelyben a saját hedonizmus felfogásáról, ill. annak okáról és céljáról értekezik:


Miért nevezzük keresztyén hedonizmusnak?

1.) Az 1961-es régi szótáram (Webster’s Collegiate Dictionary), melyet 10. osztályos korom óta forgatok, a hedonizmus szót az „élvezetekért való élet”-ként definiálja. 40 évvel később, a mérvadó American Heritage Dictionary of the English Language (4. kiadás) című kézikönyv a hedonizmus fogalmával kapcsolatos első definíciója így hangzik: „törekvés vagy igyekezet az élvezetre-gyönyörre”. Pontosan ezt akarom ezzel mondani. Ha az ember legfőbb célja az, hogy örökké Istenben örvendezzen, akkor az emberi életnek „az élvezetekért való életnek” kell lennie.

2. Az Encyclopedia of Philosophy nevezetű filozófiai lexikon hedonizmusról szóló bejegyzése megmutatja, hogy e kifejezés nem pusztán egyetlen filozófiai irányzatra vonatkozik, hanem olyan tanítások sokféleségére alkalmazható általános megjelölés, amelyekben az élvezet fontos szerepet játszik. A mód, ahogyan én használom a hedonizmus kifejezést, egybeesik a kifejezés eme általános értelmezésével.
Teljesen elégedett tudnék lenni a következő definícióval, mint kiindulóponttal, arra vonatkozóan, ahogyan magam használom a kifejezést: a hedonizmus „egy olyan teória, amely szerint az ember motivációja az, hogy egy állapotot egy másikkal szemben előnyben részesítsen, amennyiben (és CSAK annyiban) azt gondolja, hogy ez az állapot kedvezőbb vagy kevésbé kedvezőtlen (mint az előző/ szerk.) a maga számára.” Ehhez már csak egy valamit fűznék hozzá: „örökké”. Hiszen Isten néha olyan dolgokat vár el tőlünk, amelyek ha csak rövid ideig is, de fájdalmasak.

3.) Más emberek, akik okosabbak és idősebbek nálam, hasonlóképpen használták a hedonizmus fogalmát, mint keresztyének életére vonatkozó megjelölést.
Ekképpen javasolja C.S.Lewis Malcolm nevű barátjának azt, hogy miközben élvezi a természet áldásait, ne kövessen el bálványimádást. Természetesen „a napfényt az erdőben” élveznie kell. Azonban ezek a spontán örömök „az isteni fény szikrái”, és az embernek a gondolatait „a napsugarakkal a napra kell irányítania”. Majd Lewis a következő megjegyzést teszi:

észreveheted, hogy nem teszek különbséget az érzéki és az esztétikai élvezetek között. De miért is kellene ezt megtennem? Csaknem lehetetlenség meghúzni itt a határokat, és mit használna, ha valakinek sikerülne? Amennyiben hedonizmusról van szó, úgy ez egy meglehetősen nehéz tudomány.

Kitalálhatjuk, hogy itt valóban egy nehéz diszciplínáról van szó! Verner Eller az egyszerű életről szóló könyvében örömmel használja Soren Kierkegaard nagyszerű hasonlatai közül némelyiket. Kedvenc történetei közé tartozik a megvilágított hintóról és a csillagfényes estéről szóló hasonlat. Ezt tekinthetjük a keresztyén hedonizmus alaptételének. Nézzük meg, miről szól a történet:

Amikor egy tehetős ember egy sötét, de csillagfényes éjszakán kényelmesen ült a hintójában, és a lámpások világítottak, biztosnak érezte a helyzetét; nem félt a nehézségektől, mert a fény ott volt, és nem volt sötét körülötte. De éppen azért, mivel a lámpásokat hagyta felgyulladni, és mivel a világosság fénylett körülötte, nem láthatta a csillagokat. A fények ugyanis elsötétítették a csillagokat, melyeket a szegény paraszt, akinek fény nélkül kellett utaznia, a sötét, de csillagfényes éjszakában a maga gyönyörűségében láthatott. Minden megtévesztett ember hasonlóképpen éli földi egzisztenciáját: lefoglalják őket az élet szükséges dolgai; túlzottan elfoglaltak, hogy örüljenek a kilátásaiknak, jólétüknek, vagy a boldog időknek, amelyeket megélnek; bizonyos értelemben meggyújtották közelükben a lámpásokat, így körülöttük minden kielégítő, kellemes és kényelmes – azonban a látvány hiányzik, a kilátás, a rálátás a csillagokra.

Eller a következőképpen kommentálja ezt a hasonlatot:„látni a csillagokat itt egészen egyértelműen az Istenben való örömünket és a róla való tudomásunkat jelenti.” A gazdagok és az elfoglaltak, akik a földi komfort hintójának lámpásaival veszik körül magukat, vagy az elfoglaltak, akik fáradságos gondokkal vannak leterhelve, elvágják magukat attól, amit Kierkegaard „abszolút örömnek” nevez.

Milyen leírhatatlan öröm – öröm a mindenható Istenben!… Mert ez az abszolút öröm, ami csodálja a mindenhatóságot, amivel a mindenható Isten minden gondodat és kínodat elhordozza, mintha nem is léteznének.

Eller mindezt az úgynevezett „egyszerű életre” alkalmazza, amikor azt írja:

A keresztyén egyszerűség motívuma nem az egyszerűség élvezete önmagában; ez és minden más földi áldás az „ezek mind”-hez tartoznak (Mt 6,33). A keresztyén egyszerűség egyedüli motívuma azonban az öröm magában Istenben (és ha ez hedonizmus, akkor a legjobbat kell akarnunk belőle kihozni!) – az, ami a csillagokra vetett tekintet.

Ez valódi hedonizmus! Én is megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ebben a könyvben a legjobbat hozzam ki belőle.
Pontosan! A keresztyén hedonizmus az élvezetből és az örömből nem gyárt Istent, hanem azt állítja, hogy már rég istent csináltál abból, amiben a legnagyobb örömödet lelted.

4.) A negyedik ok arra, amiért a „keresztyén hedonizmus” terminust használom, hogy megragadó és felrázó hatása van. Megragadja, lebilincseli és felrázza a szívemet a keresztyén hedonizmus tanítása. Nincs szó könnyed vagy komfortos filozófiáról. Rendkívül fenyegető a névleges keresztyénekre nézve. Ezért van az, hogy amikor a rövidített változatát írtam ennek a könyvnek, azt a címet adtam neki: „az öröm veszélyes kötelessége” (The Dangerous Duty of Delight, Mutlnomah, 2001).
E filozófia alapja az a mindent felforgató igazság, amelyet Krisztus így fogalmazott meg: „Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból” (Jel 3,16). Ez rémisztő. Hát nem kellene olyan szavakat keresnünk, amelyek megrémisztenek bennünket, és amivel felismerjük, hogy az örökkévalóság forog kockán, ha a parancsolatot – „Gyönyörködjél az Úrban…” (Zsolt 37,4) – semmibe besszük?
A legtöbben közülünk gyakorlatilag érzéketlenek a megszokott szóhasználat radikális megfogalmazásaival szemben. Milyen nyelvet kell kölcsön vennünk ahhoz, hogy az örömtelen keresztyének végre meghallják és odafigyeljenek az 5 Móz 28,47-48 szavaira?

Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén: Szolgálod majd a te ellenségeidet, akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged.

Hogyan lehetne megnyitni a fülüket Jeremy Taylor felkiáltására: „Isten szörnyű dolgokkal fenyeget minket, ha nem vagyunk boldogok.”Az évek múlásával rájöttem, hogy összefüggés van az emberek azon készsége, hogy miként teszik túl magukat a keresztyén hedonizmus fogalmának „botrányosságán”, és arra való hajlandóságuk között, hogy a mögötte húzódó, botrányos, bibliai igazságot feltárják. E fogalom legfontosabb hatása nem abban áll, hogy botránykővé teszi az igazságot, hanem segít az embereknek felismerni azt, hogy az igazság önmagában botránykő – és gyakran egészen más, mint amit elvártak volna.

5.) Arra az ellenvetésre, mely szerint a hedonizmus fogalma túlzottan is „világi” konnotációkat hordoz ahhoz, hogy keresztyén szempontból értelmezni lehessen, a Bibliából vett esetekkel válaszolok. Ha Jézus saját eljövetelét egy tolvaj megjelenésének képével (Mt 24,43-44) ábrázolja, ha egy „hamis sáfárt” (Lk 16,8) tud dicsérni, és ha az ihletett zsoltárszerző azt tudja mondani, hogy az Úr úgy serkent fel, mint „egy bortól vigadozó hős” (Zsolt 78,65), akkor számomra csekélység a szenvedélyt, amivel Istent magasztaljuk –azáltal, hogy az ember örökké örömét leli benne – keresztyén hedonizmus névvel illetni.

6.) Figyelemre méltó módon Pál apostol a saját tapasztalatát a gyengeséggel és a szenvedéssel kapcsolatosan egy olyan görög szóval írja körül, amely a mi hedonizmus szavunkból vezethető le. Krisztust idézi a következő szavakkal: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Erre így válaszol: „Nagy örömest (gr. hedista) dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem” (2 Kor 12,9). Pár verssel később pedig azt mondja: „Én pedig nagy örömest (gr. hedista) áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért” (2 Kor 12,15). A hedista szó nem rendelkezik semmiféle olyan különleges „szellemi” tartalommal, amely használatát ezen a helyen alkalmassá tette volna. Pusztán csak az öröm egy szokványos kifejezését választotta Pál a saját kulturális környezetéből, és meglepő, hogy mindezt a gyengeséggel és a szeretettel összefüggésben teszi.

7.) Végül a hedonizmus szó előtt álló „keresztyén” kitétel világos és érthető jelzés arra vonatkozóan, hogy itt nem egy szokványos értelemben vett hedonizmusról van szó. Számomra a „keresztyén” szó ebben az összefüggésben a következő jelentéssel bír: Minden igazságnak, amit a keresztyén hedonizmus zászlaja alatt jelentünk ki, a keresztyén Szentírásban kell gyökereznie, azaz a Bibliában. És a Biblia azt tanítja, hogy az ember végső célja nem más, mint hogy Istent dicsőítse azáltal, hogy mindig örömét leli benne.

(Forrás: http://www.desiringgod.org/books/desiring-god )

You may also like

John Piper: a nemi identitás választás kérdése?
Mi teszi a homoszexualitást rosszá? (John Piper)
Kevin DeYoung: John Piper valóban református?
John Piper: az új kálvinizmus és az új közösség (videó)

Leave a Reply