10
nov
2014

Tim Keller – Az evangélium kontextualizációja (IV. rész) – a kontextualizáció elkerülhetetlen

Előttünk áll az a gyönyörű paradoxon, amit könnyen elhibázunk: a tény, hogy nekünk az univerzális igazságot egy adott kultúra kontextusában kell kifejtenünk, nem jelenti azt, hogy közben maga az igazság valahogy elveszik vagy kevésbé lesz univerzális. D.A. Carson írja: ” (miközben) az igazságot, amelyről az emberi lények beszélnek, soha nem szabad kifejezni olyan módon, hogy azt a kultúra átformálja… nem jelenti azt, hogy az igazság ekképpen kifejezve nem változtatja  meg a kultúrát.” Fontos látni  azt a körültekintő és fontos egyensúlyt, amelyet e kijelentés megtart.

Ez azt jelenti először is, hogy nincs egyetlen, egyszerű útja annak, ahogy bemutatjuk a keresztyén hitet, ami univerzális lenne mindenki számára minden kultúrában. Amint elkezded fejtegetni az evangéliumot, elkerülhetetlenül olyan módon fogod azt tenni, ami sokkal érthetőbb és hozzáférhetőbb bizonyos kultúra emberei számára, míg mások számára kevésbé. Másrészről, ez nem “a kultúra által formált” módja annak, ahogy bemutatjuk az evangélium igazságát, hiszen csak egy igaz evangélium létezik. Az evangélium igazságai egyik kultúrának sem a produktumai, és ezek minden emberi kultúra felett állnak, hiszen megítélik mindegyiket. Ha elfelejted az első igazságot – hogy az evangéliumnak nincs kultúrától független interpretálása – azt fogod gondolni, hogy egyetlen egy igaz útja van annak, ahogy azt közölnöd kell, és ezen az úton egy merev, kulturálisan megkötött konzervativizmushoz jutsz. Ha elfelejted a második igazságot – hogy csak egyetlen egy igaz evangélium létezik – a relativizmus csapdájába esel, amely egy irányát vesztett liberalizmusba fog torkollani. Sem így, sem úgy nem leszel hűségesebb és gyümölcstermő a szolgálatodban.

Ezek alapján mire következtessünk? Ha nincs egyetlen, egyszerű, kontextustól független útja az evangélium kifejtésének, akkor a kontextualizáció elkerülhetetlen. Amint kiválasztasz egy nyelvet, amin beszélsz, és e nyelven belül sajátos szavakat használsz, e szavak kultúra által meghatározott természetével már számolnunk kell. Gyakran azt gondoljuk, hogy a szavak lefordítása egyik nyelvről a másikra egyszerű folyamat – pusztán a másik nyelvben lévő szinonimák megtalálásnak kérdése. Azonban számos helyes szinonima létezik. A malajziai keresztyének pl. Istent Allahal azonosítják. Tehát valami mást jelent számukra. Több magyarázatra van szükség, ha azt akarod, hogy nyugati keresztyének Istennek ugyanazt a bibliai koncepcióját tapasztalják meg, mint a malajziai keresztyének, amikor Allahról beszélnek vagy hozzá imádkoznak. Esetleg más szavakat is kell használnod. Amikor kiválasztod a szavakat, kontextualizálsz, és bizonyos emberek számára érthetőbb leszel, míg mások számára kevésbé leszel érthető. Nem létezik az evangéliumnak minden ember számára univerzális prezentációja.

Mindazonáltal, már egyetlen nyelvi mezőn belül is számos más faktor létezik, amely elkerülhetetlenné teszik a kontextualizáció munkáját.

Gondoljunk vissza egy pillanat erejéig az unalmas prédikációra. Sokszor a prédikáció, amit hallgatunk, azért unalmas, mert egyszerűen túl hosszú (vagy nem elég hosszú) ideig akar lekötni. Kulturális értelemben az emberi élet egyik legérzékenyebb területe az idő érzékelése. Nagyon eltérő, hogy különféle emberek és kultúrák mit tartanak “késő”-nek vagy “túl hosszúnak”. Az Egyesült Államokban, az afro-amerikai és a hispán keresztyének szolgálata – énekkel, imádkozással és prédikációval együtt – legalább 50 perccel hosszabb annál, mint amit a legtöbb anglo-amerikai koncentráló képessége és komfort zónája elbír. Tehát mindenkinek, aki dicsőítő szolgálatot akar vezetni, elkerülhetetlenül kontextualizálnia kell bizonyos emberek irányában, míg mások felé nem.

Egy prédikáció hallgatókat tud veszíteni a közben használt metaforák és illusztrációk választott típusa miatt is. Amikor Jézus azoknak, akik ellenséges embereknek prédikálják az evangéliumot, azt mondja, hogy ne vessenek disznók elé gyöngyöket (Mt 7,6), a beszédnek két “mezőjét” kapcsolja össze. Összekapcsolja az evangélium prédikálását a disznók nevelésének konkrét képével. E jelentésátvitellel sokkal jobban felkelti a figyelmet és jobban megvilágítja azt, amiről beszél, mintha csak szimplán annyit mondana, hogy “ne prédikálj a végtelenségig azoknak, akik ellenségesek az evangéliummal szemben.” Jézus használ illusztrációt, de minden illusztrációt lényegénél fogva néhány konkrét életszituációra kell alkalmazni. És így, amint kiválasztunk egy illusztrációt, bizonyos emberekhez közelebb kerülünk (akik hasonló tapasztalattal rendelkeznek), másoktól viszont távolabb kerülünk; számukra kevésbé lesz a mondandók érthető (akik nem osztják ezt a tapasztalatot).

Egyszer beszéltem egy középkorú brit keresztyén hívővel, aki a munkásosztályba tartozott. Egy ideig egy masszívan evangelikál gyülekezetet látogatott, de az összes vezető és szolgáló a felsőbb társadalmi osztályokból származott és mindegyik elit iskolákba járt. A prédikáció mindig olyan életszituációkra és fogalmakra hivatkozott, amiket a beszélő ismert, így pl. gyakori volt az olyan sportokból vett illusztráció, mint a krikett vagy a rögbi. Ez az ember a következőt mondta: “az én világomból jövő emberek nem nagyon ismerik ezeket a sportokat, így ezek állandó ismételgetése arra emlékeztettek, hogy én nem az ő iskoláikba jártam és nem rendelkezem az ő kiváltságaikkal.  Ez kínzó volt, de azért meg lehetett vele birkózni, hiszen Krisztusban mindannyian egyek vagyunk. Azt azonban megértettem, hogy nem vihetem a gyülekezetbe azokat a munkásosztályba tartozó embereket, akik felé szolgáltam. A folytatólagos emlékeztetés arra, hogy a gyülekezet vezetői a felső réteghez tartoznak, nagyon megnehezítette volna a barátaim számára, hogy odafigyeljenek az Igére. Persze mondhatnád: “Miért vagy ilyen érzékeny?” – de nem várhatod el az emberektől, hogy azelőtt szentelődjenek meg, mielőtt még megigazultak volna. Nem várhatod el az emberektől, akik még nem is hívők, hogy megszabaduljanak minden kulturális “érzékenységüktől”. Végül is ez az ember elment egy másik gyülekezetbe. Azt jelenti ez a példa, hogy a gyülekezet ebben a helyzetben hibázott valamiben? Lehetséges, hogy a gyülekezet tudott volna beszélni ezzel az emberrel és másokkal is, és meg tudták volna vitatni hogyan lehettek volna kulturálisan kevésbé idegenek és távoliak a munkásosztály számára.

Azonban mindig van egy határa a flexibilitásnak. Az igehirdetőnek ki kell választani adott illusztrációkat és gondolatokat, amelyek mindenképpen többet jelentenek bizonyos kulturális csoportok számára, mint másoknak. Ezeket ki kell tágítanunk annyira, amennyire csak lehetséges inkluzívnak lenni. De tisztában kell lennünk a határainkkal. Nem élhetünk abban az illúzióban, hogy úgy tudjuk megosztani az evangéliumot, hogy benne minden dolgot egyszerre tudunk közölni minden egyes emberrel.

A másik oka annak, amiért egy prédikáció bár alapos, mégis csekély a hatása, hogy az emocionális kifejezőképességének foka nem az azt hallgató személy kultúrájára van kalibrálva. Egyszer a gyülekezetben egy hispán származású ember, kissé zavarban azt mondta nekem, hogy amikor elhozott magával más hispánokat meghallgatni ahogy prédikálok a Redeemerben, azt mondta nekik: “Tényleg teljes szível hisz abban, amit mond, a látszat ellenére.” Azért mondta ezt, mert számos ember abból a kultúrából közömbösnek értékeli az emocionális szintjét annak, ahogy kifejezem magam. “A mi kultúránkban, ha valóban hiszel valamiben és elkötelezed magad valami mellett, sokkal több érzéssel fejezed ki.” Le voltam döbbenve a ténytől, hogy bár alkalmazkodtam a kultúra egy bizonyos típusához, és az érzelmeimet elég buzgón kimutattam, azonban egy másik kultúrából jövő ember számára olyannak tűntem, mint aki abszolút nem meggyőző és csak üresen fecseg. Nem létezik univerzális bemutatása az evangéliumnak, és nem kerülhetjük el a kontextualizációt.

Már beszéltünk a prédikálás módszereiről és módjáról, de a kontextualizáció sokkal inkább a tartalommal kapcsolatos.  Valaki számára azért nem lesz meggyőző egy prédikáció, mert bár valódi bibliai igazságokat hangsúlyoz, a bibliai tanítást nem köti össze az adott személy ellenvetéseivel és kérdéseivel, amelyeket egy adott kultúrában fogalmazott meg a hittel kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt részt vettem egy megbeszélésen Londonban, amelyet pár gyülekezet szervezett az evangelizáció témájában. Az egyik dilemma, amiről beszélgettünk, a város adott területén élő két, teljesen ellentétes nem keresztyén csoportosulás volt. Az egyik oldalon milliónyi muszlim és hindu, akik azt hitték hogy a keresztyénség nem eléggé moralista; a másik oldalon ott vannak a szekuláris britek, akik azt gondolják, hogy a keresztyénség túlzottan is szigorú az erkölcsiséget tekintve. Természetesen az evangélium sem nem legalista (=törvénykező/ ford.), sem nem antinomista (=nem hirdet törvénytelenséget/ ford.), és így lehetséges az evangéliumról egyszerűen úgy prédikálni, hogy elérjük mindkét csoport hallgatóit. De ha az egyik, vagy a másik csoport által dominált terület szomszédságában folytatjuk szolgálatunkat, akkor minden szakaszról úgy kell prédikálnunk, hogy közben határozottan figyelembe vesszük az adott csoport sajátos kérdéseit. Nem létezik az evangéliumnak olyan interpretációja, amely mindkét fél számára egyformán vonzó lenne és mindkettőre ugyanolyan kényszerítő erővel hatna.

Végezetül, ahogy a következőkben látni fogjuk, a kontextualizáció nem egyszerűen csak a nyelvet és a szókészletet, az érzések terén megnyilvánuló kifejezőkészséget vagy az illusztrációkat foglalja magába. Még ennél is mélyebbre megy. A kontextualizáció hatással van arra, hogy hogyan érvelünk, hiszen az egyik kultúrából jövő ember számára az érvelés egyik módja a meggyőzőbb, míg a másiknak ugyanez nem. Néhány ember sokkal logikusabban gondolkodik; mások intuitívek. Ha az érvelésnek és a meggyőzésnek egy sajátos módját választjuk ki, akkor elkerülhetetlenül jobban alkalmazkodunk az emberek egy bizonyos csoportjához, mint a többihez. Amint elkezdünk arra törekedni, hogy kommunikáljunk, a kultúrát tekintve mindenféle irányba el kell indulnunk.

Forrás: Timothy Keller, Center Church Europe, Uitgeverij Van Wijnen 2014. 94-96.o

You may also like

Kulturális változás: az “Eszter” modell – Ray Bakke
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben – III., befejező rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – II. rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – I. rész

Leave a Reply