12
nov
2014

Tim Keller – Az evangélium kontextualizációja (V. rész) – a kontextualizáció hiányának veszélyei

Az evangéliumnak az átadása és szolgálata már most erősen egy adott kultúrára van alkalmazva. Fontos tehát a kontextualizációt tudatos módon művelni. Ha soha nem gondoljuk végig tudatosan azt, hogy hogyan kontextualizáljuk az evangélium üzenetét egy új kultúrára, akkor öntudatlanul is egy másik kultúrával kapcsolatosan fogjuk azt megtenni. Evangéliumi szolgálatunk túlságosan is alkalmazkodni fog mind a saját kultúránkhoz, mind egy új kultúrához egyszerre, amely végső soron a keresztyén üzenet eltorzításához fog vezetni.

A kontextualizáció kérdését különösen a szociális értelemben domináns csoportok tagjainak nehéz megérteni. Mivel az etnikailag kisebbségben élőknek egyszerre két kultúra keretei között kell élniük – a domináns kultúrában és a saját kultúrájukban – gyakrabban lesz tudomásuk arról, hogy milyen erősen befolyásolja a kultúra az érzékelésünk módját. A Gran Torino című filmben, egy idős, amerikai fizikai munkás, akit Walt Kowalskinak hívnak (Clint Eastwood) egy ázsiai család szomszédságában lakik Detroit egy lecsúszott negyedében. Lehetetlen számára megérteni a Hmong család kulturális formáit, ahogy a Hmong család idősebb tagjai (akik nem beszélnek angolul és teljes etnikai elszigeteltségben élnek) is furcsának találják Waltot és képtelenek megérteni. Azonban az ázsiai család tinédzser tagja, Sue már bikulturális – egyszerre él mindkét világban. Mind Waltot, mind a saját szüleit és nagyszüleit meg tudja érteni, és mindkettőt képes méltányolni. Ennek eredményeképp mind a kettőről meggyőzően képes beszélni a másiknak. Nem éppen ez az a különös dolog, amit akkor csinálunk, amikor bemutatjuk az evangélium igazságát egy olyan kultúrában, amely maga eltávolodott tőle?

A legtöbb keresztyén úgy viszonyul saját kultúrájához, mint a hal, akit amikor megkérdeztek, hogy hogy érzi magát a vízben, visszakérdezett: “milyen vízben?” Ha még nem voltál kint a vízből, azt sem tudod, hogy benne vagy. A keresztyének sokszor felkavarónak találják a kontextualizációról való beszédet. Semelyik részét sem látják annak, hogy hogyan élik meg, vagy juttatják kifejezésre az evangéliumot “franciaként”, vagy “csehként” – pontosan aszerint, ami ők maguk. Úgy érzik, hogy ha bármit is változtatnának azon, ahogy prédikálnak, dicsőítenek, vagy szolgálnak, valamiképpen az evangélium is veszélybe kerül. Ilyen értelemben azt teszik, amitől újra és újra maga Krisztus is óv – az “emberek tradícióit” emelik a bibliai igazság szintjére (Márk 7,8). Ez történik akkor, amikor az idővel, vagy az érzelmek terén megnyilvánuló kifejezőkészséggel kapcsolatos megközelítést, vagy módszert olyan gonddal őrizzük, hogy az válik az egyedüli módjának annak, ahogy a keresztyéneknek élniük és cselekedniük kell.

A kultúránkkal kapcsolatos tudatosság hiánya eltorzított keresztyén élethez és szolgálathoz vezet. Azok a hívők, akik egy individualista kultúrában élnek, amilyen pl. az európai, vakok meglátni hogy miért szükséges elmélyült kapcsolatban lenni egymással és miért szükséges magunkat olyan helyzetbe hozni, ahol spirituális értelemben igenis felelősségre vonhatók vagyunk és engedelmességgel tartozunk. Ezért van az, hogy számos ember, aki váltogatja a gyülekezetét, ugyan sokféle gyülekezetet látogat, de egyikhez sem csatlakozik igazán, vagy egyiknél sem vállal teljes gyülekezeti tagságot. Az individualista szemléletű keresztyének az egyháztagságot opcionális lehetőségnek tartják. Fogják a nyugati kultúra bibliátlan vonását, és beleviszik a saját keresztyén életükbe. Másrészről, azok a keresztyének, akik egy jóval autoriterebb és patriarchális kultúrából jöttek, gyakran vakok meglátni azt, hogy mit mond a Biblia a lelkiismeret szabadságáról vagy a keresztyénség kegyelmi aspektusáról. Ráadásul a vezetőik nagy hangsúlyt helyeznek a kötelességre és sokszor elnyomóan viselkednek, ahelyett hogy buzgón követnék Jézus szavait: “Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája” (Márk 9,35).

Ha képtelenek vagyunk meglátni saját kultúránk határait, annak más következményei is lehetnek. Az egyik legalapvetőbb hiba, ha a szolgálók azokat a programokat és módszereket kérődzik vissza, melyek személyesen rájuk voltak hatással. Miután a világ egy részén megtapasztalták az egyik módszer hatékonyságát a szolgálatukban, fogják ezt a metódust, vagy módszert, és gyakorlatilag változatlanul reprodukálják valahol máshol. Ha egy 45 perces, versről versre haladó, igemagyarázatos prédikáció, az éneklés egy sajátos fajtája, vagy a szolgálat speciális rendje és hosszúsága mozgatta meg őket, akkor a legkisebb részletekig ugyanezt fogják leutánozni. Anélkül, hogy végiggondolnák, valójában a program és a módszer határozza meg őket, ahelyett hogy teológiailag lennének motiváltak. Azért kontextualizálnak, hogy önmagukat fejezzék ki, ahelyett hogy a szolgálatukkal másokat akarnának elérni.

Mindig is megindított, amikor láttam, ahogy az egyes gyülekezetek és szolgálók az egész világról megnézik, hogy mit csinálunk a Redeemer Presbyterian Church-ben (Tim Keller gyülekezete/ ford.), ahogy kifejezik megbecsülésüket, illetve ahogy törekednek arra, hogy tanuljanak valamit e példából. Azonban csalódom, amikor meglátogatva bizonyos gyülekezeteket azt látom, hogy leutánozták a programunkat – még a gyülekezeti nyilatkozatunkat is -, de azokat az alapvető teológiai irányelveket nem sikerült magukévá tenniük, amelyek életre keltették a gyülekezetet. Más szóval, nem birkóztak meg azzal a kemény munkával, amit a kontextualizáció jelent, azaz nem reflektáltak saját kulturális helyzetükre és kilátásaikra, azért hogy jobban tudják saját kontextusuk keretein belül kommunikálni az evangéliumot. Hibáztak, mert nem fektettek elég időt arra, hogy mindarra reflektáljanak, amit a Redeemerben láttak; arra, hogy miként alkalmaztuk a szolgálatunkat az USA városi kultúrájára.

Mindenki kontextualizál – de csak kevesen gondolkoznak el azon, hogy hogyan csinálják. Nem csak kontextualizálnunk kellene, hanem azon is el kellene gondolkodnunk, miként tegyük ezt. Láthatóvá kell tennünk a kontextualizáció folyamatát, majd céltudatossá, magunk és mások számára is.


Forrás: Timothy Keller, Center Church Europe, Uitgeverij Van Wijnen 2014. 96-97.o

You may also like

Kulturális változás: az “Eszter” modell – Ray Bakke
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben – III., befejező rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – II. rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – I. rész

Leave a Reply