31
aug
2014

Sam Storms: a szesszacionizmus vége

A legtöbb emberhez hasonlóan, aki a Dallas Theological Seminary-n végzett (legalábbis 1970-ben), én is szesszacionista voltam (lásd az első fejezetet, amelyben definiálom a szesszacionizmust és a vele kapcsolatos fogalmakat). Más részről a karizmatizmus nem volt egy általánosan tolerált nézet sem a Dallas Seminary-n, sem az evangelikalizmus azon köreiben, ahol szokás szerint mozogtam.

A lelkészi szolgálatom első 15 évében soha sem voltak kétségeim a szesszacionizmus tana felől, soha nem vált kérdésessé számomra. Erről sajnálatos módon számos olyan, a tanításaimat tartalmazó felvétel tanúskodik, ahol kiállok a szesszacionizmus mellett és óvom Krisztus testét a karizmatikus mozgalom veszélyeitől. Sok esetben mindent megtettem a prédikációimban és a vasárnapi iskolai osztályban, hogy figyelmeztessek másokat azoknak az általam felfedezett teológiai tévedéseire, akik hisznek a lelki ajándékok folytatólagos érvényességében.

Minden akkor kezdett megváltozni, amikor elolvastam Donald A. Carson Showing the Spirit: A Theological Exposition of 1 Crorinthians 12-14 (Baker, 1987) című könyvét, de azért kérem, ne Carson-t tegye felelőssé, ha észrevesz valami hibát a gondolkodásomban! Azon kívül, hogy nagyra értékeltem Carson írásait, nem volt semmi különleges, ami arra kényszerített volna hogy elolvassam ezt a művét. Mégis, ez a könyv alapjaiban rengette meg teológiai világomat. Carson-nak az 1 Kor 12-14 – ről szóló alapos tanulmánya számos hibáját feltárja azoknak az érveknek, amelyeket én is felhasználtam az évek alatt a szesszacionizmus védelmében. Mindig is hálás leszek neki azért, hogy képessé tett arra, hogy úgy olvassam és magyarázzam a Szentírást, ahogy hitem szerint Isten azt elrendelte.

Fontos, hogy tisztázzuk: nem azért fordultam szembe a szesszacionizmussal, mert valamiféle spirituális tapasztalatnak lettem volna tanúja. Az életem ezen pontján soha sem tapasztaltam csodálatos gyógyulást, soha nem részesültem prófétikus kijelentésben, soha sem emeltem magasba a kezem a dicsőítés alatt, sem privát, sem nyilvános keretek között. Azért utasítottam el a szesszacionizmust, mert a Christ Community Church-nél folytatott tanulmányaim biztonságában és magányában egyszerűen meggyőződtem róla, hogy a Biblia nem tanítja azt. Elfogadtam minden egyes kegyelmi ajándék érvényességét az egyház számára, mielőtt személyesen bármit is tapasztaltam volna velük kapcsolatban (egy kivételével, amit már korábban említettem).

Carson könyve figyelmeztetett, hogy mekkora veszély rejlik abban, ha valakinek a teológiai érveit nagyobb részt csak olyan alapon tesszük magunkévá, hogy mennyire tiszteljük az adott személyt, akitől először tanultunk. A szesszacionizmus melletti hagyományos érveket, amelyekre egyébként részletesen reagálok a Are Miraculous Gifts for Today? Four Views (Zondervan; „léteznek ma csodás kegyelmi ajándékok? Négy nézet”) című könyvben, nagyon erőteljesen és világosan tanítja számos professzorom a Dallas Seminary-n. A hiba nem is annyira bennük van, mint inkább bennem. Hiszem, hogy ők Isten igaz emberei, akik meg vannak győződve arról, hogy az Írás valóban tanítja a szesszacionizmust. Sajnálatos módon, soha nem szakítottam rá időt, vagy fektettem abba energiát, hogy alaposan megvizsgáljam, hogy azok az érvek, amelyeket előadnak, valójában mennyire biblikusak. Egyszerűen csak elfogadtam őket, pusztán a személyük, és álláspontjuk felületes valószínűsége iránt érzett tiszteletem miatt. Carson könyve azonban visszairányított a Szentírás szövegéhez, és feltárta azon érvek hibáit, amelyeket annyi éven keresztül gondolkodás nélkül elfogadtam.

E sajátos teológiai fordulat leginkább fájdalmas része talán az volt, amikor felfedeztem az elsődleges okát annak, hogy miért utasítottam el annyi éven keresztül a lelki ajándékok teljes skáláját. A bibliai érvek mögött, amelyekhez én is fordulni fogok, őszintén szólva sokak fellépése és viselkedése miatt is kényelmetlenül éreztem magam, akiket a nyilvánosság összekapcsolt a kegyelmi ajándékokkal. Nem szerettem, ahogy öltözködnek. Nem szerettem azt, ahogy beszélnek. Megütköztem azon, hogy viselkedésük mennyire nem szofisztikált, illetve megütköztem az erőszakos feltűnösködésükön. Zavart, amilyen könnyelmű megvetéssel illetik a teológiai szabatosságot, illetve zavartak az eltúlzott érzelmi kitöréseik és hasonló megnyilvánulásaik.

Azonban ekkor már teljesen meg voltam győződve a lelki ajándékok folytatólagosságát bizonyító bibliai tényekről, amelyek meggátolták, hogy engedjek bizonyos emberek fanatikus és hibás befolyásának arra vonatkozóan, hogyan kellene olvasnom a Szentírást, vagy hogy miként kellene szolgálnom az egyházban. A bűntudattól való félelem messze nagyobb és finomabb, valamint alattomosabb befolyással bír mindarra nézve, amit hiszünk, mint a legtöbben azt elismernék

A lelki ajándékokkal kapcsolatos meggyőződésem nem csak az Ardmore –ban lévő gyülekezet számára vált ismertté, hanem a barátaim előtt is végig az egész országban. Már a könyvemben is, Healing and Holiness: A Biblical Response to the Faith-Healing Phenomenon (Presbyterian & Reformed, 1990; hálás vagyok érte, hogy többé nem adják ki) – amellyel kapcsolatban úgy gondolom, jobb lett volna nem megírni – explicit módon elutasítottam a szesszacionizmust (…).


Forrás: Sam Storms: Convergence, Spiritual Yourneys of A Charismatic Calvinist, 30-32.o.

You may also like

Szabó Imre: Kívánjátok a lelki ajándékokat II.
Szabó Imre: Kívánjátok a lelki ajándékokat I.
Egy karizmatikus kálvinista spirituális útja
R.T.Kendall levele John MacArthurnak (reakció az “Idegen tűz – Strange fire” konferenciára)

Leave a Reply