7
dec
2014

Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben – III., befejező rész

3. Krisztust hirdesd minden textusból

Gazdag, de nem ismétlő

Ma már magától értetődő, hogy a lelkészeknek az adott textust a bibliai kontextusba kell helyezni és Krisztust kell a Biblia minden részéből prédikálni. Jóllehet, én intenzíven követem ezt a meglátást, fennállhat az a veszély, hogy ha Krisztusról prédikálunk minden textusban, akkor egy ismétlő, intellektuális gyakorlatot fogunk űzni, ami egyszerűen a bibliai teológiát fújja; és ez szól aztán minden héten, és ez azzal is járhat, hogy nem hat a hallgató szívére. A lelkész feladata nem intellektuális vagy elvont legyen – hanem inkább az, hogy megváltoztassa a szíveket az evangélium által.
Tremper Longman ószövetséges professzor a bibliaolvasást egy olyan filmhez hasonlítja, amiben a sokkoló végződés olyan ijesztő, hogy kényszeríti a nézőt, hogy menjen vissza és értelmezzen újra mindent, amit látott. A második alkalommal, amikor már tudod a végződést, már nem tudsz mit tenni csak azt, hogy újraértelmezel minden állítást és minden eseményt, ami a végződésre vonatkozik. Többé már nem tudsz a végére gondolni, amikor az elejét és a közepét nézed a filmnek. A vége megvilágít mindent, ami előtte történt.

Hasonlóképpen, amikor már ismered az összes történetet és interkanonikus csúcsponti megközelítést Krisztusról, akkor egyszerűen már nem tudod nem látni, hogy minden textus Jézusról szól. Például:

+ Jézus az igaz és a jobbik Ádám, aki átment az édeni próbatételen, és akinek az engedelmessége most nekünk tulajdoníttatik (1Kor 15).

+ Jézus az igaz és a jobbik Ábel, akit meglehet ártatlanul öltek meg, azonban Ő az, akinek a vére felmentésünkre szolgál és nem kárhoztatásunkra (Zsid 12:24).

+ Jézus az igaz és a jobbik Ábrahám, aki válaszolt Isten elhívására, hogy hagyjon hátra mindent, ami kényelmes és amit ismer, csak azért, hogy engedelmeskedjen Neki.

+ Jézus az igaz és a jobbik Izsák, akit apja nem csak felajánlott a hegyen, hanem aki egyszerre a végső áldozat is lett értünk. Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy „most már tudom, hogy szeretsz engem, mert nem vontad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.” Most már mondhatjuk Istennek, „most már tudom, hogy szeretsz engem, mert nem vontad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet”.

+ Jézus az igaz és a jobbik Jákob, aki birkózott Istennel, majd megkapta az igaz ütést, amit érdemelt. Most mi, mint Jákob, csak elviseljük a kegyelem okozta sebeket, hogy felébredjünk és hogy rendre legyünk utasítva.

+ Jézus az igaz és a jobbik József, aki a király jobbján ült, és aki arra használta fel az erejét, hogy megbocsásson azoknak és hogy megmentse azokat, akik elárulták és eladták.

+ Jézus az igaz és a jobbik Mózes, aki betölti a nép és az Úr közötti szakadékot, aki közvetíti az új szövetséget (Zsid 3).

+ Jézus az igaz és a jobbik Jób – az igaz szenvedő, aki közbenjár az ostoba barátaiért (Jób 42).

+ Jézus az igaz és a jobbik Dávid, akinek Góliát elleni győzelme a népének lett tulajdonítva, még úgy is, hogy ők maguk még egy darab követ sem emeltek meg a győzelem előmozdítása érdekében.

+ Jézus az igaz és a jobbik Eszter, aki nem csak egy földi palota gazdagságát tette kockára, hanem egy mennyei palota gazdagságát, és aki nem csak kockára tette az életét, hanem oda is áldozta – hogy megmentse népét.

+ Jézus az igaz és a jobbik Jónás, aki ki lett dobva a tengerbe, hogy a hajó maradéka beérhessen egy kikötőbe.

Végső soron csak kétféle olvasata lehet a Bibliának: Vagy rólam szól, vagy Jézusról. Vagy tanács a hallgatónak, vagy hír az Úrtól. Vagy arról szól, hogy mit kell tennem, vagy arról, hogy Isten mit tett.
Jézus az igazi templom, az igaz próféta, az igaz pap, az igaz király, az igaz áldozat, a Bárány, a Fény, a kenyér. A Biblia nem rólad szól – Jézusról szól.

Az 1 Pt 1:10-13-ban az evangélium megdöbbentő módon úgy van lefestve, mint amibe „még az angyalok is vágynak betekinteni”. Ennyi évszázad után nem kellett volna már az angyaloknak megérteni az evangéliumot? Ugyan miért akarnának vágyakozva betekinteni Isten üdvözítésébe? Azért, mert végtelenül mély. Végtelen sok utalás, alkalmazás és szál mutat rá.
És épp hogy csak elkezdtük kapargatni a felszínt.

4. Célozd meg a szívet (de ne az érzelmeket, vagy az értelmet)

Indulatok vagy érzelmek?

Szokták mondani, hogy a szív nem annyira az érzelmek középpontja, mint inkább a személyiség irányítóközpontja, ahol meghozod a döntéseid, és arról határozol, hogy milyen irányba tereled életed. Senki nem fejtette ki ezt részletesebben, mint Jonathan Edwards, és az egyik legnépszerűbb műve, a Vallásos indulatok (Religious Affections). Ahelyett, hogy elfogadta volna a hagyományos nyugati felosztást az akaratról és az érzelmekről, Edwards központibb szerepet szánt a szívnek és a szív indulatairól beszélt , mely alatt „a lélek hajlandóságait” értette, hogy valamit kedvelünk, vagy nem kedvelünk, szeretünk, vagy megvetünk.

Az indulatok természetesen az érzelmekhez kötődnek, de nem egyeznek meg azokkal. Például érezzük a harag érzelmét, amikor piszkálnak minket, de csak azért mert az indulatainkat túlságosan ráállítottuk a saját hírnevünkre, megbecsülésünkre és elfogadottságunkra. Az indulatokat hívta Edwards a szív legéleterősebb és legérzékelhetőbb megnyilvánulásainak; a Biblia pedig úgy hívja a vallásos indulatokat, hogy a „Lélek gyümölcsei” (Gal 5:22-26).

Edwards felfedezése kiemelt fontossággal bír a tulajdonságok egységénél. Ugyanis nem volt hajlandó egymással ellentétesként bemutatni az értelmet és az indulatokat. Kegyes indulatok csak akkor támadnak föl, ha valaki lelkileg megértette Isten igaz természetét. Más szóval, ha az illető azt mondta volna: „Tudom, hogy Isten törődik velem, mégis megbénít a félelem”, Edwards azt válaszolta volna, hogy az illető valójában nem tudja, hogy Isten törődik vele, különben a magabiztosság és remény indulata fellángolna benne.

Hasznos vagy szép?

Most már látjuk, hogy milyen fontos ez a lelkészek számára. Ha Edwardsnak igaza van, nincs áthidalhatatlan ellentét „ész” és „szív” között. Például nem szabad feltételeznünk, hogy a hallgatóságunk materialista és csak arra várnak, hogy belelkesítsük őket kellő mértékben. Ugyan a bűnbánat felbujtása hatásos lehet, ha az adakozásra akarjuk rávenni őket, azonban határozottan nem fog változást eredményezni valakinek az életvezetésében. Ha az emberek materialisták és nem nagylelkűek, az csak azt jelenti, hogy nem értették meg, hogy Jézus gazdag lévén hogyan lett értük szegénnyé. Nem értették meg, hogy mit jelent minden gazdagságot és kincset birtokolni Krisztusban. Azt jelenti, hogy az indulataik arra késztetik őket, hogy a materiális vagyont fogadják el a biztonság, remény, szépség és nagyszerűség forrásának. Így tehát a prédikációban Krisztust úgy kell ábrázolnunk, mint a szépség-nagyszerűség Krisztusát. Edwards úgy határozta meg a névleges keresztényt, mint aki hasznosnak tartja Krisztust, míg az igaz keresztény olyan valaki, aki Krisztust szépnek-nagyszerűnek tartja azért, aki Ő valójában.

Ez az értelmezés alapvetően meghatározta Edwards prédikációit. Egyik prédikációjában kijelentette, hogy „annak az oka, hogy az emberek miért nem foglalkoznak a jövőbeli ítélet figyelmeztetéseivel, az, hogy nem tűnik valóságosnak számukra.” Ez volt Edwardsnak a fő lelki problémája és a fő prédikációs célja. A mi prédikációnk célja nem csak az, hogy az igazságot egyértelművé tegyük, hanem az is, hogy az igazságot valóságossá tegyük. Dr. Martin Lloyd-Jones a következőt írta egy cikkében, amiben arról számolt be, hogy mekkora hatással volt rá Edwards:

„A prédikáció elsődleges feladata nem csak az, hogy információt adjon át. Hanem, ahogy Edwards mondja, benyomást is kell keltenie. Az adott pillanatban történő benyomás az, ami számít, még annál is jobban, mint amire utólag vissza tudsz emlékezni. E tekintetben Edwards bizonyos értelemben kritikusa volt a puritán szokásnak és hagyománynak. A puritán apa katekizálja és kikérdezi a gyerekeit arról, hogy mit mondott a lelkész. Véleményem szerint Edwards állapította meg adekvátan a prédikálás értelmét: elsődlegesen nem az, hogy információt adjon át; mert amíg jegyzetelsz, a Lélek befolyását esetleg kikerülöd. A lelkészeknek ezt nem szabad elfelejteniük. A prédikálás munkája az, hogy ilyen ismeretet tegyenek élővé.”

Vigyük haza a tanultakat

Ez a megközelítés nem kizárólag Edwards találmánya. A Biblia maga sem egy tanítói esszécsokor, hanem rengeteg különböző irodalmi forma gyűjteménye: történetek, költészet, drámák, apokaliptikus víziók, mind-mind eltérő módokon közlik a szívvel az igazságokat.
Egy példával élve: visszatérő bibliai téma az a bűnös hajlamunk, hogy „elfelejtjük” az Urat, továbbá a kötelességünk, hogy „emlékeznünk” kell Rá, törvényére és parancsolataira. Ez nem intellektuális ügy és nem információ kérdése. A probléma az, hogy a már ismert információ hirtelen „valótlanná” válik számunkra a folytatólagos szövetségmegújító ceremóniák nélkül.

A 2Pt 1:8-9-ben azt olvassuk, hogy növekednünk kell “jóságban, önuralomban, kitartásban, kedvességben és szeretetben” valamint, hogy az a személy, aki nem gyarapszik ezekben, az “elfelejtette, hogy megtisztíttatott múltbeli bűneiből”. Péter nem állítja, hogy a jellembeli növekedés hiánya egyszerűen akaraterő , vagy elszántság hiánya, arra sem inti az olvasóit, hogy keményebben próbálkozzanak. Inkább azt mondja, hogy elfelejtették, hogy megtisztították őket bűneikből. Ez nem jelentheti azt, hogy azoknak minden meg van bocsátva, akik elvesztették az értelmi tudatosságukat. Azt kell, hogy jelentse – miként Edwards is mondja -, hogy “a szívük érzete” hiányzik arról, hogy a kegyelem nem olcsó. A kegyelem lelkileg nem valós nekik, és az igazság nem érintette meg őket.

Egy második példa lehet a 103-as zsoltár, ami nem is annyira zsoltár, mint inkább egy lélekhez szóló prédikáció. Dávid a saját szívét szólítja meg: “Ó lelkem, ne feledd el jótéteményeit.” Dávid észrevette, hogy az üdvösség dicsősége és jótéteményei iránt már nem fogékony a szíve. Észrevette, hogy hajlamos felejteni. A 103. zsoltár egy példa arra, amit a 2Pt 1:8-9 vár el tőlünk. Hirdetnünk kell az evangéliumot magunknak. Vissza kell térnünk az evangéliumhoz és a saját szívünk számára valóssá kell tenni.

Indítsd be a képzeletet

A prédikálás célja nem pusztán az, hogy felkavarjuk az érzelmeket, hanem az is, hogy a képzeletet igazsággal világítsuk meg. A képzelet, avagy az illusztráció a prédikátornak azon képességére utal, hogy meg tud-e jeleníteni a hallgató fejében képeket. Amikor arról beszélünk, hogy “a közbenjárónk könyörög a befejezett munkáért Isten előtt”, akkor felidéztünk a hallgatóság fejében egy képet. Felkeltjük a képzeletet és felmelegítjük a szívet.

A 2Kor 8-ban és 9-ben Pál egy figyelemreméltó példával szolgál arról, amiről beszéltünk. Azt akarja elérni, hogy adakozzanak a szegényeknek, de nem közvetlenül az akaratra gyakorol nyomást (“Apostol vagyok és emiatt ezt kell tennetek”), és nem is az érzelmekre (az arról szóló történetek, hogy a szegények mennyire szenvednek). Ehelyett Pál élesen és feledhetetlen módon azt mondja: “Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy ő gazdag lévén, szegénnyé lett értünk, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok lehessetek.” Így arra veszi rá őket, hogy emlékezzenek (“Ismeritek a mi Urunk Jézus kegyelmét”); erőteljes képeket használ, beviszi Jézus üdvösségét a vagyon és szegénység témakörébe. Úgy hat rájuk, hogy az evangéliumot úgy foglalja össze lelkileg, hogy megkéri őket, hogy gondoljanak Jézus drága kegyelmére egészen addig, amíg át nem alakulnak nagylelkű emberekké, az evangélium szépsége által, ami a szívünkben lesz.

Ha már elég ideje prédikálsz (vagy ha már elég ideje hallgatsz prédikációkat), tudod, hogy nem vagy képes a hallgatóság szívét anélkül megcélozni, hogy a saját szívedet ne formálná át újra és újra az evangélium minden alkalommal, amikor prédikálsz. Hívd fel a saját figyelmed rá, hogy emlékezz az evangéliumra; irányítsd az evangéliumot először a saját indulataidra; és jó úton leszel afelé, hogy elérj másokat.

You may also like

Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – II. rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kulturális közegben? – I. rész
Tim Keller – Az evangélium kontextualizációja (V. rész) – a kontextualizáció hiányának veszélyei
Tim Keller – Az evangélium kontextualizációja (IV. rész) – a kontextualizáció elkerülhetetlen

Leave a Reply