30
jún
2015

Kerekasztal beszélgetés az újkálvinista mozgalom jelenéről, céljairól, jövőjéről (Albert Mohler – Kevin DeYoung – Ligon Duncan)

Ligon Duncan: Mi az újkálvinizmus?

Kevin DeYoung: A református teológia feltámadása, főként a szótériológiában, az 5 pont (=a kálvinizmus 5 pontja) kapcsán. Nem mindenki jön kálvinista hagyományból, de ez főként egy új értelem/értelmezés megjelenése, kiemelten fiatalemberek körében, amely szerint Isten szuverenitása biblikus és rendkívül fontos; hogy Isten előbb szeretett minket, már azelőtt, mielőtt mi szerettük volna őt;  hogy Ő az, aki a döntő munkát végzi az üdvösségünkben.

Úgy tűnik, mintha egy mitikus fiatalember szemszögéből beszélnék, de tény, hogy nagyon vonzó ez a számukra, és ennek oka részben az, hogy a fiataloknak van hozzá zsigeri affinitása. Pozitív számukra a tanbeli felfogása, legalábbis így látom a saját szemszögemből, azok alapján, amit a mi gyülekezetünkben látok. De ti vagytok a történészek…

Ligon Duncan: épp akartam mondani, hogy mit mondanál, honnan jön ez AL?

Albert Mohler: nagyon mély forrásokból. Van benne új és régi is: ami új, az az új emberek egy új időben. Újra felfedezzük azokat a teológiai impulzusokat, amelyek a reformációhoz vezettek, és felfedezzük ugyanazt  forrást, a Szentírást. Rengeteg fiatal létezik, akik egy túlnyomórészt szekuláris kultúrában nőttek fel. Nem részei semmilyen egyházi kultúrának. Esetükben, nem úgy van, hogy csak úgy simán körbenéznek és azt látják, hogy minden ismerősük és barátjuk keresztény. Kezdenek rájönni hogy valami alapján eljutottak a Krisztusban való hitre. Van egy abszolút eltökéltségük – talán ezt mondhatnánk – , és pedig abban a tekintetben, hogy az elsődleges irányelvük Isten szuverenitása és nem saját magunk szuverenitása. És amint olvassák a Szentírást és megélik a keresztény tapasztalataikat, eljutnak a mélyen református megérzésekhez, és próbálják megválaszolni a kérdést: “hogyan jutottam az Úr Jézus Krisztusban való hitre, míg olyan sokan mások nem? Miért éppen én? Hogy ért el éppen engem Isten kegyelme? Azért, aki vagyok, vagy egy kegyelmes Isten miatt?” Isten szuverenitása ennek a kezdete és a vége, és ez nem egyfajta egyházi kultúrából ered, amit sok amerikai ismer, hanem azoktól a faitaloktól, akik helytállnak a szekularizmus áradatában.

Kevin DeYoung: Azon gondolkoztam, hogy mi mindketten református tradícióból jövünk, hiszena PCA-hez tartozunk; de sokan beszéltek arról, hogy itt az új szemben áll a régivel – mondjuk itt a régi alatt a Westminsteri hitvallást, a kálvinizmust értem. Mit gondoltok arról, hogy az újkálvinizmus ehhez hasonló, vagy egy más dolog?

Ligon Duncan: azt hiszem, hogy a régi hitvallási tradíciók hűségesen továbbítottak néhány alapvető bibliai igazságot, amit minden protestáns nagyra becsül, hiszen a Bibliában megtaláljuk őket, és annak centrumában állnak, például, hogy mi a keresztény élet és szolgálat. És most van egy új generáció, aki átnézi a szemeteskosarunkat, és abból szemezgetve erre-arra rámondja, hogy “ez óriási, miért nem mondta ezt el nekem valaki korábban?”

Albert Mohler: olyan is előfordul például, hogy ezt mondják: „már ezer éve kérdezek kérdezek rá erre, és senki más nem válaszolta még meg!”

Ligon Duncan: igen, de van egy másik aspektusa is annak, ami miatt új ez az egész: az, hogy a régebbi hitvallási hagyományok tudatában voltak annak, hogy miben tértek el a többi hitvallási hagyománytól. Gyakran a köztük lévő különbségekre fektettek nagy hangsúlyt. Azonban az újkálvinista pontosan azért, mert ennek a szekuláris kultúrának a része, sokkal tudatosabban fogja fel a közös dolgokat, azokat, melyek a többi kereszténnyel közösek; azokkal a keresztényekkel, akik szintén nagyra becsülik a kegyelemtant, a Szentírás tekintélyét,a  komplementarianizmust (= a férfinak és a nőnek más szerepet ír elő Isten az egyházban és a családban/ford.), és számtalan ilyen dolgot. Nagyon jól tudják, hogy a kultúra ostrom alatt tartja őket, ezért úgy tekintenek ezekre a szempontokra, amik még 50 éve megosztották volna őket, mint amelyek közösek. Azt mondják, hogy “az ott a barátom. Lehet, hogy nem értünk egyet ebben, vagy abban a kérdésben. Ugyan az eltérések fontosak, mégis, az ott a barátom, mert hisz a Biblia tekintélyében, Isten szuverenitásában, a kegyelem szuverenitásában”; abban, hogy amit a biblia tanít a nemekről, annak kell lennie otthon és az egyházban is, és egyfajta fegyvertársra, testvérre találnak.

Albert Mohler: térjünk vissza arra, amit Kevin mondott. Van egy szó, ami leírja az újkálvinizmus megkülönböztető jellemzőjét, jellegzetességét. Akár tetszik, akár nem, de ez az eklektikus. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan generáció, ami innen is, és onnan is vesz keveset, de az átfogó struktúrának megmarad a református teológia. Így hát amikor olyan mozgalmakra nézel ,mint például a Sovereign Grace, vagy a PCA, vagy RUF és hasonlók, vagy a Gospel Coalition, vagy amit akarsz, csodálatos, ahogy ezek a fiatalabb, „újabb kálvinisták” – mondjuk így -, tulajdonképpen összerakják ezeket; mindezt ebben a posztmodern korban, amelyben vagyunk. Így amit ők tesznek, az lényegében egy visszafelé mozgás. Ahelyett, hogy a reformációt előre hajtanák, hátrafelé hajtják, és ez egy jó irány. Visszamennek a forrásokhoz, visszamennek a gyökerekhez.

Kevin DeYoung: És mit gondoltok arról, amit korábban említettem, hogy az újkálvinizmusra néha úgy tekintenek, mint ami betolakodott az evangelikalizmusba? Pedig történelmileg nézve, ebben az országban kezdetben az evangelikalizmus kálvinista volt – túlnyomóan, domináns módon kálvinista. Úgy értem, érvelhetnénk úgy, hogy az utóbbi százötven év volt éppen a kivétel, amikor is a kálvinizmus nagyban elvált a különböző hitvallási tradíciók mentén, és most úgymond megint berobban az evangelikalizmusba, amikor már megint nem csak egyes hitvallási tradíciók léteznek. Természetesen ez nem tetszik egyeseknek, mind e hitvallási hagyományon belül, mind kívül. Azonban úgy vélem, hogy az emberek újra felfedezik ezeket a bibliai igazságokat, és úgy, ahogy mondtad korábban, ezeket a valóban reformátori igazságokat, amelyeknek nagyon kell örülni; még akkor is, amikor tényleg kérdezhetnénk, hogy ezek most “kevert formában” kerültek-e elő, vagy hogy szövetségteológiailag teljesen rendben vannak-e – úgy, ahogy egy tradicionális kálvinista értené ezeket. Úgy tűnik, hogy mindez pozitív, ami akár még fel is élesztheti az evangelizációt…

Albert Mohler: van ennek egy másik aspektusa, nevezetesen az, hogy mégis, hova máshova mennének az emberek? Úgy értem, milyen lehetőségek adottak még? Úgy értem, hogy ha egy teológiai érdeklődésű, mélyen meggyőződéses fiatal evangelikál vagy, ha elkötelezett vagy az evangélium irányában, és azt akarod látni, ahogy a nemzetek örvendeznek Krisztusban, ha az evangélium köré rendeződő, elkötelezett gyülekezeteket akarsz látni, akkor a teológiád egyszerűen református teológiaként fog végződni. Alapvetően valami olyasmi lesz, mint az újkálvinizmus, vagy valami egyéb fejlécet fogsz használni, de az is lényegében ugyanazt fogja kifejezni.

Egyszerűen nincs más alternatíva, és ez az ami sokakat frusztrál. De akkor is, hova mehetnének, még ki válaszolja meg a kérdéseiket? Hol máshol találhatják meg azokat erőforrásokat, amikre szükségük van? Hova máshova tudnak csatlakozni? Ez egy olyan nemzedék, ami ugyanazt akarja mondani, amit Pál is, az apostolokkal akarnak egy táborba kerülni, mindazokkal, akik már meghaltak. És ezt meg is kell tenniük, ha az igazságot akarják hirdetni.

Ligon Duncan: egy másik érdekes dolog, hogy Ken Stewart arra jött rá, hogy valójában már volt 4 kálvinista feltámadás az utóbbi 300 évben. Éspedig úgy, hogy egyik jellemzőjük, hogy a feltámadás nem csak a tanokban történik, hanem a missziós tevékenységben; szóval a kálvinizmus nem csak egy elefántcsont-toronybeli valami, ami csak gondolkozik a teológiáról, hanem aktívan evangelizál és misszionál is. Gondoljunk például William Carrey-re, és világ-missziós hullámaira, ami a 18. század elején történt, ami nagyon nagyon komoly adoptálása volt az Isten szuverenitásáról szóló biblia tanításnak.

Albert Mohler: az ifjú evangelikálok megelevenednek egy  olyan valaki beszédétől, mint John Piper; és amit John Piper felajánl nekik, az a kriszto-centrikus, szenvedélyes értelmezése annak, hogy mit jelent látni azt, hogy a nemzetek befogadják az evangéliumot, és látni, amint a nemzetek örülnek Krisztusban, és nyújt számukra egy teológiai értelmezést, hogy hogy jutnak el oda.

Kevin DeYoung: azt hiszem, nyílt titok, ha az elmúlt 10 évet nézzük, hogy két mozgalom a fiatalok között nagy teret nyert; ez egy nagyon rövid időn belül lefolyt fellendülés volt.Ott van egyrészt a társadalmi igazságosság hangsúlya, másrészt ott van az újkálvinizmus, és van átfedés is, de azt hiszem, hogy mindkettőben van egy közös hívás, nevezetesen hogy a hitünk drága, hogy a hitünk nagyobb nálunk, hogy komolyan szembe mennek az olcsó kegyelemmel. Azt hiszem a kihívás az, hogy ha ezt a társadalmi-kegyelmi szolgálatot helyesen végezzük, akkor a “dicsőséges Isten” felfogásán keresztül kell ennek megvalósulnia; továbbá egy olyan evangéliumon keresztül, ami elsősorban arról szól, hogy mit tett értünk Isten. Máskülönben ezt a részét rosszul értjük meg, és ott végezzük, hogy az embereket áldozathozatalra hívjuk, ami nem az evangélium önmagában. Ezért gondolom, hogy a megértése a kegyelem tanításának és az Istenről alkotott ilyen képnek kulcsfontosságú a mai nemzedéknek számára, és minden máshoz, amit el akarunk érni.

Ligon Duncan: szerintetek az újkálvinizmus jó dolog?

Kevin DeYoung: tudom, hogy jó dolog, viszont én meg azt akartam kérdezni tőletek, hogy ez egy tartós dolog-e? Optimisták vagytok ez ügyben?

Albert Mohler: azt mondom, hogy ez egy csodás, és világosan jó dolog, hogy ez az új fiatalabb nemzedék mélyen biblikus, mélyen szenvedélyes, komolyan elkötelezett, egyre inkább hitvallásos, és kész arra, hogy valami nagyot tegyen Jézus Krisztusért. A kérdés szerintem az, hogy még hova mehetnének. A valóság ugyanis, hogy az evangéliumi szolgálata csak akkor lehet tartós, ha biblikus. És ha ennyire komolyan veszed a Bibliát, akkor meg kell tudnod magyarázni miért van ekkora tekintélye, hogyan van ekkora tekintélye. Valójában nem érdekel, hogy hogyan címkézed fel, ha ezt követed, jó irányba mész.

Ligon Duncan: aszt hiszem, nagyon nagy esély van a folytatásra, ha először is magunkévá tesszük az egyházról szóló tan szilárd, biblikus értelmezését. Ez az, amin Mark Dever és mások keményen dolgoznak, egyesítvén a bibliai teológiát mindazzal, hogy mi a helyi gyülekezet és mi a feladata, illetve mit jelent kereszténynek lenni és mi egy keresztyén dolga. Azt gondolom hogy az ekkleziológia óriási szereppel bír. A másik lényeges dolog, hogy meg kell becsülni az intézmények fontosságát, mert intézményellenesség uralkodik ebben a nemzedékben, azonban az intézmények mindenképp szükségesek ahhoz, hogy kommunikálják az efféle nagyszabású terveket a következő nemzedék számára. Ezért az intézményeket meg kell becsülnünk mindeazért, amire képesek, és azért, mert fontos igazságokat és elképzeléseket képesek átörökíteni és terjeszteni.

Kevin DeYoung: nem gondolod, hogy fontos ez alatt a református, vagy újkálvinista ernyő alatt az emberek megtalálni majd az egyénre szóló otthonukat, legyen az a PCA, a Sovereign Grace vagy az Act29, vagy bármi. Hiszen tudjátok, hogy az “újkálvinista” ernyő alatt mindenféle dolog megtalálható, és az emberek nem értenek egyet több dologban, sok minden nem eldöntött. Az embereknek kell találniuk egy otthont, úgy értem, azt a bibliai falut, vagy sátort; mindenkinek kell találnia egy otthont, ahová befészkelik magukat; úgy látszik, hogy az egyik kihívás az lesz, hogy az embereket elvezessék a saját otthonukba, különféle házakba, míg fel nem fogják, hogy ugyanabban az utcában vannak mindannyian.

Albert Mohler: úgy gondolom, nagyon fontos, hogy határozottan kijelentsük: nincs szükségünk egy új evangelikalizmusra, nincs szükségünk egy másik minimalizmusra. Azt akarjuk, hogy az emberek elköteleződjenek – annyira amennyire csak lehet. Állást kell foglalnunk az ekkleziológiában, a keresztség tana kapcsán, a szövetségteológiáról, és mindenféle egyéb dologról. És ez nagyon is helyes, és nem szabad bátorítanunk semmiféle olyan mozgalmat, ami azt mondja, hogy nem kell az ilyen dolgokkal foglalkoznunk. Nekünk annak a népnek kell lennünk, aki kész arra és meg van a bátorsága és elszántsága ahhoz, hogy ezeket a dolgokat felvállalja.

You may also like

Oliver Crisp: Deviáns Kálvinizmus – recenzió
Halloween és a Sötét Oldal – Mit gondoljanak erről a keresztyének? (Albert Mohler)
Kevin DeYoung: John Piper valóban református?
Reakció a Biblia Szövetség honlapján megjelent, újkálvinista mozgalmat érintő kritikára

1 Response

  1. Camisard

    Amint azt a fentebbi videó is mutatja, az újkálvinizmus nem egy kálvinizmustól elhajló külön valami, ami azt újradefiniálni vagy lecserélni akarná. Ebből az is következik, hogy az újkálvinizmusra nem lehet ujjal mutogatni kálvinistaként.
    Teológiai szempontból itt pusztán arról van szó, hogy egyes kálvinisták bizonyos teológiai kérdéseket, amiket múltban inkább csak felületesen érintettek (pl. bemerítés; bizonyos karizmák), újra elkezdtek megvizsgálni, és a klasszikus kálvinizmushoz kapcsolni (ezt nagyon sok féleképpen lehet megtenni, az újkálvinisták nem egységesen teszik ezt meg).
    Tehát teológiai szempontból erről van szó, gyakorlati szempontból pedig egyszerű stratégiaváltásról (pl. egyházi profilváltás, városi és fiatalabb híveknek is a koncentráltabb megcélzása), ami elkerülhetetlen az egyházak jelenkori helyzetét tekintve, márha valaki az elöregedésnek és az elnéptelenedésnek útját kívánja állni.

Leave a Reply